Hány órát alszik naponta a gyerek? Ennyi lenne ideális életkora szerint
Kisbabakortól tinikorig végigvesszük, hány óra alvás szükséges a gyereknek.
Az alvásigény pontos, általános érvényű
meghatározása még életkorokra bontva sem lehetséges, hiszen számos
körülmény, például az aktivitás vagy az egészségi állapot is
befolyásolhatja, de időintervallumokban megadható a szükséges alvásigény
megközelítő minimum és maximum értéke.
A táblázatban látható szükséges ideális alvásmennyiség mutathat eltéréseket, ám a normális kereteken belül. A National Sleep Foundation specialistái szerint a csecsemők esetében a 11-13, illetve 18-19 óra, kisbabák esetében a 10-11, illetve 16-18 óra, totyogók esetében a 9-10, illetve 15-16 óra, óvodások esetében a 8-9, illetve 14 óra, általános iskolások esetében a 7-8, illetve 12 óra, tinédzserek esetében pedig a 7, illetve 11 óra még elfogadható.
Mennyi a gyerekek napi alvásigénye?
Az amerikai National Sleep Foundation 18 alvásspecialistája 300 alvástanulmány alapján összeállított egy táblázatot, amelyben életkorok szerint tüntették fel, hogy a legkisebbektől az idősekig kinek mennyi alvásra van szüksége. Ennek a táblázatnak a gyerekekre szűkített kivonatát láthatod a következőkben.Életkor | Szükséges alvás mennyisége naponta |
csecsemő, 0-3 hónap | 14-17 óra |
kisbaba, 4-11 hónap | 12-15 óra |
totyogó, 1-2 év | 11-14 óra |
óvodás, 3-5 év | 10-13 óra |
általános iskolás, 6-13 év | 9-11 óra |
tinédzser, 14-17 év | 8-10 óra |
A táblázatban látható szükséges ideális alvásmennyiség mutathat eltéréseket, ám a normális kereteken belül. A National Sleep Foundation specialistái szerint a csecsemők esetében a 11-13, illetve 18-19 óra, kisbabák esetében a 10-11, illetve 16-18 óra, totyogók esetében a 9-10, illetve 15-16 óra, óvodások esetében a 8-9, illetve 14 óra, általános iskolások esetében a 7-8, illetve 12 óra, tinédzserek esetében pedig a 7, illetve 11 óra még elfogadható.
Miért fontos az elegendő alvás?
A felnőttek számára is, de a gyerekeknek különösen fontos, hogy meglegyen a megfelelő alvásmennyiség. Az alvás a test számára nélkülözhetetlen, közben a test regenerálódik, töltődik, felkészül a következő ébren töltött órákra fizikailag, az agy pedig pihen. Azon felül, hogy nélkülözni nem lehet, és pihentető, az alvás egyértelmű okát és funkcióját a mai napig vizsgálják a kutatók, de annyi kijelenthető, az elegendő alvás az agy és a szervezet különböző élettani folyamatainak optimális működéséhez elengedhetetlen.Ugyancsak a közleményben írják, hogy az alváshiány negatívan hat az idegrendszer teljesítőképességére, a memóriára és a tanulási képességekre. Emellett hajlamosít a depresszióra is, továbbá a hatására nagyobb mértékben termelődő hormonok, a leptin és a ghrelin az elhízás esélyét növelik. A leptin fokozza a zsírraktározást, a ghrelin pedig növeli az étvágyat.
A túl kevés alvás tehát számos kedvezőtlen hatással lehet az ember testére és szellemére. A gyerek - mint fizikailag és értelmileg meghatározó fejlődési szakaszban lévő ember - alvásmennyiségére ezért fokozottan érdemes odafigyelni. Ha nem tud vagy nem akar aludni a gyerek, hasznos elalvássegítő tippekért kattints ide. #1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése