A korai anya – gyermek kapcsolat és a kötődés jelentősége

 A korai anya – gyermek kapcsolat és a kötődés jelentősége

 

Egy újszülött számára a környezete legfontosabb tényezője az anyja, vagy az őt pótló személy. A gyermek idegrendszeri fejlődését, magatartásának kialakulását alapvetően meghatározza az anyával való kapcsolata. Konrad Lorenz  (imprinting) kutatásai óta tudjuk, hogy létezik a születés után egy szenzitív periódus, ahol az idegrendszerben mély lenyomatok képződnek. A Harlow házaspár majomkísérletei („ drótanya”, „szőranya”) igazolták, hogy ez a jelenség a magasabb rendű gerincesekben is kimutatható. Később több más állatkísérlet is bizonyította, hogy a születés utáni szenzitív periódusnak nagy szerepe van a kötődés kialakulásában, illetve az anyai viselkedés „beépített programjának” előhívásában. Ez utóbbi különösen fontos az először szülő anyáknál, ezért lényeges, hogy az anyának a szülés után azonnal legyen lehetősége gyermekével fizikai kapcsolatba lépni. Ha ez valamely okból nem jöhet létre, az anya-gyermek kapcsolat sérülékenyebb lesz, mely az elsődleges szocializációs folyamatban gyakran „kommunikációs zavarokban” nyilvánul meg.

Az emberi kötődés vizsgálatánál abból célszerű kiindulni, hogy az újszülött nem képes aktív helyváltoztatásra, ezért hiába is rögzítené édesanyja képét születése után, követni semmilyen formában nem tudná őt. Esetében a kötődési viselkedés az, ami az anyát és gyermekét nem engedi eltávolodni. A kötődés egy jól fejlett szabályozórendszer, melynek működése a gyermek mozgékonyságának növekedésével párhuzamosan válik hangsúlyossá. A 7-8 hónapos gyermeket két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli, egyrészt fel akarja fedezni a világot, megérinteni, megtapasztalni mindent, másrészt keresi a felnőtt közelségét, mely számára a biztonságot jelenti. A kötődési rendszer többek között e két vágy közötti egyensúlyt teremti meg. A kötődési rendszerben az anya is részt vesz, a gyermek távolodása, sírása esetén az anya közelít gyermekéhez, felveszi és megnyugtatja őt. A kötődés tehát egy komplex viselkedési rendszer melyben mind az anyának, mind a gyermeknek aktív, kezdeményező szerepe van.  A kötődéselmélet egyik kulcsmotívuma szerint a biztonság élményének korai megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben egy modell, mely későbbi kapcsolatainak is alapjául szolgál. A biztonságosan kötődő gyermek magabiztosabb, társaságban jobban feltalálja magát, együtt érzőbb társaival és közeli kapcsolatait valódi érzelmi mélység jellemzi.

A kötődéselmélet megalkotása John Bowlby, angol pszichiáter nevéhez fűződik. Bowlby szerint velünk születik a késztetés a kötődésre és ennek megfelelő az újszülött viselkedési repertoárja: sírás, nevetés, kapálózás, stb., mind olyan viselkedések, melyek – optimális esetben – biztosítják a közelséget és elősegítik a kontaktust az anyával. Hangsúlyozta az anya válaszkészségének fontosságát, mivel a gyermek kontaktuskereső viselkedése csak a párbeszéd egyik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés. Feltételezte, hogy az ember esetében is létezik egy szenzitív periódus, melynek folyamán ki kell alakulnia a kötődésnek. Ez a kritikus időszak természetesen nem olyan rövid és pontosan meghatározható, mint az állatok imprintingje esetén.

 

Kötődési mintázatok (Ainsworth-féle Idegen Helyzet Teszt vizsgálat alapján)

·             Biztonságos kötődés

A biztonságosan kötődő gyermek anyja jelenlétében bátran indul el felfedezni a szobában található játékokat, míg az anya távozásakor a nyugtalanság jeleit mutatja és az anya visszatéréséig, nem is talál vigaszt, sem a játékokban, sem idegen személy társaságában. A kötődési rendszer az ilyen esetekben jól működik, a biztonságosan kötődő gyermek a számára veszélyes helyzetben édesanyját hívja. Idegen személy viszont nem képes megnyugtatni a gyermeket - ami a biztonságos kötődés egyik fontos ismérve -, aki nem tolerálja az egyedüllétet idegen helyen és hangot ad kétségbeesésének.

·             Elkerülő kötődés

A gyermekek egy része az anya távozásakor nem reagál arra, és az idegen személy jelenétére sem, de nem vesz tudomást az anya visszatéréséről sem. Az így viselkedő gyermekeket elkerülő kötődés jellemzi, ami nem azt jelenti, hogy a kötődési rendszer egyáltalán nem működik, és alapvetően hiányzik az a kötelék, mely az anyához fűzné gyermekét. A kötődés működik, csak az elkerülő kötődéssel jellemezhető gyermekek egy éves korukra megtanulják nem kimutatni érzelmeiket.  Az ilyen gyermekek ugyanolyan stresszt élnek át anyjuk távozásakor, mint síró társaik, csak nem kommunikálják érzelmeiket. A kutatások kimutatták, hogy ezeknél a gyermekeknél a nem megfelelő anyai válaszkészség az, ami arra készteti a gyermeket, hogy elkendőzze érzelmeit, vagyis a gyermek stratégiája: ha nem reagálnak, nem érdemes kommunikálni. Az ilyen anyák sokszor nyíltan elutasítóak, és nem szeretik a testi kontaktust.

·              Ambivalens kötődés

Az így kötődő gyermek már az anya jelenlétében felfokozott érzelmi reakciót mutat, melyet nehéz lecsillapítani. Nyugtalan, nem merül el semmilyen tevékenységben. Az anya távozása teljesen kiborítja, de a visszatérése is alig-alig tudja megnyugtatni, egyszerre kapaszkodik az anyába, illetve tolja el magától. Ebben az esetben a gyermek nem tekinti az anyát biztonságos háttérnek, hiába van jelen, a gyermek nem indul felfedezni a világot. Ráadásul az anya valóban képtelen gyermeke megnyugtatására, hiába tér vissza hozzá, a gyermek hosszasan sír tovább. Az ilyen anyákat a hétköznapokban többnyire kiszámíthatatlan viselkedés jellemzi, nem a gyermek jelzéseinek, hanem önmaguk belső állapotának függvényében reagálnak, így alakul ki az ambivalens kötődés.

·              Dezorganizált kötődés

A fentiektől eltérő - azoknál súlyosabb - tüneteket produkáló gyermekek is vannak. Ezek a gyermekek sokszor menekülnek az anya elől, vagy teljesen váratlan helyzetekben lemerevednek, autoagresszív cselekedetet hajtanak végre, például fejüket a falba verik. Ezeknek a gyermekeknek az anya egyszerre a félelem és a megnyugvás forrása, és ez az ellentmondás vezet a kötődési rendszer széteséséhez. Ebben különbözik ez utóbbi kötődési mintázat az előzőektől, itt a gyermeknek nincs stratégiája, saját maga által kifejlesztett módszere az anya távozása okozta stresszhelyzet esetén, viselkedése szabálytalan, rendszertelen. A dezorganizáltan kötődő gyermekek történetében gyakori a súlyos érzelmi elhanyagolás és a szülői bántalmazás.

 

A fentiekből kitűnik, hogy az anya és a gyermeke közötti kapcsolat milyen fontos a gyermek személyiségfejlődése szempontjából. Az újszülött gyermekkel fenntartott gyakori testi kapcsolat pedig a gyermek idegrendszerének fejlődésére van rendkívül pozitív hatással. Az anya testének melege, légzésének és szívműködésének állandó érzékelése a méhen belüli állapotot idézi, „emlékeztetve” a gyermeket, a biztonságot nyújtó méhen belüli életre, emiatt a testi kapcsolat jelentős hatással van a gyermek érzelmi életének és biztonságérzetének kialakulására. Születése után a gyermek nincs tudatában az indivíduumának, szimbiózisban, duálunióban él az anyjával. Ebben az együttélési és együttlétezési formában mindkét félnek egyformán szüksége van a másikra. Mivel kapcsolatuk kölcsönös és dinamikus, mindketten képesek befolyásolni a másik viselkedését. Az anya-gyermek kapcsolatnak a minősége hozzájárul a gyermek saját testének az anya testétől való leválásához, mely az anya érintésén, simogatásán, ringatásán és az anya hangján keresztül valósul meg. Az egész test kontakt percepciós élménye, az anya által a gyermek testére gyakorolt nyomás, az anya arcának vizuális percepciójával kapcsolódik össze, innentől kezdődik a gyermek szociális-emócionális aktivitása. Megjelenik a felélénkülési reakció, amelyet az anya megjelenése vált ki. Ennek a reakciónak reflex jellege van, de az anya nagyobb jelentőséget tulajdonít neki és visszanevet a gyermekre, utánozza a hangadását, gügyög hozzá. Meg van győződve arról, hogy a gyermek felismeri őt, pedig csak a homlok, a szemek és az orr az, amelyek vizuális ingere kiváltja a gyermek reakcióját. A felélénkülési reakció fokozza az anya pozitív, emocionális viszonyát a gyermekhez.

Az anya-gyermek kapcsolat korai szakaszában a fizikai kapcsolat a meghatározó, melyben elsődleges az érintés. A gyermek az érintés és anyai közelség érdekében erőfeszítéseket is képes tenni, mely az alábbi fázisokban történik:

1.      Felélénkülési reakció – úgy harcolja ki az érintést (a rendelkezésére álló mozgási és hangadási repertoárja segítségével), hogy viselkedésével kiváltja az anya figyelmét és érdeklődését.

2.      Megkülönböztető közeledés – az ötödik, hatodik hónap táján jelenik meg, lényege, hogy a gyermek különbséget tud tenni az anya és az idegenek között.

3.      Helyzetváltoztatás – a gyermek úgy kerül fizikai kapcsolatba, hogy odamegy (kúszik, mászik) a felnőtthöz

 

A korai anya-gyermek kapcsolat során a gyermek megtanulja, hogyan kell jelet adni és válaszolni ahhoz, hogy a szülőtől is választ kapjon. Ez a kommunikációs séma lesz az alapja a későbbi információcserének és tanulási folyamatnak.

 

#1 Dr.BauerBela

---