LEKI ERŐSZAK A GYERMEKNÉL

Az erőszakot nem toleráló társadalmunkban fontos kérdést jelent, hogy hogyan is nézzen ki a társadalom jövendő tagjainak nevelése, mely elutasítja az erőszakot. A nyilvánosság előtt sok vita folyik arról, hogy megfelelő vagy nem megfelelő e a testi fenyítés. Azonban kevesebb szó esik a nevelésben alkalmazott lelki erőszakról, illetve csak ritkán találjuk meg ennek a fogalomnak a definícióját, amely segítene a szülőknek és más felnőtteknek a gyermekekkel folytatott mindennapi kapcsolatban.

A lelki erőszak legtöbbször verbális síkon történik és negatívan hat egy másik személy önérzetére, önképére és önbizalmára. Ide tartozik az emberi személyiség durva kritizálása, a sértés, a szidalmazás, a megalázás, a megfélemlítés és a verbális fenyegetések, a kiabálás, a testnyelv, a másik személyről alkotott negatív vélemények, előítéletek és sztereotípiák elutasítás és hallgatás révén, a saját cél elérése érdekében, negatív hírek terjesztése a másik személyről, a másik jó hírének károsítása, izolálása olyan más személyektől, akikkel ő szeretné tartani a kapcsolatot.

A gyermekeknél alkalmazott lelki erőszak a gyermek egy olyan fő lelki igényének nem-teljesítéseként értelmezhető, amely szükséges a zavartalan fejlődéshez. Ezek a következő igények: hogy szeressenek, hogy elfogadjanak és a teljes biztonság érzése.

Hogy szeretik-e, azt a gyermek a szülőkkel és más, számára fontos felnőttekkel folytatott interakcióiból dönti el. Megfigyeli a viselkedésüket, meghallgatja a hozzá intézett üzeneteket, figyeli a vele folytatott nem verbális kommunikációt (pillantások, ölelések, puszik, simogatások…), figyeli, hogy mit mondanak róla…
A gyermek azon igényét, hogy érezze, hogy szeretik, a következőképpen tudjuk kielégíteni: 

• ha elmondjuk neki, hogy szeretjük,
• ha nem verbálisan is közöljük vele, hogy szeretjük (öleléssel, puszival, simogatással…),
• ha a szabadidőt olyan tevékenységekkel töltjük el vele, amelyek során mindketten, a gyermek és a felnőtt is szórakozik (pl. könyvek olvasása, játék, úszás…)

A lelki erőszak tehát a szeressenek alapigény alapján a gyermekkel folytatott ilyenfajta interakciók tudatos megvonásaként definiálható, amelynek célja a gyermek büntetése a nem megfelelő viselkedése miatt vagy fenyegetésként:

• Példa a gyermek egyik nem megfelelő büntetésére: "Bántottad a barátodat, ezért már nem szeretlek téged.« vagy a büntetéssel való fenyegetés: »Ha nem adsz puszit, akkor már nem szeretlek téged."
• Példa a nem verbális jóindulat szándékos megvonására a gyermekkel szemben: a gyermek valamit rosszul csinál, a szülő erre mérges lesz (ami nem rossz), a beszélgetés befejezése után a gyermek szeretne testi érintkezést a szülővel, aki ezt büntetésből elutasítja: »Nem érdemelsz ölelést, mert rosszul viselkedtél« vagy büntetéssel való fenyegetés: »Ha nem hagyod abba azonnal a tombolást, akkor elalvás előtt nincs szeretgetés«. Ugyanis a történetek olvasása, a szeretgetés a legtöbb család számára az a pillanat, amikor a leginkább megmutatják egymásnak a kölcsönös szeretet (verbális és testi kifejezéssel). Ennek a szokásnak a megvonását azért, hogy megbüntessük a gyermeket, a gyermek a szülői szeretet megvonásának tekintheti, amiből azt a következtetést vonja le, hogy csak akkor szeretik, ha megfelelően viselkedik. Ezért a büntetés vagy fenyegetés ezen formája nem megfelelő.

Mivel a felnőtt egy ilyen jellegű kommunikációval a gyermek iránti szeretetét feltételhez köti, ezért a gyermek arra a következtetésre jut, hogy csak akkor szeretik, ha hibátlan és ha a viselkedése megfelelő. Ezért a jövőben irtózik majd a hibáktól és mindig meg akar felelni másoknak.

Az az érzés, hogy a család, a csoport, a társadalom akkor is elfogad, ha hibám van, illetve az az érzés, hogy az ember akkor is rendben van, ha hibája van, a gyermekben más, különösen a számára fontos személyekkel folytatott interakciók alapján alakul ki. Fontos, hogy a gyermek megtanulja, hogy alapvetően „egy jó ember“, illetve egy jó személy is olykor tévedhet, nem megfelelően viselkedik, néha nem tud valamit, stb., ugyanúgy, mint minden ember a világon. Az a mottó, hogy „én rendben vagyok“ az alapja egy egészséges önképnek, amely segít a gyermeknek abban, hogy kritikusan tudja értékelni a viselkedését és cselekedetét és ha szükséges, ismerje el, hogy hibázott és mivel alapvetően „rendben van”, megpróbálja újra jóvátenni a hibát. Miért akarna egy olyan személy, aki azt gondolja saját magáról, hogy „nincs rendben“, egy hibát ismét jóvátenni, ezt mégse teheti, mivel alapvetően „nincs rendben”. Miért próbálna meg egy gyermek, aki kitalálja, hogy nem tudja a matekot, egyáltalán matekot tanulni azért, hogy kijavítsa a rossz jegyeit, ha úgyis tudja, hogy ő tényleg nem tudja a matekot.

Hogyan segítsünk a gyereknek abban, hogy különbséget tudjon tenni a saját maga, mint személy és a cselekedetei, valamint a viselkedése között? Néhány egyszerű tipp a szülőknek és a nevelőknek:

• Ha a gyerek valamit rosszul csinál, egyértelműen a viselkedését kritizáljuk és nem őt saját magát, mint személyt, pl.:  »A dolgok szétdobálása a szobában nincs rendben és ezt nem engedem meg«. A helytelen viselkedésről beszélünk és nem magáról a gyermekről, mint személyről, pl.: »Haszontalan vagy, nem szabad a holmikat szétdobálnod a szobában« vagy »Ma egyszerűen lehetetlen vagy!«
• Soha ne sértsük vagy szidjuk meg a gyereket. Azok a kis sértések sem jók, amelyeket viccesen mondunk a gyereknek (pl. »Te kis világlustája »). Bár a gyerekek a legtöbbször értik, hogy csak viccelünk, mégis túl nagy annak a kockázata, hogy egy ilyen viccelődést rosszul értelmeznek és ezért inkább kerüljük ezeket. 
• A gyereket, mint személyt dicsérjük és ne csak a szép viselkedését, a cselekedeteit, a „termékeit”… Például, ha azt mondjuk: »Te egy barátságos fiú vagy«, ez a dicséret a gyermek személyére és nem arra a tettére vonatkozik, amit csinált). Így a dicséret formálja és erősíti a gyermek önképét.
•     Miután a gyermek valamit nem megfelelően csinált, a viselkedését egyértelműen nem megfelelőnek minősítettük (kritizáltuk), illetve ha szükséges volt, még meg is büntettük és a gyermek megnyugodott, illetve abbahagyta a nem megfelelő viselkedést. Azonban még tovább hangsúlyozhatjuk a viselkedés és a személy közötti különbséget azzal, hogy elmagyarázzuk a gyermeknek például, hogy: » Tudom, hogy nagyon tudsz vigyázni a játékaidra. Néha ugyan nem viselkedsz szépen, amikor tönkreteszed őket, úgy, mint az előbb az autót, de én tudom, hogy te nagyon tudsz vigyázni a játékaidra«.
• Mondjuk el a gyereknek, hogy szeretjük, még ha mérgesek is vagyunk rá. Nem helytelen, ha mérgesek vagyunk a gyerekre, ha rosszul viselkedik és az sem helytelen, ha ezt meg is mondjuk neki (»Mérges vagyok rád, mert tönkretetted a játékodat«). Így a gyerek megtanulja, hogy mi az a düh és hogy milyen módon tudjuk ezt kifejezni. A gyerekek azonban ezt a dühöt a személyük és nem csak a rossz viselkedésük elutasításának is értelmezhetik. Ezért gyakran testi kontaktust keresnek a felnőttel, aki dühös rájuk, mintha ezzel is szeretnének megbizonyosodni arról, hogy még mindig szeretik-e őket, illetve hogy ez a személy elfogadja-e őket. Természetesen a felnőttnek meg kell adnia ezt a kontaktust (ölelés, puszi)…a gyermeknek, még jobb, ha ennek során a felnőtt elmondja neki, hogy akkor is szereti őt, ha mérges rá és ha rosszul viselkedett. Ezt egy másik alkalommal is közölhetjük a gyermekkel, pl. este, lefekvés előtt, amikor elmondhatjuk neki, hogy szeretjük, majd hozzátesszük, hogy akkor is szeretjük, ha mérgesek vagyunk rá (délután is szerettük, amikor mérgesek voltunk rá, mert tönkretette a játékait) és hogy mindig is szeretni fogjuk a viselkedésétől függetlenül.

A harmadik lelki igény a biztonságérzet. A gyerek egyedül, a szülő gondozása nélkül nem képes élni. Ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, egy olyan környezetre van szüksége, amely megvédi őt testileg és gondozza (megeteti őt, megelőzi a testi fájdalmakat…) és lehetővé teszi a testi és lelki fejlődést. A biztonságérzet akkor alakul ki, ha a gyermek megbízik a szülőkben, tudja hogy gondoskodnak az igényeiről, illetve ha a gyermek valamennyire előre tudja látni a környezetében történő dolgokat. A szabályok lehetővé teszik a környezet azt a fajta előrelátását, amely az adott környezetben érvényes, ezért a szabályok a nevelés jelentős részét képezik.

A szülők és más felnőttek olyan fajta viselkedésmódja, amelyek nagyban kihatnak a gyermek biztonságérzetére, a következők:

• ha megfenyegetjük a gyermeket azzal, hogy elhagyjuk vagy a tényleges elhagyás (pl. »Ha nem hallgatsz el azonnal, akkor anya el fog hagyni téged és nem jön vissza többé«),
• szörnyű személyekkel való fenyegetések (pl. »Ha nem csinálod meg ezt…, akkor eljön a krampusz és magával visz téged«),
• büntetéssel való fenyegetések (vagy egy tényleges büntetés), amely félelmet vált ki a gyermekben (pl. sötét helyiségekbe való bezárás),
• a szülök előre nem látható viselkedése, a szülők bizonytalansága, tanácstalansága a nevelésben, 
• a túl magas célok és követelmények támasztása a gyermekkel szemben.

Beszéltünk a lelki erőszakról, amely úgy definiálható, hogy a gyermek egészséges lelki fejlődéséhez szükséges három lelki igényének valamelyike nem teljesül. Azonban gyakran előfordul, hogy a szülők, illetve felnőttek ezen igények teljesülését kissé rosszul értelmezik. Gyakran hallunk a feltétlen szeretetről, amely rosszul értelmezve: adjunk meg mindent a gyereknek a szeretet nevében. A gyermek iránti feltétlen szeretet azt jelenti, hogy szeretjük őt, habár rosszul viselkedik és ezt egyértelműen közöljük is a gyermekkel. Rossz viselkedés esetén azonban megfelelően kell figyelmeztetnünk és segítenünk kell neki abban, hogy ezt abbahagyja és megfelelővé és társadalmi szempontból is elfogadottá váljon.

#1 Dr.BauerBela

---