A
kamaszkor prolémái mérsékelhetőek
Hogyan szeressük gyermekünket a
kamaszkor előtt?
Kamasz gyermekünk elfogadása a kamaszkor folyamatában azt jelenti, hogy meg
kell ismernünk saját kamasz gyermekünket, és ennek megfelelően kell törődnünk
vele. Minden gyermek más, és ha a szülő tanácstalan, mert úgy érzi: nem ismeri,
nem érti eléggé mélyen a gyermekét, akkor tanácsos szakember segítségét kérni.
Egy szakember segítségével a szülő képessé válik arra, hogy az adott gyermeknél
jól működő módszereket találjon. Nagyon fontos módszer az elfogadás, amely
azonban nem azonos a fásultsággal vagy a beletörődéssel.
Van egy kedvenc mondásom, amelyet szeretnék másokkal is megosztani, hátha más is hasznát látja nehéz nevelési helyzetekben.
Van egy kedvenc mondásom, amelyet szeretnék másokkal is megosztani, hátha más is hasznát látja nehéz nevelési helyzetekben.
Élj
úgy, hogy a hajdani gyermek, aki voltál, ne szégyelljen téged, a felnőttet!
Biztos
vagyok benne, hogy egyetlen anya vagy apa sem, ébred fel úgy egyetlen reggelen
sem, hogy elhatározza: ma zsémbes leszek, kiabálni fogok, bántani és gyötörni
fogom a kamasz gyermekemet.
Éppen ellenkezőleg: nagyon sokan nap, mint nap azzal az elhatározással indulunk, hogy: ma nyugodt napunk lesz, nem lesz kiabálás, veszekedés, mérgelődés.
A jó szándék ellenére a „háborút” mégsem sikerül elkerülni. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy már megint olyan dolgokat mondtunk a gyermekünknek, amelyeket nem gondoltunk komolyan, olyan hangnemet használtunk, amiért később bűntudatunk lesz.
Arra vágyódunk, hogy gyermekünk csinos, rendszerető legyen - ő mégis gyakran piszkos és rendetlen.
Azt szeretnénk, ha a gyermekünk bátor, magabiztos, udvarias és boldog lenne - ő azonban időnként félénk, bizonytalan, szemtelen és nem boldog. Ez utóbbit igen látványosan a tudtunkra is adja.
Az olyan általánosságok, hogy „szeressük jobban a gyermekünket”, „törődjünk többet vele”, „foglalkozzunk vele többet” véleményem szerint nem sok segítséget nyújtanak a szülőknek.
Gyakorlati példákon keresztül szeretném szemléletesebbé tenni, hogyan szeressük a gyermekünket, hogyan nyújtsunk neki segítséget.
Higgyék el, gyermeknek lenni sem könnyű manapság, nekik is megvannak a nehézségeik.
Éppen ellenkezőleg: nagyon sokan nap, mint nap azzal az elhatározással indulunk, hogy: ma nyugodt napunk lesz, nem lesz kiabálás, veszekedés, mérgelődés.
A jó szándék ellenére a „háborút” mégsem sikerül elkerülni. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy már megint olyan dolgokat mondtunk a gyermekünknek, amelyeket nem gondoltunk komolyan, olyan hangnemet használtunk, amiért később bűntudatunk lesz.
Arra vágyódunk, hogy gyermekünk csinos, rendszerető legyen - ő mégis gyakran piszkos és rendetlen.
Azt szeretnénk, ha a gyermekünk bátor, magabiztos, udvarias és boldog lenne - ő azonban időnként félénk, bizonytalan, szemtelen és nem boldog. Ez utóbbit igen látványosan a tudtunkra is adja.
Az olyan általánosságok, hogy „szeressük jobban a gyermekünket”, „törődjünk többet vele”, „foglalkozzunk vele többet” véleményem szerint nem sok segítséget nyújtanak a szülőknek.
Gyakorlati példákon keresztül szeretném szemléletesebbé tenni, hogyan szeressük a gyermekünket, hogyan nyújtsunk neki segítséget.
Higgyék el, gyermeknek lenni sem könnyű manapság, nekik is megvannak a nehézségeik.
Egy áttekinthető, érthető, családi szabályrendszer segít
úrrá lenni a gondokon
Minden
gyermeknek figyelemre, szeretetre, megértésre, elfogadásra és áttekinthető
szabályokra van szüksége. Természetesen ez nem azt jelenti,
hogy soha nem fordulhat elő, hogy a szülő kicsit indulatosabb, hamar elveszíti
a türelmét, és kiabálni kezd rosszalkodó gyermekével.
A szülőknek át kell gondolniuk, hogy mit tegyenek, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene. Gyakori, hogy a szülő dühét már nem is a gyermek viselkedése, hanem saját tehetetlensége váltja ki. Kapkodni kezd, ideges lesz, meggondolatlanul olyan büntetéseket ad, amit képtelenség lesz végrehajtani. Ilyenkor a szülő saját hitelét rontja a gyermek előtt, és ezt a lelke mélyén érzi is, és ettől lesz igazán dühös. A gyerek, pedig az elutasítást és bizonytalanságot észlelve még nyugtalanabb lesz és még kibírhatatlanabbul fog viselkedni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek fejében nincsen rend. A rendet nekünk kívülről kell biztosítani. Ez a rend fog beépülni a gyerekbe. Ha mi darabokra esünk, a gyerek atomjaira hullik.
A szülőknek át kell gondolniuk, hogy mit tegyenek, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene. Gyakori, hogy a szülő dühét már nem is a gyermek viselkedése, hanem saját tehetetlensége váltja ki. Kapkodni kezd, ideges lesz, meggondolatlanul olyan büntetéseket ad, amit képtelenség lesz végrehajtani. Ilyenkor a szülő saját hitelét rontja a gyermek előtt, és ezt a lelke mélyén érzi is, és ettől lesz igazán dühös. A gyerek, pedig az elutasítást és bizonytalanságot észlelve még nyugtalanabb lesz és még kibírhatatlanabbul fog viselkedni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek fejében nincsen rend. A rendet nekünk kívülről kell biztosítani. Ez a rend fog beépülni a gyerekbe. Ha mi darabokra esünk, a gyerek atomjaira hullik.
Hogyan tudunk segíteni a gyermekünknek, hogy megelőzzük a
magatartásproblémákat?
Fogadjuk
el olyannak, amilyen. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, mert
mindenki jó tanuló, szorgalmas, sikeres, magabiztos gyermeket álmodik magának.
Nagyon nehéz elfogadni, ha a gyermekünk nem olyan, amilyennek megálmodtuk. De
el kell fogadnunk, hogy ő a maga hibáival együtt a mi alkotásunk. Egyszeri,
megismételhetetlen, felbecsülhetetlen érték, az életünk ajándéka. Én hiszem,
hogy mindenki olyan ajándékot kap, amilyet megérdemel.
A magatartásproblémák megelőzésére, illetve kezelésére dolgozzunk ki egy ésszeru, belátható szabályrendszert.
Ez ne tartalmazzon sok szabályt, de amit szabálynak kinevezünk, azt minden körülmények között tartassuk be a gyermekkel. A jó szabályrendszer kevés és egyszerű szabályból áll. A szabályok a gyermek életkorához igazodnak. Érthetőek és jól szolgálják a gyermek és a család nyugalmát. Olyan viselkedési szabályokat kell felállítani, amelyeket a gyermek teljesíteni tud.
Gondoljunk arra, hogy a korlátok, amit állítunk a gyermek elé, nemcsak korlátozza őt a szabadságában, hanem kapaszkodót is jelent a számára. A korlátok megadják a kereteket, amin belül biztonságosan közlekedhet a gyermek. Ahogy növekedik a gyermekünk, tágítjuk a körülötte lévő korlátokat, mindig akkora teret adva a szabad mozgásra, amekkorát a gyermek fejlettsége elbír.
Alakítsuk úgy a gyermek környezetét, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Legyen helye a tanulásnak, a játéknak, az alvásnak, az evésnek. Ne engedjük, hogy a dolgok összekeveredjenek. Ahol a gyermek tanul, oda ne engedjünk játékot vagy ennivalót vinni. Alakítsunk ki egy életrendet is, amelyben mindennek megvan az ideje. Ideje a tanulásnak, ideje a játéknak, ideje az étkezésnek, ideje az alvásnak.
Dolgozzunk ki egy jutalmazó és büntető rendszert. Lehet, hogy nem népszerű gondolat, hogy meg kell büntetni néha a gyermekünket. Nem is szívesen tesszük. A gyermeknek azonban meg kell tanulnia, hogy bizonyos szabályok megszegéséért bizonyos kellemetlen következményeket kell elviselni. Ha a jutalmazó és büntető rendszerünk jól kidolgozott, világos és érthető, valamint, ha következetesen betartjuk, és nem engedjük, hogy a gyermek kisírja a büntetés elengedését, akkor a gyermeknek azt a képességét alapozzuk meg, amely a későbbiekben a felelősségteljes döntéseket és a felelősségvállalást segíti elő.
Nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk, amikor a gyermek valami rosszat tesz, akkor nem őt magát utasítjuk el, hanem a cselekedetét. Nem ő a rossz, hanem a cselekedete. Nem őt nem szeretjük, hanem azt nem szeretjük, amit tett. Soha ne mondjuk a gyermekünkre, hogy rossz, hogy buta, vagy pláne, hogy nem szeretjük.
A magatartásproblémák megelőzésére, illetve kezelésére dolgozzunk ki egy ésszeru, belátható szabályrendszert.
Ez ne tartalmazzon sok szabályt, de amit szabálynak kinevezünk, azt minden körülmények között tartassuk be a gyermekkel. A jó szabályrendszer kevés és egyszerű szabályból áll. A szabályok a gyermek életkorához igazodnak. Érthetőek és jól szolgálják a gyermek és a család nyugalmát. Olyan viselkedési szabályokat kell felállítani, amelyeket a gyermek teljesíteni tud.
Gondoljunk arra, hogy a korlátok, amit állítunk a gyermek elé, nemcsak korlátozza őt a szabadságában, hanem kapaszkodót is jelent a számára. A korlátok megadják a kereteket, amin belül biztonságosan közlekedhet a gyermek. Ahogy növekedik a gyermekünk, tágítjuk a körülötte lévő korlátokat, mindig akkora teret adva a szabad mozgásra, amekkorát a gyermek fejlettsége elbír.
Alakítsuk úgy a gyermek környezetét, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Legyen helye a tanulásnak, a játéknak, az alvásnak, az evésnek. Ne engedjük, hogy a dolgok összekeveredjenek. Ahol a gyermek tanul, oda ne engedjünk játékot vagy ennivalót vinni. Alakítsunk ki egy életrendet is, amelyben mindennek megvan az ideje. Ideje a tanulásnak, ideje a játéknak, ideje az étkezésnek, ideje az alvásnak.
Dolgozzunk ki egy jutalmazó és büntető rendszert. Lehet, hogy nem népszerű gondolat, hogy meg kell büntetni néha a gyermekünket. Nem is szívesen tesszük. A gyermeknek azonban meg kell tanulnia, hogy bizonyos szabályok megszegéséért bizonyos kellemetlen következményeket kell elviselni. Ha a jutalmazó és büntető rendszerünk jól kidolgozott, világos és érthető, valamint, ha következetesen betartjuk, és nem engedjük, hogy a gyermek kisírja a büntetés elengedését, akkor a gyermeknek azt a képességét alapozzuk meg, amely a későbbiekben a felelősségteljes döntéseket és a felelősségvállalást segíti elő.
Nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk, amikor a gyermek valami rosszat tesz, akkor nem őt magát utasítjuk el, hanem a cselekedetét. Nem ő a rossz, hanem a cselekedete. Nem őt nem szeretjük, hanem azt nem szeretjük, amit tett. Soha ne mondjuk a gyermekünkre, hogy rossz, hogy buta, vagy pláne, hogy nem szeretjük.
Bárkinek,
még egy felnőtt embernek is, ha elég sokszor elmondják, hogy ilyen vagy olyan,
ez akkora hatással van a személyiségre, hogy előbb-utóbb el is hiszi magáról,
és valóban olyanná válik. Próbáljuk meg elképzelni, hogy mit
élhet át, mit érezhet a gyermek. Tudnunk kell, hogy nem rosszaságból,
gonoszságból teszi, amit tesz. Ő is szenved és szeretne úgy viselkedni, hogy
szeressék.
Ezt a tudásunkat úgy kamatoztathatjuk, ha olyan mondatokat mondunk a gyermekünknek, amelyek a saját jóságába vetett hitét erősítik.
Figyeljünk rá, értékeljük eredetiségét, humorát, különlegességét, kreativitását. Fontos számba venni a jó tulajdonságait. Tudni kell, hogy ha a jó tulajdonságaira és jó cselekedeteire mutatunk rá, kamatostul megtérül az egész család számára.
A gyermekünk elfogadása a kamaszkorban azt jelenti, hogy meg kell ismernünk saját kamasz gyermekünket, és ennek megfelelően kell törődnünk vele. Minden gyermek más, és ha a szülő tanácstalan, mert úgy érzi: nem ismeri, nem érti eléggé mélyen a gyermekét, akkor tanácsos szakember segítségét kérni. Egy szakember segítségével a szülő képessé válik arra, hogy az adott gyermeknél jól működő módszereket találjon. Nagyon fontos módszer az elfogadás, amely azonban nem azonos a fásultsággal vagy a beletörődéss
Ezt a tudásunkat úgy kamatoztathatjuk, ha olyan mondatokat mondunk a gyermekünknek, amelyek a saját jóságába vetett hitét erősítik.
Figyeljünk rá, értékeljük eredetiségét, humorát, különlegességét, kreativitását. Fontos számba venni a jó tulajdonságait. Tudni kell, hogy ha a jó tulajdonságaira és jó cselekedeteire mutatunk rá, kamatostul megtérül az egész család számára.
A gyermekünk elfogadása a kamaszkorban azt jelenti, hogy meg kell ismernünk saját kamasz gyermekünket, és ennek megfelelően kell törődnünk vele. Minden gyermek más, és ha a szülő tanácstalan, mert úgy érzi: nem ismeri, nem érti eléggé mélyen a gyermekét, akkor tanácsos szakember segítségét kérni. Egy szakember segítségével a szülő képessé válik arra, hogy az adott gyermeknél jól működő módszereket találjon. Nagyon fontos módszer az elfogadás, amely azonban nem azonos a fásultsággal vagy a beletörődéss
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése