A konfliktus mint a családi élet jellegzetessége.
A konfliktusok a legkülönbözőbb módon alakulhatnak ki a családban: viták, nézeteltérések, heves szóváltások, versengések, ellenszenvet és nemtetszést kifejező viselkedésformák merülhetnek fel a szülők és a gyermekek mindennapos érintkezése folyamán.
Lényegesen kapcsolódnak ezek az ellentétek a család elvéhez. Gyengül a család életereje és egysége, ha eltűnnek a konfliktusok az előbb említett okok miatt.
Meghatározó tényezők a konfliktusok a házastársi viszonyban. Viták és nézeteltérések által mutatkozik meg a másik fél valódi azonossága. rajzolódik ki jelleme, egyénisége és semmisülnek meg a róla alkotott képzeletbeli kivetítések. A konfliktus azonban nemcsak felismeréshez, hanem elismeréshez is vezet. Az ellentétek arra késztetik a házastársakat, hogy elismerjék a másik fél önálló egyenrangú voltát. Megérteti velük, hogy a másik fél valamiképpen túlesik saját hatáskörén: önálló véleménye van, okos érvekkel tud fellépni és sokszor meglepő és eredeti megoldásokat tud javasolni.
Csak akkor tartós egy szerelmi kapcsolat, ha az egymásrautaltság tudatával párosul a másik önálló létének ismételt elismerése. A konfliktusok megteremtik a kölcsönös meg- és elismerés lehetőségét és biztosítják a szerelem elmélyülését.Egy filozófus úgy véli, hogy nincs tartós szerelem konfliktus nélkül: "Az összeütközés nélküli szerelem, amelyben a másik fél nem jelenik meg önálló voltában, egy énbe zárt romantikus érzület marad. A szerelem akkor válik két független és mással nem helyettesíthető személy valóságos és tényleges kapcsolatává, amikor valamilyen harc megjeleníti a szerelmeseknek a másik önálló létét"5. A kapcsolat csak akkor fejlődik és oldja meg az együttléttel járó nehézségeket, ha a szerelem nem csupán két egyén egysége, hanem két személy egymást kiegészítő és egymással szembenálló viszonya is.
Érdemes itt röviden elgondolkozni a személy fogalom jelentésén. A személy olyan lény, amely nemcsak megnyílik a környező világra, attól impulzusokat, információkat kap, hanem egyszersmind cselekvően szembeszáll ezzel a világgal. A személy nem azonosul a tömeggel és nem bújik el a társadalomban érvényben lévő vélemények, normák és szokások mögé. Mindezeket tudatosan megvizsgálja, kiértékeli és felelőséget vállal saját, önálló álláspontjáért.
A bátorság a személy egyik legfontosabb erénye. Ha hiányzik a bátor szembeszegülés és az ehhez kapcsolódó felelősségérzet, eltűnik a személy azonosságtudata is. Megszűnik nyelve és viselkedésmódja, elveszti önálló arculatát. Csak annak van arca, akire szemtől szembe, egy bizonyos távolságból tekintünk, aki nem fordul el tőlünk és szemével szemünkbe néz. (A személy fogalom a szem szóból ered. Ebből származnak a szembe, szemben, szemközt, szemlél, szempont szavak is.) Az egymással szemben álló személyek szerelmi kapcsolata az önálló arculatot megőrző és megjelenítő távolságra épül7.
A gyermek és a szülők kapcsolatában is fontos szerepet játszanak az ellentétek. A gyermek akkor tud igazán megérni, ha sikerül megszüntetnie a szüleivel szemben kialakuló függő viszonyát.
Ezt többféle módon éri el.
-Fokozatosan növeli befolyását az őt körülvevő tárgyak felett.
-Képes ezáltal egyéni és természetes kívánságait kielégíteni.
-Cselekvése folyamán nemcsak felderíti és megismeri a környező világ tulajdonságait, rejtelmeit, hanem különféle egyszerű és összetett problémákat is próbál egyedül, minden külső beavatkozás nélkül megoldani.
- Jelentős mozzanat az érési folyamatban a nyílt és támadó fellépés a szülői befolyással és hatalommal szemben. Helytelen lenne a gyermek lázadó magatartását egyértelműen elítélni és elfojtani.
-A bölcs szülő elfogadja, hogy van egy olyan időszak gyermeke életében, amikor függetlenségének kiharcolása érdekében támadóan lép fel, agresszív magatartást tanúsít.
Neves lélekbúvárok rámutattak arra, mennyire veszélyes lehet a társadalom számára az egyén, akinek már igen korán megtiltottak mindenféle agresszív magatartást8. Ha a gyermeknek nincs alkalma haragját kiabálással, vagy bármilyen más formában (például játéka által) kifejezni, nem lesz képes megismerni saját egyéniségét és egyben tudomást is venni agresszív hajlamainak veszélyes következményeiről. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy a szülők ne tanúsítsanak semmiféle ellenállást a gyerek magatartásával szemben.
Nemcsak türelmes és tartós törődésükkel, hanem szembeszegülésük révén is segítik a szülők gyermeküket egy önállóbb és érettebb személyiség kialakulásában.
Mit értünk az érettség fogalma alatt? Érett az a lény, aki nemcsak szabadon dönt és felelősséget vállal önmagáért, hanem egyben felméri valós és állandóan változó helyzetét. A jelenben tapasztalt tények alapján cselekszik. Problémáit, feladatait tehát úgy oldja meg, hogy nem ismétli gépiesen a múltban végrehajtott megoldásokat. Felszabadította magát a beidegződött szokások kényszere alól. Képes elválasztani a jelenben történő eseményt (és az általuk fellépő érzéseket, kívánságokat), a mások által javasolt és végrehajtott magatartásformáktól. A családban felmerülő konfliktusok alkalmat adnak a gyermeknek arra, hogy felhagyjon ábrándozgatásával és ne hagyományos értékek és szokások szerint cselekedjen.
Nem elég azonban egyszerűen megtűrni az érettebb személyiség kibontakozását. A szülőknek odáig is el kell jutni, hogy rokonszenvvel tekintsék gyermekük küzdelmét.
Miért is fontos ez a hallgatólagosan biztató, bátorító magatartás? A gyermek már egész korán vesz át szüleitől szokásokat, értékeket, magatartásformákat és sok más jellemző vonást: hanghordozást, modort, ízlést, érdeklődést egyes tárgyak, foglalkozások iránt stb. Lassan magába szívja családja "szellemét", életfelfogását, értékrendszerét, mindazt amit a szociológusok az "otthon világának" neveznek. Egyfrancia filozófus helyes megállapítása szerint fontosabb szerepet játszik a gyermeknevelésben a családi "légkör", mint a szülők kifejezett kívánsága és törekvése:
"Nem is annyira rendelkezéseikkel és parancsaikkal nevelik a szülők gyermekeiket, mint inkább az általuk megteremtett környezettel, fenntartott kapcsolatokkal, kifejlesztett gondolkodásmóddal. Bármennyire is különböznek egymástól a testvérek, egész életükön át megőriznek egy bizonyos ismertetőjelet, egy azonos bélyeget, amelynek nyoma annál mélyebb, minél kevésbé lett az rájuk kényszerítve".
Ezért tükrözi oly hűen a gyermek magatartása szülei életfelfogását, anélkül, hogy erre valaki is bíztatná őt. Ezért szakad el már elég korán a fiú családjától és próbál szerencsét idegen városban vagy országban, - apja, sőt nagyapja is hasonlóan cselekedett -, vagy választja a lány ugyanazt az életpályát mint anyja. Ezért is követik el a gyermekek észrevétlenül ugyanazokat a hibákat, mint szüleik.
Nem mindig helytelen az ilyen értelemben végrehajtott "mintázás". Sok esetben azonban azért nem ajánlatos, mert a megváltozott életkörülmények a "minta" újraértékelését és teljes vagy részleges visszautasítását követelik. Az is lehet, hogy a gyermekből hiányzik az a tehetség, vagy nem fejlődik ki az az érdeklődés, ami apja pályaválasztását meghatározta.
Hogyan fejlődik ki a gyermekben az a kritikai szellem, amely által képes lesz új értékek és elvek szerint dönteni és élni?
Elsősorban a szülőknek kell megvizsgálniuk saját életelvüket és beismerniük hibáikat, tévedéseiket. Fel kell fedezniük értékrendszerükben egyes "elavult" elemeket. Sajnos erre a beismerésre igen kevés szülő képes. Ugyanakkor, - és ez talán még nehezebb -, el kell fogadniuk, hogy gyermekük érettsége és valódi személyisége akkor mutatkozik meg igazán, ha nem veszi át szolgai módon a családi "hagyományt" és bátran utasít vissza egyes szokásokat és értékeket.
A gyermek ellenállása nemcsak vitákat, feszültségeket, súrlódásokat, hanem tartózkodó viselkedést és hálátlannak tűnő eltávolodást is eredményez. A gyermeknek csak akkor sikerül új elvek szerint alakítania az életét, ha a családon kívül álló emberektől vagy csoporttól megkapja a változáshoz szükséges bátorítást és tud hozzájuk érzelmileg is kötődni.
Fennáll természetesen itt az a lehetőség, hogy a gyermek egészében utasítja vissza szülei életmódját és szembenállását fájdalmas támadásokkal fejezi ki.
Megtörténhet, hogy elfordul tőlük és érzelmileg teljes mértékben azonosul társával. Így a szülőkkel szembeni függő viszonyát egy másikkal váltja fel. Ezeket a kockázatokat azonban vállalni kell, mert csak a szakítás, a szembenállás és az új kapcsolatok kialakítása révén lesz a gyermek képes a beívódott "mintát" kiértékelni, azon változtatni és egy számára alkalmasabb életformát kialakítani. Ha sikerül megértéssel valamiképpen bátorítóan tekintenünk gyermekünk ellenkezésére, akkor a látszatok ellenére nem lazul meg teljesen a már korábban kifejlődött érzelmi kapcsolat. Az önbírálat és megértés hiánya akadályoz meg sok szülőt abban, hogy rokonszenvvel tekintse vagy elősegítse kritikai érzékkel fejlődését.
Nem arról van itt szó, hogy a szülők minden tekintetben helyeseljék gyermekük bíráló magatartását, hanem arról, hogy ne tekintsék saját életmódjukat tökéletesnek, megváltoztathatatlannak és ismerjék el őszintén a változtatás érvényességét. Ha nem képesek rokonszenvet tanúsítani gyermekük ellenszegülő magatartásával szemben, legalább őszintén és világosan fejezzék ki nem-tetszésüket, Sokan rámutattak arra, mennyire ártalmas a gyermek számára a szavak és a belső érzületek közötti ellentmondás.
Bizonytalanságot, félénkséget, szorongást és haragot okoz a gyermekben a szülők megtévesztő magatartása, a beleegyező vagy biztató mondatok mögött érzett neheztelés és megvetés.
Nem a nyílt konfliktus, hanem az álcázott ellenséges magatartás miatt szenved jóvátehetetlen károkat a gyermek személyisége
http://web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése