Utánozó majom – avagy hogyan tanul a gyerek?

A csúfolódás az utánozó majomról valójában teljesen érthetetlen, hiszen az utánzás az ember egyik legfontosabb tanulási módszere, főleg gyerekkorban. Életünk első néhány évében a tudásunk legnagyobb részét utánzással sajátítjuk el. A tanulás az ember egyik legjellemzőbb képessége, és mindenképpen ez az – pontosabban az a rendkívül sokféle és hatékony tanulási képesség, amivel fajunk bír –, aminek a legtöbbet köszönhetjük.

Minden az utánzással kezdődik

Az egyedfejlődés során a tanulási módszerek közül elsőként az utánzás jelenik meg. Már a kicsi csecsemők is igyekeznek utánozni a felnőttek arckifejezéseit, és a felnőttben is mondhatni kódolva van, hogy grimaszoljon, nevessen a babára, eltúlzott szájmozgással, lassan mondja a szavakat, mintegy megkönnyítve ezzel az utánzást, ami ekkor még nem tudatos, és a baba nem képes arra sem, hogy a modellt és az utánzót (azaz saját magát) elkülönítse. Kb. 8 hónapos korától kezd tudatosan utánozni.

 

 

Az utánzás a szociális tanulás (a társas készségek elsajátítása) és a beszédtanulás alapja, és az első lépés ahhoz, hogy átvegyük a normákat, szokásokat, beilleszkedjünk a társadalomba, illetve hogy képesek legyünk megérteni, átérezni mások viselkedését és jelzéseit, mert az utánzás során a modell érzelmi megnyilvánulásait is átveszi az utánzó. Az utánzás nem feltétlenül akkor következik be, amikor a gyerek megfigyeli a modell viselkedését, hanem később is megtörténhet. Ezt nevezzük késleltetett utánzásnak.
Az utánzás több lépcsőből álló folyamat: a gyerek először megfigyel vagy hallgat, információt gyűjt. Ezután feldolgozza az információt, majd megpróbálja leutánozni a látottakat vagy hallottakat, végül esetleg többször megismétli a cselekvést, azaz gyakorol. Jó példa erre a beszéd elsajátítása. Még mielőtt értelmes szavakat mondana a kicsi, már számtalanszor megpróbálja elismételni a hallottakat, míg végül értelmes szavak formálódnak a hangsorokból. A már mondatokban beszélő gyerek sem hagyja abba az utánzást: minden új szót, fordulatot szinte azonnal beépít a beszédébe, függetlenül attól, hogy érti, jól érti-e a kifejezést, amivel igencsak vidám perceket tud szerezni a környezetének.
Egy kis csecsemő számára az utánzás még minden „kritikától” mentes, de a kora előrehaladtával ez kezd megváltozni, és ez – a szelektív utánzás képessége – az, ami igazán emberivé teszi ezt a tanulási módot. A gyerekek már egész kicsi korukban képesek lehetnek felismerni és elhagyni az utánzás során azokat az elemeket, amelyekre igazából nincs szükségük a cselekvés végrehajtásához, és ez a képesség csak egyre kifinomultabb lesz. Ha belegondolunk, mi, felnőttek, nemigen szoktunk már pontosan leutánozni senkit és semmit, gyakorta merítünk viszont ötleteket egymástól, melyeket azután itt-ott átdolgozva, személyre szabva, a körülményekhez igazítva valósítunk meg. Ez – mai tudásunk szerint – kizárólagosan emberi képesség, aminek az alapja az utánzás.

A bizalmi kapcsolat is az utánzáson alapul

Kutatások szerint az utánzásnak fontos szerepe van a bizalom megteremtésében és a szociális érzékenység, a segítőkészség fejlesztésében is. Egy 18 hónapos gyerekekkel végzett kísérletben például a gyerekeket két csoportba osztották. Az egyik csoport mellé kirendelt személy mindent leutánzott, amit a kicsik csináltak: ugyanarra a tárgyra mutatott, felkiáltott, ha ők felkiáltottak, ő is megvakarta a fejét stb. A másik csoportnak azonban olyan ember jutott, aki semmit sem utánzott, sőt, mindig valami mást csinált, mint a gyerekek. Amikor később ezek a személyek „véletlenül” leejtettek valamit, az utánzott gyerekek sokkal nagyobb érdeklődéssel és segítőkészséggel fordultak nem csak az őket utánzó személy, de a másik illető felé is, míg akik abban a csoportban voltak, akiket nem utánoztak, kisebb szociális érzékenységet tanúsítottak.

Az utánzásban nagyon fontos szerepe van a jutalmazásnak, illetve a negatív megerősítésnek, büntetésnek. A kicsi gyerek nagy buzgalommal és lelkesedéssel csinál mindent „ugyanúgy”, mint anya vagy apa, nem is érti ezért, miért lesznek mérgesek a felnőttek, amikor ő is innivalót tölt magának (csak közben végiglocsolja az abroszt), vagy felsepri a konyhát (és közben lever a partvissal két poharat).
Ezek bosszantó dolgok a felnőtt számára, ahogy sokszor ahhoz sincs türelmünk, hogy kivárjuk, amíg a kicsi „segít nekünk”, de érdemes venni egy (száz) nagy levegőt, és még egy kis türelmet kicsikarni magunkból, mert ha folyvást negatív megerősítést kap a gyerek az utánzásban, azt a szülő-gyerek kapcsolat is megsínyli.
Tudniillik nem véletlen az, hogy a gyerek elsősorban a szüleit utánozza. Nem csak arról van szó, hogy őket látja a leggyakrabban, az utánzásban fontos a modell és az utánzó közötti kapcsolat is: a gyerek sokszor csak azért utánoz valakit – jellemzően a szülőt –, mert érzelmileg kötődik hozzá, és a szeretett modell utánzása jutalomértékű a számára. De nem csak a szülő lehet ilyen fontos modell: a kisebb testvér gyakran szinte árnyékként követi és utánozza nagyobb testvérét (akit ez sokszor nagyon idegesít).
Az azonosulásnak nevezett, az utánzásnál magasabb szintű folyamat során pedig a modelltől átvett viselkedésformák beépülnek a személyiségbe. Ilyenkor nem a minta, az átvett viselkedés a lényeg, hanem a modell személye és a hozzá fűződő kapcsolat, illetve annak megerősítése az átvett viselkedés révén. Ez az oka annak, hogy sokszor elszörnyedve kapjuk magunkat azon, hogy apánk/anyánk/számunkra jelentős bármely személy tipikus viselkedését mutatjuk egy helyzetben, noha ezerszer megfogadtuk magunknak, hogy na, mi aztán ilyet biztosan nem fogunk csinálni, aztán tessék.

Mindezek tudatában rendkívül fontos az a modell, amit a szülő kínál a gyereknek. Tudatában kell lenni annak, hogy a gyerek minden ébren töltött pillanatában megfigyel minket, és válogatás nélkül bármit leutánoz, vagy észrevétlenül teszi magáévá a látott/hallott viselkedést. És talán az is világos, miért teljesen felesleges megpróbálni szavakkal terelgetni a gyereket valamilyen irányba, ha a viselkedésünk szöges ellentétben áll a mondottakkal. Ez nem csak a kicsi gyerekekre áll, valójában egész életünkben inkább hatnak ránk a látott-halott tettek és azok következményei, mint a szövegelés.

#1 Dr.BauerBela

---