Család vagy karrier
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint Nyugat-Európában a nők esetében 30 év körül volt a házasodási átlagéletkor, Magyarországon 25 és 26 közötti, míg Romániában 24 év alatti. Viszont idén a gandul.info az Országos Statisztikai Hivatal 2009-es adataira támaszkodva Romániában nőknél 27,5 és férfiaknál 30,9 évre teszi ezt az életkort.
A Generali biztosítótársaság ez év júliusában publikált felmérése azt vizsgálta, hogy melyek a gyermekvállalást befolyásoló negatív tényezők.
Az eredményekből az derül ki, hogy ezek
-a munkahely bizonytalansága,
- a nem megfelelőnek tartott vagy ténylegesen alacsony életszínvonal
-és a házasságok számának csökkenése.
Az élettársi kapcsolatokból lényegesen kevesebb gyermek születik, miközben a házasság helyett egyre többen választják az együttélést.
A feminizmus egyes hullámai megerősítették a nőkben azt a hitet, hogy nem a tűzhely mellett a helyük, és elvileg ugyanolyan karriert építhetnek, mint a férfiak. Bár a családalapítás vagy a szakmai megalapozottság elsőbbsége mindkét nem számára kérdéses lehet, a nők kerülnek gyakrabban ilyen dilemma elé. A munkaadók a kisgyermekes apukákat nem diszkriminálják annyira (pozitív vagy negatív értelemben), és még mindig különbözik a karriert építő nők és férfiak társadalmi megítélése is.
A család és a karrier (vagy a biztos állás, stabil jövő) természetesen nem kellene egymás ellentéteként megjelenjenek; nem választási helyzetről van szó, hiszen az emberek nagyrésze azt vallaná, hogy mindkettőre szüksége van a teljes élethez.
A kérdés inkább az, hogy hogyan jobb: család, minél hamarabb? Pontosabban: nincs értelme várni, ha a párkapcsolat és a lelki felkészültség adott hozzá – vagy pedig előbb érdemes megalapozni az anyagi hátteret a gyerekek biztonságos felneveléséhez, és nem utolsósorban nem árt kibulizni magunkat, mielőtt végleg megállapodnánk?
Azt is mondhatnánk, hogy ez egyéni döntés kérdése, mégis rengeteg olyan esettel szembesülhetünk, amikor egy fiatal pár éppen összeházasodna és gyermeket nevelne, viszont rettegnek attól, hogy nem tudják a megfelelő életkörülményeket biztosítani neki. Másfelől az ellenkezőjét is tapasztalhatjuk: a minimális anyagi feltételek mellett a család, gyermek megerősít abban, hogy érdemes dolgozni, ha másért nem, értük.
Előbb család, vagy előbb karrier? Erre keressük a választ .
A szeretet és jelenlét az első
Úgy gondolom, hogy a mai ember túlságosan úrnak érzi magát mindenek felett:
--olyan helyzetekben ragadja magához a döntés jogát, amelyek messze meghaladják nemhogy a hatáskörét, de a felfogását is.
-Élet-halál dolgában túlságosan magabiztosan, fikarcnyi szerénység nélkül ítél: most nem kell a gyermek, most kell.
Ameddig valóban csak az időzítés a kérdés, hogy melyik legyen előbb, a család vagy a karrier, és úgy választja valaki a karriert, hogy a közeljövő biztos tervei közt van családalapítás is, addig talán nem is számít az a pár év. De azért nem árt, ha bírjuk szusszal a gyerek utáni rohanást, ami tudvalevően egy élsportolónak is kihívást jelent.
Mivel azonban a karrierépítés nem úgy van kitalálva, hogy annak valaha is vége legyen, pár év múlva az ember akaratlanul is messze sodródik eredeti szándékától, és – különösen ha nő – a dilemma finomítatlan változatával találja magát szembe: vagy karrier, vagy család. Pontosabban: vagy gyerek.
Merthogy nyilván csupán a házastárs nem jelent akkora veszélyt a karrierre és a munkaadóra nézve, hiszen egyedül is beveszi a lázcsillapítóját.
Az sem elhanyagolandó az időbeosztás szempontjából, hogy ebben a kérdésben a feministák minden igyekezete ellenére maga a természet diszkriminálja súlyosan a női nemet: míg a férfi életének akár hetvenöt évén át is képes az apait beleadni, a nőknek csupán harminc-harmincöt év adatott arra, hogy anyává válhassanak.
Azt mondjuk: legyen meg előbb az anyagi biztonság.
De kinek mit jelent ez?
Mi az, amire a gyermekvállaláshoz feltétlenül szükség van?
Amire a gyermeknek szüksége van?
Mert az autó, a nyaraló, a nyaralás kényelmes és kellemes, de semmiképpen nem fontos. A gyermeknek végképp nem. Neki ugyanis biztonságra és fészekmelegre van szüksége, s ha ezt megkapja, teljesen mindegy, hogy Citroennel furikázzák vagy Mercedessel, hogy hatszobás a lakás vagy garzon, hogy a Szent Annán nyaral vagy Ibizán. Addig, amíg a szülei kéznyújtásnyira vannak tőle. Mert ez a legfontosabb: szeretet és jelenlét. Az anyáé elsősorban. Nem a dadáé és semmiképpen nem a Minimaxé.
S ha neki te vagy a világ közepe, megérdemli, hogy ő is a legfontosabb legyen számodra.
Márquez írja a Száz év magányban: a férfiak viszik előre a világ szekerét, a nők tartják össze, hogy szét ne essen a nagy rohanásban. Ha valamelyikünk nem marad a tűzhely mellett, hogy őrizze, vagy ha olyan nagyon diszkriminatív tűzhelyet emlegetni, akkor mondjuk azt, hogy a fészekben, akkor az már nem otthon lesz, hanem szállás.
Korunk szorongó kérdések sokaságát súgja a gyermekvállalást latolgató fiatal nők fülébe: vajon képes leszek-e kihordani, megszülni, nevelni a gyermekemet, vajon árt-e a karrieremnek, a párkapcsolatomnak, az alakomnak, nem leszek-e bezárva, elzárva a világtól.
Gyermeknevelési kézikönyvek ezrei, sőt már maga a természetellenes szülés is azt neveli a nőkbe, hogy „szaktudás” és technika nélkül lehetetlen boldogulni. Pedig mindezt ösztöneinkbe kódolta a Teremtő. Nem kell pszichológushoz menni: legtöbb gondunkra egy nagymama, nagynéni a tapasztalat tanácsával életrevalóbb megoldást tud adni.
A halogatók meggyőzően hangzó érve, hogy felelős ember a gyermek, a család jövőjére gondol, egyszer gyűjtöget és megvalósul szakmai téren.
Én úgy gondolom, épp a felelősségvállalás az, amit a korszellem félelmetesnek, lezárásnak, unalmas kötöttségnek állít be, és ez az, ami elől egy természetellenesen hosszú fiatalságba igyekszünk bújni: senki nem akar nő, asszony, férfi lenni, mindenki csaj, csávó, srác, még túl fiatal vagyok, harminc, negyven évesen is. Valósítsd meg önmagad, kényeztesd magad, megérdemled, jár neked, jogod van hozzá.
Ilyen életfilozófiával persze nehéz rászánni magad egy olyan életszakaszra és szerepre, ami minden pillanatában arról szól, hogy feladd magad, engedj, alakulj, mondj le. A mai világ sajnos szóhasználatában is ezt hordozza: a karrierrel kapcsolatosan önmegvalósítást, sikert, elégtételt emleget, a családalapításhoz a nehéz életút kategóriáit köti: a szülő végleg leköti magát, a várandós anya terhes, a gyermekét otthon nevelő háztartásbeli lesz.
Pedig, főleg alkalmazottként, a karrier, a szakmai ranglétrán való felkapaszkodás legalább ekkora kötöttséget jelent, azzal a jelentős különbséggel, hogy az egyikben a legmagasabb női minőséget töltöd be, a másikban pedig maximum egy igazgatói gurulós széket.
Családépítés és karrieralapítás
Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy értem ezt a dilemmát.
Illetve a vitaindítóban említett jelenségek és statisztikai adatok alapján érteni vélem, hogy a gondot az okozza, kitolódott az az átlagéletkor, amikor családot alapítunk, gyereket vállalunk. (Ezzel együtt azonban az elhalálozási átlagéletkor is nőtt, amiből egyszerűen annyi következik, hogy több idővel gazdálkodhatunk, több minden belefér egy emberéletbe. Akár két konszekutív családalapítás.) Mint ahogy az sem egyértelmű, hogy a családokban az apa vagy az anya az, aki több időt tölt a háztartás körüli teendőkkel (s írom ezt éppen aznap, amikor a román kereskedelmi média fő eseménye Măruţă és Thomas Beatie beszélgetése). Viszont. megpróbálok amellett érvelni, hogy miért nehéz belátnom ennek a szétválasztásnak a jogosságát.
1. Az elmúlt két évtizedben minket is elözönlő önnevelő beszédmódok legfőbb tanulsága éppen az, hogy a leginkább az számít, találjuk meg a személyiségünknek, belső egyensúlyunknak leginkább megfelelő tevékenységformát. Hogy a karrier, a mindennapi munka rólunk szóljon. Szeressük a munkával eltöltött időt. Csináljuk azt, amit szeretünk. Ha meg így van, akkor annyira nincs kényszerítő ereje a karriernek. Illetve nem kell feltétlenül elválasztani a családtól.
2. Úgy látom, hogy a mi generációnk – a -80-as évek elején születettek – nem élte meg annyira tudatosan az élettervezést. Természetesen ellenpéldák mindig hozhatók. De az is biztos, hogy azok, akik még a kommunizmusból tudatosan láttak valamit, s aztán új magatartásmódokkal, lehetőségekkel szembesültek hirtelen, kicsit vakvágtában alkalmazkodtak a megváltozott elvárásokhoz. Nem tudnék sok nagyon tudatos életpályára példát hozni. Inkább szerencsésen vagy szerencsétlenül alakult, de jobbára tervezetlen életutak ezek. A prioritások menet közben alakultak, formálódtak.
3. A családalapítás és gyermekvállalás habitus kérdése. Arra nagyon sok példám lenne, hogy azok az emberek, akik a munkahelyükön sikeresek, jól tudnak helyt állni a magánéletben is, s az aktív élet jótékonyan hat a kétirányú problémamegoldásra. Rutinosak. A két oldalról érkező energiák pozitív énképet és kiegyensúlyozott magatartást eredményeznek.
4. Magyar nyelvi logikánk szerint a családot alapítjuk, a karriert építjük. Miközben mindkét oldalról szükség lenne a másik igére is. A magam részéről a családépítésre és a karrieralapításra szavazok. Aztán következhet a megszokott formák komolyan vétele is.
http://think.transindex.ro
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése