Intelligens gyermekek

Intelligens gyermekek

Sok szülő életében eljön a pillanat, amikor felkiált: „Olyan okos ez a gyerek!"
Rögtön utána jön a büszkeséggel vegyes rémület: „Mihez kezdjek most?"

Nos, a gyermekek esetében kifejezetten egyszerű az intelligencia mérése, hiszen az a mentális korból és a valós életkor hányadosából könnyen kiszámítható. Ha egy gyermek 4 évesen egy 8 éves szintjén beszél, számol, rajzol stb., akkor az IQ-ja 200 (felnőttek esetében már nem lenne túl örvendetes az ilyesfajta analógia). Ha 4 évesen a 4 évesek (azaz kortársai) szintjén teljesít, IQ-ja pontosan az átlag: 100. Mivel a gyermekek fejlődési üteme eltérő, gyakran előfordul, hogy hirtelen megelőzik kortársaikat, azután pedig lelassulnak, és a többiek beérik őket, de az is megtörténik, hogy egy-egy gyerek lassabban, vagy később „érik be”, később viszont utoléri a hozzá hasonló korúakat – sőt, még le is előzi őket. Nem kell tehát elbízni magunkat, ha gyermekünk fejlettebb a többieknél, ám akkor se essünk kétségbe, ha kissé lemaradt.

Az intelligencia egyrészt örökölt, gének által meghatározott tulajdonság, másrészt viszont nagy szerepet játszik a gyermekkori környezet, az ösztönző közeg a további fejlődésében (lásd az intelligencia öröklése menüpontot).

 Egész életünkben jellemző intelligenciahányadosunk körülbelül 17 éves korunkra alakul ki. Ebből is látható, hogy a megfelelő fejlődéshez minden egyes gyermeknek szüksége van erre a bizonyos ösztönző szellemi környezetre, a „tehetséges” gyerekekre pedig még inkább igaz, hogy rengeteg törődést, odafigyelést igényelnek.

Nem szabad azonban abba a hibába esnünk, hogy gyermekünket „zseninek" kikiáltva rögtön tesztekre, pszichológushoz és egyéb helyekre kezdjük hordani, úgy mutogatva szegényt, mint valami cirkuszi látványosságot. A túlzott szülői büszkeség miatt sokan hajlamosak olyat is belelátni gyermekükbe, ami igazából nincs is, és gyakran esnek abba a hibába, hogy gyermekükön keresztül akarják önmagukat vagy saját be nem teljesült álmaikat megvalósítani. Semmi sem árthat jobban egy gyereknek, mint ez! Soha ne raboljuk el a gyermekkorát, ne csináljunk belőle miniatűr, koravén felnőttet!

Mit tehetünk akkor mégis? Mindenképpen próbáljunk az arany középúton maradni: úgy foglalkozni vele, képezni, oktatni, hogy közben nem telepszünk rá, ám a fejlődését elősegítjük. Alapvető szabály, hogy semmit nem szabad erőltetni: csak azt csináltassuk a gyerekkel, amire igénye van, amit magától szeretne. Mindig tartsuk szem előtt a játékosságot, a játszva tanulást. És mindenek előtt „kis zseninket" is hagyjuk játszani! Ne támasszunk vele szemben túlzott elvárásokat, mert ha azokat nem teljesíti, óhatatlanul kudarcélményben lesz része, ha pedig teljesíti azokat, akkor is előfordulhat, hogy az állandó megfelelési kényszer fáradttá, kimerültté teszi – esetleg úgy érzi, nem szeretik eléggé.

A legjobb tanács, amit ezen a téren adhatunk: forduljanak rengeteg szeretettel, ugyanakkor végtelen türelemmel a tehetséges (és minden) gyermek felé, igyekezzenek lehetőséget biztosítani arra, hogy minél több mindent lásson, tapasztaljon, próbáljon, mert így hamar kiderül, mi az, ami igazán érdekli, amivel szívesen foglalkozik, amiben örömét leli, amiben a legjobb! Ha így teszünk, és nem erőltetjük a dolgokat, egészséges, boldog és okos gyermekünk lesz.

Milyen jelek árulkodnak arról, hogy a gyermekem intelligens?

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy előbb vagy magasabb színvonalon csinál mindent, mint a kortársai. Emellett több konkrét jelet is megfigyelhetünk gyermekünkön:

Kognitív jelek:
rengeteget kérdez, figyel, nagyon kíváncsi, minden érdekli, jó a memóriája, kiváló a hosszú távú figyelme, következtetéseket von le, elvonatkoztat, szintetizál, gyorsan és könnyen lát összefüggéseket, gyorsan, rugalmasan gondolkodik, gondolkodása összetett és eredeti, jó problémamegoldó, gyorsan tanul, kevesebb gyakorlással és ismétléssel tanul meg dolgokat, élénk a képzelőereje, korán ismeri a számokat, a matematikai műveleteket

Verbális jelek:
gazdag a szókincse, választékosan, szépen, hosszú mondatokban beszél, a szavakat megfelelően használja, korán kezd írni és olvasni, szeret olvasni

Szociális jelek:
a kortársak helyett inkább az idősebbek társaságát keresi, jól megérti magát a felnőttekkel (ám ne feledjük, nem felnőtt!), felnőttesen gondolkodik, igen fejlett az igazságérzete, jó humorérzéke van, fejlett a kritikai érzéke és az önkritikája is, gyakran perfekcionista, jó viszonyban van a szüleivel és a tanáraival (az iskolában nagyon jó, otthon pedig eszeveszetten rohangál, hogy levezesse a feszültséget)

Egyéb:
szívesen és élvezettel tanul, ténylegesen élvezi a szellemi tevékenységet, kedveli az intellektuális játékokat

Kisbabák esetében:
keveset alszik, állandó foglalkozást igényel, mikor fent van, nagyon figyel, érdeklődik, megfigyeli a környezetét, felfedez

Mit tehetünk konkrétan:

Járassuk különórákra, szakkörökbe, foglalkozásokra (de eszünkbe ne jusson ráerőltetni, és ne fárasszuk ki), adjunk a kezébe könyveket, rajzeszközt, hangszert. Játsszunk vele sokat, főleg társasjátékot. Végezzünk alkotó tevékenységet együtt. Teremtsünk minél több lehetőséget arra, hogy sok mindent kipróbáljon, így megtalálhassa, mi érdekli igazán, és miben jó. Ha például a dinoszauruszos korszakát éli, akkor adjunk neki könyvet a témában, vegyünk dinoszauruszos játékokat, menjünk vele múzeumba dínókat nézni, vetítsünk mesefilmeket, készítsünk vele dinoszauruszt gyurmából. Ugyanígy, ha például az állatok vagy a hangszerek iránt érdeklődik, akkor mindig igyekezzünk több szempontból is alaposan körbejárni az adott témakört. Ne féljünk rengeteg hangszer- vagy állatnevet megtanítani neki! És mindig válaszoljuk meg a kérdéseit, méghozzá érdemben! Az intelligens gyermekeket nem érdemes egy-egy félválasszal lerázni. Nekünk sem fog megártani egy kis agytorna.

Minden gyerek igényel törődést és foglalkozást, nemcsak a kiemelkedően intelligensek, különösen az iskolás kor környékén. Ilyenkor nagyon fogékonyak. Mivel a mi okos gyermekünk valószínűleg úgy kerül be az iskolapadba, hogy folyékonyan olvas és ír, de legalábbis ismeri a betűket és a számokat, gyakran előfordul, hogy unatkozik az iskolában. Későbbi életkorban is megtörténik, hogy mivel könnyen, gyorsan és kevesebb erőfeszítéssel tanul, elunja magát az órán. Különösen fontos ilyenkor, hogy beszéljünk a tanáraival és bizony vele is (remélhetőleg a pedagógusnak lesz ideje külön feladatokat adni neki), és hogy az iskolán kívüli időben a lehető legjobban lekössük a figyelmét, mégpedig minden olyannal, ami érdekli, és amit szívesen csinál. Kirívó esetekben érdemes konzultálnunk a területileg illetékes nevelési tanácsadóval is.

#1 Dr.BauerBela

---