A családi konfliktusok embertformáló jelentősége._-I-
A családban a legváltozatosabb formában szövődnek kapcsolatok.
Maga a család fogalom a szülők és a gyermekek egységét, valamint az egység egyes elemei között létrejövő intenzív kapcsolatok összességét jelenti.
A szeretet, a barátság, az együttműködés, az áldozatvállalás, a figyelem, a közömbösség, az irigység, a szükség, a harag, a versengés és sok más emberi magatartásforma jellemezheti a családtagok között létrejövő konkrét érintkezéseket. Jelen tanulmány a családi együttélés során felmerülő konfliktushelyzetek jelentőségét vizsgálja. Milyen szerepet játszanak az ellentétek a család életében?
.
A mindennapi életben észlelhető milyen szorosan kapcsolódnak a konfliktusok a család életéhez. A már említett képességeken és tulajdonságokon felül, vizsgáljuk meg röviden miképpen gazdagodnak a családtagok a mindennapi életben adódó konfliktushelyzetek által.
Pozitív hatást gyakorolhat a gyermek kezdeményezőkészségére a szülőkkel vívott küzdelem. A gyermek akkor vesz igazán tudomást saját képességeiről és akkor használja őket, amikor olyasmivel küzd meg, ami se nem löki vissza, se nem tűnik el nyomása hatására.
Ha a gyermek sohasem ütközik ellenállásba és minden kívánsága teljesül, nem tanulja meg hogyan kell bizonyos célok elérése érdekében önállóan és kitartóan cselekedni.
Önfegyelmet és önuralmat is csak akkor gyakorol a gyermek, ha szülei nyíltan és következetesen megszabnak bizonyos határokat vágyai előtt.
Mennyire fontos az így épített képzeletbeli szilárd "fal" egy olyan világban, amelyben egyre több tárgy, intézmény, kapcsolat ideiglenes jelleget ölt és egyre nehezebb megkülönböztetést tenni az illúzió és a valóság között.
Nem kétséges, a szülők által megszabott határokat vissza lehet és gyakran vissza is kell utasítani. De ezek a korlátok legalább arra kényszerítik a gyermeket, hogy kapcsolatban maradjon a valósággal és tudomást vegyen képességeiről. A szülői ellenállás által tanulja meg például, hogy mindig és mindenhol nem lehet győztes. Egy német filozófus szerint, aki ezt nem tanulja meg elég korán (életének első három évében), az később sohasem fogja vereségét elviselni és tévedését beismerni16.
A konfliktusok által fejlődhet ki lassan az érzék a tragikus iránt.
Mit jelent ez? Akiben megvan ez az érzék, az elfogadja, hogy nincs emberi lét harc nélkül.
Az egymást kizáró érdekek, feladatok, tulajdonságok és ösztönök életének szerves részei. Cselekedeteinek erkölcsi értékelése folyamán óhatatlanul fellépnek ellentétes irányú elvek és értékek. Ezeknek a tényeknek birtokában tanul meg a gyermek valamiről lemondani és a döntésekkel járó veszteségeket elfogadni. Ugyanakkor tudomásul veszi élete egyes eseményeinek visszavonhatatlan, jóvátehetetlen, végzetes jellegét. Tudatában van annak, hogy nem cselekedhet kénye-kedve szerint. Megérti, hogy tetteinek óhatatlan következményei vannak.
A konfliktus vállalás iránti érzék legfontosabb eleme azonban az emberi értékek tisztelete. Az egyén vállal minden áldozatot, szűkölködést és szenvedést saját méltóságának megőrzése érdekében. Nem marad passzív a személyisége ellen intézett támadásokkal szemben, és - legyen az hivatali vagy szerelmi kapcsolat -, vállalja a szembenállásból fakadó esetleges nehézségeket, a munkanélküliséget vagy a végleges szakítást is. Hisz saját szabadságában, személyisége értékében és elfogadja, hogy egyes helyzetekben csak úgy maradhat hű önmagához és valósítja meg életcélját, ha lemond minden kényelméről, előnyéről .
A konfliktusok vállalása megtaníthatja a gyermeket arra is, miképpen lehet az eltérő értékek szerint élő emberekkel őszinte és eredményes párbeszédet folytatni. Megértetni velük, hogy hasznosak lehetnek azok a viták, amelyben mindkét fél figyelemmel hallgatja a másik érveit, gondolatait. Az egymást gazdagító párbeszédek tiszteletet és fogékonyságot követelnek. A párbeszéd sikere függ továbbá a különbözőség létének és értékének elismerésétől. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha a partnerek belátják, hogy tévedhetnek, hibázhatnak és képesek toleráns magatartást tanúsítani.
A tolerancia, ami nem más, mint a különbözőség tisztelete és elismerése, önismeretre épül. Csak az tudja önmagát a másik helyébe képzelni és így őt tisztelni, aki képes eltávolodni saját álláspontjától és azt valamiképpen bíráló szemlélettel tekinteni. Bátran felméri saját korlátait és kész feladni előítéleteit. Ugyanakkor tisztában van saját értékével is és önbizalma készteti az eltérő álláspont tiszteletére.
Igen fontos szerepet játszhat az egészséges önbizalomra épülő tolerancia azokban a társadalmakban, ahol a fanatizmus és a hozzá kötődő irreális hatalomérzet egyre nagyobb méreteket ölt. Ezt az erényt fejleszti ki minden olyan emberi kapcsolat, ami önuralmat, önismeretet, nagyfokú figyelmet és őszinte tiszteletet igényel.
A konfliktusok jelentőségének hangsúlyozása azt a benyomást keltheti az olvasóban, hogy a szeretet csak másodrendű szerepet játszik a családban. Természetesen erről szó sincs. A család az az emberi közösség, ami elsősorban a szeretetre épül. A szeretet életünk egyik legfontosabb és legkoraibb megnyilvánulása. Így valamiképpen alá van vetve az élet törvényeinek: ciklikus és ritmusa van. A közelséget eredményező vonzást felváltja az eltávolító ellentét, a feszültséget az egyetértés. Nem lehet és szabad a családot összefogó szeretetet élesen elválasztani a konfluktusoktól.
Helytelen az a felfogás is, amely szerint a tekintély és a természetes különbségek elismerése hátráltatja a családi szeretet kibontakozását. Fordított az összefüggés a kettő között: a szülői tekintély elmosódása eredményez gyakran közönyt és elhidegülést. Aki őszinte tisztelettel és csodálattal néz fel apjára, anyjára vagy házastársára, az legtöbbször mély szeretetet is érez iránta. Aki pedig nyíltan szembenéz a különbözőségekből adódó konfliktushelyzetekkel és azok feloldására törekszik, az szintén egy mélyebb, megújultabb szeretetteljesebb kapcsolatot építhet ki.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése