ÉRVEK-ELLENÉRVEK-ISKOLAKEZDÉS
Az utóbbi évtizedek során abban mindenki egyetértett – a politikusok, az oktatási szakemberek, sőt a szülők is – a fejlett országokban és a harmadik világban egyaránt, hogy minden gyermek számára kötelezően biztosítani kell az iskolába járást, legalább az alapfokú oktatást.
Abban azonban láthatóan nincs egyetértés a döntéshozók között, hogy a kötelező alapszintű beiskolázásra pontosan melyik életkorban kerüljön sor, mint ahogy nem egyeznek a vélemények abban a kérdésben sem, hogy adott országban mi legyen a leghelyesebb bánásmód az ott hatályos tankötelezettségi elvárásoknak nem megfelelő gyermekekkel.
A világ országainak oktatási rendszereit áttekintve1 megállapítható: az országok legtöbbjében az iskolakezdés időpontját általában a hat év körüli életkorra teszik. Az ideális beiskolázás megkezdésének időpontjának megítélésében ma jól láthatóan két – egymással ellentétes – tendencia érvényesül.
Az egyik irányzat követői – különböző okokból – mielőbb az intézményes nevelés keretei között szeretnék látni a kisgyermekeket: ennek egyik módja a beiskolázási korhatár csökkentése, a másik pedig az iskolai előkészítés részben vagy egészben történő intézményesítése, illetve az óvodába járás valamilyen életkortól kezdődő kötelezővé tétele.
A másik trend az iskolakezdés életkorának emelését szorgalmazza: ennek megfelelően nem tekinthető kivételnek a hétéves vagy az ennél idősebb korban történő beiskolázási gyakorlat sem. Mindkét irányzat hívei igyekeznek tudományos érvekkel, vizsgálati eredményekkel is alátámasztani állításaikat.
Az intézményes nevelés minél korábbi megkezdése
A mielőbbi iskolai előkészítés, illetve iskolai beíratás gyakorlatát követő országokban részben az ötéves korhatárnál húzzák meg a vonalat (így tesznek például Ausztrália bizonyos államaiban, Bangladesben, Új-Zélandban, Pakisztánban, az Egyesült Királyságból Angliában, Walesben és Észak-Írországban, valamint Cipruson és Izraelben), de vannak elkötelezettjei az ennél korábbi kezdésnek is (például az Egyesült Királyság skóciai részében – itt a beiratkozás azok számára kötelező, akik a tanévkezdést követő február 1-jéig betöltik az ötödik évet), Ausztrália egyes államaiban és Hollandiában, ahol a négy, illetve a négy és fél éves életkor jelenti a nevelési-oktatási intézmények kötelezően előírt látogatásának megkezdését.
Vannak olyan országok is (például Indonézia, Írország, Belgium), ahol külön meghatározzák a beiskolázhatóság alsó határát, és külön megjelölik a tankötelezettség kezdetének időpontját – s a kettő között akár kétévnyi különbség is lehet. Érdekességként megemlítjük még Görögország példáját2> is, ahol a kötelező iskolakezdés korhatára öt és fél év: azaz minden olyan gyermeknek iskolába kell mennie, aki az év október 1-jéig eléri ezt az életkort.
Ezekben az oktatási rendszerekben általában az óvoda deklaráltan is iskolai előkészítő szerepet kap, vagy pedig törvényileg is kimondják, hogy a beíratást követő első esztendőben az intézményben az oktató-nevelő munka során nem lehet a formális tanítás eszközeivel élni (ez történik például Luxemburgban).
Ezekben a törekvésekben láthatóan az a szándék érvényesül, hogy az iskola lehetőséget kapjon arra, hogy – mielőbb „átvéve” a gyermeket a családtól – pótolja a kulturális, szociális és nevelési hiányosságokat
Egyes szakemberek szerint az sem teljesen mindegy, hogy az iskolába kerülő gyermek melyik évszakban született.3 Erre a kutatásra mindenesetre néhány évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban került sor, ahol 4000 hat- és hétéves gyermekből álló mintán vizsgálták a születési évszak és a gyermek matematikai, természettudományi és anyanyelvi előmenetele közötti összefüggéseket. Három időszak között tettek különbséget: tavaszi, nyári és őszi gyerekekről beszéltek. A felmérés tapasztalatai alapján meghatározó jelentőségű tényezőnek bizonyult a születési évszak: olyannyira, hogy ezt minden pedagógusnak figyelembe is kell vennie, hiszen ezek a különbségek egyszersmind a gyermek szociális, érzelmi és kognitív fejlettségi szintjét, érettségét is meghatározzák, és a tanulmányi teljesítményében is megmutatkoznak. Megállapították, hogy például a nyári születésű kisiskolások általában jobb eredményeket érnek el, mint őszi születésű társaik. Mivel azonban a beiskolázás jogszabályi előírásainak következtében elkerülhetetlen az, hogy egy-egy iskolai osztályban különböző évszakban született gyermekek kerüljenek egymás mellé, megfigyeléseik összegzésekor a kutatók ismételten a gyermekekkel való egyéni bánásmód fontosságát hangsúlyozzák, hozzátéve hogy ennek nem csupán a módszertani különbségekben, hanem bizonyos fokig a tantervi elemek közötti differenciálásban is meg kell mutatkoznia.
Általános tapasztalat az is, hogy az életkori és egyéb különbségek érvényesülését eredményesen tompíthatják a beiskolázást megelőző intézményes nevelési programok, előbbi példáinkban az óvodába járás jótékony hatásai..
A későbbi iskolakezdés elkötelezettjeinek érveiből
A hétéves kori iskolakezdés ma Törökországban, Szudánban, Marokkóban, Kolumbiában, Afganisztánban, Dániában és Svédországban kötelező, néhány országban pedig – Szingapur, Peru, Kanada – hivatalosan is megengedett.
A hat évnél későbbi iskolakezdés szakmai elkötelezettjei között feltűnően sokan a harmadik világ, azon belül is főként az afrikai kontinens sajátosságaira hivatkoznak
Az életkörülményeknek a tankötelezettségi előírások betartására gyakorolt hatásával más módon is szembesülhetünk. Különösen feltűnő a városi és a vidéki környezet közti különbség, az utóbbi rovására. Az oktatási rendszereket bemutató áttekintések ugyanis arra hivatkoznak, amiről az előbb idézett kenyai esettanulmány szintén említést tett, hogy vidéki környezetben a gyermekek később érik el az iskolának megfelelő érettséget, mint a városok által biztosított életfeltételek között.
A későbbi iskolakezdés hívei elsősorban az általuk korainak tekintett életformaváltás nehézségeitől, az iskolába való bekerüléssel együtt járó feszültségektől, az iskolai ártalmak terheitől kívánják megkímélni a gyermekeket. Teszik ezt abban a meggyőződésükben, hogy ez az egy esztendő nagyon sok változást hoz a gyermek életében.
Mi lehet hát a megoldás?
Valószínűleg mindkét vitatkozó félnek megvan a maga igazsága. A dilemma megoldására irányuló próbálkozások is mintha éreznék ezt: jobbára ugyanis szeretnék megkerülni a döntést. E téren az utóbbi évek során többféle kezdeményezés is ismertté vált. Németországban11 például, a néhány éve kidolgozott új iskolakezdési koncepció értelmében, az iskolába lépést már nem kötik semmilyen feltételhez. Lemondanak az iskolaérettség megállapításáról is; minden gyermeket beiskoláznak az első osztályba. Véleményük szerint ugyanis az iskolaérettség és az iskolai képességek megállapítása szelekciót jelent; ehelyett ők az individualizáció és az integráció útjára léptek.
Svédországbanis – az alapfokú oktatás során – mindvégig automatikus továbbhaladást biztosítanak a tanulóknak. (E rendszer másik érdekessége az, hogy a svéd iskolákban egészen a 6. osztályig osztályozás sincsen.
Így tűnik azonban, hogy ez a kezdeményezés, melyhez sok helyütt az évismétlések elkerülése érdekében folyamodnak (egyes statisztikák szerint ugyanis ezek nagysága folyamatosan a 10 és 20% közötti tartományban mozog), nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „Az elmúlt két évtizedben néhány ország az osztályismétlési arányokat azáltal csökkentette, hogy bevezette az automatikus továbbhaladási rendszert... De ez nem bizonyult kielégítő megoldásnak.
Csak a közösségi alapú, a kora gyermekkorban elkezdett programok segíthetik a gyermekek iskolára való felkészítését” – olvashatjuk az UNESCO egyik, már korábban is idézett értékelésében.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése