Miért kötődik annyira hozzám a gyerek?
"Egyszerűen
nem tud elengedni. Szinte tapad rám, de tényleg, a legszívesebben le sem
szállna rólam egész nap. De mi lesz így? Miért nem érti meg, hogy néha muszáj
elválnunk?"
Sok anya panaszkodik arról, hogy a gyereke túlságosan is
kötődik hozzá. Szinte már kényelmetlen, ahogy a gyerek bújik, mászik, szorít,
pedig a többi kicsi már vígan játszik másokkal, közösségbe jár, nagymamánál
tölt heteket. De ő meg… anyámasszony katonája. De miért ragaszkodik úgy, és
miért nem érti meg végre: az életben néha el is kell válni egymástól. Leválni,
önálló életet kezdeni, új társakat találni.
hirdetés
A kötődés nehezen körülírható fogalom. Nemcsak vér szerinti
anya és gyerek között alakulhat ki, hanem az apa – nemcsak vér szerinti – és a
gyerek között is. Különös folyamat, amíg két ember között kialakul, és ez
életkoronként változik.
Ahogy
kezdődik…
Az életre szóló kapcsolat már a
terhesség alatt bontakozóban van, hiszen a magzat és az anya nemcsak testileg,
lelkileg is össze van kötve. Nagy mérföldkő a szülés, ami ha úgy zajlik, hogy
jó visszagondolni rá, és jut lehetőség arra, hogy a születés utáni pillanatban
megkapjuk a csecsemőt, szinte elementáris erővel kapcsolja össze az anyát és a
babát. Nem véletlenül szorgalmazzák egyre több kórházban, hogy a babával egy
szobában legyen a szülő, ez is azt segíti, hogy a kötődés minél hamarabb
kialakuljon. Persze nem kell ehhez nagy szervezés sem, hiszen a természet
remekül elrendezi a dolgokat: a szoptatással.
Tippek: mit
tegyünk, ha a kötődés nem alakul ki rögtön?
• Próbáljuk meg az otthon töltött
első időszakot „babás mézeshetekké” varázsolni. Szervezzük úgy az egész
háztartást, hogy minden a családi ágyban, mellette és körülötte történjen.
Legyen kéznél minden: kisbaba, kiságy, telefon, magazin, keksz és tea…
• Gondoljuk végig, hogy milyen
segítségre lesz szükségünk. Sokan ijesztőnek tartják az első heteket egyedül a
babával, ezért ne teremtsünk magunkat olyan helyzetet, amely szorongást okoz.
Kérjük meg párunkat, hogy segítsen, de nagy adomány a nagyszülő is.
• Nem biztos, hogy jó ötlet, ha
egész nap csöngetnek a látogatók. Az első éjszakák nem a mély alvásról szólnak,
így biztosan fáradtak leszünk, kevesebb türelmünk is lesz a kisbabához. Az
energiánkból inkább neki jusson, mint a vendégeknek.
Az első hat
hónap
hirdetés
A kötődések kialakulásának
vizsgálatakor Bowlby öt alapvető reakciómódot sorol fel, amelyek ösztönösen
megjelennek a születést követően: ezek a sírás, a mosoly, a követés, a
megkapaszkodás, a szopás. A sírás és a mosoly arra készteti az anyát, hogy
magához vegye gyermekét. A követés és megkapaszkodás pedig arra szolgál, hogy a
gyermek közeli kapcsolatban tudjon maradni az anyjával. A legbonyolultabb
funkciója a szopásnak van, a teljes összeolvadás élményét jelenti a csecsemőnek
az anyjával.
Az első hat hónap alatt a baba
pontosan megismeri az anyját, de jó, ha tudjuk, ez nem csupán a vérségi kapocs
miatt van így. Ezért meg kell dolgozni. Az anya nem azzal érdemli ki a
kitüntetett szerepet, mert ő az anya, hanem azzal, hogy ő látja el az anyai
teendőket. Ha ezt átruházza másra, a baba ahhoz fog kötődni. (Még ha ezt
fájdalmas is látni az anyának.)
Minden babának szüksége van legalább
egy olyan személyre, akihez kötődhet, mert ezen az érzelmi kapcsolaton
keresztül ismerkedik meg az emberekkel, a világgal. Azok a babák, akik ezt nem
kapják meg, nem fejlődnek olyan gyorsan, bizonytalanná válnak.
Bújós
egyévesek
Lassan vége a kizárólagos
szoptatásnak, a legtöbb anya egyre inkább kimozdulna otthonról, és megbontaná a
„babás mézesheteket”. A baba azonban mást gondol: szinte le sem mászik az
anyjáról. Ebben a korban a baba egyértelműen kiválaszt egyvalakit a sok
körülötte sertepertélőből, aki élete nagy szerelme lesz. (Ez általában azért az
anya.) Nem hajlandó osztozni rajta senkivel, azt szeretné, ha egyfolytában vele
lenne és egyfolytában csak rá figyelne. Testileg is szenvedélyesen vonzódik
hozzá, ha eddig nem is volt bújós baba, mostantól igencsak szereti, ha
felemelik, dajkálják, ringatják, és ha az anyja öléből nézheti a kinti világot.
És rettenetesen tiltakoznak, ha az anyjuk kilép a látókörükből. A mi
szempontunkból nézve persze teljesen felesleges a babának sírnia csupán azért,
mert kimentünk a fürdőszobába. De próbáljunk az ő fejével gondolkozni: mi
vagyunk az ő világának a központja. A tükör, amelyben önmagát látja. Ha magára
hagyjuk, mi tudjuk ugyan, hogy hová mentünk, de neki úgy tűnhet, hogy örökre
elhagytuk. Nem képes még arra, hogy megértse: visszajövünk.
Tippek:
hogyan tehetjük könnyebbé ezt a nagyon bújós időszakot?
• Próbáljuk megérteni, hogy a baba
csak halad a saját fejlődési ütemében, és életének abba a korszakába jutott,
ahol elemi szükséglete van az anyjára, a szeretetére, figyelmére.
hirdetés
• Nézzük a dolgok pozitív oldalát. A
baba velünk a legaranyosabb, nekünk tartogatja a legszélesebb mosolyát, nekünk
énekel, beszél először.
• Szervezzük úgy az életünket, hogy
a baba mindig láthasson minket. Erre kiváló a kenguru, a szobába leterített
játszószőnyeg, és minden olyan alkalmatosság, amelyet a közelünkbe tehetünk:
vezeték nélküli telefon, számítógép stb.
• Ha mégis el kell mennünk,
találjunk egy visszatérő szót, mondatot, amellyel jelezzük a távozásunkat:
„Mindjárt jövök. Szia.” Egy másik mondattal pedig jelezhetjük a
visszatérésünket, és ezt akár gyakorolhatjuk is. Bújócskázás során eltűnünk egy
kendő mögé: „Szia”, és visszatérünk: „Itt vagyok!”
• Az elválás okozta szorongást
oldja, ha olyan személyre bízzuk a kicsit, akit jól ismer, szeret.
Ebben az életszakaszban teljesen
felesleges azon aggódni, hogy a gyerek túlságosan kötődik. Életkori sajátosság,
inkább azon kellene meglepődnünk, ha minden gond nélkül elengedne, ha fel sem
tűnne neki, hogy kiléptünk a látóteréből. Ez az idő helyezi szilárd alapokra a
kapcsolatukat, és ez segít majd egy külön életforma kialakításában. A gyerek
később majd megérti, hogy a felnőttek elmennek, más felnőttek is gondját tudják
viselni, és nyugodtan el is lehet engedni őket, mert úgyis mindig visszajönnek.
hirdetés
|
Dr. Ranschburg Jenő az Egy életre szóló találkozás
című írásában megemlíti az „idegenhelyzet”-tesztet. Az anyuka bemegy a gyerekkel
egy szobába, és játszani kezdenek. Ilyenkor azt figyelik a szakemberek, hogy
milyen a kapcsolat anya és gyerek között. Néhány perc után belép egy idegen a
szobába, ahol azt nézik, hogy mennyire befolyásolja ez az anya-gyerek
kapcsolatát és magát a gyereket. Utána következik a neheze: az anya kimegy, a
gyerek ott marad az idegennel. Utolsó mozzanat: az anya visszajön, és
megnézik, milyen a találkozásuk.
Annak alapján, hogy hogyan reagál a gyermek az anya
távozására és visszatérésére, három kötődési típust különböztetünk meg:
– Biztos kötés
A gyerek érdeklődő, nem számít, hogy a szoba idegen,
hiszen az anya ott van. Bejön az idegen, a gyerek ránéz – ki lehet –, de a
kapcsolata az anyjával szinte zavartalan. Kimegy az anya. Baj van, a gyerek
zavarba jön, még sírva is fakad. Nem lesz hisztériás rohama, de bizonytalanná
válik. Mikor visszajön, örül, szalad az anya ölébe, és folytatódik az
interakció. Vizsgálatok szerint ez az esetek 55%-ában jelen van.
– Ambivalens kötés
A gyerek az idegen környezetben nem játszik, odabújik az
anyjához, láthatólag fél. Amikor bejön az ide
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése