3 súlyos magatartászavar okai

Hogyan kezeld?

Ha porontyod hevesebb vagy éppen tartózkodóbb az átlagnál, ne intézd el azzal, hogy kicsit más. Derítsd ki az okokat!

A gyermekkori magatartászavarok igen változatos formát ölthetnek: akad olyan apróság, aki durván viselkedik a társaival, míg mások éppen elhúzódnak a többiektől, és kóros magányba menekülnek. A kicsi alapvető személyisége is hatással van arra, hogy társaságibb, határozottabb vagy magányosabb típus, ugyanakkor ügyelned kell arra, hogy felismerd a kóros szélsőségeket!

A magatartászavarok hátterében ugyanis sokszor kezelhető okok állnak, melyekre a gyerek éppen az átlagostól eltérő viselkedésével próbálja meg felhívni figyelmedet. Számos szakember szerint a genetikának is meghatározó szerepe van abban, hogy egy csemete milyen problémákra lesz hajlamos később, azonban a legtöbb esetben a neveltetésnek és a lelki okoknak sokkal nagyobb jelentőségük van.
Tudd meg, milyen kezelhető problémák állhatnak a háttérben, és ne csak legyints arra, ha a gyerek magatartása kettes!

Agresszió

Az agresszív viselkedés kialakulásában genetikai tényezők is szerepet játszanak, de a környezet a meghatározóbb. A legfontosabb a korai fejlődés szakasza, vagyis a gyermek első két éve. Sokszor mondják, hogy a kicsi azt csinálja, amit a családban lát, azonban nem csak az számít, ahogy a körülötte élők viselkednek. A bizonytalanságérzet, a szeretethiány és még számos negatív érzelmi élmény lehet az apróságra káros hatással, minek következtében felhalmozódik benne a feszültség, amit agresszióval vezethet le.
A pszichológiai kutatások során megfigyelték, hogy nagyon sokat számít a korai fejlődési szakaszban az anya közelsége: ha tehát kevesebbet ölelgeted, szeretgeted gyermekedet babaként, felnőttkorára agresszívabb lehet. Sokan nehezen élik meg az új kistestvér érkezését is.

A legtöbb szülő egészen addig nem hibázik, amíg a gyerkőc részéről nem tapasztalja az erőszakos viselkedés első jeleit, ám ekkor úgy gondolja, hogy az oviban verekedő csemete megérdemli, hogy a többiek ellássák a baját. Ez azonban nem a rossz cselekedet méltó jutalma, minek hatására megtanulja a kicsi, hogyan kell viselkedni: ha ő agresszívan viszonyul hozzád, csak higgadt magyarázattal értetheted meg vele, hogy a pofozkodás nem jó dolog.
A szeretetet sosem késő bepótolni, de neked is nehéz lehet közeledned csemetéd felé, ha ő minden gesztusodra negatívan reagál. Amennyiben úgy érzed, viselkedésének mélyebb, érzelmi okai lehetnek, fordulj pszichológushoz, azonban fontos, hogy te is nyitott legyél a megoldásokra!

Fontos!
A családi közeg mellett napjainkban a média is egyre nagyobb szerepet játszik az agresszív viselkedés kialakulásában. Nem feltétlenül az agresszív képek jelentik a legnagyobb veszélyt, hiszen a kicsi szempontjából az a fontos, milyen közegben találkozik ezekkel. Éppen ezért csak az életkorának megfelelő műsorokat engedd neki nézni, és lehetőség szerint legyél vele te is, hogy magyarázataiddal érthetővé tedd az eseményeket.

Passzív magatartás

Ha gyermeked sem az oviban, sem otthon nem akar részt venni a közösségi életben, azt ne csak egyszerű hóbortnak vagy lázadásnak tekintsd.

Bár lehet valaki egyszerűen tartózkodóbb temperamentumú, amikor a passzivitás szélsőségesen erőteljessé válik, jobb, ha felkutatod a lehetséges okokat.
Sokszor csak arról van szó, hogy a gyerek lemásolja a szülői életmódot, és nem hajlandó változatosabb tevékenységeket űzni, mint amit tőletek otthon lát. Amennyiben azonban igyekszel jó példát mutatni, csemetéd mégsem hajlandó kinyitni a szobája ajtaját, valószínűleg az állhat a háttérben, hogy elhanyagolva érzi magát, és nincs önbizalma. Akkor se intézd el a problémát egyetlen legyintéssel, ha a kicsi kamaszéveinek közelében jár, hiszen lehet, hogy akár egy iskola- vagy oviváltás is segíthetne a dolgon.
Könnyen lehet ugyanis, hogy a tanárok vagy a nevelők nem megfelelő hozzáállása vagy túlzott szigora vette el a kedvét és önbizalmát, de nem biztos, hogy a probléma forrását házon kívül kell keresned.
Amennyiben ugyanis sokszor türelmetlenül kezeled a kicsi kudarcait, és gyerek létére elvárod tőle, hogy napközben tökéletesen teljesítsen, délután pedig magánórákra járjon, nem csoda, ha elveszti a motivációját, ezzel együtt az önbizalmát.

A passzív magatartás akár a depresszió figyelmeztető jele is lehet. Ne vedd félvállról a tüneteket, és ismerd fel, ha a gyermeknek szakember segítségére van szüksége. Ha nem tudod, milyen jelei lehetnek a gyerekkori depressziónak, olvasd el cikkünket!

Hiperaktivitás szindróma

Ez a viselkedészavar vezethető vissza a legegyértelműbben genetikai okokra. A hiperaktív gyerekeknél megfigyelhető, hogy már csecsemőként problémásabbak a többieknél, és a síró babát sokszor az anya sem tudja megnyugtatni. Óvodáskorban azt a gyereket nevezik hiperaktívnak, aki állandóan céltalanul rohangál, mindig mozog, képtelen összpontosítani, illetve keveset és nyugtalanul alszik.
Ezek a tünetek iskoláskorra is megmaradnak, és később is jellemző lehet, hogy a gyerek nem tudja a saját napirendjét kialakítani és betartani. A szindróma nagyban összefügg az öröklött temperamentummal, de egyes enyhe idegrendszeri károsodások is állhatnak a hátterében. A koraszülöttek, illetve azok, akiknél a világra jövetelkor vagy később agyi oxigénhiányos állapot lépett fel, nagyobb valószínűséggel lesznek később hiperaktívak.
A környezeti hatások is nagy szerepet játszanak ugyanakkor a magatartászavar kialakulásában, az érzékenyebb idegrendszerű apróságok ugyanis intenzívebben reagálnak az ismétlődő stresszhatásokra, melyek a közösségben vagy otthon érik őket. Sok esetben kimutathatóak a korai anya-gyerek kapcsolat zavarai, de a következetlen nevelési eszközök is rossz hatással lehetnek a gyerekre.
Erősebb, átmeneti stresszhelyzet hatására azonban egészséges gyerek is mutathat hasonló tüneteket, de ezek rövid ideig tartanak. #1 Dr.BauerBela

---