Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2018. szeptember 1., szombat

iskolakezdési problémák

iskolakezdési problémák

Iskolakezdés - barátok nélkül

Kisfiam szeptemberben kezdi az iskolát, aminek a választásánál az egyetlen szempont az volt, hogy az óvodai társaival együtt kezdhessen, mivel elég félénk, szorongós kisfiú. Az óvodában hatan alkotnak egy baráti társaságot, bár ő alárendelt szerepben van jelen közöttük. Az iskolában úgy osztották be őket, hogy ő az egyik osztályba kerül, a többiek a másikba. Ezen őrlődünk napok óta, hiszen direkt kértem ott, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Nem tudom, hogy mitévők legyünk.

A gyerekek kiközösítették, a szülők eltiltották tőle a gyerekeket

A kisfiam 7 éves. Az óvodában nem jött ki a gyerekekkel. Mindig azok után a gyerekek után ment, akikkel 1 perc alatt konfliktusa volt. Sokat hisztizett, dühöngott, kiabált. Most kezdte az iskolát. Egész nyáron erről beszélgettünk, hogy nem szabad így viselkedni. Nyári táborba is beírattam, de ott is kerülte a gyerekeket, inkább magában volt vagy a felnőttek között. Pszichológusnál jártunk, aki nem talált semmilyen problémát egyénileg. Elkezdődött az iskola, és minden folytatódik tovább. A tanár nénikkel tiszteletlen, folyamatosan keresi a konfliktusokat, ordít. Otthon ilyen probléma nincs.

Fél minden szerepléstől

6 és fél éves fiam most kezdi az iskolát. Kiegyensúlyozott, boldog gyerek szerető családban, két testvérrel (ő a középső). Gondja van a színpaddal (vagy szerepléssel), vagyis az óvodai ballagón sem mondta el egyedül a verset, csak a többiekkel. Hiába próbált mindent az óvónő, szép szó, jutalom ígérete, stb., nem mert egyedül szerepelni. Általánosságban fél az új dolgoktól. Sok szeretetet, ölelést kap, amit nagyon igényel. Legutóbb egy kerékpárversenyen indult, ahol érmet kapott, de nem mert felmenni a színpadra átvenni még velem sem. Hiába kérlelte a leendő tanára is.

"Nem akarok figyelni"

Tisztelt Kinga!
Az lenne a problémám, hogy a kislányom most kezdte az első osztályt, és nem figyel a tanár nénikre, szétszórt. Elmondása szerint "ő gondolkodik magasabb dolgokról." "Nem akarok figyelni." Szóvá is tette a két tanár ezt. Mondták a gyereknek, hogy te más bolygóról jöttél? Egymás között beszélték, hogy "mit csináljunk ezzel?" - ezt a kislányom hallotta. Szerintem a gyerek nem buta, mert olvas, nagybetűkkel ír. Mindent visszamond, csak egyáltalán nem figyeli-követi a tanár szavait. Mit tegyek, hogy jobban figyeljen? 4 nap után panaszolták ezt a tanárok...

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése