Mennyi időt veszek el a gyerekemtől?

Mennyi időt veszek el a gyerekemtől?

ennyi időt vettem el a gyerekemtől?

Ha kisgyerekes anyaként dolgozol, esetleg vállalkozásba fogtál, vagy tanulsz, biztosan feltetted már magadnak a kérdést: mennyi időt vettem el ezáltal a gyerekemtől? Ha esetleg te elfeledkeztél volna arról, hogy feltedd magadnak ezt a kérdést, egy jóindulatú családtag, barát, szomszéd, vagy vadidegen biztosan feltette már neked. A kérdésfeltevés a meg nem felelés okozta bűntudatból fakad. De kinek is akarunk tulajdonképpen megfelelni?

A gyereknek 3 éves koráig az anyja mellett van a helye?

A helyzet az, hogy „a gyereknek 3 éves koráig az anyja mellett van a helye” meggyőződésnek és társadalmilag széles körben támogatott hozzáállásnak Magyarországon kulturális gyökerei vannak. Nem véletlen, hogy nálunk egyedülálló módon 2 évig jár a GYED, és a gyerekek 3 éves koráig jár a GYES. Fantasztikus a lehetőség, hogy elvben akár 3 évig otthon maradhat egy anya a gyerekével, a gyakorlatban azonban néhány kivételtől eltekintve nem szolgálja sem a családon belüli harmonikus munkamegosztást – gondoljunk itt a klasszikus leosztásra, ahol a férfi 12 órázik, hogy előteremtse a megélhetéshez szükséges pénzt, amíg az asszony a négy fal közé bezárva 24 órás szolgálatban a háztartási és gyermekgondozási feladatokat látja el -, sem a családtagok lelki egyensúlyát – hiszen a férfiak szinte nem látják felnőni gyerekeiket, a nők pedig becsavarodnak egyedül otthon -, sem a család egzisztenciális biztonságát – hiszen egy keresetből nem lehet hosszú távon megfelelő életszínvonalat biztosítani.

Optimális családi munkamegosztás?

Más kultúrákban teljesen elfogadott, hogy az anya is tanul, dolgozik, mondjuk részmunkaidőben, önmegvalósít, értsd önálló, pénzkereső, jár neki az intellektuális kihívás és a sikerélmény. Hollandiában például a gyes nagyon rövid (4 hónap, amiből egyet a szülés előtt kell kivenni), tehát 3 hónaposan vagy beadják a gyereket intézménybe, – de nincs állami bölcsi, a magán meg nagyon drága -, vagy keresnek valami más megoldást. Államilag csak az iskolát támogatják, ami a 4. szülinapon kezdődik, 4 évet tehát családilag kell valamiképpen megoldani. Addig állami kezdeményezésre működik a Papa Dag – apa nap -, ami azt jelenti, hogy heti egy napot az apák vannak a gyerekekkel otthon. Ez egy informális intézmény, amellyel az állam támogatja az apukákat és a munkáltatókat annak érdekében, hogy az apák többet gondoskodhassanak a gyerekeikről. Ennek keretében a munkáltató elfogadja, hogy az apa heti 1 nappal kevesebbet dolgozik, ehhez igazítják a fizetését is, de ki nem rúghatják. Ezzel csökkentik a bölcsi árát, – ha valaki ezt választja – és növelik az apák bevonódását. Amsterdamban szerdán van Papa Dag, és ilyenkor sok apát lehetett látni a játszótéren. A nagyszülőkkel meg általában mindenki megbeszéli, hogy melyik másik napot vállalják el. Így anyuka csak 3 napot dolgozik egy héten, azt viszont valóban végig dolgozza részmunkaidősként, 2 napot pedig a picivel van. A nők nem esnek ki a munkaerőpiacról, a férfiak is teljes értékűen bevonódnak a gyereknevelésbe, akárcsak a nagyszülők többsége, a gyerekek pedig több forrásból kapják a gondoskodást.

Mire van szüksége a gyereknek?

Meggyőződésem, hogy a gyereknek nem arra van szüksége, hogy egyvalaki legyen az összes szeretet, intellektuális és érzelmi impulzus forrása, hanem hogy rendszeresen kapjon ezekből, és lehetőleg ugyanazoktól a gondoskodó, szerető személyektől. Lehet anyától, apától, nagyszülőktől, nagynéniktől, nagybácsiktól…stb. Régen ez működött Magyarországon is a nagycsaládokban, ahol több generáció élt egy fedél alatt.

Új családi szokások kialakítása

Sokan talán megbotránkoznak most, és azt kérdezik, mi lesz azzal a szegény gyerekkel, aki 1-2 napot bölcsiben tölt? Hadd kérdezzem meg: és az anyával, aki napi 24 órában, heti 7 napon van szünet nélkül szolgálatban? És az apával, aki látástól-vakulásig dolgozik? Nézzük meg, azt javaslom, hogy mire van szüksége a családnak, mint entitásnak! Mint együtt élő, egymásra kölcsönösen ható közösségnek. Hiszen tudjuk, hogy ha egy rendszer egyik elemét hatás éri, az dominószerűen végigmegy a teljes rendszeren, hatással van annak minden elemére. Vajon létezik-e olyan megoldás, ami figyelembe veszi mindenki igényeit?

Olyan nincs, hogy az anya vég nélküli áldozatokat hoz, a saját szükségleteit és céljait rendre a háttérbe szorítja, és ez a gyereknek nagyon jó. Mert az anya frusztrációja, fáradtsága ki fog hatni a gyerekre, és a férjjel való kapcsolatra is. Ugye ezt ti is tapasztaltátok?

A tökéletes helyett az optimális megoldásra törekedni

Tökéletes megoldás sajnos nincsen. Nincs olyan, hogy egy közösség – család – minden tagja számára ideális megoldások egyszerre tudnának működni. Ideálok helyett azonban egy közösen megalkotott optimum reális cél lehet. Közösen gondosan megvizsgálhatjuk, ki, miben és mekkora kompromisszumot tud kötni a közös célok – mint például a harmonikus családi élet – érdekében. Tökéletes helyett lehet az adott körülmények közötti lehető legjobb megoldásokra törekedni.

Minden új gyerek megérkeztével új és új családi szokásokat kell kialakítani azért, hogy a család minden tagjának legfontosabb igényei kielégülhessenek. És a családi szokások kialakításakor olyan prózai szempontokat is szem előtt érdemes tartani, mint hogy elegendő-e egy kereset a család fenntartására, vagy az anyának is kell pénzt keresnie. Hogy a háztartási és gyereknevelési feladatokat hogyan a legoptimálisabb felosztani. Hogy a gyerekek testi-lelki-szellemi szükségleteit kik képesek kielégíteni? Hogy mennyi intim időre van szüksége a szülőknek? Saját szabad időre az anyának és az apának?

Jó példák itthonról

A holland példa jól mutatja, hogyan lehet a családtagok lehetőségeit és igényeit egymáshoz közelítve egy optimális családi működést kialakítani. Egyre több ilyen példát látok magam körül itthon is, de egyelőre még mindig ez modell van kisebbségben. Ők azok, akik a családi feladatok optimális elosztása érdekében vállalkozásba kezdtek, részmunkaidőre váltottak, külső segítséget, például nagyszülőket, esetleg bébiszittert vontak be 1-1 napra. Ők azok, akik félévente családi kupaktanácsot tartanak, és a megváltozott körülményekre igazítják a feladatmegosztást. Ők azok, akik előre terveznek, és kifogások keresése helyett a saját kezükbe veszik a sorsukat. Ők azok, akik nyitottak új családi szokásokat kialakítani akár a társadalmi nyomásnak fittyet hányva. Ők bátorítanak másokat a jó példákkal elől járva arra, hogy lehet másképpen is élni, mint ahogyan a szüleinktől láttuk.

#1 Dr.BauerBela

---