RANSCHBURG JENŐ-SZÜLŐNK LETTÜNK-AZ ÉLET ELSŐ HAT ÉVE

Ranschburg Jenő: Szülők lettünk - Az élet első hat éve
Könyvajánlóval idézünk Ranschburg tanár úr szellemi örökségéből

Mindaz, ami a szülő és a gyermek viszonyában az élet első hat évében történik, felmérhetetlen fontosságú a gyermek további sorsában. A neves pszichológus – immár örökre és megmásíthatatlanul – részletezi azokat a problémákat, melyek minden szülő részére nevelési kérdéssé válnak: evés, alvás, szobatisztaság, büntetés, jutalmazás, testvérféltékenység stb.

Mai tudásunk mellett a pszichikus problémák jelentős részét nem tudjuk megoldani, egy dolog segíthet: a megelőzés – vagyis olyan embereket nevelünk, akik szembe tudnak nézni a problémáikkal és le is tudják küzdeni azokat.
A csecsemő nem beszél, nem gondolkodik, nincsenek erkölcsei, minderre a felnőtteknek – elsősorban a családnak – kell megtanítania őt. A család felelőssége óriási, ugyanakkor lehetőségei is rendkívüliek: a jellem alapvonásai, az érzelmi-akarati élet fontos jegyei, a külvilághoz való viszonyulás stílusa a kisgyermekkorban alakulnak ki, ennek az életszakasznak a jelentősége az ember későbbi életére felmérhetetlen. Az egyes emberi tulajdonságok megítélésekor az emberek általában túlértékelik az öröklés jelentőségét, pedig az ember viselkedik, nem a gén.

A viselkedésben már ott van a környezet hatása, mindenekelőtt a szülők világképe, életfelfogása, nevelési módszerei, amelyek alakítják a személyiséget. A formálás során fontos szempont: mire akarom megtanítani – mikor – hogyan?
Nevelési hibát kétféle okból követhet el a szülő: saját jellemhibájából adódóan vagy tudatlanságból.
Az első ok a bonyolultabb, hiszen a szülő karakterének kell megváltoznia ahhoz, hogy gyermeke fejlődése megfelelő irányban folytatódjék.
A második esetben a megoldás sokkal egyszerűbb: meg kell tanítani a szülőt mindarra, amit a gyermeknevelés nehéz és felelősségteljes munkájához feltétlenül tudnia kell.
Miért gondoljuk, hogy a biológiai érettség – mely a szülővé válás nélkülözhetetlen előfeltétele – nyomban a gyermek nevelésére is alkalmassá teszi az embert? (Hiszen még a liftkezelésre is külön kitanítanak minket.)
A könyv első részében a csecsemő- és kisgyermekkor életszakaszát tárja fel, a második részben az óvodáskorban jellemző problémákat taglalja.

Szubjektív kiemeléseim a fejezetekből

A játék nem puszta szórakozás, időtöltés, hanem fontos ismeretszerzésének és kifejezésének módja, valamint a belső feszültségek csillapításának, az „öngyógyításnak” is eszköze. A szülőnek legelemibb kötelessége, hogy a játékra helyet, időt, alkalmat biztosítson, rendszeresen vegyen részt gyermeke játékában, de soha ne irányítsa azt.

Az elszakadás fájdalmas élmény, magától értetődő, hogy a gyerek az első napokban sír, minden eszközével tiltakozik az óvoda ellen. Nem csak a szülőtől való elszakadás jelent gondot számára, hanem az új környezethez való alkalmazkodás is: új szokásokat, napirendet kell elsajátítania, meg kell tanulnia gyermekközösségben élni.

A család – amely eddig a gyermek kizárólagos környezete volt – függőleges elrendeződésű csoport: a gyermek a családi ranglétra alsó fokán foglal helyet, bármennyire szeretik és engedékenyek vele szemben, a szervező-irányító feladatokat a szülők látják el.

Az óvodai csoport vízszintes elrendeződésű: a gyerekek a ranglétra azonos fokán kezdik meg óvodai életüket. Helyüket és szerepüket a kortárs csoportban maguknak kell megtalálniuk tulajdonságaik, képességeik segítségével.

Az óvodai beilleszkedés zavarai – egészséges gyereknél és egészséges óvodai környezetben – nem tarthatnak tovább két-három hétnél.

Eredményes nevelői hatást csak helyesen alkalmazott jutalmazással és büntetéssel érhetünk el!

 

#1 Dr.BauerBela

---