A modern család és a halványodó ellentétek. II.
Számos újabb keletű monográfia és tanulmány hangsúlyozza, hogy az elmúlt harminc év folyamán lényegesen megváltozott a családi kapcsolatok jellege.
Martin Buber már 1938-ban megállapította, hogy több más emberi közösséghez hasonlóan a család is válsághelyzetbe került: szerkezete lazult, rendeltetése bizonytalanná vált.
- Külső formája ugyan nem változott, belső összetartó ereje azonban fokozatosan gyengült.
- A modern család válsága rendkívül összetett jelenség-Itt csak azokra a problémákra szeretnék utalni, amelyek a konfliktushelyzetek kialakulását és feloldását érintik.
A mai család az egyenlőség eszményének terméke.
-Ez azt jelenti, hogy a családtagok nem játszanak alárendelt szerepet egymással szemben.
-A gyermekek jogait, érdekeit számos társadalmi intézmény határozza meg és védi. Újságcikkek, rádió- és televízióadások is nap mint nap a gyermekek jogait emlegetik.
- A szülők és a nevelők sokszor meglepődve hallják, hogy a gyermekek már egész fiatalon saját jogaikra hivatkoznak, azokat védik. A gyermeki jogok ismételt hangsúlyozása több esetben hatásos a szülői zsarnoksággal szemben. Ugyanakkor azonban a gyermek elhanyagolásához is vezethet. Hiszen nem a gyermek konkrét igényeit, kívánságait veszik a szülők vagy nevelők figyelembe, hanem a különféle társadalmi intézmények által meghatározott absztrakt eszményképet.
Sok gyermek a nap nagy részét a bölcsödében vagy óvodában tölti.
A hivatásos gyermekgondozó hálózat gyakran kétségbe vonja a szülői nevelés és törődés értékét. A mai szülő egyre jobban kételkedik saját képességeiben és habozva lép fel utasításaival vagy elveivel. Elhiszi, hogy a gyermeknevelésről alkotott elképzelése keveset ér a szakértők véleményével szemben.
Nem követi pillanatnyi meglátásait, érzéseit és fontos erkölcsi kérdések megoldását is a szakértőktől várja. Ahogy erősödik függő viszonya, úgy gyengül erkölcsi ítélőképessége és tűnik el felelősségérzetének nyomasztó súlya.
Hasonlóan más emberi kapcsolatokhoz, a gyermek és a szülő viszonyára is rányomja bélyegét az ipari társadalmakban érvényben lévő szokások, értékek és magatartásformák.
Számos család életét az érzelmektől mentes együttműködés és a közönyös engedékenység jellemzi. A szülők egyre jobban eltávolodnak gyermeküktől. Kettős értelemben: a nap nagy részét nem töltik otthon és érzelmeiket eltompítja szétszórt életmódjuk. A szülők testi és érzelmi "távolléte" tekintélyük gyengülését, illetve visszautasítását eredményezi.
A szülők és a gyerekek egymástól való eltávolodása a legváltozatosabb formákban mutatkozhat meg.
A televízió, a számítógépek, a videó-játékok, a rock zene miatt egyre kevesebbet beszélget a szüleivel. Így megszűnik a tapasztalatok átadásának lehetősége. Hány gyermeknek van alkalma arra, hogy nap mint nap apja vagy anyja mellett dolgozzon és így sajátítsa el szülei életbölcsességét?
Sok esetben a szülők annyira elfoglaltak, hogy gyermekük tetszés szerint hajt végre olyan cselekedeteket (főleg a szexuális terén), amelyek következményeit és értelmét még nem tudja teljesen felmérni.
Számos gyermek akkor ismeri meg az "Élet törvényeit" amikor még nem képes tapasztalatai természetét és jelentőségét érzelmileg feldolgozni és megérteni. Szülői felügyelet és megfelelő úszástudás nélkül beugrik a mélyvízbe. Ugyanakkor - és ez a mai gyermeknevelés paradoxonja - egyes szülők még a medence közelébe sem engedik gyermeküket. Félve tekintenek gyermekük önálló próbálkozásaira és mindenütt veszélyt sejtenek. A gyermek nem talál alkalmat arra, hogy játékában vagy kirándulásai folyamán kockázatot vállaljon, merészséggel, erőfeszítéssel, lélekjelenléttel oldjon meg egyes problémákat.
Számos fiatal manapság nem vitamin-, hanem tapasztalathiányban szenved. Szüleik túlságosan óvatos és bizalmatlan magatartása miatt nem tanulják meg, hogyan lehet egyedül szembenézni nehézségekkel és azokat önállóan leküzdeni.
Nem tudják mit jelent kockázatot vállalni és veszíteni. A kockázat, a kaland és a veszteség. Élményeink korai elhárítása negatív hatással van az érett személyiség kialakulására. Az aggódó szülő, aki csak akkor nyugodt, amikor gyermeke otthon van és a nap nagy részét a számítógép vagy a televízió előtt tölti, ugyanúgy elhanyagolja őt, mint az aki távolléte miatt mindent megenged.
Nap mint nap megfigyelhetjük, hogyan mosódik el a különbség a felnőtt és a gyermek beszédmódja, öltözködése, hajviselete között. Számos munkahelyen a siker és az előrelépés a fiatalos megjelenéstől és magatartástól függ. Sok szülő legdédelgetettebb vágya az, hogy idegenek őt és gyermekét testvérként tekintsék. A hagyományos megkülönböztetés a gyermekek és a felnőttek között főleg a jó modorban és az udvariasságban mutatkozott meg. A jó modor alapját a társadalmi hierarchiának elve és tisztelete képezte. Sok fiatal szemében az udvarias és tiszteletteljes magatartás ma már nevetséges és idejét múlta. Egyre ritkábban halljuk az üzletekben a "köszönöm" és a "kérem" szavakat, vagy autóbuszon a helyátadás és az előreengedés gesztusát. Hasonló magatartást tapasztalunk iskolákban, egyetemeken is
Szakemberek szerint a "gyermekkor eltűnése" korunk egyik legszembetűnőbb társadalmi jelensége. Nemcsak a sport, a játék, a televízióadások jellege, hanem a bűnözések száma, a betegségek természete is jelzi a "felnőtt gyermekek" szaporodását. Ugyanakkor egyre több a "gyermeteg felnőtt", hiszen a gyermekkor sorvadásával párhuzamosan változik meg a felnőttkor jellege és alakul ki egy homogénabb társadalom.
Ahogy elmosódnak a szülők és a gyermekek közötti különbségek és gyengül a szülői tekintély, úgy veszít a család függetlenségéből is.
A fejlettebb társadalmakban körülfonja a családot a "segítő" szakemberek hálózata: orvosok, ügyvédek, ideggyógyászok, nevelési tanácsadók, szerelők, diétaspecialisták, gyógytornatanárok stb.
Mindennapos problémáikat a szülők nem önállóan, hanem a szakemberhálózat igénybevétele által próbálják megoldani. A technológia ugrásszerű fejlődése és a szakértők jelentős szerepe nemcsak az egyén szabadságát korlátozza, hanem észrevétlenül a felnőttkori függőségből is egy természetes életmódot csinál.
Ezért is képtelen oly sok fiatal önmagában kifejleszteni egy önálló és felelős személyiséget. Hiába hagyják el igen korán a családi fészket és hangoztatják büszkén függetlenségüket, valójában továbbra is függnek a szakemberektől, a baráti körben, a munkahelyen vagy a fogyasztói társadalomban érvényben lévő szokásoktól, értékektől, a hirdetések és a televízió által felmagasztalt életcéloktól.
A szülői tekintély gyengülése nem szünteti meg automatikusan a függő viszonyt; a gyermek - vagy a már felnőtt-gyermek - továbbra is függ fellengző terveitől és irreális, illúziókkal kiszínezett eszményképeitől.
A függőség tartós állapota passzív magatartást teremt. Ebben az esetben a passzivitás nem tétlenséget jelent.
Passzív az, aki átadja magát cselekedetének a jelen által kínált lehetőségeknek anélkül, hogy életcéljától határozott és tartós elképzelései legyenek. A passzív ember nem kötődik semmihez sem szenvedélyesen: se férjéhez vagy feleségéhez, se gyermekeihez, se foglalkozásához. Hiányzik nála a képesség a lemondásra, a kitartásra, az elképzelések megvalósításához szükséges fegyelemre. Nem akar vagy tud saját elhatározásából gyökeresen változtatni életmódján.
Minden elkötelezettség nélkül szemléli az események sorozatát. A passzív ember nem törődik saját érzéseivel, sokszor menekül is tőlük. Elvárja, hogy szeressék, de ő nem képes hasonló intenzív érzelmekkel máshoz kötődni. Sok mai család azért esik szét, mert a passzív családtagok nem vállalkoznak az erős érzelmekkel járó nehézségek leküzdésére és a feladatok teljesítésére.
Az előbbiekben említett problémák miatt egyre kevesebb konfliktushelyzet adódik a családban. Nem alakulnak ki feszültségek és ellentétek ott, ahol a meggyengült tekintély miatt a gyermek kívánságai és igényei sohasem ütköznek ellenállásba.
Az ellentétek hiánya megerősíti a gyermek irreális hatalomérzetét, vagy érdekes módon elhiteti vele, hogy helytelen és felesleges bármilyen határozott fellépés valamilyen cél érdekében.
Mértéktelenül követelőző lesz, vagy teljesen indokolatlannak fogja tartani saját cselekedetét; az egyik végletből hirtelen átmegy a másikba, majd visszatér eredeti magatartásához.
Eltűnnek természetesen a súrlódások ott is, ahol nem szövődnek tartós érzelmi szálak a családtagok között és kapcsolatuk bürokratikus jelleget ölt. Nehezen kap kifejezést a harag, az ellenszenv, hiányzik a heves szóváltás, a piros arc, az érveket kiabáló száj.
A szülők elkerülik a nyílt "harcot". Beadják derekukat, vagy a problémák megoldását másra bízzák. Nem a szülő, hanem az orvos, a pszichiáter, az iskolai tanácsadó ad a gyermeknek utasításokat. (Ha a gyermek nem eszi meg az eléje rakott ételt, a szülő nem ad hangot felingerülve elégedetlenségének gyermeke csökönyössége miatt, hanem nyugodtan, minden felindulás nélkül, az orvos tekintélyére és tudására hivatkozik.)
A túlságosan engedékeny szülő hajlamos arra, hogy "elbújjon" a konfliktusok elől és ne vállalja a nézeteltéréssel járó kellemetlen következményeket. Aki pedig mindentől óvja gyermekét, az csírájában fojtja el az egyes találkozásokból fakadó vita lehetőségét.
Egyre kevesebb ellentét adódik a szülők távolléte miatt is. A gyermek nem látja otthon hogyan lehet a problémákat megoldani a konfliktusok vállalásával. Ritkán tanúja annak, hogy szülei az ellentétesség révén egészítik ki egymást és állítják helyre a családi harmóniát. Nem tapasztalja azt sem, hogyan lehet és kell alkalomadtán felhagyni az alkalmazkodó magatartással és azt egy tisztelettudó és tapintatos szembenállással helyettesíteni.
A passzív egyén szintén kerüli a konfliktushelyzeteket és a vele járó következményeket. Nem vállalja a nézetletérésből-, az őszinte vitából fakadó feszültséget és kockázatot. Fél például, hogy eltérő szemléletének nyílt közlése esetleg az állásába vagy a házasságába kerül. Magatartásán nem változtat még akkor sem, ha hallgatása mély szorongást és belső konfliktust okoz.
Eltompult mozdulatlanságát azonban nemcsak függő viszonyával lehet magyarázni.
Egy amerikai lélekbúvár több tanulmányában teszi fel a kérdést: miért viselik el az emberek passzívan a megalázó bánásmódot, miért nem tanúsítanak ellenállást az elnyomással és az erőszakkal szemben4? Az egyén becsukja a szemét a tények előtt és ragaszkodik irreális vagy elavult elképzeléseihez. A 'rideg valóság", a tényleges körülmények tárgyilagos felmérése az ami erőt ad, energiát és bátorságot ad a szembenállásra, a kockázatok vállalására. A passzivitás ezzel szemben az "ártatlan" tudatlanság, a csökönyös szűklátókörűség egyenes következménye.
Ez az állapot mindaddig tart, amíg az egyén nem képes az önmagáról és a környezetéről alkotott szemléletén változtatni és tárgyilagos ismeretei birtokában tudatosan cselekedni.
http://web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése