OTT VOLTAM DR.LÜKŐ BÉLA
TEMETÉSÉN./1936/
Mint az egykori
orvosgeneráció egyik utolsó mohikánja, aki tanúja volt a XX. századbeli
eseményeknek,talán egy olyan gyermekkori átéléssel kezdeném soraimat, ami
egyedi lehet az ember életében, amit esetleg csak későbben az idő folyamán tud
a maga értékrendjébe sorolni. Az én életemben ilyen volt DR.LÜKŐ BÉLA temetése
amelyen 6 éves koromban voltam jelen. Abban az időben, amikor egy számottevő
ember meghalt,főként ha sokat tett a közösségért amelyben élt,azt elkísérte a helység
apraja-nagyja az utolsó útjára. Édesanyámat DR:LÜKŐ BÉLA kezelte ,de különben
is ott volt a helyünk a mindenkori magyar anyanyelvűeknek ennek az- emberi
legendának- a temetésén. Nem voltam életemnek abban a korcsoportjában hogy fel
tudjam mérni emberi értékskáláját annak akit mély részvéttel és nagy
szomorúsággal kísértünk ki a vasúton túli református temetőbe. De az a hatalmas
feketébe öltözött tömeg,már akkor mélyen emlékezetembe vésődött. Ahogy hazafelé
mentünk a temetésről a szüleim azt mondták hogy-ott volt a fél Szatmár a
temetésen Ez igy volt igaz. Az akkori újságok 12-15 ezer emberről írtak,mert
voltak akik még a környező falvakból is bejöttek hogy elkisérjék utolsó útjára
kiváló és önfeláldozó orvosukat. Igen Ő önfeláldozó,önelégető szellemiségű
ember volt aki életének 56-dik évében,szegényen,üres zsebbel hagyta itt a földi
létet, betegeit,akikért a biológiai tűrő képességén messze túlmenően
teljesítette hivatásának mindennemű ténykedését. Ő volt századának
–orvos-apostola és mindmáig az maradt mindannyiunk tudatában. Az orvosi és emberi
legendája orvosgenerációkat emlékeztet még ma is a hivatástudat mély
tisztességére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése