AZ ELFOGADÁS NYELVÉNEK EREJE

Az elfogadás nyelvének ereje

Dr. Thomas Gordon:

                   Eredeti cím: The Power of The Language of Acceptance

Ha valaki képes valódi toleranciát érezni és mutatni mások iránt, akkor megvan benne a képesség arra, hogy hasznos segítővé váljon.

 A másik fél elfogadása fontos feltétele annak, hogy olyan erős kapcsolat jöjjön létre, amelyben a másik fél felnőhet, fejlődhet, változásokon mehet keresztül és tanulhat, hogy megoldja a problémáit és elindulhasson a pszichikai egészség felé, ill. aktívvá és kreatívvá válhasson, saját lehetőségeinek maximális kihasználásával. 

 Ez az élet egyik egyszerű és mégis gyönyörű ellentmondása: Ha valaki azt érzi, hogy valaki más igazán elfogadja olyannak amilyen, akkor szabadon továbbléphet és elkezdhet azon gondolkodni, hogy miként akar megváltozni, miként akar nőni és mássá válni, ill. hogyan válhat többé annál, mint amire egyébként képes lenne.

Az elfogadás egyfajta táptalaj, amelyben az apró mag azzá a gyönyörű virággá válhat, ami benne rejlik. A talaj csupán lehetővé teszi, hogy a mag virággá váljon. Előhozza a magból a növekedésre való képességet, amely azonban magában a magban rejlik. Ahogyan a magban, úgy a gyermekben is benne rejlik a fejlődésre való képesség. Az elfogadás olyan, mint a talaj – csupán lehetővé teszi a gyermek számára, hogy valóra váltsa a benne rejlő lehetőségeket.

Miért olyan erős a szülői tolerancia pozitív befolyása a gyermekre? A szülők ezt általában nem értik. A legtöbb embert abban a hiszemben nevelték, hogy ha elfogadjuk a gyermeket olyannak amilyen, akkor olyan is marad; a legjobb módja annak, hogy a gyermek jobbá válhasson a jövőben az, hogy elmondjuk neki mindazt, amit nem fogadunk el benne most.

Emiatt a szülők leginkább az el nem fogadás nyelvét használják a gyermeknevelés során, azt gondolván, hogy ezzel segítik őket a legjobban. Az a talaj, amit a legtöbb szülő a gyermekeinek biztosít, értékeléssel, ítélkezéssel, kritikával, prédikációkkal, moralizálással, dorgálással és parancsolgatással van átitatva – üzenetekkel, melyek a gyermek számára személyének el nem fogadását bizonyítják.  

Hatástalan üzenetek:

Utasítás, irányítás, parancsolás

Ezek az üzenetek azt közvetítik a gyermek felé, hogy érzései és igényei nem fontosak; engednie kell a szülő érzéseinek és igényeinek. ("Nem érdekel, mit akarsz csinálni; azonnal gyere be a házba!")

Azt közvetítik, hogy a gyermeket jelenlegi állapotában nem fogadjuk el. ("Ne izegj-mozogj!")

A szülő hatalmától való félelmet okoznak. A gyermek bántalmazással való fenyegetést hall valaki olyantól, aki nagyobb és erősebb nála. ("Menj a szobádba, mert ha nem, gondoskodom róla hogy oda juss!")

A gyermeket bosszússá, haragossá tehetik, s gyakran kifejezi az ellenséges érzéseit, hisztizik, harcol, ellenáll, teszteli a szülő akaratát.

Ezek az üzenetek azt közvetítik a gyermek felé, hogy a szülő nem bízik meg a gyermek saját ítélőképességében, vagy hozzáértésében. ("Ne nyúlj ahhoz az edényhez!" "Ne menj közel a kisöcsédhez!")

·        Figyelmeztetés, dorgálás, fenyegetés

Ezek az üzenetek a félelem érzését és alázatot okozhatnak a gyermekben.

("Fogadj szót, mert kikapsz!")

Az e féle üzenetek úgy, mint az utasítás, irányítás, parancsolás, haragot és ellenségeskedést idézhetnek elő a gyermekben.

("Ha nem mész azonnal aludni elfenekellek.")

Ezek az üzenetek azt közvetíthetik, hogy a szülő nem tartja tiszteletben a gyermek igényeit és kívánságait. ("Ha nem hagyod abba a dobolást mérges leszek!")

A gyermekek gyakran ekképp reagálnak a figyelmeztetésekre vagy fenyegetésekre, "Nem érdekel mi fog történni, akkor is így érzek."

Ezek az üzenetek arra ösztönzik a gyermeket, hogy teszteljék a szülő fenyegetésének határozottságát. A gyermekek néha a szülő figyelmeztetése ellenére mégis a nekik tetsző módon cselekednek, csak hogy lássák a szülő által ígért következmények valóban megtörténnek-e.

 Intelem, moralizálás, prédikálás

Az e féle üzenetek a külső hatalom, feladat vagy kötelesség erejét helyezik a gyermekre. A gyermekek ezekre a “muszájokra” még erősebb ellenállással és védekezéssel reagálhatnak.

Az ilyen üzenetek miatt a gyermek úgy érezheti, hogy a szülő nem bízik meg a döntéseiben – jobban teszi, ha elfogadja amit “mások” helyesnek gondolnak. ("Helyesen kellene cselekedned!")

Bűntudatot okozhatnak a gyermekben – úgy érezheti, hogy ő maga “rossz.” ("Nem kellene így gondolkozz!")

A gyermek úgy érezheti, hogy a szülő nem bízik meg azon képességében, hogy értékelni tudja mások értékrendjének helyénvalóságát. ("Mindig tisztelned kellene a tanáraidat!")

·        Tanács, megoldási javaslat

A gyermek úgy érezheti, hogy az ilyen üzenetek azt bizonyítják, hogy a szülő nem bízik meg a gyermek döntéseiben, s nem képes arra, hogy saját maga megoldást találjon.

Az e féle üzenetek befolyásolhatják a gyermeket abban, hogy függjön szüleitől, s hogy felhagyjon a gondolkozással.

("Apu, mit tegyek?")

A gyermekek néha nagyon rossz néven veszik szüleik ötleteit vagy javaslatait. ("Engedd, hogy én találjam meg a megoldást!" "Nem akarom, hogy megmondják nekem, hogy mit csináljak!")

A tanács néha a gyermekkel szemben való felsőbbrendű magatartásodat közvetíti.

("Anyukád és én tudjuk mi a legjobb.") A gyermekek alsóbbrendűség érzésre is szert tehetnek. ("Hogy én miért nem gondoltam erre?" "Te mindig jobban tudod, mit kell tenni.")

A tanács által azt érezheti a gyermek, hogy a szülő egyáltalán nem értette meg őt. ("Ha igazán tudnád, hogy érzek, nem javasolnád ezt!")

A tanács néha azt eredményezi, hogy a gyermek szülei ötletének szenteli az idejét, kizárva ezzel saját ötletei kialakulását.

Kioktatás, logikus érvelések

Amikor megpróbálunk valakinek valamit megtanítani, a “diák” gyakran úgy érezheti, hogy azt éreztetjük vele, hogy rosszabb, alárendelt, vagy alkalmatlan. ("Azt gondolod, mindig mindent tudsz.")

A logika és a tények gyakran védekezést és bosszússágot váltanak ki a gyermekből. ("Azt gondolod, én nem tudom ezt?")

A gyermekek, ugyanúgy ahogyan a felnőttek, ritkán szeretik, ha arra mutatnak rá, hogy nincs igazuk. Következésképpen az álláspontjukat a végsőkig védik. ("Nincs igazad, nekem van igazam." "Nem tudsz meggyőzni.")

A gyermekek általában utálják a szülő kioktató viselkedését. ("Csak mondják, és mondják, nekem ott kell ülnöm és végig kell hallgatnom.")

A gyermekek különféle módokat találnak ki arra, hogy a szülői utasításokat, közléseket figyelmen

Kívül hagyják, vagy esetleg ne hallják meg. ("Hát, túl öreg vagy már ahhoz, hogy tudd, mi történik manapság.” "Az ötleteid régimódiak, és kimentek már a divatból.” "Régimódi vagy.")

A gyermek gyakran tisztában van azokkal a dolgokkal, amelyeket a szülő szeretne neki megtanítani, és rossz néven veszi a tájékozatlanságára vonatkozó burkolt célzásokat. ("Ezt már tudom, nincs szükség arra, hogy elmagyarázd.")

A gyermekek néha úgy döntenek, hogy nem veszik tudomásul a tényeket. ("Nem érdekel." "És akkor mi van?" "Ilyen velem nem fog történni.")

Ítélkezés, kritizálás, hibáztatás

Az ilyen üzenetektől, talán jobban, mint az eddig említettektől, a gyermekek alkalmatlannak, alsóbbrendűnek, butának, értéktelennek, rossznak érzik magukat. A gyermek önmagáról alkotott fogalmát a szülői megítélése, és értékelés alakítja. A gyermek ugyanúgy ítéli meg magát, ahogyan azt a szülő teszi. (“Olyan gyakran hallottam, hogy rossz vagyok, hogy kezdtem azt érezni, hogy így van.")

A kritizálás kritizálást vált ki a gyermekből. ("Te is azt csinálod!”)

Az értékelés erősen befolyásolja a gyermeket abban, hogy érzéseit magában tartsa, vagy, hogy szüleivel ne osszon meg mindent. ("Csak kritizálnának, ha elmondanám nekik.")

A gyermekek a felnőttekhez hasonlóan utálják, ha negatívan vélekednek, róluk Ilyenkor védekezéssel reagálnak, hogy megóvják a saját magukról kialakított képüket.

Gyakran dühösek lesznek, és gyűlöletet éreznek a szülő iránt, aki értékelte őket, még akkor is, ha a szülő véleménye helytálló volt.

A gyakori értékelés és kritika miatt a gyermek úgy érezheti, hogy ő maga nem jó, és hogy a szülő nem szereti.

Dicséret, egyetértés

Az általános hiedelemmel ellentétben, mely szerint a dicséretnek a gyermekre nézve jótékony hatásai vannak, nagyon negatív hatásokkal is bír.  Az olyan pozitív értékelés mely nem felel meg a gyermek önmagáról alkotott képének, ellenséges érzéseket válthat ki: "Nem vagyok szép, csúnya vagyok." "Utálom a hajamat." “Nem játszottam jól, pocsék voltam."

A gyermekek feltételezik, hogy az a szülő, aki pozitívan vélekedik, egy másik alkalommal negatívan is vélekedhet. Az olyan családban ahol gyakran dicsérnek, annak hiányát a gyermek bírálatként értelmezheti. ("Biztos Nem tetszik a hajam, azért nem mondtál róla semmit.")

A dicséretet a gyermekek gyakran manipulációnak gondolják - a gyermek befolyásolásának gyengéd módja, hogy azt tegye, amit a szülő akar. ("Csak azért mondod, hogy jobban tanuljak.")

A gyermekek néha úgy gondolják, hogy a szülő nem érti, meg amikor megdicséri. ("Nem mondanád ezt, ha tudnád, mit érzek magammal kapcsolatban.")

A gyermekek gyakran zavarba jönnek vagy kellemetlenül érzik magukat, amikor megdicsérik őket, főképp, ha ez a barátok előtt történik. ("Oh, Apu, ez nem is igaz!")

Azok a gyermekek, akiket sokat dicsérnek, függni fognak ezektől, és követelni is fogják a dicséretet. ("Nem is mondtál semmit arra, hogy rendet raktam a szobámban." "Hogy nézek ki, anya?"

Nem voltam jó kisfiú"?" "Ugye milyen szép ez a rajz?")

Sértegetés, gúnyolódás, megszégyenítés

Az e féle üzenetek rombolhatják a gyermek önmagáról kialakított képét. Ezek miatt a gyermek értéktelennek, rossznak érezheti magát, illetve azt érzi, hogy nem szeretik.

A gyermekek leggyakrabban úgy reagálnak az ilyen üzenetekre, hogy visszavágnak a szülőnek. ("Te meg egy nagy gebe vagy.” „Nézd ki hív lustának engem.”)

Amikor a szülő, aki megpróbálja befolyásolni gyermekét, ilyen üzenetet közvetít a gyermek felé, nem valószínű, hogy változni fog, s hogy reálisan fogja magát nézni. Helyette rámozdul a szülő igazságtalan üzenetére és mentegetni kezdi magát. ( “Nem tűnök közönségesnek a szemhéjfestékemmel.” “Ez nevetséges és igazságtalan!”)

 Értelmezés, elemzés, diagnosztizálás

Az e féle üzenetek azt közvetítik a gyermek felé, hogy a szülő tudja, hogy mit miért tesz, vagy, hogy miért viselkedik egy bizonyos módon, kiszámíthatóvá vált a szülő számára. Ezek a szülői lélekelemzések fenyegetőek és frusztrálóak lehetnek a gyermek számára.

Ha a szülő elemzése vagy értelmezése történetesen pontos, a gyermek zavarban érzi magát hogy lelepleződött. ("Azért nem randizol, mert túl bátortalan vagy." "Csak azért csinálod, hogy rád figyeljenek.")

Amikor a szülő elemzése vagy értelmezése nem helyes, ez történik gyakrabban, a gyermek dühös lesz a miatt hogy igazságtalanul lett vádolva. ("Nem vagyok féltékeny - Ez képtelenség.")

A gyermekek gyakran a szülőtől átveszik a felsőbbrendű viselkedést.  ("Azt gondolod, te annyit tudsz!") Azok a szülők, akik gyakran elemzik, gyermeküket azt közvetítik a gyermek felé, hogy a szülő bölcsebb, okosabb, és felsőbbrendű.

Az "én tudom miért" és a "Belelátok a szándékaidba" üzenetek gyakran azonnal megszakítják a gyermek további kommunikációját, és azt tanítják a gyermeknek, hogy ne ossza meg szüleivel a problémáit.

Megnyugtatás, együttérzés, vigasztalás, támogatás

Az e féle üzenetek nem annyira hasznosak, mint sok szülő gondolja. Ha a szülő megnyugtatja a gyermeket, amikor őt valami nyugtalanítja, a gyermek azt gondolhatja, hogy a szülő nem érti meg. ("Nem mondanád, ha tudnád mennyire meg vagyok ijedve.")

A szülők azért nyugtatják, vigasztalják gyermeküket, mert kellemetlenül érzik magukat a miatt hogy a gyermeket bántja valami, vagy szomorú, stb.. Az ilyen üzenetek azt közvetítik a gyermek felé, hogy a szülő azt szeretné, hogy ne érezzen ügy, ahogyan éppen érez. ("Ne érezd magad rosszul, a dolgok végül jóra fordulnak.")

A gyermekek gyakran a szülő megnyugtatásában az arra vonatkozó próbálkozást látják, hogy a gyermek megváltozzon, és bizalmatlanok lesznek a szülővel szemben. ("Csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam.")

Az együttérzés gyakran azt okozza, hogy megszűnik a további kommunikáció, mert a gyermek megérzi, hogy a szülő azt szeretné, ha nem érezne a gyermek úgy, ahogy épp érez.

Vizsgálódás, kérdezgetés

A kérdésfeltevések a bizalom hiányát, a gyanakvásodat, kételkedésedet közvetíthetik a gyermek felé.  ("Megmostad a kezedet, ahogy mondtam?")

A gyermekek átlátnak azokon a kérdéseken, melyeket a szülő cinikusan tesz fel. (”Mennyit tanultál? Csak egy órát? Jól megérdemelted, hogy C-s lett a vizsgaeredményed.”)

A gyermekek gyakran fenyegetve érzik magukat a kérdésektől, főleg amikor nem értik, hogy a szülő miért kérdezi őket. Gondolj csak arra, hogy a gyermekek milyen gyakran mondják, "Miért kérdezed?" Vagy "Mire célzol?"

Ha kérdéseket teszel fel a gyermeknek, amikor a problémáiról beszél, azt gyaníthatja, hogy ezzel adatokat gyűjtesz, hogy megoldd a problémáját, a helyett hogy engednéd, hogy maga találjon rá megoldást. ("Mióta érzel így? Van valami köze ennek az iskolához? Milyen az iskola?") A gyermekek gyakran nem szeretnék, hogy a szülő választ találjon a problémákra: "Ha elmondom a szüleimnek, csupán megmondják, mit kellene tennem."

Amikor kérdéseket teszel fel valakinek, aki megosztja veled a problémáit, minden egyes kérdés korlátozza az illetőt abban, hogy arról beszéljen, amiről akar, - bizonyos értelemben a kérdések irányítják a mondanivalóját.  Amikor azt kérdezed, "Mikor kezdtél el így érezni?" Azt kéred az illetőtől, hogy semmi másról ne beszéljen csak az érzés kezdetéről. Ezért annyira kellemetlen, ha egy ügyvéd keresztkérdéseket tesz fel - úgy érzed, pontosan kell elmesélned mi történt, úgy ahogyan a kérdései megkövetelik. Szóval a kérdezgetés egyáltalán nem a megfelelő módja a másik kommunikációjának megkönnyítésére; inkább korlátozhatja annak szabadságát.

Zavarás, humorizálás,

Az e féle üzenetek azt közvetíthetik a gyermek felé, hogy nem érdekel, mi történik vele, nem tartod tiszteletben az érzéseit, vagy, hogy egyenesen elutasítod őt.

A gyermekek általában meglehetősen komolyak és elszántak, amikor szükségét érzik annak, hogy beszéljenek valamiről. Ha tréfával reagálsz, a gyermek megbántódhat, és elutasítva érezheti magát.

Ha kizökkentjük a gyermeket, és eltereljük, gondolatait az érzéseiről pillanatnyi jó megoldásnak tűnhet, azonban az ember érzései nem mindig szűnnek meg csak úgy. Később gyakran ismét megjelennek. Azzal hogy félretesszük, a problémákat ritkán oldjuk meg azokat.

A gyermekek a felnőttekhez hasonlóan azt szeretnék, hogy tisztelettel meghallgassák és megértsék őket. Ha a szülők mellőzik a gyermekeket, a gyermekek hamarosan megtanulják, hogy a fontos problémáikkal máshoz forduljanak.

Hatékony üzenetek:

A szülő beszéde építően is hathat. A legtöbb szülő, amikor rájön arra, hogy az “elnyomó” üzeneteknek pusztító ereje van, szeretnék megtanulni a reagálás hatékonyabb módját. Óráinkon egyetlen olyan szülővel sem találkoztunk, aki tudatosan szerette volna lerombolni gyermeke önbecsülését.

"te-üzenetek" és "én-üzenetek"

Könnyen megmutatható a szülőknek a hatékony és a hatástalan üzenetek közötti különbség, ha arra gondolunk, hogy “te-üzeneteket” vagy “én-üzeneteket” közvetítünk-e.

Amikor arra kérjük a szülőket, hogy vizsgálják meg a fent említett hatástalan üzeneteket, meglepve tapasztalják, hogy mindegyik tartalmazza a “te” szót. Az összes ilyen üzenet “te irányú”:

·        Hagyd abba!

·        Nem kellene ezt csinálnod!

·        Meg ne próbálj...

·        Ha nem hagyod abba...

·        Miért nem teszed ezt?

·        Szemtelen vagy.

·        Úgy viselkedsz, mint egy kisbaba.

·        Azt akarod, hogy rád figyeljenek.

·        Miért nem vagy jó?

·        Megjöhetne már az eszed!

Azonban amikor a szülő egyszerűen elmondja a gyermeknek, hogy hogyan érzi magát a gyermek elfogadhatatlan viselkedése miatt, az üzenet általában “én-üzenetté” változik.

·        "Nem tudok pihenni, amikor rám másznak."

·        "Nincs kedvem játszani, amikor fáradt vagyok."

·        "Nem tudok úgy főzni, hogy közben kerülgetnem kell a földön szétszórt edényeket."

·        "Aggódok, hogy nem lesz kész időben a vacsora."

·        "Elkedvetlenedek, amikor azt látom, hogy a konyhában ismét kosz van."

Amikor a gyermek viselkedése elfogadhatatlan a szülő számára, mert az valamilyen kézzel fogható módon gátolja őt abban, hogy élvezze az életet, vagy a szükségletei kielégítésének jogának gyakorlásában, a szülő az, aki problémával rendelkezik. Ő az, aki nyugtalan, csalódott, fáradt, aggódik, bosszús, túlterhelt, stb.

A "Istencsapása vagy" a szülő kimerült érzései kifejezésének szegényes módja. Egy világos, pontos megfogalmazás egy "Én-üzenet" lenne: "Fáradt vagyok,"

"Nincs kedvem játszani," "Pihenni szeretnék." Ez a szülő érzését közvetíti. A “te-üzenet” nem fejezi ki a szülő érzését.

Sokkal inkább a gyermekre utal. A “te-üzenet” a gyermekre és nem a szülőre irányul.

 Miért hatékonyabbak az “én-üzenetek”

Az “én-üzenetek” hatékonyabban befolyásolják a gyermeket abban, hogy módosítsa a szülő számára nem elfogadott viselkedését, valamint egészségesebbek a gyermekre, és a szülő-gyerek kapcsolatra nézve.

Az “én-üzenet” kevésbé alkalmas arra, hogy ellenállást idézzen elő. Sokkal kevésbé fenyegető a gyermek számára, ha elmondjuk neki, hogy a viselkedése milyen hatással van ránk, mintha azt közölnénk vele, hogy azt gondoljuk, az adott viselkedése miatt valami baj van vele. Gondold, csak át milyen lényeges különbség van a gyermek reagálásában, az alábbi két üzenetre, melyet a szülő küld, miután a gyermek sípcsonton rúgja:

·        "Jaj! Ez rettenetesen fáj! Utálom, ha belém rúgnak!"

·        "Rossz kisfiú vagy! Nem szabad senkibe se belerúgni!"

Az első üzenet pusztán annyit mond el a gyermeknek, hogy milyen érzést okozott és ezzel aligha vitatkozhat. A második azt mondja el a gyermeknek, hogy “rossz” volt, és figyelmezteti, hogy ne tegyen ilyet többé, mind a két megállapításunkkal vitatkozhat, és valószínű, hogy erősen ellenkezik majd.

Az “én-üzenetek” hatékonyabbak, mert a gyermekre helyezi a felelősséget arra vonatkozóan, hogy megváltoztassa a viselkedését. A "Jaj! Ez rettenetesen fáj"

És az "Utálom, ha belém rúgnak” azt közlik a gyermekkel, hogy hogyan érzel, ugyanakkor a gyermekre bízza a döntést, hogy mit is tegyen.

Következésképpen, az “én-üzenetek” segítenek a gyermek fejlődésében, s abban hogy vállalják a felelősséget saját viselkedésükkel kapcsolatban. Az “én-üzenet” azt közvetíti a gyermek felé, hogy övé a felelősség, bízol abban, hogy a helyzettel elboldogul, hogy igényeidet tiszteletben fogja tartani, esélyt adva arra, hogy konstruktívan kezdjen viselkedni.

Az “én-üzenetek” őszintesége arra készteti a gyermeket, hogy hasonló őszinte üzeneteket küldjön, bármit is érez. Ha egy kapcsolatban az egyik fél “én-üzeneteket” küld, elősegíti, hogy a másik fél is, ekképp kezdjen cselekedni. Ezért van az, hogy megromlott kapcsolatokban a konfliktusok gyakran kölcsönös sértegetésévé, és egymás hibáztatásává fajulnak:

Szülő: Kezdesz szörnyen beszámíthatatlanná válni abban, hogy reggel elmosogass magad után. (te-üzenet)

Gyerek: Te sem mosogatsz el minden reggel magad után. (te-üzenet)

Szülő: az más. Anyának sok más dolga van a házban, takarítani kell a sok rendetlen gyerek után. (te-üzenet)

Gyerek: Nem vagyok rendetlen. (védekező üzenet.)

Szülő: Te is tudod, hogy ugyanolyan rossz, vagy mint a többiek. (te-üzenet)

Gyerek: Mindenkitől azt várod el, hogy tökéletes legyen. (te-üzenet)

Szülő: Nos, ha a takarításról beszélünk, még soká fogod elérni ezt a célt. (te-üzenet)

Gyerek: Átkozottul aggodalmaskodó vagy a házzal kapcsolatosan. (te-üzenet)

Ez jellemző sok szülő-gyermek közötti párbeszédre, amikor a szülő “te-üzenettel” kezdi a konfrontációt. A párbeszéd mindig hatalmi harcban végződik, amikor is a szülő és a gyermek is felváltva támad és védekezik.

Az “én-üzenetek” kevésbé valószínű, hogy ilyen küzdelmeket szülnek. Ez nem azt jelenti, hogy ha a szülő “én-üzeneteket” küld minden tökéletes lesz.

Érthető módon a gyermekek nem szívesen hallják, hogy viselkedésük problémát jelent a szülei számára (úgy, ahogyan vannak olyan felnőttek, akik kellemetlenül érzik magukat attól, ha szembesítik őket azzal, hogy a viselkedésükkel fájdalmat okoztak). Mindazonáltal, kevésbé fenyegető, ha elmondod valakinek, hogy hogyan érzel, mintha azzal vádolnád, hogy rossz érzést okozott.

Szükség van bizonyos mértékű bátorságra ahhoz, hogy “én-üzeneteket” küldjünk, de az ezzel járó jutalom általában megéri a kockáztatást. Bátorságra és belső biztonságra van ahhoz szükség, hogy az ember egy kapcsolatban felfedje az érzéseit. Az őszinte “én-üzenet” küldője azt kockáztatja, hogy a másik fél olyannak ismerheti meg amilyen valójában. Megnyílik, láthatóvá teszi az emberi oldalát. Azt közli a másikkal, hogy képes arra, hogy megbántódjon, zavarba jöjjön, megijedjen, dühös, vagy csalódott legyen, elkedvetlenedjen, és így tovább.

Az, hogy felfedjük, a másik előtt az érzéseinket azt jelenti, hogy megnyílunk, hogy “láthatóvá” váljunk. a másik előtt. Mit gondola majd rólam a másik? Vissza leszek utasítva? Kevesebbre tart majd? Különösképpen a szülőknek okoz nehézséget az, hogy gyermekikkel szemben őszintén valóságosnak mutatkozzanak, mert gyengeség, és hiányosságok nélkül, hibátlannak szeretnének látszani.

Sok szülő számára könnyebb az érzéseit “te-üzenet” mögé rejteni, mely a gyermekre helyezi a felelősséget, mint hogy felfedje emberi mivoltát.

Talán a legnagyobb jutalom, amit a szülő az őszinteségéért kaphat, az a gyermekével való jó kapcsolat. Az őszinteség és a nyíltság elősegíti egy szoros, őszinte interperszonális kapcsolat kialakulását. A gyermekem olyannak ismer meg amilyen vagyok, mely arra bátorítja, hogy ő is felfedje magát. A helyett hogy elidegenednénk egymástól, közeli kapcsolatot alakítunk ki egymással. A kapcsolatunk hitelessé válik - két “valódi” ember, kész arra, hogy megismerje egymást.

Ha a szülők és a gyermekek megtanulnak őszinték, és nyíltak lenni egymással, többé nem mondható hogy idegenekként laknak egy házban. A szülőknek megmaradhat az örömük hogy “valódi” személyek szülei lehetnék és a gyermekek is boldogok lehetnek, hogy szüleik “valódi” emberek.

 Átdolgozás a szerző engedélyével "A Catalog of Effects of The Typical Ways Parents Respond to Children" and "Effective Ways of Confronting Children" in Parent

Effectiveness Training by Dr. Thomas Gordon.

Dr. Thomas Gordon, világhírű pszichológus, (a szülői hatékonyság tréning szerzője) “Parent Effectiveness Training (P.E.T.)” és a  Gordon Training International of Solana

Beach , California, alapítója 2002 augusztus 26-án, 84 éves korában hunyt el.

Dr. Gordon 1962-ben indította el a Szülői hatékonyság tréning-programot, melyet 1997-ben felújított.  A szülői hatékonyság tréning nem támogatja a büntetést, hanem hatékony nevelési eszközöket tanít.

#1 Dr.BauerBela

---