Hogyan támogathatjuk a digitális kor gyermekeit? A

Hogyan támogathatjuk a digitális kor gyermekeit? A+ Hogy a legkisebbek ma egy olyan világban nőnek fel, amelyről egyik korábbi generációnak sincs saját tapasztalata, az tény. Ezért a szülőknek kapóra jöhetnek azok az útmutatók, amelyek kapaszkodókat nyújthatnak a digitális korszakban szocializálódó gyerekek neveléséhez. Erre tett kísérletet a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Ki segít felnőni az iGenerációnak? című rendezvénye, amelyen magyarországi és hazai szakemberek tartottak tudománynépszerűsítő előadásokat a témában. A találkozó egyik fő következtetése az volt: leselkedjen bármilyen veszély a gyermekekre az online térben, utóvégre csak a szülők azok, akiknél a hatalom van. Az Életfa Családsegítő Egyesület Szülői klubjának és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és kommunikáció szakbizottságának eseményén Tőkés Gyöngyvér újmédia-kutató, egyetemi adjunktus, Domonkos Katalin neveléstudományi szakértő, tanító és Fekete Zsombor szociológus, játéktervező tartott előadást a gyermekek médiahasználatáról. Fotó forrása: globaltake.com Tőkés Gyöngyvér elsőként definiálta a rendezvény címében is emlegetett generációt, amelyről a többi előadó is többnyire beszélt. Az iGenerációsok egyszerre születtek az okostelefonokkal, körülbelül a 2010 után születetteket sorolják ide. A kutatók már az 1990-es évek végén (Don Tapscott) gondolkodtak azon, hogy milyenek lesznek a digitális kor gyermekei, azonban 2017-ben Jean M. Twenge klinikai pszichiáter tollából ehhez képest lehangoló kutatás született, mintegy rácáfolva mindazokra a „reményekre”, amelyeket a netgenerációba vetettek húsz évvel korábban. Az egyetemi adjunktus többek között ismertette: például míg Tapscott azt gondolta, hogy a digitális bennszülöttek csak úgy lubickolnak majd a szabadságban és élvezik a lehetőségek végtelen tárházát, kiderült, hogy mindez nem eredményezett mást, mint szociális bizonytalanságot. A kutató azt is feltételezte, hogy ha már adott lesz rá a lehetőség, akkor a digitális bennszülöttek majd alaposan leellenőriznek minden információt, amit az online térben találnak, ám ehelyett az a tapasztalat, hogy vagy kételyek nélkül elfogadják azokat, vagy pedig minden információban kételkednek. Az együttműködés helyett ma a versengés érvényesül, a személyes arculat az online térben mindennél fontosabb lett. Továbbá digitális játszótérnek gondolta Tapscott az internetet a kilencvenes évek végén, de húsz évvel később azt látják, elsősorban unaloműzésre használják. A digitális bennszülöttekről Jean M. Twenge 2017-ben még megállapította, hogy: az okostelefon olyannyira személyes tárggyá vált, hogy már függőséget okoz, az online tér egy buborék lett sokak számára, a közösségi média algoritmusainak hatására bizonyos információk el sem jutnak egyesekhez, lelassult a felnőtté válás, önállósulás folyamata Online zaklatás: segítség nélkül nincs kiút Az online zaklatás (cyberbullying) szándékos, ismétlődő, és az áldozat egyedül nem tud kikerülni belőle – szögezte le a jelenség legfontosabb jellemzőit Domonkos Katalin neveléstudományi szakértő, tanító, hozzátéve, a konfliktustól abban különbözik, hogy a felek között nincs egyenrangú kapcsolat. Érinthet felnőtteket is, de elsősorban a fiatal korosztályra jellemző, az előadó is ez utóbbira fókuszált. Fotó forrása: gamestar.hu Az online zaklatás jelenthet például megszégyenítő tartalmat, fenyegető üzeneteket, amellyekkel szemben az áldozat tehetetlennek érzi magát, ezért segítség nélkül nem tud kikerülni belőle. A segítségkérést viszont nagyban gátolja az áldozathibáztatás, ami ráadásul felbátorítja az elkövetőt, tette hozzá Domonkos Katalin. Szerinte az áldozathibáztatók abból indulnak ki, hogy igazságos világban élünk, amelyben rossz dolgok csak a rossz emberekkel történhetnek, vagy azokkal, akik kiprovokálják a méltatlan viselkedést. Az elkövetők általában névtelenek, viszont a szakember felhívta a figyelmet, hogy a hagyományos, iskolai zaklatás esetében sem ismert mindig a rosszindulatú pletyka forrása. Hogyan csökkenhet az áldozattá válás valószínűsége? A magyarországi előadó szerint a kérdés összefügg többek között a digitális műveltség szintjével, ismerni kell az online kommunikáció sajátosságait, mert a nonverbális jelek hiányában (amit a hangulatjelek csak részben pótolnak) az üzenetek könnyen félreérthetők. Emellett a szülőknek azt tanácsolta, minél többet beszélgessenek gyermekeikkel arról, hogy hol a határ ezeken a felületeken, mit érdemes megosztani, és mit nem. A fiatalokkal végzett kutatásából egyebek mellett kiderült, hogy esetenként a gyermek már otthon szembesül azzal, hogy a szülei akarata ellenére osztanak meg róla fényképeket a közösségi médiában, és többszöri kérlelés után sem hajlandók letörölni az adott bejegyzést. Ebben az esetben tehát a gyermek már a saját szüleivel szemben is tehetetlennek érzi magát, így valószínűleg egy idegennel szemben sem fog tudni fellépni a saját érdekében. Domonkos Katalin rámutatott arra is: az online zaklatás által nem érintettek általában őszintén beszéltek a szüleikkel, ha valamilyen probléma felmerült, illetve jellemző volt, hogy esetükben a szülők szabályokhoz kötötték az internetezést. Játékfüggőség és agresszió: „Ne az extrém esetekre figyeljünk!” Fekete Zsombor szociológus, játéktervező elsőként a videojátékok és az erőszakos magatartás közötti kapcsolatot vizsgálta. Következtetései szerint nagyon alacsony a valószínűsége annak, hogy a való életben erőszakossá váljon az, aki sokat játszik. Tény, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyeknek az elkövetői a videojátékokban látottakat másolták le, de ez nagyon ritka. „Ne az extrém esetekre figyeljünk” – intette higgadtságra a közönséget. Elmondta, brutalitása miatt a Grand Theft Auto (GTA) egyike a legtöbbet kritizált videojátékoknak, ám kutatások szerint 100 millióból 8-10 személyt inspirál valamilyen erőszakos bűncselekmény elkövetésére. A szakember szerint a játékosok érzik a határt a játék és valóság között, képesek a kettőt megkülönböztetni. Fotó forrása: Wikipedia De mitől válnak a játékosok mégis feszültté játszás közben? – tette fel a kérdést az előadó. Fekete Zsombor szerint ha a szülő játszás közben akar valamit a gyermektől, akkor ne csodálkozzon, ha indulatosan válaszol, mert a szülő is ideges lenne, ha evés közben valaki elhúzná előle a finom falatokkal teli tányért. Mindkét esetben megtörik a flow-élmény, amit ezekben a helyzetekben érez az ember, mondta. Frusztrációt okozhat még kicsiknek, nagyoknak egyaránt, ha túl nehéznek bizonyul a teljesítendő feladat, ha akadozik a hálózati játék, vagy ha csaláson kapnak egy játéktársat. Mikor lehet aggódni? Aggodalomra akkor van ok Fekete Zsombor szerint, ha a gyermek túlságosan ráhangolódik a videojátékokra, magányos, és a játszás olyan más érdeklődési körökkel társul, mint a horrorfilmek, metálzene, szélsőséges irodalom. Hangsúlyozta, a játékfüggőség elsősorban nem a játszással eltöltött időben mutatkozik, hanem abban, hogy ezen kívül semmi más nem érdekli. A videójáték ugyanakkor megerősítést és szeretetet ad (pontok, életek, jutalmak), és az időtlenség érzését kelti. Éppen ezért Fekete Zsombor azt javasolja, hogy a játék kerüljön ki a nappaliba a tévéképernyőre, és alakuljon ki egy beszélgetés a szülő és gyermek között arról, ami történik. Másrészt pedig az időtlenség ellen úgy lehet küzdeni, hogy a szülő megszervezi a játék kereteit, úgynevezett exit point-okat szab – például hogy hány pályát játszhat a gyermek egyhuzamb

      saládsegítő Egyesület Hogyan támogathatjuk a digitális kor gyermekeit? 2018. október 15., hétfő, 17:58 | Tasi Annabella -A A+ Hogy a legkisebbek ma egy olyan világban nőnek fel, amelyről egyik korábbi generációnak sincs saját tapasztalata, az tény. Ezért a szülőknek kapóra jöhetnek azok az útmutatók, amelyek kapaszkodókat nyújthatnak a digitális korszakban szocializálódó gyerekek neveléséhez. Erre tett kísérletet a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Ki segít felnőni az iGenerációnak? című rendezvénye, amelyen magyarországi és hazai szakemberek tartottak tudománynépszerűsítő előadásokat a témában. A találkozó egyik fő következtetése az volt: leselkedjen bármilyen veszély a gyermekekre az online térben, utóvégre csak a szülők azok, akiknél a hatalom van. Az Életfa Családsegítő Egyesület Szülői klubjának és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és kommunikáció szakbizottságának eseményén Tőkés Gyöngyvér újmédia-kutató, egyetemi adjunktus, Domonkos Katalin neveléstudományi szakértő, tanító és Fekete Zsombor szociológus, játéktervező tartott előadást a gyermekek médiahasználatáról. Fotó forrása: globaltake.com Tőkés Gyöngyvér elsőként definiálta a rendezvény címében is emlegetett generációt, amelyről a többi előadó is többnyire beszélt. Az iGenerációsok egyszerre születtek az okostelefonokkal, körülbelül a 2010 után születetteket sorolják ide. A kutatók már az 1990-es évek végén (Don Tapscott) gondolkodtak azon, hogy milyenek lesznek a digitális kor gyermekei, azonban 2017-ben Jean M. Twenge klinikai pszichiáter tollából ehhez képest lehangoló kutatás született, mintegy rácáfolva mindazokra a „reményekre”, amelyeket a netgenerációba vetettek húsz évvel korábban. Az egyetemi adjunktus többek között ismertette: például míg Tapscott azt gondolta, hogy a digitális bennszülöttek csak úgy lubickolnak majd a szabadságban és élvezik a lehetőségek végtelen tárházát, kiderült, hogy mindez nem eredményezett mást, mint szociális bizonytalanságot. A kutató azt is feltételezte, hogy ha már adott lesz rá a lehetőség, akkor a digitális bennszülöttek majd alaposan leellenőriznek minden információt, amit az online térben találnak, ám ehelyett az a tapasztalat, hogy vagy kételyek nélkül elfogadják azokat, vagy pedig minden információban kételkednek. Az együttműködés helyett ma a versengés érvényesül, a személyes arculat az online térben mindennél fontosabb lett. Továbbá digitális játszótérnek gondolta Tapscott az internetet a kilencvenes évek végén, de húsz évvel később azt látják, elsősorban unaloműzésre használják. A digitális bennszülöttekről Jean M. Twenge 2017-ben még megállapította, hogy: az okostelefon olyannyira személyes tárggyá vált, hogy már függőséget okoz, az online tér egy buborék lett sokak számára, a közösségi média algoritmusainak hatására bizonyos információk el sem jutnak egyesekhez, lelassult a felnőtté válás, önállósulás folyamata Online zaklatás: segítség nélkül nincs kiút Az online zaklatás (cyberbullying) szándékos, ismétlődő, és az áldozat egyedül nem tud kikerülni belőle – szögezte le a jelenség legfontosabb jellemzőit Domonkos Katalin neveléstudományi szakértő, tanító, hozzátéve, a konfliktustól abban különbözik, hogy a felek között nincs egyenrangú kapcsolat. Érinthet felnőtteket is, de elsősorban a fiatal korosztályra jellemző, az előadó is ez utóbbira fókuszált. Fotó forrása: gamestar.hu Az online zaklatás jelenthet például megszégyenítő tartalmat, fenyegető üzeneteket, amellyekkel szemben az áldozat tehetetlennek érzi magát, ezért segítség nélkül nem tud kikerülni belőle. A segítségkérést viszont nagyban gátolja az áldozathibáztatás, ami ráadásul felbátorítja az elkövetőt, tette hozzá Domonkos Katalin. Szerinte az áldozathibáztatók abból indulnak ki, hogy igazságos világban élünk, amelyben rossz dolgok csak a rossz emberekkel történhetnek, vagy azokkal, akik kiprovokálják a méltatlan viselkedést. Az elkövetők általában névtelenek, viszont a szakember felhívta a figyelmet, hogy a hagyományos, iskolai zaklatás esetében sem ismert mindig a rosszindulatú pletyka forrása. Hogyan csökkenhet az áldozattá válás valószínűsége? A magyarországi előadó szerint a kérdés összefügg többek között a digitális műveltség szintjével, ismerni kell az online kommunikáció sajátosságait, mert a nonverbális jelek hiányában (amit a hangulatjelek csak részben pótolnak) az üzenetek könnyen félreérthetők. Emellett a szülőknek azt tanácsolta, minél többet beszélgessenek gyermekeikkel arról, hogy hol a határ ezeken a felületeken, mit érdemes megosztani, és mit nem. A fiatalokkal végzett kutatásából egyebek mellett kiderült, hogy esetenként a gyermek már otthon szembesül azzal, hogy a szülei akarata ellenére osztanak meg róla fényképeket a közösségi médiában, és többszöri kérlelés után sem hajlandók letörölni az adott bejegyzést. Ebben az esetben tehát a gyermek már a saját szüleivel szemben is tehetetlennek érzi magát, így valószínűleg egy idegennel szemben sem fog tudni fellépni a saját érdekében. Domonkos Katalin rámutatott arra is: az online zaklatás által nem érintettek általában őszintén beszéltek a szüleikkel, ha valamilyen probléma felmerült, illetve jellemző volt, hogy esetükben a szülők szabályokhoz kötötték az internetezést. Játékfüggőség és agresszió: „Ne az extrém esetekre figyeljünk!” Fekete Zsombor szociológus, játéktervező elsőként a videojátékok és az erőszakos magatartás közötti kapcsolatot vizsgálta. Következtetései szerint nagyon alacsony a valószínűsége annak, hogy a való életben erőszakossá váljon az, aki sokat játszik. Tény, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyeknek az elkövetői a videojátékokban látottakat másolták le, de ez nagyon ritka. „Ne az extrém esetekre figyeljünk” – intette higgadtságra a közönséget. Elmondta, brutalitása miatt a Grand Theft Auto (GTA) egyike a legtöbbet kritizált videojátékoknak, ám kutatások szerint 100 millióból 8-10 személyt inspirál valamilyen erőszakos bűncselekmény elkövetésére. A szakember szerint a játékosok érzik a határt a játék és valóság között, képesek a kettőt megkülönböztetni. Fotó forrása: Wikipedia De mitől válnak a játékosok mégis feszültté játszás közben? – tette fel a kérdést az előadó. Fekete Zsombor szerint ha a szülő játszás közben akar valamit a gyermektől, akkor ne csodálkozzon, ha indulatosan válaszol, mert a szülő is ideges lenne, ha evés közben valaki elhúzná előle a finom falatokkal teli tányért. Mindkét esetben megtörik a flow-élmény, amit ezekben a helyzetekben érez az ember, mondta. Frusztrációt okozhat még kicsiknek, nagyoknak egyaránt, ha túl nehéznek bizonyul a teljesítendő feladat, ha akadozik a hálózati játék, vagy ha csaláson kapnak egy játéktársat. Mikor lehet aggódni? Aggodalomra akkor van ok Fekete Zsombor szerint, ha a gyermek túlságosan ráhangolódik a videojátékokra, magányos, és a játszás olyan más érdeklődési körökkel társul, mint a horrorfilmek, metálzene, szélsőséges irodalom. Hangsúlyozta, a játékfüggőség elsősorban nem a játszással eltöltött időben mutatkozik, hanem abban, hogy ezen kívül semmi más nem érdekli. A videójáték ugyanakkor megerősítést és szeretetet ad (pontok, életek, jutalmak), és az időtlenség érzését kelti. Éppen ezért Fekete Zsombor azt javasolja, hogy a játék kerüljön ki a nappaliba a tévéképernyőre, és alakuljon ki egy beszélgetés a szülő és gyermek között arról, ami történik. Másrészt pedig az időtlenség ellen úgy lehet küzdeni, hogy a szülő megszervezi a játék kereteit, úgynevezett exit point-okat szab – például hogy hány pályát játszhat a gyermek egyhuzamb - a Maszol.ro portálról

#1 Dr.BauerBela

---