„Az egyik gyerekemet jobban szeretem, mint a másikat”

„Az egyik gyerekemet jobban szeretem, mint a másikat”

Kövess minket a facebookon!

Előfordulhat, hogy szülőként nem szeretjük egyformán a gyermekeinket? Mit tehetünk, ha ez valóban így van?

hirdetés  Kisfiam születése után úgy éreztem, hogy nincs az a szeretet, ami felülírná azt, amit iránta éreztem. Csak vele foglalkoztam, kerek lett a világ és nagyobb boldogságot el sem tudtam képzelni. Amikor kétéves lett, teherbe estem – meséli Anita. – Mindig szerettünk volna testvért neki, de amikor megtudtam, mégis voltak kétségeim. Vajon hogyan fog illeszkedni a mi párosunkhoz egy újabb gyermek? Felfoghatatlan ragaszkodás volt köztünk, és el sem tudtam képzelni, hogyan fogok ugyanannyi szeretetet kicsikarni magamból, amit Zalán kap.

Az utódok rivalizálnak a szülői szeretetért

– Sokféle tényező befolyásolja gyermekeink iránti szeretetünket, szülői viselkedésünket. Alaptendencia és evolúciós tény, hogy az utódok rivalizálnak a szülő szeretetéért, figyelméért, hiszen korábban az életben maradás múlott ezen. Megfelelő önismeret és szülői viselkedésünk tudatos monitorozása kell ahhoz, hogy minden gyermekünket „elég jól”, igényeik szerint törődve szerethessük – mondja Geist Klára pszichológus.

Mitől függ a szülői szeretet?

Szülői modell fontossága
Függ attól, hogy milyen szülői modellt hozunk, szüleink hogyan fejezték ki irántunk való szeretetüket, vagy hogyan nem. Milyen volt a mi családunkban gyermeknek lenni. Úgy szerettek-e, úgy törődtek-e velünk, ahogyan az a mi igényeinknek megfelelt, vagy csupán saját elképzeléseik szerint. Milyen gyermeket terveztünk, milyen gyermeket vártunk s milyen született… hogyan tudjuk őt elfogadni. Milyen gyermekünk temperamentuma, hogyan reagál a szülői viselkedésre.

Temperamentum, születési sorrend
A szülői viselkedés, kötődés stílusát saját családunkból, szülő-gyerek kapcsolatunkból hozzuk, mégis érdekes eredményt mutatnak a vizsgálatok: ugyanazon anya viselkedése gyermekenként más lehet, a gyermek temperamentumától vagy akár születési sorrendtől függően. Temperamentum függvényében például ha hálás, könnyen nyugtatható, nevelhető gyermekről van szó, akinek „sikerélmény” a nevelése számunkra, más az anyai viselkedés, mint egy nyugtalan, „nehéz”gyermek esetében, aki nem reagál jól gondoskodásunkra. Sajnos így kialakulhat egy „ördögi kör”, a kudarc újabb feszültséget, félreértést okoz anya és gyermeke között. Sok koraszülött gyermeknél például ilyen az anya-gyerek kapcsolat, tovább fokozva így a gyermek hátrányos helyzetét.

A születési sorrend szerint az elsőszülött nevelésénél sok anya szorongóbb, bizonytalanabb, ez befolyásolja a gyermekkel való kapcsolatát, vagy később több elvárást, szigorúbb követelményeket támaszt. A másodszülött már szabadabban, megengedőbb légkörben növekedhet, míg a legkisebbel a legelnézőbbek, hiszen elég, hogy „kicsi és aranyos”.

– Luca születése valami újat hozott a családba. Édes pici lány volt, aki sokat aludt, keveset sírt, mindig mosolygott, és azóta is fáradhatatlanul szereti Zalánt, aki próbálja terelgetni és „nevelni”, nagytesóhoz mérten. És az az igazság, hogy mindkettőt szeretem, egyformán. Mert mindkettőt másért lehet: egyik okos, szófogadó kisfiú, a másik kedves, mosolygós kislány.

Az egykék a kiskirályok

"...mindig mindent megkaptam, senkivel sem kellett osztoznom..."

Kriszta azonban másként gondolja; ő azért nem szeretne másik gyermeket, mert úgy érzi, hogy nem tudná úgy szeretni, mint a már meglévő kislányát.
– Nekem nincs testvérem, egyke vagyok, mindig mindent megkaptam, senkivel sem kellett osztoznom: sem a szüleim szeretetén, sem az anyagi javakon. Én azt szeretném, ha az én gyermekem is így nőne fel.

Az egykék a család kiskirályai, az örök reflektorfényben, nem igazán voltak rivalizációs helyzetben, nem igazán tudnak konfliktust kezelni sem. Ők saját gyermeküknek is ilyen kizárólagos státuszt akarnak. Ennek ellentéte is igaz. Ha rossz volt nekik egykének lenni a sok „öreg” felnőtt között, akkor az ő gyermeküknek több testvére is lesz – mondja a pszichológus. – De vannak azok az anyák, akik csak a „baba” gyerekekkel tudnak valamit kezdeni, csak a „babák” iránt éreznek gondoskodási vágyat, szeretetet. Amint a gyermek akarata, énereje, egyénisége bontakozik, rögtön nem tudják „beleálmodni” vágyaikat. A gyerekben keresik a hibát, a gyerek „leszerepelt”, ahelyett hogy saját anyai viselkedésüket vizsgálnák felül. Ilyenkor konzerválják a helyzetet egy új csecsemő születésével, akit ismét csak babusgatni kell.

Ha mégsem szeretünk egyformán, mit tehetünk?

– A gyermek is neveli a szülőt, így amikor nevelési probléma van, én azt szoktam javasolni, mindenki tekintsen önmagába és próbálja monitorozni saját szülői viselkedését ahelyett, hogy a gyermekre mutogat, őt okolja. Ha tudatosan elemezzük saját szülői viselkedésünket, inkább megértjük a gyermekhez való viszonyunkat, jobban és nagyobb türelemmel tudjuk őt megérteni, elfogadni – javasolja a szakember. – Például mire emlékeztet a gyerek természete, viselkedése? Olyat jelenít meg esetleg, amit önmagunkban vagy párunkban nehezen fogadunk el? Mi hogyan viselkedünk, amikor ő az adott magatartást produkálja? Mivel a gyerek örökli temperamentumunkat és modellezi a szülői viselkedést, sok olyan dolgot szerethetünk vagy utasíthatunk el benne, amit magunkban értékelünk vagy nem tudunk kezelni.

Gyermekét egyedül nevelő szülő

A gyermeket egyedül nevelő anya elutasíthatja a gyermeket amiatt, mert a csemete bizonyos tulajdonságaiban apjára hasonlít. Ilyenkor ne a gyereket akarjuk görcsösen megváltoztatni, hanem saját érzelmeinket, a volt partnerhez fűződő viszonyt kell rendezni – mondja Geist Klára. – Minden helyzetben működik, hogy ahelyett, hogy kész elvárásokat gyártanánk arról, milyennek „kell” lennie a mi gyermekünknek, próbáljuk őt megismerni és elfogadni olyannak, amilyen. Persze ha annak idején minket sem fogadtak el és nem dicsértek, ez nagyon nehéz.

„Bezzeg” gyerekek, „hibás” gyerekek

– Gyakran tapasztalom, hogy sok családban van egy „bezzeg” gyermek, akit a szülők önigazolásra használnak fel: lám milyen szuper a csemete, tehát ők szuper szülők, s a másik gyerek(ek) „rosszak”, működnek hibásan, őket kell megváltoztatni. Aztán kiderül, hogy csak a „bezzeg” gyermeket fogadják el, dicsérik, míg a másik nem kap elfogadást, megerősítést, így alakul ki az „önbeteljesítő jóslat”, tényleg „rosszá” válik. Arra érdemes odafigyelni, hogy legyünk nyitottak, kíváncsiak a gyerekre akkor is, ha nem a mi elképzeléseink szerinti természetű, fogadjuk el s dicsérjük meg, amiben lehet. Hiszen jól nevelni is akkor tudjuk, ha működik az elfogadás, kifejezzük iránta pozitív érzelmeinket.

Továbbvisszük felnőtt párkapcsolatainkba

„Belőled nem lesz semmi”

– A szüleim sohasem szerettek igazán. Én voltam a család fekete báránya, semmit nem csináltam „rendesen”, „belőled nem lesz semmi” hallottam sokszor. Harmincéves koromig nem is lett: nem igazán érdekelt semmi, a párkapcsolataim mind félresikerültek – meséli Kata. – Akkor ismerkedtem meg a jelenlegi párommal, akitől annyi szeretet kaptam, ami elég volt ahhoz, hogy „visszahozzon” az életbe. Megfogadtam, hogy soha nem teszek ilyet a gyerekeimmel. Semmiből nem tart néha megdicsérni őket, biztatni vagy elindítani egy „jó” úton. A szüleim sosem vették észre, hogy mennyi kárt okoztak nekem.

A másik emberbe vetett bizalmat, a kapcsolatban érzett biztonságot a gyermekkori tapasztalatokból hozzuk. Ha a szülők nem a gyermek saját igényei szerint törődtek vele, nem volt stabil a szeretet, netán elutasították őt, ezt kötődési mintázatban az illető továbbviszi felnőtt párkapcsolatába, gyermekeivel való kapcsolatába és bizonytalanul fog kötődni, netán elutasítja a felnőtt partnerkapcsolatot. Jó esetben az önbizalmat, önbecsülést is gyermekkori családunkból hozzuk. Akit nem fogadtak el, nem dicsértek, akivel nem törődtek igényei szerint, nem volt fontos a szüleinek, az felnőttként nem tudja majd becsülni önmagát, önmagáról kialakított képe negatív lesz.

Igény szerint kell szeretni

Érdemes a gyerek igényeire odafigyelni, és aszerint szeretni őt, törődni vele. Valamint mindig annak a gyermekünknek adni a több figyelmet, törődést, akinek aktuálisan jobban igénye van rá. Ezt minden édesanya érzi, tudja, ha valóban odafigyel gyermekeire – mondja a pszichológus. – A régi nagycsaládokban a gyermekeket többen szerették egyszerre, többen figyeltek rájuk. A nagyszülők, dédszülők, nagyobb tesók, míg az apa dolgozott, anya pedig a háztartást látta el. Manapság a családok határai bezáródtak, a kiscsaládok, apa-anya-gyerek élnek együtt, szülőként egyszerre kell többféle szerepnek megfelelni.

Sok a magányos gyerek

– Nagyon sok elmagányosodott gyermekkel találkozom. Ilyenkor javaslom a szülőknek, legyen minden este 30–60 perc, amikor ők ráérnek, s a gyerek(ek) azt kezd(enek) velük, amit akar, ez csak az ő ideje. Az ilyen közös élményekre, együtt töltött időre épülhet a gyerek igényeihez alkalmazkodó, megfelelő szeretet. Így arra a gyerekünkre is jut idő, aki nem követeli annyira a figyelmet – mondja a szakember.

#1 Dr.BauerBela

---