FOGALMAK A VAKSÁGRÓL
A környezetünkbol nyert információk 70-80%-át látásunk adja. A látás komplex érzékelés, amely magába foglalja a két szem segítségével történo térérzékelést, a távolságbecslést, a részletek-, szín-, forma-, valamint a kontrasztérzékelésnek- és a tárgyak megkülönböztetésének a képességét. E képességek általában az életkor növekedésével egyre csökkennek. A legtöbb látáselváltozást (látásromlást) korrigálni lehet szemüveggel, gyógyszerrel, netán mutéti beavatkozással. Tág értelemben látássérült az, akinek a látása a látási analizátor valamely részének (szem, látópálya, agykérgi látóközpontok) kóros elváltozása (betegsége, sérülése) következtében a legkülönbözobb mértékben csökken. A vakságnak, az aliglátásnak illetve a gyengénlátásnak világszerte különféle orvosi, szociális, pedagógiai, foglalkozási stb. szempontú meghatározásai ismeretesek. Az egyes országok társadalmi gazdasági helyzete, egészségügyi és kulturális ellátottságának színvonala, oktatási rendszere stb. szabja meg, hogy kiket is foglalnak magukba ezek a kategóriák. A látássérültek problémái különböznek abban a tekintetben is, hogy a fogyatékosság veleszületett-e vagy késobbi életkorban következett be, s ha igen, mikor.
A veleszületett látásfogyatékosság leggyakoribb okai: örökletes betegségek, méhen belüli fertozések, a szülés elotti károsodások, valamint legnagyobb számban a koraszülést követo látásvesztés. Az anatómia több mint száz részt különböztet meg a szemmel, illetve a látószervekkel kapcsolatosan. Szembetegségbol viszont több száz fajta van! Már magzati korban is több mint 25 féle szembetegség lehetséges. Tehát a betegség minden további nélkül vezethet vaksághoz, mivel a látóképesség átmeneti vagy végleges hiánya a szem legkülönbözobb részeinek kóros elváltozása következtében is megvalósulhat. A vaksághoz vezeto leggyakoribb kórképek: következik be. Ez évente kb. 1000 embert jelent. Még sajnálatosabb, hogy közülük 65% harminc évnél fiatalabb! A sérülések nagy része a gyermekkorban történik, általában a szüloi felügyelet hiánya vagy a gyermek fegyelmezetlensége miatt. A látást fenyegeto sérülések a felnottkorban is gyakoriak.
Elsősorban a munkahelyi balesetek (szilánk, ko, ívfény, sav vagy lúg okozta sérülések, a védofelszerelés hiánya, elavult munkavédelmi rendszabályok stb.) következtében. A szakszerutlen seg további súlyos károsodásokat okoz. Egyre gyakoribbak a közlekedési baleset során bekövetkezett szemsérülések.
Témánk speciális voltából adódóan feltétlen foglalkoznunk kell a vakság, az aliglátás és a gyengénlátás ismérveivel, eltéro sajátosságaival. Bizonyos alapveto fogalmakkal, információkkal mindenképpen tisztában kell lennünk ahhoz, hogy jól megérthessük ezeknek az embereknek a helyzetét, gondolkodásmódját, érzésvilágát. Nem mintha ezek alapvetoen eltérnének az "átlagemberétol", mindez sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy egyfajta mélyebb empatikus készségre tehessünk szert velük kapcsolatosan. Így talán jobban fogjuk érteni és értékelni oket.
A megvakulás okai különbözoek, de következményei szinte mindig azonosak: a látássérült és hozzátartozói lelki válságba sodródnak, a jövot kilátástalannak érzik. A látássérülés fokozott alkalmazkodást kíván mindenkitol. Az alkalmazkodó-képesség mértéke a személy életkorán kívül döntoen saját személyiségétol függ. A látásvesztés a cselekvések új módon való elsajátítását követeli meg. A vakká vált ember számára korábbi élményei és a családban elfoglalt státusza fontos tényezok az új élethelyzethez való alkalmazkodásban. Ha valaki elveszíti a látását, az ún. traumás krízist okoz az egyén számára. (A gyermekkorban megvakultak dönto többsége azonban ezt nem éli át.) A krízis által kiváltott reakció nagymértékben függ a személy identitásának erosségétol, a körülötte lévok reakcióitól, és hogy az egyén mennyire hiszi azt, hogy a jövoben képes lesz eleget tenni a számára legfontosabb szerepeknek. A szerep megélését befolyásolhatja, hogy a látássérült korábban hogyan vélekedett a vakokról. A traumás krízis különbözo fázisokra osztható. A sokk fázisban az egyén elveszíti azt a képességét, hogy az adott helyzetnek megfeleloen reagáljon. A vakság problémája annyira betölti, hogy kiszakad környezetébol. Sem fizikailag, sem szellemileg nem vesz részt környezete cselekvéseiben, a neki szánt információkról nem vesz tudomást. A reakciós fázisban a látássérült "gyászolja" elveszett látását. Gondolatban elmúlt, látó élményeivel foglalkozik. Meghiúsult életcéljai elégedetlenné teszik, mindezért önmagát és/vagy környezetét okolja. A felépíto fázisban a látássérült és környezete megtanul kooperálni.
A csapás feletti gyászérzésbol kivezeto utat keresve, a látássérült és családja egymásra találnak. Az új feladatok, a közös gondok, együtt elérheto célokat jelölnek meg. Ez azt jelenti, hogy a személyiség felfogja, hogy sérült, de a sérülés elfogadása nem jelenti önmaga lebecsülését. Az újra orientálódás fázisában már többé-kevésbé reálisan képes megítélni saját magát és környezetét. Mindennapi teendoit ellátja, s közben új életcélokat tuz ki maga elé. Sajátos a térérzékelése és képzeletvilága a vakon született vagy korán megvakult embereknek. Aki vakon született, az természetesen már eleve másfajta (a látókéhoz képest másfajta) környezet-megismerési módba született bele. A vakság olyan tartós állapot a személy pszichikus életterében, amely egy ún. "börtönhelyzet" kialakulásához vezethet. Ez a lehetséges helyzet nemcsak annyit jelent, hogy több akadályba ütköznek és több kudarcot élnek át, mint a látók; lényege az, hogy a vakság nem egyszeruen bizonyos lehetséges célokat zár el a személy elol (számos foglalkozást, párkapcsolatot stb.), vagyis nem a célt vagy célokat veszi körül akadály, hanem maga a személy akadályozott. Ezzel sok esetben nemcsak a célok elérésérol kell lemondania, hanem pszichológiai értelemben vett "mozgásszabadságáról"
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a vakok nem egy különös mbertípus, akinek sajátos, az átlagos emberekétol eltéro élete van. Egyszeruen más. A vakság olyan állapot, amely eroteljes hatással van a személy lelki funkcióira, érzelmi életére, társas magatartására; az épen maradt észlelési módokra (tapintás, hallás, szaglás), az emlékezés és a gondolkodás fejlodésére - végeredményben az egész személyiségére.
Aliglátók Az aliglátók gyakorlatilag vakok, hiszen az ép látás maximum 10%-ával rendelkeznek. Mégis hatalmas különbség van köztük és vak sorstársaik között, hisz ok fizikálisan látnak, ha ez a látás mégoly csekély is. E kis látásmaradvány nagy segítséget jelent számukra a mozgásban, tájékozódásban, a mindennapi életben, de kevés ahhoz, hogy a síkírás-olvasást elsajátítani vagy azt ismeretszerzési eszközként használni képesek legyenek.
Ujjolvasók azok, akiknél a megkülönbözteto képesség még létezik. (A felmutatott kéz ujjait 0-4 méter-ig terjedo távolságról is észlelik.)
Nagytárgylátóknak nevezzük azokat, akik mozgó háttérrel jól kiemelkedo nagyobb tárgyakat észrevevo látásteljesítménnyel rendelkeznek. 67-90%-os (a pedagógiai osztályozás szerint).
A gyengénlátás okai az esetek legnagyobb részében a szem töréshibái, melyek optikai segédeszközökkel teljesen nem javíthatóak. Ezek a nagyfokú rövidlátás, távollátás illetve a szaruhártya görbületi hibái. Oka lehet még tompalátás, szemteke-rezgés, szemidegsorvadás, szaruhártya, ideghártya és látótest elfajulások, általános festékhiány, a látószerven belüli gyulladásos folyamat, daganat, hályog, fizikai, kémiai ártalmak stb. Az okok sokféleségébol eredoen a gyengénlátás nem ítélheto meg a korrigáló szemüveg dioptriaértékébol, hiszen számos látáshiba részben, vagy egyáltalán nem javítható szemüveggel. Amint a fentiekbol is látható a három csoportba sorolást - különösen a határon lévo értékeket - sokféle tényezo befolyásolja. Többek között az általános személyiségkép, az életkor, az esetlegesen csatlakozó egyéb fogyatékosság, a látásmaradvány felhasználhatósága, minosége; tér- és színlátás foka, valamint egyes esetekben a látásromlást eloidézo betegség prognózisa
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése