HIPERAKTIV GYERMEK – ELSŐ RÉSZ
Sajnos manapság egyre többet hallani, hogy ez a gyerek nem hiperaktív, csak egy jó anyai-atyai pofonra lenne szüksége, kár rögtön a hiperaktív jelző mögé bújtatni, bezzeg az én időmben…. Pedig a hiperaktivitás egyre gyakrabban előforduló jelenség. A szülők viszont jóformán semmilyen információval nem rendelkeznek róla, s amennyiben a saját gyerekükről kiderül, hogy hiperaktív, nemigen tudnak szembenézni a problémával.
Ha esetleg mégis megpróbálják, leginkább csak falakba ütköznek, hatásos segítséget nem sokan tudnak számukra nyújtani. Kritikát annál inkább kapnak. Nem elég, hogy meg kell birkózniuk csemetéjük különcségével, akinek nevelése sokkal nehezebb az átlagos gyerekekéhez képest, előbb-utóbb a társadalom teljes értetlenségével is szembesülnek,kezdve a családi környezettel.
Ez az irásom a hiperaktivitás kiváltó okait hivatott feltárni, s nagy vonalakban bemutatni, milyen is az átlagtól jócskán eltérő, ténylegesen hiperaktív gyermek. Végül megpróbálok adni pár tanácsot arra, hogyan lehet a hétköznapi rendkívül kellemetlen helyzetek kialakulását megelőzni, és segíteni a gyermeknek megtalálni helyét az életben.
Hiperaktív gyereknek lenni éppúgy nem lehet könnyű, mint a környezetében élőknek elviselni egy hiperaktív gyereket. A hiperaktív gyerek lelkileg sokkal sérülékenyebb társainál. Az őt körülvevő embereket pedig jócskán próbára teszi a viselkedése, és az annak megváltoztatására és elviselhetőségére tett nevelési kísérletsorozat, ami egyáltalán nem biztos, hogy kellő eredménnyel zárul. Bár a kitartásnak mindig megvan a gyümölcse, a hiperaktív gyerekek esetében ez sokkal nehezebben vehető észre. Sokszor csak a nagyon közeli hozzátartozók látják a folyamatban bekövetkező pozitív változásokat, míg a többség még mindig leírja a gyereket.
Az alapvető probléma a hiperaktív gyerek figyelme terén van: egész egyszerűen semmire se figyel oda. Azaz nem teljesen. Képzeljük el, hogy egy erdőben ráállítjuk a gyereket egy ösvényre és megkérjük, hogy menjen el az ösvény végéig. Ez nem egy lehetetlen feladat. A hiperaktív gyerek azonban már a második lépésnél észrevesz egy pillangót, elindul utána, de akkor megakad a szeme egy virágon, letépi, de már el is dobja, mert észrevesz egy gombát. Ebben a pillanatban nem csak az ösvény, de már a pillangó is a múlté. Amikor kézen fogjuk és megpróbáljuk visszavezetni az ösvényre, számára ez egy új kaland és kezdődik minden elölről. A gyereknek nagyon jó lehet a megfigyelő készsége, pusztán a figyelem fenntartásában van nehézsége.
A hiperaktív gyerek másképpen veszi fel az információt, másképpen tárolja, és másképpen idézi fel, mint az átlag gyerek. A különbség könnyen megfigyelhető. Ha felteszünk egy egyszerű kérdést. amire csak egyféle meghatározott válasz adható, a legtöbb gyerek kis gondolkodás után megadja a választ. A hiperaktív gyerek nem gondolkodik, azonnal elkezd válaszolni, gyakran még a kérdés elhangzása előtt. Sokat és gyorsan beszél, többnyire másról, mint amit kérdeznek tőle. Az ember nem győzi kivárni a végét és ellankad a figyelme a "figyelemzavaros" gyereket hallgatva. Pedig érdemes figyelni rájuk: a sok "butaság" között gyakran egészen sok az eredeti, találó dolog.
A hiperaktív gyerek össze-vissza beszél. Talán soha sem ér az ösvény végére, de közben rengeteg érdekes dolgot felfedez... A belső ellenőrzés hiányát figyelhetjük meg akkor is, amikor a gyerek a megfelelő szó helyett hangzásban hasonlót mond. Amikor kijavítjuk a tévedést, kisebb gyerek dühbe gurul, a nagyobb gyerek egyszerűen nem ismeri el a tévedést. Mivel értelmes gyerek, nem vállalja, hogy butaságot mondott, elkezdi megmagyarázni, bebizonyítani, hogy ő éppen azt akarta mondani, amit mondott.
A hiperaktív gyerek akár öt percen belül is képes kétszer ugyanazt a butaságot elkövetni, amivel persze előbb-utóbb felidegesíti a legtürelmesebb embert is, mert a szép szó, magyarázat reménytelen dolognak tűnik. Nem tanul a tapasztalatból. Ennek oka, hogy az ő élménye egészen más, mint ahogyan mi gondolnánk. Alapvető dolog, hogy egy meghatározott cél érdekében az egyik cselekedetből következik a másik. Ha az egyes cselekvéseket gyöngyszemnek tekintjük, akkor egy cél érdekében felfűzzük a gyöngyöket, és végül – normális esetben - egy "nyakláncot" kapunk. A hiperaktív gyerek gyöngyszemei viszont szanaszét hevernek, nem fűzi össze őket semmi, mert az ő fejéből hiányzik az a fonál, amire a gyöngyszemeket felfűzhetné: számára az események között nincs egyértelmű kapcsolat. Amikor a szülő felvesz egy gyöngyszemet és megkérdezi, hogy mi köze van ennek a másikhoz, a gyerek látszólag még a kérdést sem fogja fel. Számonkéréskor értetlenül néz ránk, tagadja, hogy köze lenne az eseményhez, valaki másnak tulajdonítja. Bármilyen hihetetlenül hangzik, nem hazudik
Mindezek összességében eredményezik, hogy társai közül gyorsan kitűnik „furcsa” viselkedésével. Általában nem nagyon tudja a közösség szeretetét kivívni magának, holott minden másnál jobban vágyik rá.
Nem szeretik, elsősorban a szertelensége (impulzivitása) miatt. A hiperaktív gyerek az "itt és most"-ban él. Nem tud a sorára várni, nem gondolkodik, mielőtt beszél vagy cselekszik. Gyakran meglök másokat, berobbanásaival megzavarja a többiek játékát. Ha kitalál valamit, azt akarja, hogy azonnal úgy történjen minden, ahogy ő mondja. A gyerekek ellenállására túl gyorsan reagál, odacsap, vagy valamit megrongál. Meggondolatlanul beszél (a beszéd is motoros tevékenység), megsért másokat. Ha akadályoztatva van valamiben, akkor sír vagy dühöng. Nem akar bántani, de meggondolatlanul cselekszik, nem gondol a következményekre: így válik agresszívvé a viselkedése, holott ő maga nem agresszív. Sokszor nem is érti, hogy a másik most miért haragszik rá, miért nem akar vele játszani. A többiek azt tartják róla, hogy mindig ő akar a vezér lenni. Pedig nem feltétlenül az a célja, hogy irányítsa a többieket, csak nem tudja elviselni, ha nem történik azonnal az, ami éppen az eszébe jutott. egyezkedni Nehéz vele, kompromisszumot kötni. Emiatt, ha nem kap felnőtt segítséget, az iskolában a többi gyerek könnyen kiközösítheti. Szerencsés esetben és kis segítséggel azonban valódi irányítóvá válhat 8-10 éves korára: kreatívvá válik.
A hiperaktív gyerekek úgy élik életüket, mint valami báb, amit valaki mozgat. Ki vannak szolgáltatva belső impulzusaiknak. Nem tudják kontrollálni önmagukat. Nem csak környezetük, de ők maguk sem tudják előre, hogy a következő pillanatban mit tesznek vagy mondanak. Állandó bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban élnek. Mivel a viselkedés és annak következménye között nem észlelnek kapcsolatot, nem tartják felelősnek magukat a cselekedeteikért. Másokat hibáztatnak, nem értik a számonkérést, meglepődnek a visszautasításon. Erős szorongás alakulhat ki náluk, mert azt jól megtanulják, hogy bármit tesznek, abból valamiféle baj származik, sokszor ugyanis ez az egyetlen dolog, amit a környezet folyamatosan és következetesen visszajelez. Többnyire rossznak tartják önmagukat, nincs önbizalmuk. Vágynak a szeretetre, mások elismerésére, de nem ismerik az ehhez vezető utat. Nyughatatlanságuk miatt gyakran szenvednek, rossz a közérzetük. Mivel figyelmüket nehezen irányítják, az ingerek elárasztják őket, ingerlékenyek lesznek, hamar kimerülnek. Környezetük jó szándéktól vezérelve, de folyamatosan bántja őket, veszekszik, büntet, számon kér. Soha nincs nyugtuk, mert semmit nem csinálnak az elvárt módon.,
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése