HIPERAKTIV GYERMEK-MÁSODIK RÉSZ.
A szülőknek se könnyű. Állandó stresszben vannak. A gyerek próbára teszi az idegeiket, a szeretetüket, a házasságukat. A hiperaktív gyerekről nem lehet tudomást nem venni, mindig jelen van. Percenként megszakítja a szülő munkáját, fölösleges kérdésekkel zaklat. Ha a szülő nem bírja tovább és elzavarja, akkor a radiátoron kezd dobolni, ha rászólnak, abbahagyja, de egy perc múlva már a macska farkát húzza. A legrosszabb az, amikor csendben van. Egyre jobban nő a szülő szorongása, végül a munkát abbahagyva még éppen meg tudja akadályozni, hogy a vadonatúj videót szétszerelje a gyerek. A hiperaktív gyerek szülei nem mernek a gyerekkel vendégségbe menni, mert tudják, hogy fölfordítaná a vendéglátók házát. Vendéget sem hívnak már, mert úgysem tudnának nyugodtan beszélgetni. Ily módon elkerülhető a mások tanácsainak meghallgatása is: "Miért nem fogjátok szigorúbban" vagy ellenkezőleg "Állandóan fegyelmezitek, az a baja" stb. A nagyszülők nem vállalják a gyereket, mert nem bírnak vele. Akkor sem jobb a helyzet, ha náluk jó a gyerek, mert akkor ők is a szülők nevelési hibáival magyarázzák a gyerek viselkedését. Így azután a szülők tele vannak bűntudattal. Egymást hibáztatják. Új és új módszerekkel próbálkoznak. Kicsúszik a lábuk alól a talaj és a helyzetnek kiszolgáltatottan, egymással marakodva élik túl egyik napot a másik után, és akkor még nem beszéltünk arról, amit a szülők az iskolától kapnak!
Mert a pedagógus látja ugyan, hogy értelmes a gyerek, sőt gyakran az átlagnál sokkal jobb képességű, eredményt mégsem lehet vele elérni, messze a képességei alatt teljesít. Minél jobb képességű a gyerek, annál magasabb osztályba tud jó tanulmányi eredménnyel eljutni. A hatodik osztálynál azonban megakad, mert ettől az évtől kezdve még a nagyon jó képességű gyereknek is sokat kell tanulnia. A tanuláshoz pedig le kellene ülni és egyetlen dolgot csinálni: összpontosítani a figyelmet.
A hiperaktív gyerekek teljesítménye hullámzó. Vannak napok, amikor nem lehet rájuk ismerni, mindent úgy csinálnak, ahogy a környezetük mindig is szerette volna látni. A következő napok azonban talán minden eddiginél nehezebbek lesznek. Kedves, szolgálatkész gyerekekről van szó, akik mégis gyakran rendetlenkednek az órán, zavarják a tanítást, a kirándulások alatt állandó felügyeletet igényelnek.
A pedagógus úgy érzi, hogy a hiperaktívság nevelési hiba. Tehetetlennek érzi magát, haragszik a szülőre. Szülői értekezleten, fogadóórán ellátja tanácsokkal a szülőt: fogja szigorúbban, kérdezze ki a leckét, büntesse meg, stb. - ami tapasztalata szerint, más gyereknél bevált. A szülő a gyerekről csak rosszat hall, ezért bűntudatot érez és dühös lesz, mert valódi segítséget nem kap. A hiperaktív gyerek szülei és pedagógusai között így ritkán alakul ki érdemi együttműködés. Sok szülő ezért gyakorlatilag megszakítja kapcsolatát az iskolával.
Az iskolában a hiperaktív gyerekek figyelemzavaruk, nyughatatlanságuk miatt nem tudnak megfelelni a követelményeknek. Így az iskolakezdéstől egyik kudarc után a másik érheti őket. A szülők is veszekszenek velük, a tanárok is. A felnőttek szerint minden probléma abból fakad, hogy a gyerek nem akar tanulni, figyelni, vagy hogy lusta. Valójában a szegény kisgyerek nagyon is "akar", kezdetben mindent megpróbál, hogy a tanító néni megdicsérje, az anyukája örüljön. Hamarosan úgy érzi, a környezetének van igaza, ő a bűnös, ő a rossz, ő a buta. Tudja, nincs mit tenni, úgy sem hinné el senki, hogy ő mindent megpróbált, csak mégsem sikerült. Azonosul a környezet véleményével, és reménytelennek ítéli meg önmagát. Néha az elkeseredés, a düh a környezet ellen fordítja, mindenkire haragszik, verekszik, bizalmatlanná válik, minden segítséget elutasít. Hiszen őt már úgy sem szereti senki, ő már mindenkinek csalódást okozott, neki már minden mindegy. Nem ritka, hogy kicsit idősebb korban csavarogni kezdenek, majd bandához csapódva keresik azt a közeget, ahol elfogadják őket. Ekkor már nem érdekli őket az iskola, gyakran keverednek bajba, vandálkodnak, alkoholt fogyasztanak, dohányoznak és esetenként súlyosabb dolgokat is elkövetnek. A környezet még jobban haragszik rájuk.
Pedig a hiperaktív gyerek nem tehet állapotáról, tünetei nem rosszaság vagy akaratgyengeség miatt alakultak ki! Megfelelő segítségre van szükségük a szülők és a pedagógusok részéről, súlyosabb esetekben orvos és pszichológus közreműködésével. A hiperaktív gyerek elsősorban nem is a tünetei, hanem a "beskatulyázás", a járulékos sérülések miatt kerülhet igazán hátrányos helyzetbe. Fontos, hogy időben tegyünk valamit, próbáljuk őket megérteni, elfogadni és ebből az alapállásból segítsünk! Érdemes arra összpontosítani, hogy a nagyobb gyerekek rendszerint segítőkészek, szívesen törődnek öregekkel, kicsikkel. Általában kedvesek, jószívűek, nagyvonalúak, barátságosak, jókedvűek és jó a humoruk.
Azért minden rosszban is van valami jó!
A hiperaktív gyerek csillapíthatatlan kíváncsisága, örökös nyüzsgése bár nem könnyíti meg a szülő dolgát, mégis lehet egy későbbi sikeres, kiegyensúlyozott élet forrása. A hiperaktív gyerekek másképp látják a világot, mint mi: ugyanakkor az információ felvételének és tárolásának összevisszasága egyben eredetiséget is jelenthet. A kreativitásnak éppen az a lényege, hogy a nem nyilvánvaló összefüggéseket is észrevesszük.
Másrészt, ha egyéb károsító hatások nem érik a gyereket, 10 éves korra a motoros nyugtalanság erőteljesen csökken. Már képesek megülni a helyükön, bár továbbra is fütyülnek, dobognak, énekelnek. A figyelmük terjedelme 12 éves kor körül lesz hasonló a többi gyermekéhez.A figyelem elterelhetősége is változik. Az őket érdeklő dolgokban megdöbbentő elmélyülésre képesek: pl., ha a gyerek szeret olvasni, akkor egy jó könyvvel a kezében azt sem veszi észre, ha ég a ház.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése