Bezzeg az én időmben!
Minket és szüleinket még többségében keményen neveltek, hírből sem
ismertük a liberalizmust. A középkorban pedig még tüskés járószékkel
szoktatták rá a gyerekeket a járásra, és ópiumot adtak nekik, hogy
elhallgassanak. Az tehát, hogy régen minden jobb volt, nagyon nem állja
meg a helyét. Szüleink, s gyakran mi is még a kemény nevelés terhét
nyögtük, és nem biztos, hogy csakis ennek köszönhetően vagyunk ilyen
strammok. Igen, nagyon sokat adott életünkhöz az, hogy sokat voltunk a
szabad levegőn, és hogy rászoktattak minket a házimunkára, a szabadidő
megbecsülésére. De tényleg jót tett az is, hogy a gyereknek hallgass a
neve elv mentén nem oszthattuk meg a gondolatainkat a szüleinkkel? Hogy
nem vették figyelembe, mi mit szeretnénk, hanem követnünk kellett a
kiszabott mintát, akkor is, ha nem illettünk bele? Jó volt, hogy a
tanárok és
a szülők is megverhettek,
üvölthettek velünk, hogy a fiúk nem sírhattak, hogy mindenkinek
összeszorított foggal tűrnie kellett, mert a szülői tekintélyt
mindenekfelett tiszteltük? Kemények lettünk, vagy visszavonhatatlanul
megkeményedtünk? Azért neveljük szigorúan a saját gyerekünket, mert
szívünk mélyén ebben hiszünk, vagy csak azért, mert minket is így
neveltek, mégis túléltük? Esetleg azért, hogy szenvedjen ez a gyerek is,
ahogyan mi szenvedtünk?
Fotó: iStock.com/Choreograph
Mégsem a szigorúság a nyerő?
Miközben rohanó világunkban egyre többen találnak „vissza” a szigorú
nevelési elvekhez, ez nem feltétlenül a jó irány – derült ki
Victoria Talwan
neves szociális-kongitív fejlődés szakértő kutatásából. A magas, olykor
túl magas elvárások, a túl sok szabály és tiltás nem feltétlenül az
élethez töri a gyereket, hanem éppen abban segít neki, hogyan találjon
ügyesen kibúvókat. Így történhet meg, hogy a konzervatív szülők nem
tökéletes, udvarias társadalmi lényeket nevelnek, hanem ügyes kis
hazugokat. Mert amit a gyerek nem tud elérni, azt színleli, ha valami
rosszat tesz, félve a szülői szigortól, mélyen hallgat róla. Miután egy
értelemben bezáródott szülei felé, érzéseit is nehezen osztja meg, mert
egész egyszerűen könnyebb hazudni, és úgy viselkedni, ahogy elvárják.
Minden gyerek kitör valamerre a túl szűk ketrecből, amit köré emelünk,
ha másképp nem, hazugságok árán.
A hazugság jó vagy rossz?
A szakértők nem értenek egyet abban, hogy a
gyermekkori hazugság,
főleg akkor, ha túl szigorú nevelési elvek miatt történik, jó vagy
rossz dolog-e. Persze a szülők szerint mindenképpen rossz, hiszen ők
tiszta életre, belső tartásra és igazmondásra nevelik a gyereküket. A
gyerek fejlődése, képességei szempontjából viszont már egészen másképp
néz ki a dolog. A hihető hazugsághoz ugyanis ügyesség szükségeltetik,
egy történetet ki kell találni és hihetően tálalni, majd tartani
magunkat hozzá. Ez bizony kognitív képességeket, intelligenciát és
kreativitást igényel. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy a kutatók szerint
hazudni jó, csupán megmutatja a füllentések másik oldalát.
Fotó: iStock.com/Choreograph
Tényleg csak két alternatíva van?
Jelenleg a legtöbb szülő még a kicsi megszületése előtt eldönti, hogy
ő liberális, azaz szabadelvű, vagy konzervatív, szigorú szülő lesz-e.
De ki mondta, hogy csak két lehetőség közül választhatunk? Tényleg csak
az a véglet létezik, ami szerint a gyerek egy mini istenség, akinek
minden szava arany, és nem szabad korlátozni őt semmiben, meg a másik,
ami szabályozni, megtörni való kis emberkéknek látja őket, akiknek meg
kell tanulniuk, mik a legfontosabb szabályok? A legtöbb szülő a kettő
között ingadozik, s mindenki épp máshol jár a két véglet közti
számegyenesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése