Az, hogy egy kisgyerek viselkedése nem felel meg a
társadalom által elvárt nemi szerepeknek – például egy kardozó vagy autózó
kislányé, vagy éppen egy babázó kisfiúé – még semmit nem árul el későbbi
szexuális orientációjáról, azt azonban előre jelezheti, hogy az illető
gyerekkora során számos fizikai és szexuális bántalmazásnak lehet majd kitéve,
ami később poszttraumás stresszt is okozhat a számára.
Egy, a Pediatrics című szaklapban megjelent
tanulmány szerint a tizenéves fiúk 13, a lányok 26 százaléka számolt be arról,
hogy kisgyerekként voltak a másik nemre jellemző viselkedésjegyei, sőt a fiúk
2-5, míg a lányok 15-16 százaléka azt is elárulta, hogy időnként szeretett
volna a másik nemhez tartozni.
Ugyan mindez még semmit nem vetít előre a gyerekek későbbi
nemi irányultságáról, a fenti lapban megjelent egyik tanulmányból az kiderült,
hogy azok közül, akiknél legerősebb mértékben jelentkezett a másik nemre
jellemző viselkedés, csupán hatvan százalék vallotta később, 19 és 27 éves kora
között, heteroszexuálisnak magát.
Szintén a Pediatrics közölte le azt a tanulmányt is,
melyből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik szívesebben tartoznának az
ellenkező nemhez, jóval gyakrabban élnek át pszichológiai gyötrelmeket, és
nagyobb eséllyel vannak annak is kitéve, hogy kárt tesznek önmagukban.
A fenti adatok fényében a szakértők azt tanácsolják, hogy
azokat a gyerekeket, akik folyamatosan rosszul érzik magukat a saját nemük
szerepében, minél előbb vigyék el a szüleik szakemberhez, ahol akár hormonális
segítséget is kaphatnak a gondjukra. A legtöbben ugyanis, mire megfelelő
kezekbe kerülnek, már bőven a pubertáskorban járnak, amikor a külső nemi
jegyeik már láthatóvá váltak, és ilyen esetekben már jóval kisebb
hatékonysággal lehet bevetni bármiféle hormonkezelést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése