A kreativitás szintjei és faktorai

A kreativitás szintjei és faktorai
            Elsőként Irving Taylor  (1959) próbálta meg elkülöníteni a kreativitás különböző szintjeit. Nagyszámú kreativitásdefiníció elemzésének és saját kutatásainak alapján öt egymásra épülő kreativitási szintre következtetett:

• Expresszív (kifejező) kreativitás. A kisebb életkorú gyermekekre jellemző szint, amely a rajzban vagy az építő jellegű játékokban nyilvánul meg, mint spontán és szabad kifejezés. Ezen az  alapszinten még nem merül fel a hasznosság vagy az eredetiség kérdése. A rajz és a játszás kiváló színterei a kreatív képességek művelésének.
• Produktív (termelő) kreativitás. Ezen a szinten különböző tárgyak hagyományos, jól ismert szabályok betartásával történő elkészítéséről van szó, sajátos munkaterületek vonatkozásában. A munkások szintje.
• Inventív (feltaláló) kreativitás. Csupán az emberek egy kis csoportjára  érvényes szint, hiszen itt már  a legrejtettebb és szokatlan összefüggések megtalálásáról, találmányok kidolgozásáról, dolgok kitalálásáról, illetve meglévő termékek feljavításáról és tökéletesítéséről van szó.
• Innovatív (újító) kreativitás. Az úgynevezett tehetséges és kivételes képességű személyek esetében beszélhetünk e szintről, hisz azok kimondottan eredeti, nemzeti vagy nemzetközi szinten elismert produktumokat képesek előállítani.
• Emergens (újat teremtő) kreativitás. Ezt a kreativitás legmagasabb szintje a zseniális újdonságok, a radikális változásokat vagy teljesen új és forradalmian eredeti termékeket eredményező emberi alkotási tevékenység jellemzi. Minden jel azt mutatja, hogy ezt a szintet csak a legkivételesebb és a legkiemelkedőbb személyek érhetik el.

Napjainkban a szakemberek túlnyomó többsége elfogadja a Taylor-féle szinteket (ugyanis azok léte és jellege egyértelműen beigazolódott a legkülönbözőbb aktivitási területeken), jóllehet azok a valóságban többnyire egymásba épülnek és összekapcsolódnak.  Fontosnak tartjuk, hogy ezek a szintek a pedagógusok munkáját is orientálni tudják, amennyiben a fejlesztési folyamatban egy már kialakult szint esetében mindig az annál magasabb szint elérésére kell törekedni.

A kreativitás  faktorai

          Az idők során a kutatók (Guilford, 1959; Torrance, 1974) sok energiát fektettek a  kreatív személyiség megnyilatkozásainak vizsgálatába.  Minden áron megszerették volna ismerni az alapvető megnyilatkozásokat, a háttérbe lévő tényezőket és nyilván azok fő ismérveit.  Ma is érvényesek és szinte egyöntetűen elfogadottak e kutatók által megállapított  kreativitási tényezők. Általában az alábbi tényezők jönnek számításba:
            a) Általános problémaérzékenység. Ennek birtokában az  egyén könnyen meglátja és hamar észreveszi a legkülönbözőbb, gyakran rejtett, nem evidens és esetenként nem egyértelmű problémákat.
            b) Fluencia (folyékonyság). E tényező a kitermelt gondolatok sokaságára, az ötletek generálásának és az asszociáció-kötések könnyedségére, az eszmék folyamatos  és könnyed produkciójára vonatkozik.
            c) Flexibilitás (rugalmasság). Olyan tényezőről van szó, amely  lehetővé teszi, hogy egy probléma megoldásában az egyén igen változatos, újabb és újabb  megközelítési módokat alkalmazzon és nagyon is különböző gondolatokat vagy ötleteket tudjon kitalálni.
            d) Eredetiség. A kreatív gondolkodás központi sajátossága, amely arra vonatkozik, hogy az egyén új, szokatlan, ritka innovatív ötletek révén, mások megoldásaitól eltérő és meglepő válaszokat tud adni a problémákra.
            e) Szintetizálás. A kreativitás azon faktora, amelynek segítségével egyre átfogóbb rendszerekbe, fokozatosan nagyobbodó, s mind teljesebb és egységesebb körökbe vagy hálózatokba lehet rendezni a gondolatokat.
            f) Elaboráció. Ez olyan faktor, amely a részletek kitöltésében játszik szerepet, amennyiben adott információk alapján egész struktúrákat, illetve tervezeteket lehet felépíteni.
            g) Analízis. Gondolkodási művelet, melynek segítségével szét lehet bontani a legkülönbözőbb struktúrákat, új egységek létrehozásának céljából.
            h) Újradefiniálás. Az egyes tárgyaknak a szokásos módozatoktól eltérő, olykor a hagyományosnak ellentmondó felfogása, egyedi magyarázata vagy új célokból történő felhasználása.
            i) Komplexitás. E faktor annak képességére vonatkozik, hogy adott időben sok, illetve sokféle, de egymással összefüggő gondolattal lehet operálni.
            j) Értékelés. Ez egy olyan faktor, mely révén könnyen meg lehet állapítani az új gondolatok vagy ötletek értékét.
            Ezek a faktorok hatékonyan vezérelhetik a pedagógus munkáját akkor, amikor valamilyen tantárgyi anyagok segítségével a kreativitás részterületeinek aktiválására vagy a részképességek fejlesztésére törekszik. Ha például a problemtizálás alkalmazásával folyamatosan segíti a növendékek problémaérzékenységének jó irányú alakulását, akkor már tett valamit a kreativitás fejlesztésére vonatkozó pedagógiai feladat érvényesítésének érdekébe

#1 Dr.BauerBela

---