Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. július 16., szerda

A GYERMEKI AKARAT

A gyermeki akarat 
A gyermeknevelés és -gondozás örömökben gazdag hétköznapjai korántsem mentesek a gondoktól. Különösen sok szülő értetlenül áll gyermeke előtt, amikor az akaratoskodik, mi több, hirtelen kinyilvánítja önálló akaratát.
Ilyenkor a szülők többsége  sajnos  igyekszik ennek ellene tenni. Megfeledkezik arról, hogy a gyermek az idegrendszerének fejletlensége miatt még nem tud az akaratán uralkodni. Megnyilvánulása kifejezetten ösztönös.
Akkor nevelünk okosan, ha a gyermek akaratossági igényéből olyanokat, melyek önállósodási törekvésre utalnak, nem tiltunk el. Belátásunk szerint bizonyos dolgokra pedig nem adunk neki engedélyt.
Feltétlen hibának tekinthető, ha a szülők mindenképpen azt szeretnék, ha gyermekük már az első szóra ugrana. A gyermek viszont szeretné befejezni azt a tevékenységét, amit éppen csinál. Ilyenkor célszerűbb egyezségre jutni, mintsem terrorizálni.
Tiltás nélkül, természetesen egyetlen gyermek sem nőhet fel. Nyilván nem tudunk olyan körülményeket teremteni a gyermeknek, hogy mindent megtehessen. Ez nem is szükséges, hiszen az életben sem azt teheti majd, amit akar, vagy amihez kedve van.
Mindenképpen kellenek tehát korlátok, mert bizonyos szokások elsajátítása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a felnövekvő ifjú eligazodjon környezetében. Elsajátításukhoz azonban szoros szülői kapcsolatra van szükség, amely főleg az anyához fűződik, aztán az apához, a testvérekhez, aztán a rokonsághoz.
Kicsi korban nem azért teszi a gyermek a megszokásokat magáévá, mert értelmét látja, hanem mert akitől tanulta, az a szülő vagy a közeli hozzátartozó. Magától értetődő dolgokon nincs mit vitatkozni, nem lehet kétséges a szülői tiltás ön- és közveszélyes dolgok esetében. A probléma akkor kezdődik, amikor a gyermek környezetében túl sok a tilalomfa, a nem szabad kifejezés.
A tiltásokra a gyermek olykor agresszióval válaszol, melyet leginkább olyasmi helyzetek váltanak ki, amikor valamilyen problémánk adódott, valamilyen cselekvésben éppen akadályoztatva vagyunk. Természetesen ez történik a kicsikénél is, de az ő agressziója szorosan kötődik az éntudattal.
Vannak olyan agresszív formák, amiket a gyermek kiélhet: pl. sírásba kezd. Ilyenkor többen elkövetik azt a hibát, hogy engednek a gyermeknek, csupán azért, hogy hallgasson el. Márpedig következetesnek kell lennünk a megalapozott tiltásban.
 Nyugodtan engedhetünk az agressziónak a játékban, de azt hogy a gyermek a felnőttet eközben dühében megüsse, durván megsértse, azt már nem teheti meg.
Ha ilyet szó nélkül hagyunk, netán nevetünk az eseten, súlyos hibát követünk el, mert megerősítjük a gyermekben, hogy az, amit tett, azt tulajdonképpen szabad.
Nevelési szokásainkban sajnos még meglehetősen gyakori a verés, márpedig támadó magatartásra ugyanazzal válaszolni, hibás cselekedet. Ugyanis a veréssel a tehetetlenségünket nyilvánítjuk ki, és arra okítjuk vele gyermekünket, hogy agresszióra majd ő is megtorlással válaszoljon.  Ne tegyük. Amire a szülő nem tanít meg valakit, megtanítja később az élet.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése