Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. március 17., hétfő

CUMI PRO ÉS KONTRA

Cumi pro és kontra


A szopás nyugtató hatású, ezért az idők során a babák számára mind különfélébb cumikat fejlesztettek ki, azzal a céllal, hogy ne kelljen őket folyton mellre tenni.
A média hol így, hol úgy értékeli a nyugtatócumi szerepét. Néha ellenségként, néha pedig a hirtelen csecsemőhalál elleni megelőző intézkedésként és hatásos nyugtatóként ábrázolja.
A cumi kétségtelenül alkalmazható terápiás céllal, ilyen esetben pozitív hatása is van. Például fájdalom csillapítására használható, ha a gyermeknek egy kellemetlen helyzetben kell helytállnia, vagy koraszülöttek esetében az önszabályozás támogatására illetve a szopás elsajátításának siettetésére is szolgálhat. Ugyanúgy, mint egy gyógyszernek, a cuminak is vannak pozitív hatásai, ha célirányosan és megfontoltan alkalmazzuk. Ebből azonban helytelen azt a következtetést levonni, hogy minden gyermeknek szüksége van cumira.

A cumi egy mellutánzat.

A cumi esetében nincs szó másról, mint egy mellutánzatról, egy másolatról. A gyermek magától soha nem fog másolatot követelni, és a másolat soha nem lesz olyan, mint az eredeti.
 A szülőknek tudatában kell lenniük, hogy mint minden mesterséges mellutánzatnak, a cuminak is vannak hátrányai.

Van-e „állkapocsnak megfelelő” cumi?

A reklámokban újra meg újra feltűnnek az „állkapocsnak megfelelő” cumik és cumisüvegek. Egy fogorvosok és szájsebészek számára készült szaklapban is olvasható olyan tanulmány, mely egy ilyen cumi kifejlesztéséről számol be. (Usadel, W.: Fogászati problémák megelőzése a csecsemő és gyermekkorban, Német Fogorvosi Lap XII/7, 1958) A gond az ezzel a több mint 40 évvel ezelőtt publikált munkával, hogy csupán egyetlen gyermeket vizsgáltak a kísérletben.
Niekusch 1988-ban folytatta Usadel kutatásait (A csecsemő szoptatása fogászati szemszögből. ZWR, 97/12 1988), illusztrációval kiegészítve a mellen való szopást, az „állkapocsnak megfelelő” és a „rossz” cumival történő cumizást. Az ábrák azonban nem a különböző szopóizmok valódi összehasonlítását illusztrálják, ugyanis azok mindegyike a cumisüvegből ivó gyerek jellegzetességeit mutatják. Az összehasonlítások tehát meglehetősen hibásak, a szoptatás közbeni szopómozdulatokat teljesen másképp ábrázolják, mint ahogy az a valóságban történik, s ahogyan a ma már rendelkezésünkre álló rajzok és illusztrációk ábrázolják.
A cumik és cumisüvegek bizonyos modelljeinél azért van az alsó rész rézsútolva, mert a kísérletben szereplő gyermek – ahogy az az eredeti rajzokon látható – nem kapta be elegendően a mellbimbót a bimbóudvarral együtt, és mert a nyelvét hátrahúzta.

Az „állkapocsnak megfelelő” cumik ellenére sincs kevesebb fogászati probléma.

Az „állkapocsnak megfelelő” cumik állítólagos kedvező hatását soha nem sikerült bizonyítani, és fogászati probléma sem lett kevesebb ezen cumik megjelenésével. A mellen való szopás az egyetlen, mely az állkapocsnak és a gyermeknek egyaránt megfelel.

A szimmetrikus cumit előnyben kell részesíteni.


Ha már bevezetésre került a cumi jobb, ha olyat használunk, ami puha, alkalmazkodóképes, és kis átmérőjű, hogy a szájzárást és a fogfejlődést lehetőleg kevéssé akadályozza. A kerek vagy lapos szimmetrikus formájút részesítsük előnyben a rézsútosan levágotthoz képest. A cumi elülső lapja legyen egyenes és ne az ajkaknál hajlított. A befelé hajlított cumilap a kerek szájizom elernyedéséhez és később kedvezőtlen szájlégzéshez vezethet.
Egy további nem elhanyagolható szempont, hogy a szülők rászoktatják gyermeküket a cumizásra, majd egy idő után leszoktatják róla. A cumiról való leszoktatás nagyon igénybe veheti minden résztvevő idegeit.
 Egy „cumifüggő” gyermek az éjszaka közepén ugrasztja ki szüleit az ágyból, mert a visszaalváshoz szüksége van a cumijára, amit egyedül nem talál meg. Ha egyszerűen elvesszük a gyermektől a cumit, mással csillapítja a hiányt, például körömrágással.

A gyermekek ne játsszanak és ne beszéljenek cumival a szájukban!

A cumit tudatosan szabad csak odaadni és elvenni, ha a gyereknek már nincs rá szüksége.
 Az első 4-6 hétben lehetőleg ne adjunk cumit az újszülöttnek! Addig, míg a szopást nem gyakorolja ügyesen a csecsemő, csak cumizavart okozunk nála. Ne legyen szem előtt vagy cumiláncra kötve a cumi! Ne játsszanak, beszéljenek vagy futkározzanak a gyermekek cumival a szájukban! Szeretettel felállított határok között segíthetünk a gyermeknek felismerni, hogy mikor akar valóban cumizni és mikor tenne inkább valami mást.

Tudta-e, hogy

·                  a cumi negatív hatásai nem feltétlenül jelentkeznek az első négy hétben
·                  a szoptatási nehézségeket a cumi csak fokozhatja
·                  a szoptatás időtartamát – 6 hónapos korig kizárólagos anyatejes táplálás javasolt– jelentősen lerövidítheti
·                  a cumit nem használó gyermekek ritkábban betegednek meg középfülgyulladásban
·                  cumihasználatnál gyakrabban fordulnak elő fogászati problémák
·                  a cumi kedvezőtlen szájlégzéshez vezethet
·                  a nyitott szájjal való légzés további fertőzéseket okoz
·                  a nyitott szájtartás rossz testtartáshoz vezethet, ami kedvez a gerincproblémáknak
·                  a cumizós gyermekeket gyakrabban kell megnagyobbodott garatmandula miatt műteni
·                  a cumit használó gyermekeknél gyakrabban van szükség logopédiai kezelésre
·                  az egyéves kor után is alkalmazott cumi megnöveli a későbbi szenvedélybetegség kockázatát
·                  a cumi nélküli gyermekek intelligensebbek
·                  azok a gyerekek, akik cumi nélkül nőttek fel, később jobban csókolnak?
Biztos, hogy csak az első 4 - 6 hétben nem akar cumit adni gyermeke szájába?


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése