Mi teszi könnyűvé a nevelést?
Nevelésed eredménye nem azon
múlik, hogy mennyire ügyesen alkalmazod a trükköket. De nem is azon, hogy te
mennyire szereted a gyerekeidet! A kapcsolatotok, és nevelési törekvéseid
sikere is azon múlik, hogy a gyerekeid mennyire kötődnek hozzád. Ahhoz, hogy
nevelni tudj, a tiéd kell, hogy legyen a gyerekeid szíve. A jól kötődő gyereket
könnyű nevelni.
A
kapcsolatotoktól függ tehát, nem a nevelési módszereidtől, hogy képes vagy-e
hatni a gyerekeidre. Természetes hatalom nélkül nem engedelmességhez, hanem frusztrációhoz
vezet minden nevelési próbálkozás – ezt minden szülőnek fontos lenne
megértenie, de azoknak különösen, akik nemcsak a saját, vérszerinti gyerekeiket
nevelik Ma sokkal többet írnak a
nevelésről, mint korábban bármikor – de mintha mégis jóval kevesebb felnőtt
tudna hatni a gyerekekre. Ha rájössz, hogy nevelési problémáid abból fakadnak,
hogy hiányzik a gyerekeiddel való kapcsolatból a neveléshez szükséges
természetes felhatalmazás, már jó nyomon vagy! Minden okod megvan a
bizakodásra, mert a természetes szülői tekintély meg- illetve visszaszerezhető.
Egy gyereket akkor tudok nevelni, ha “jó” akar lenni a
kedvemért. Egy egészséges lelkületű gyerek nem azért akar jó lenni,
hogy elkerülje a büntetést, vagy megkaparintsa a jutalmát, hanem azért, mert
szeret, felnéz rám, és a a nyomomban akar járni. A gyereknek ugyanolyan
szinten van szüksége arra, hogy a hozzá közelálló felnőttekbe (jó esetben a
szüleibe) jó mélyen belegyökerezhessen, mint amennyire kell neki a levegő, az
étel, és a fedél a feje fölött. A nevelés nélkülözhetetlen feltétele és közege
a biztonságot nyújtó szülő-gyerek kapcsolat – ennek hiányában hiába erőlködsz;
amit teszel, abból lehet átmeneti viselkedésmódosítás, de nem lesz maradandó
nevelés.
A kötődés a
közelség elérésére és fenntartására irányuló hatóerő a kapcsolatban. . Emberi
nyelven a kötődés egyszerűen ragaszkodás, bizalom; a szeretet zsigeri, ösztönös
formája.
A kötődő
kapcsolat nem egyenlő partneri viszony! Az úgynevezett kötődő nevelés ezen a
ponton szokott elcsúszni. A válaszkészséget (a gyerek jelzéseire válaszolást)
ne tévesszük össze a kormány és a felelősség átadásával! A gyerekednek
egyszerre van szüksége arra, hogy figyelj és válaszolj a jelzéseire, és arra
is, hogy érett felnőtt legyél, aki nála mindig nagyobb, erősebb, bölcsebb,
ugyanakkor kedves (mert biztonságot nyújtani csak így lehet). Ha azt hisszük, hogy a kötődő nevelésben a
gyereknek kell vezetnie, a szülő szerepe pedig annyi, hogy a gyerek “jelzéseit”
kövesse, nem értjük a kötődéselmélet egyik sarkalatos pontját: a kötődő
kapcsolatban a hierarchikus, nem a partneri viszony a természetes. Magyarul
az, hogy a felnőtt biztonságot nyújt és gondoskodik, a gyerek pedig a
biztonságot élvező gyerek. A kötődés a függést támogatja. Az érési folyamat
gyümölcse lesz majd az önállóság, de ennek az érési folyamatnak alapfeltétele a
biztonságos kötődés. Paradox módon azzal teszünk a legtöbbet a gyerek
önállósulásáért, hogy a függését támogatjuk, azaz vállaljuk a gondoskodó vezető
szerepét, hogy ő ránk támaszkodhasson és gyerek lehessen.
A gyerek és a
szülő egyenlőségét hangoztató nevelési teóriákat tehát érdemes minél előbb
elfelejteni, mert bármennyire szimpatikus is a filozófia, de nem
összeegyeztethető a hús-vér gyerek természetével, és megtépázza a kezdetben
harmonikusnak induló viszonyt. A kötődő kapcsolatban nem
egyenlőség, hanem természetes hierarchia van: az egyik fél mindig a
gondoskodó, a másik pedig az, aki gondoskodásra szorul és azt elfogadja.
Felnőttek kapcsolatában váltakozik, hogy melyikünk gondoskodik, és melyikünk
függ. Amikor az édesanya szül és szoptat, az édesapa gondoskodására szorul.
Amikor édesapa influenzás, vagy eltöri a lábát édesanya gondoskodására szorul.
Egy jó barátságban, amikor egyikünk elesik, a másik felsegíti.
A gyerekeinkkel való kapcsolatunk
viszont akkor támogatja a fejlődésüket, ha mi, felnőttek vállaljuk a gondoskodó
szerepet. Amikor egyenlő partneri viszonyt erőltetünk a gyerekünkre,
mert nem értjük, hogy ezzel megfosztjuk őt attól, hogy ő legyen a függő és
elfogadó fél a kapcsolatunkban, akkor nemcsak viselkedési problémákat
szabadítunk a nyakunkba, hanem a gyerek egészséges pszichés fejlődését is
letérítjük természetes pályájáról.
A gyerek
részéről a bizalmas kapcsolat azt jelenti, hogy veleszületett kötődő ösztönével
beléd ereszti a gyökereit. Ragaszkodik hozzád, hasonlítani akar hozzád, utánozni
próbál, hozzád méri magát… azaz a maga módján “jó” akar lenni a kedvedért.
Ebből az következik, hogy a viselkedési problémák, az ellenállás, az
engedetlenség és az agresszív viselkedés vagy azt jelenti, hogy a gyerek még
éretlen, és hiába akar jó lenni a kedvedért, de koránál fogva időnként még
impulzív, vagy, ha már elmúlt 6-7 éves, és még mindig jellemző a viselkedésére
az ellenállás és az agresszió, akkor nagy valószínűséggel kapcsolati probléma
áll a dolog hátterében.
Amelyik gyerek
neked adta a szívét, és a kapcsolatotokban te vagy a gondoskodó felnőtt, ő
pedig lehet a függő és a gondoskodást elfogadó gyerek, az a gyerek mindent
elkövet, hogy jól is viselkedjen a kedvedért. Ez nem azt jelenti, hogy a
teljesítménye is megfelel az elvárásaidnak, de a jó szándékában biztos lehetsz;
a teljesítmény pedig a gyerek érettségével együtt magától javul.
A szeretett felnőttnek természetes
felhatalmazása van a gyerek nevelésére – van előtte
tekintélye, tud rá hatni. A gyerek hallgat arra, akihez kötődik,
mert tőle várja a mintákat és a kedvében akar járni.
Persze nemcsak a kötődésből fakadó természetes tekintélyt
ismerjük. Létezik parancsuralmi tekintély is, amit
az erőfölény tart fönn. Nagy különbség van a természetes hatalom és a
mesterségesen megszerzett, erőszakos hatalom között.
A kötődésből fakadó természetes szülői hatalom észrevétlenül
hat. A gondoskodó vezető szerepét betöltő szülő tiszteletet ébreszt a
gyerekben, aki ösztönösen függő-elfogadó szerepben kapcsolódik hozzá. Nem
lesz hatalmi harc, senkinek nem kell csatákat nyernie és győznie. A természetes
hatalom a gyerekről való gondoskodásra irányul.
A mesterségesen szerzett (kierőszakolt) hatalomra újra meg
újra fel kell hívni a figyelmet.
Beszélni kell
az engedelmességről, a tiszteletről, és arról, hogy ki az úr a háznál. A
tekintélyelvű szülő arra törekszik, hogy a gyerek megadja magát. A
parancsuralmi hatalom a gyerek legyőzésére, és a fölötte való uralkodásra irányul.
Ha viselkedési problémák vannak a gyerekeiddel, a viselkedés
javítása helyett inkább fáradozz a kapcsolatotok erősítésén! Meg fogod látni,
hogy hosszú távon a jó
kapcsolat egyéb előnyei mellett a gyerekeid viselkedésében is javulás áll be,
és ez a jobb viselkedés belülről fakad. A rendet és a jó viselkedést folyamatos
karhatalmi intézkedésekkel, szigorúskodással és büntetések beígérésévél kell
fenntartanod!
♥♥♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése