Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2019. április 24., szerda


 
Amerikai trend

Egyre több amerikai szülő dönt úgy, hogy kiveszi a gyerekét az iskolából, és inkább otthon foglalkozik vele. Az Egyesült Államokban ma már minden huszonötödik diák magántanuló, vagyis összesen több mint kétmillió gyerek nem jár iskolába – számolt be a BBC.
A szülők indoka sokféle: van, aki szereti „biztonságban tudni” a gyerekét, mert úgy véli, a négy fal között megvédheti az iskolai és utcai erőszaktól. Más viszont az iskolai tantervet és tanítási módszereket kifogásolja.
A washingtoni Copelandben élő Sonya Barbee nem kis felelősséget vállalt: nem elég, hogy teljes állásban az amerikai kormánynak dolgozik, emellett nemrég úgy határozott, hogy kiveszi 11 éves fiát az iskolából. „Nem azért tanítom otthon a fiamat, mert bántották az iskolában, vagy nem tetszett az intézmény környéke, hanem mert úgy látom, elvesztette az érdeklődését a tanulmányai iránt” – magyarázta a fekete Sonya Barbee.
Bár egyre több fekete család dönt a gyerekek otthoni taníttatásáról, még mindig a keresztény fehér szülők vannak többségben, akik ellenzik az iskolába járást. A legtöbbjük a „liberális tantervet” kifogásolja, vagyis nem értenek egyet azzal, hogy az iskolában nyíltan szó esik a szexuális kérdésekről és Charles Darwin sokak által vitatott elveiről.
Magántanulók
Már évtizedekkel ezelőtt is voltak magántanulók az Egyesült Államokban, ám a módszer az elmúlt tíz évben vált igazán népszerűvé: egyre több szülő dönt úgy, hogy gyerekeit nem engedi iskolába.
A 14 éves Zoe Bentley az Arizona állambeli Tucsonban él, és most fejezné be az általános iskolát – ha nem lenne magántanuló. Jelenleg éppen a kaliforniai fenyőerdőkben barangol a családjával: élményeiről saját weboldalt vezet, kedvenc témájáról, az exogeológiai jelenségekről pedig videókat készít.

Az Egyesült Államokban ma már nagyjából másfél-kétmillió diák tanul otthon, kikerülve a hagyományos oktatási rendszert - írja a Huffington Post. Egyharmadukat – mint Zoét is – a szülei tanítják. A magántanulók számára nincs kötött tananyag és órarend, és nem kell osztályteremben ülni – kivéve, ha ezt maga a diák kéri. Zoét például annyira érdekelte a geológia, hogy 12 évesen jelentkezett egy főiskolára: a felvételin egy tesztet kellett kitöltenie, amit meglepően könnyűnek talált.

Az új brit trend

Új trend terjed Nagy-Britanniában: a flexi-schooling lényege, hogy a szülők heti egy napon, általában pénteken nem viszik iskolába gyerekeiket, hanem otthon foglalkoznak velük. Az új módszert egyelőre kísérleti jelleggel vezették be egy londoni körzetben – írja a The Guardin.
A London keleti részén élő Arzu Tahsin például első évfolyamos lányát és három osztálytársát tanítja otthon. Heti négy napot a helyi iskolába járnak a diákok, péntek reggelente azonban a Shacklewell Primary School helyett mindenki Tahsinékhez indul, ahol rajzolnak, barkácsolnak és tanulnak. Több amerikai és brit oktatási körzetben ezzel szemben hatnapos iskolahét bevezetését tervezik.

Az ügyvédként dolgozó Matt Anstee sem viszi iskolába a fiát péntekenként. „Először mindig gyakoroljuk a matematikát vagy az olvasást, aztán kirándulunk egyet, például múzeumba megyünk” – mondja a napirendről.
A néhány évvel ezelőtti demográfiai robbanás miatt zsúfolttá váltak a brit iskolák, egyre több diák szorong egy-egy osztályteremben. A szakemberek és a szülők ezért tartják jó ötletnek, hogy heti egy napon otthoni környezetben tanulhassanak a gyerekek, így kiegyensúlyozottabban fejlődhetnek.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése