Felelőtlen tinik a volánnál – a szülők is hibásak
Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!Egy friss felmérés szerint az amerikai fiatalok zöme úgy mobilozik a volán mögött, hogy közben tudja, nem kéne.
Még pár kütyü kéne, nem?
Az okostelefonok kismillió alkalmazásának vezetés alatti használata is
felelőtlenség. Mialatt nem az utat nézzük, sok-sok métert teszünk meg “vakon,
nem vesszük észre időben, amit észe kéne venni, s már meg is történt a baleset
A kutatás azért arra is rámutat, hogy igenis van
értelme újra és újra a tinik orra alá dörgölni: helytelen, ön- és közveszélyes
a zavart vezetés. A válaszadók majd’ kétharmada mondta, hogy mióta olvasott és
hallott a dologról, nem vagy kevesebbet mobilozik a forgalomban. Szülői
felügyelet alatt nyilván nem vétenek a törvény és az ön-, valamint a közérdek
ellen, emellett nem meglepő, hogy 48 százalékuk látta már apját-anyját kézből
telefonálni, 15 százalékuk sms-ezni a kocsiban, a rossz példa pedig ragad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése