Terhesség
A terhesség vagy várandósság (graviditás, a latin graviditasból)
a nő méhében egy vagy több utód (a terhesség ideje
alatt embrió, majdmagzat) kihordása. Az
emberi terhesség az egyik legtöbbet tanulmányozott emberi állapot. A legtöbb
terhesség során csak egy gyermek kihordására kerül sor, de lehetséges két vagy
több magzat kihordása (ikerterhesség)
is. A terhes nők gondozásával általában szülésznő (bába) vagy
szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozik..
A
terhesség megállapításához a legfontosabb jel a menstruáció elmaradása,
bár lehetséges, hogy a nő a terhesség alatt továbbra is menstruál.
A tényleges teherbe esés után a nő
szervezetében megváltozik a hormonegyensúly. A terhességi tesztek ezt a
megváltozott hormonegyensúlyt mutatják ki. Az emberi terhesség általában 38
hétig tart a fogantatástól (hossza 255...266 nap), vagyis kb. 40 hétig az
utolsó menstruációs időszak végétől. A WHO meghatározása szerint a normális
szülés a terhesség 37 és 42 hete között következik be,[5] A
37. hét előtt koraszülésről, a 42. hét után túlhordásról van szó.
Fogalmak
A terhesség megállapítására a legbiztosabb
módszer a nőgyógyászati vizsgálat. Ennek pozitív eredménye
után szokás „terhességről”, illetve „terhes nőről” beszélni. A magyar nyelvben
használatosak még az „áldott állapot”, „másállapot”, „várandósság” kifejezések
is.
A terhesség első 8 hetében az utód
megnevezése általában embrió vagy ébrény, míg a terhesség második hónapjától
kezdve magzat (foetus vagy fetus).
A
terhességet általában három, egyenlő hosszúságú szakaszra vagy trimeszterre osztják fel:
-az első trimeszter során a
legnagyobb az esélye a terhesség megszakadásának (az embrió természetes halála
által), a második trimeszterben a magzat fejlődése és életfunkciói már könnyen
figyelemmel tarthatók, míg a harmadik trimeszter kezdetétől számítva a magzat
már általában életképes a koraszülést követően is.
Szakaszai
Megtermékenyítés és
fogantatás
A fogantatás akkor történik, amikor a női ivarsejtet (oocyta, pete
v. óvum) a hímivarsejt v. ondósejt
megtermékenyíti. A hímivarsejtek a szexuális aktus során kerülnek a nő hüvelyébe, ahol 48 órán át
termékenyítőképesek maradnak. A két ivarsejt általában a petevezetékbentalálkozik. A születendő
gyermek neme a megtermékenyítés pillanatában dől el és a hímivarsejt nemi
kromoszómáitól függ.
A természetes, szexuális aktus keretén belül
létrejövő megtermékenyítésen kívül lehetséges a terhesség előidézése mesterséges
megtermékenyítéssel, amelynek két formája létezik: a hímivarsejtek
bejuttatása a nyákcsatornába, a méhűrbe vagy a petevezetőbe, illetve a testen
kívüli, in-vitro megtermékenyítés (utóbbit hívja a köznyelv „lombikbébinek”).
A megtermékenyített petesejt (zygota) első osztódására a méhkürtben kerül sor,
az anya szervezetében ekkor már megindulnak azok a hormonális változások,
amelyek révén a korai terhességet ki lehet mutatni. A megtermékenyült pete a
méh üregében a hormonok által felkészített nyálkahártyára tapad, ritka esetben viszont a méhen kívül tapad meg. (Ez a méhen kívüli
terhesség, ami az anya és magzat életét veszélyeztető, esetenként sokáig tünetmentes
állapot. Ennek kizárására is szolgál a terhesek rendszeres megfigyelése és
vizsgálata - a terhesgondozás.)
A terhesség hossza
. A
legtöbb szülésre a terhesség 40. hetében kerül sor, de még ez is csak az összes
szülés 5%-a
A
terhesség hossza általában az utolsó menstruációs ciklustól számított 280 nap vagy 40 hét, a legtöbb szülés a terhesség 37. és 42. hete között zajlik le.[8] A
terhesség valójában a megtermékenyüléssel kezdődik, de leggyakrabban az utolsó
vérzés első napjától számítják. Franz Karl Naegele módszere
szerint a szülés várható időpontját úgy lehet kiszámolni, hogy az utolsó vérzés
első napjához 1 évet kell adni, abból három hónapot levonni és még 7 napot
hozzáadni (mivel 40 hét = 9 hónappal és 6 nappal). A
szülés várható idejének meghatározásához esetenként figyelembe lehet venni,
hogy első gyermek-e, a nő korát, etnikumát, a menstruációs ciklus hosszát, stb.
A
terhességet akkor tekintik normálisan befejezettnek, amikor a szülés a 37. hét
és a 42. hét közé esik (259 és 294 nap). A 37.
hét előtt világra jött magzatot koraszülöttként kezelik, míg a 42. hét után már túlhordásról van szó Míg a koraszülöttek esetében az jelent
kockázatot, hogy a magzat még nem elég fejlett az önálló életre, a 42. hét után
már mind az anya, mind a magzat szempontjából veszélyes lehet. Emiatt a
szülészek általában a 40. hét után mesterségesen megindítják a szülést
(burokrepesztéssel, infúzióval vagy méhszájba helyezett gyógyszerrel) vagy császármetszést végeznek.
Az angol orvosi nyelvben egyre inkább előtérbe
kerül a preterm és postterm kifejezések használata, amelyek egyértelműen jelzik, hogy a szülésre a vártnál korábban vagy
később került sor, és mellőzik a premature és postmature kifejezések használatát, amely
bizonyos mértékű értékítéletet is hordoz és inkább a magzat fejlettségére utal,
semmint a terhesség szakaszára. A
terhességek kevesebb mint 5%-a következik be a Naegele-módszerrel meghatározott
napon, de a szülések 50%-a egy hetes intervallumon belül, és több mint 90%-a
két hetes intervallumon belül lezajlik.
A
teherbeesés időpontjának meghatározása nemcsak a szülés várható időpontjának
kiszámolása miatt fontos, hanem a terhesgondozássorán végrehajtandó vizsgálatokat
is ehhez időzítik.
Az első ultrahangos vizsgálat során általában a nőgyógyász
megerősíti a menstruációs ciklus alapján kiszámított teherbeesés időpontját, és
amennyiben a kettő között jelentős eltéréseket tapasztal, további vizsgálatokra
lehet szükség.
Az
ultrahangos vizsgálat általában a megtermékenyülés utáni 23-25.-ik napon tudja
először kimutatni a terhességet (ekkor a magzat nem
látszik még, csak a petezsák megléte).]
Az első ultrahangos szűrést
általában a terhesség 12. hetében végzik,
ekkor a legnyilvánvalóbb fejlődési
rendellenességeket ki
lehet már szűrni
Szülés
A szülés során az anya méhében fejlődő magzat
világra jön. A születéstől számítják a gyermek korát a világ legtöbb országában.
A szülés egyik előjele, hogy a terhes nő méhe
rendszeresen összehúzódik, ezzel egyidőben a méhnyaknál található nyákdugó is távozik, illetve a méhnyak megkezdi
kitágulását. A szülő nők többsége vaginálisan („természetes úton”) szüli meg
gyermekét, a maradéknál orvosi vagy egyéb megfontolások miatt[ császármetszést hajtanak végre. A szülést követően az
anya szervezete nagy mennyiségű oxitocinttermel, amely felkészíti az anya
szervezetét a szoptatásra.
A terhesség megállapítása
A terhesség megállapítása többféleképpen
lehetséges, a terhes nő saját maga is elvégezhet bizonyos teszteket, illetve
igénybe veheti szülész-nőgyógyász szakorvos vagy szülőnő segítségét is.
A fogantatás után, a hormonális változások
következtében, a legtöbb terhes nő különféle tüneteket észlel magán. Az egyik
legfontosabb jel a menstruáció elmaradása. A megváltozott hormonegyensúly más
tüneteket is okozhat, mint pl.:
·
szokatlan ételek kívánása,
vagy egyesek elutasítása
·
fokozott étvágy
·
reggeli émelygés
·
a nemi szervek duzzadása és
elszíneződése, a mellek feszülése, fokozott hüvelyváladékozás
·
hangulati változások,
felfokozott érzelmi állapot
·
kismértékű hasfájás vagy
vérzés az embrió beágyazódásakor
·
a méhnyak felpuhulása
A
terhességet házilag a terhességi teszttel lehet kimutatni, amely a vizeletben jelen lévő human
chorionic gonadotropin (hCG)
nevű hormon jelenlétére reagál, amelyet a kialakuló placenta, pontosabban a hólyagcsírának az a
része, amelyből később a méhlepény lesz, termel.
A legtöbb terhességi teszt igen érzékeny és ma
már ritka a téves pozitív eredmény előfordulása.[ A
klinikai vérvizsgálat még ennél is érzékenyebb, és rendszerint a beágyazódás
utáni 6-8 napon (vagyis a megtermékenyülést követő 12. napon) már képes
kimutatni a terhességet, míg a házi, vizeleten alapuló teszteknek a beágyazódás
után kb. 12-15 nap kell. Mindkét tesztre igaz, hogy
csak a terhesség tényét tudják kimutatni és nem tudják meghatározni az embrió
korát.
A
terhesség megállapításának legpontosabb módja a nőgyógyászati vizsgálat, amely
nemcsak a terhesség tényét, hanem az embrió korát, vagyis a fogantatás idejét
is meg tudja határozni az ultrahangos vizsgálat segítségével. A modern ultrahangos készülékek meglehetősen nagy segítséget nyújtanak
ebben a tekintetben, de a legtöbb orvos a terhesség idejének megállapításában
és a szülés várható idejének kiszámításában a nő utolsó menstruációs ciklusának
első napját fogja figyelembe venni. Ugyanis, hacsak a nő szexuális élete
korlátozott volt, vagy valamilyen termékenységi kezelést kapott, a fogamzás
pontos idejének meghatározása nem lehetséges. Olyan egyértelmű jelek, mint pl.
a reggeli rosszullét híján, némelyik nőben fel sem merül, hogy terhes lehet.
A terhesség fiziológiája
A terhességet általában harmadokra, idegen
szóval trimeszterekre osztják fel, amelyek
nem jelentenek élesen elkülöníthető szakaszt a terhesség lefolyásában vagy a
magzat fejlődésében, de segítenek az egyes változások megértésében, nyomon
követésében.
Az első trimeszter Az utolsó menstruáció első napjától a 12.
hétig tartó időszakot nevezik első trimeszternek. Ez az embrionális fejlődés szakasza: a megtermékenyített petesejtből
fokozatosan hólyagos szerkezetű embrió v. hólyagcsíra lesz. A hólyagcsíra külső
része, amelyből később a méhlepény lesz, ekkor kezdi el termelni a human chorionic gonadotropin (hcG) hormont, amely az anya
petefészkét arra serkenti, hogy progeszteront termeljen. A progeszteron
hatására a méh fala felkészül az embrió befogadására, majd a beágyazódott
embrió körül a méh véredényei megduzzadnak és a hajszálerek megsokszorozódnak
így biztosítva az embriónak a szükséges tápanyagokat. A külvilágnak ekkor még
nem nyilvánvaló a terhesség ténye, mivel a méh mérete még nem akkora, hogy ez a
várandós anya környezetének egyértelmű legyen.
A beágyazódás a legtöbb nő számára
észrevétlenül zajlik, de egyesek kismértékű vérzést, hasi
görcsöket tapasztalhatnak. A beágyazódás után kezd kifejlődni a méhlepény (placenta), amely a magzat
számára biztosítja a szükséges tápanyagokat az anya szervezetéből. A méhlepény
részben a méh belső részét borító nyálkahártyából (decidua vagy hullóhártya),
részben pedig az embriót körbefogó vékony külső ectoderma rétegből (trophoblast) fejlődik ki. A köldökzsinór köti össze a magzatot a méhlepénnyel.
Az első trimeszter során az embrió igen
látványos mennyiségi és minőségi fejlődésen megy keresztül,
pl. 9 hetes korára a magzat képes szopni az ujját, lenyelni a magzatvizet,
képes fejét előre-hátra mozgatni, a nyelvét mozgatni és sóhajtani A lány magzatokban ekkor már
azonosítható a méh és megkülönböztethetővé válnak a külső ivarszervek.
Ekkor tapasztalhatják a terhes nők a reggeli
rosszullétet, amely kb. 70%-uknak okoz kisebb-nagyobb problémákat az első
trimeszter során. A mellbimbók és a bimbóudvar a nő
szervezetében található hormonok hatására sötétebb színű lesz.
A második trimeszter
A 12. és 24. hét közötti időszakot nevezik második
trimeszternek. A legtöbb terhes nő ekkor energikusnak érzi magát, megjelennek a
terhesség külső látható jelei, illetve megindul a súlygyarapodás.
A 20. hétre a méh
eredeti méretének akár 20-szorosára is kitágul, hogy befogadja a fejlődő
magzatot.
Ebben az időszakban a magzat mozgása már az anya számára
is észrevehető lesz, a legtöbb nőnél ez a 20. és 21. hét között kezdődik (esetleg a
19. héten, ha már volt terhes). A méhlepény ekkorra teljesen kifejlődött, a
magzat teste pedig már képes pl. inzulin kiválasztására és
vizeletürítésre.
A harmadik trimeszter]
A terhesség utolsó három hónapjában kerül sor
a legnagyobb mértékű súlygyarapodásra a terhes nők többségénél. A magzat súlya is rohamosan
gyarapodik - akár 28 grammot naponta. A terhes nő hasának alakja is megváltozik
a terhesség utolsó szakaszában, ahogyan a magzat befordul a szülési
testhelyzetbe,[21] vagyis
normális esetben a feje a medencében fog elhelyezkedni.
A harmadik trimeszterben a magzat egyre többet
és egyre erőteljesebben mozog, a magzat mozgása esetenként olyan erőteljes,
hogy a külvilág is megfigyelheti, illetve az anyának kellemetlen is lehet. Néhány nőnél megfigyelhető, hogy a köldöke kifelé fordul a méh nyomása
miatt.
A terhesség alatti súlygyarapodás, illetve az
egyre növekvő magzat miatt ebben a szakaszban a nőknek számos panaszuk van,
mint pl. hátfájás, állandó vizelési inger,
gyomorégés stb.
A
magzati mozgások felkészítik a születendő babát a „külvilágra”, a méhen belüli
mozgások segítségével javul az agy, a szem és az izmok koordinációja.
A terhesség előrehaladtával egyre nő a
koraszülött magzatok túlélési esélye is: míg a 22. hét előtt
született magzatok közül egy brit tanulmány szerint egy sem élte túl a
koraszülést, a 24. hét után 36%, a 25. hét után 45% a túlélési esély[22][23][24] a
modern intenzív ellátásnak köszönhetően.[25]
Az egyre korszerűbb orvosi beavatkozások
ellenére is a koraszülés jelenti az egyik legnagyobb kockázatot a magzat
életére és későbbi egészségére nézve: hazánkban a kis súlyú újszülöttek csoportjában
történik a neonatális halálesetek 80%-a és a neonatális megbetegedések 70%-a és
az életben maradottak között is gyakrabban alakulnak ki maradandó betegségek.
A magzat fejlődése a
terhesség során
A terhesség kilenc hónapja alatt a magzati
fejlődést nagyjából két szakaszra lehet osztani:
az
első két hónapban az embrionális szakasz, majd ezt követi a magzati szakasz. A magzati szakasz kezdetével lényegesen lecsökken a spontán vetélés veszélye
(minden száz felismert terhességből 12-15 végződik vetéléssel a terhesség első
felében Az embrionális kor végére felismerhetők a születendő gyermek főbb
szervei, mint a kezek, lábak, az agy, belső szervek, stb.
A magzati korszak kezdetén a magzat általában 30 mm hosszú, a szívverése kivehető az ultrahangos készüléken, tudja
a fejét biccenteni és a testét mozgatniA magzat agyának aktivitását a terhesség
5. és 6. hetében lehet először észlelni, bár ekkor még ez nem jelenti a
tudatosság kezdetét. A szinopszisok a 17. hét körül kezdenek kialakulni és a
28. héttől nagy ütemben szaporodnak, egészen a szülés utáni 3-4. hónapig. A
24-25. körül a koraszülött magzat, igaz csak intenzív ellátással, de már
életképes marad.
A magzat fejlődését leggyakrabban az
ultrahangos vizsgálat segítségével követik nyomon: az
első trimeszterbeli terhességi ultrahang-szűrővizsgálatot szakmai protokoll
szabályozza és a terhes nők közel 90%-a rész vesz a szűrővizsgálatokon. A
modern, háromdimenziós készülékek lényegesen több információt, részletesebb
képet biztosítanak, mint elődeik. A háromdimenziós képek
a leendő szülők korében is igen népszerűek, néha már a születendő gyermek arca
is felismerhető.
Fiziológiai változások a nő szervezetében
A magzat fejlődésének biztosítása érdekében a
nő szervezetében jelentős változások zajlanak le a terhesség során.
Hormonális változások
A terhesség
során a terhességi
hormonok gondoskodnak arról, hogy az anya szervezete a
magzat fejlődéséhez megfelelő környezetet biztosítson, illetve felkészüljön a
szülésre és a szoptatásra. A
megtermékenyülés, a terhesség fejlődése, a szülés és a szoptatás is függ a
neuroendokrin rendszer jól összehangolt működésétől.
Implantáció
A megtermékenyülést követően a zigóta a méh
felé vándorol a petevezetékben, miközben a HCG (human chorionic gonadotropin) hormon kiválasztásával jelzi az anya
szervezetének a megtermékenyülést. Az eleinte a corona
radiata, majd később a sárgatest által
termelt progeszteron akadályozza meg, hogy az anya immunrendszere a zigóta ellen forduljon. A sárgatest
termeli emellett a relaxint,
amely a méh összehúzódásait gátolja. A terhesség 12. hetétől kezdve a méhlepény
hormontermelése átveszi a sárgatest szerepét.
A méhlepény
hormontermelése]
A méhlepény, illetve a trophoblast elsőként a
HCG hormont termeli, amelynek szintje kb. a terhesség 10. hetén éri el a
maximumot és ezt követően stagnál. Fő funkciója a sárgatest működésének
fenntartása, a progeszteron és a relaxin termelésének serkentése, az anya
pajzsmirigyműködésének serkentése és a magzatban a belső és külső nemi szervek
differenciálódásának elősegítése. A HCG hormont használják a terhesség
megállapításához is, mivel már 10-12 nappal az utolsó peteérés után kimutatható
a vérből.
A humán placentális lactogen (HPL) hormon a trophoblast sejtek legfontosabb
hormonja, a fogantatás utáni második héttől kezdve szintje folyamatosan
emelkedik a vérben a terhesség 34. hetéig. A hormon biológiai szerepe nem
ismert, de szabályozza a magzat glükóz és aminosav ellátását.
A hormon hatására csökken az anya szervezetének inzulin-érzékenysége, megnő a vér vércukor-szintje,
serkenti a lipolízist, illetve a vérben megnöveli az aminosavak
koncentrációját. Laktogén hatása is van, mivel hatására az emlő
mirigysejtjeinek száma megnő.
A lepényi corticotrop releasing hormon (CRH) szintje a második trimeszter
közepéig alacsony, a terhesség utolsó hónapjában ugrik meg a koncentrációja.
Feltehetően a magzati szervezet stressztűrését, illetve a szülésre való
felkészülést szabályozza. A CRH által serkentett prostanoid hormon termelése és
nagy mennyiségű felszabadulása az oxitocinnal együtt felelős a szülés
megindulásáért.
A lepényi activin és inhibin hormonok nevüket a follikuluszstimuláló
hormon (FSH)
előállítását serkentő, illetve gátló hatásuk alapján kapták. Az inhibin a
terhesség során a gonadotropin sejtek működésének és ezzel az ovuláció
gátlásáért felelős. Az activinnel együtt a trophoblast sejtek működését irányítják.
Az activin szabályozza a HCG hormon termelését, amorfogenezist (az embrió differenciálódását),
összességében a lepény és a decidua működését irányítja.
A
terhesség során a lepény termeli a progeszteron és ösztrogén hormonokat is, bár a lepény csak az
ösztrogén-szintézis kezdeti és végső lépéseit tudja elvégezni. A terhesség
alatti ösztrogéntermelés a méhlepény és magzati mellékvese kéreg
együttműködésének eredménye. A terhesség 7. hete után a lepény fokozódó
mennyiségű ösztradiolt állít
elő anyai és magzati eredetű prekurzorokból. Az ösztron termelés párhuzamos az ösztradioléval.
Az ösztriol a
9. héttől mutatható ki az anyai vérsavóból és
elsősorban a lepény terméke. A progeszteron 90%-ban anyai és 10%-ban magzati
eredetű koleszterolból termelődik a lepényben.
A decidua
hormontermelése
A decidua (vagy hullóhártya) a méhnyálkahártya
része, amely a méh falát borítja a terhesség alatt és a szüléskor lehámlik a
placentával együtt. A decidua elsősorban a prolaktin,relaxin, HPL, prostanoid hormonok, szomatosztatin hatású peptidek, trombocita aktiváló
faktor (PAF) és béta endorfinok kiválasztásáért felelős.
Laktáció
A progeszteron és ösztrogén hormonok felelősek
a szoptatás előkészítéséért: az ösztrogén a mirigyjáratok („ductus”), a
progeszteron az alveolusok számának növekedését okozza. A terhesség során az
emlőmirigyek fejlődését az ösztradiol, a progeszteron, a prolaktin,
illetve a pajzsmirigyhormonok és az inzulin együttesen szabályozzák. A harmadik
trimeszter során az emlőmirigyek már megtelnek kolosztrummal, majd a szülés utáni napokban a
prolaktin hormon kiválasztásának hatására beindul a tejtermelés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése