Szülés utáni depresszió tünetei és kezelése
A szülés utáni
depresszió az anyánál közvetlenül a szülés után, vagy nem sokkal azt követően
jelentkező depresszió. Nem összekeverendő a baby blues-zal, azaz a gyermekágyi
szomorúsággal, amely a nők 50-80 százalékánál kialakul, viszont pár napnál nem
tart tovább. Utóbbi nem szülés utáni depresszió, viszont figyelmeztető előjele
lehet annak a hosszan tartó hangulatzavarnak, amelyet a szülés, illetve a
gyermekvállalás provokál.
Magyarországi
adat nem áll rendelkezésre, de a becslések szerint a szülő nők 5-6 százaléka
lehet érintett.
A szülés utáni
depresszió diagnózisa nem különbözik a depresszióétól, kritériuma
mindössze annyiban más, hogy ez esetben a depresszív tünetek egy frissen anyává
vált, korábban nem depressziós nőnél jelentkeznek. Szintén szülés utáni
depresszióról beszélünk akkor is, ha tünetek a szülést követő három éven belül
jelentkeznek.
A betegség kialakulását a laikusok gyakran a hormonváltozásra fogják. Háttérben valóban állhat ez is, hiszen a
hormonváltozások személyiségváltozást, pontosabban a személyiség tulajdonságainak
változását is okozhatják. Viszont ahhoz, hogy szülés utáni depresszió
kialakulhasson, nem elég a hormonváltozás, mindenképp depresszív háttérre,
hajlamra van szükség.
A szülés utáni depressziónak konkrét előjelei általában nincsenek, szülés előtt nem lehet megmondani, hogy valaki érintett lesz-e vagy sem. Egyedül azt lehet észrevenni, hogy a kismama szorongó-e vagy sem. Ám ebből messzemenő következtetést levonni nem lehet. A pszichés zavar jellemzően hamar, a szülés után közvetlenül, illetve pár napon belül jelentkezik. A nőgyászoknak már feltűnhet, hogy a kismama a kórházban sem fordul könnyen a gyerek felé, nem akarja etetni vagy sír, szorong és fél, alvászavarral küzd, sokszor maga sem akar enni. Ezek a tünetek megegyeznek az általános depresszióéval, a különbség csak annyi, hogy közvetlenül szülés után jelentkeznek, akkor, amikor az anyuja az új helyzettől elkezd félni, attól tart, hogy annak nem tud megfelelni. Azaz ez esetben ismert a depressziót kiváltó tényező.
A szülés utáni depressziót a jól szituált anyukák gyakran azzal kompenzálják, hogy gyereküket elkezdik "mechanikusan ellátni". Ugyanakkor látványos, hogy nem fordulnak oda hozzá, hogy kiürülnek, hogy mozdulataikban nincs szeretet. Végső esetben öngyilkossági gondolatok is előkerülhetnek, de lehet akár késztetés vagy kísérlet is.

Szülés utáni
depresszió esetén az anya fél, hogy nem tud megfelelni
A probléma akár három évig is elhúzódhat, illetve addig, amíg az anyuka a babával otthon van. Ekkor bezártságérzés alakulhat ki, az anya csak a gyerekét érezheti egyetlen társának, azt gondolhatja, a helyzet soha nem fog változni, babájáról folyamatosan gondoskodnia kell. Ez a végleletes felelősségérzés vezethet szorongáshoz is, nem csak kiüresedéshez.
A kezelés pszichoterápia, illetve lehet
gyógyszeres terápia is, lévén vannak olyan gyógyszerek, elsősorban
antidepresszánsok, amelyek szoptatás mellett is szedhetők. Azt persze tudni
kell, hogy a szülés utáni depresszióban általában már nem beszélünk
szoptatásról, mert az anyák teje a depresszió miatt elapad.
Gyors segítségként a pszichoterápia mellett szükség lehet viselkedésterápiára is. Utóbbi olyan kognitív terápia is, amelynél az anyukákat megtanítják arra, hogyan viselkedjenek. Persze a probléma mélyebb feltárására ezt követően is szükség van, orvosolni kell azt, ami a hátterében meghúzódik.

depressziót meg lehet gyógyítani, bár előfordulhat, hogy depressziós hajlam
esetén a betegség nem szűnik meg, csak tünetmentessé válik. Kezeléséhez minimum
három-négy havi pszichoterápiára van szükség, de van, hogy évekig elhúzódik a
gyógyulás.
Mivel nem
mondható meg előre, ki lesz érintett és ki nem, érdemben nem lehet megelőzni a
probléma kialakulását. Viszont a védőnők szerepe nagyon fontos a korai
felismerésben, ez teszi ugyanis lehetővé azt, hogy a betegség ne súlyosbodjon.
Fontos a gyerekvállalásra való felkészítés is, függetlenül attól, hogy valaki
hajlamos-e depresszióra vagy sem. Utóbbi miatt a kismamáknak érdemes a szülés
előtt, még a terhesség alatt megküzdési technikákat tanulniuk. Például azt,
hogy hogyan alakítsanak ki társas kapcsolatokat, hogyan keressenek támaszt,
milyen viselkedési és mentális technikákat használhatnak a stressz leküzdésére.
Ugyancsak fontos a megfelelő önismeret.
Ha a mentális
betegség nagyon súlyos, akkor szövődményként az öngyilkosság, annak kísérlete
jöhet szóba. Emellett a depresszióban benne is lehet ragadni, az a későbbiekben
is megmaradhat, akár évtizedekig is. Emellett a baba elhanyagolása közvetve a
csecsemőn is okozhat mentális sérüléseket. Ugyanígy lehetnek káros
következményei annak, ha a babát az anya nem táplálja megfelelően.
Kapcsolódó
cikkeink
Sok előítélet
él a szülés utáni depresszióval kapcsolatban, sokan nem is tartják betegségnek,
csak az anya hibájának. Gyakran a család sem veszi észre a problémát, az
anyával szemben elnézőbb. Ez ezért gond, mert a fel nem ismert betegség
súlyosbodhat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése