Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. március 7., péntek

ADDIG HALLGATJÁK MIG MEGSÜKETÜLNEK

Addig hallgatják, míg megsüketülnek


Az utóbbi évtizedben közel egyharmadával növekedett a halláskárosodások előfordulási aránya a 10–19 éves korosztályban. A szakemberek többek között a divatos zenelejátszókat okolják a helyzet rosszabbodásáért, és a hangerő lejjebb csavarását javasolják.


Dr. Josef Shargorodsky bostoni munkacsoportja 12–19 éves serdülők hallását vizsgálta két időszakban (nem azonos személyeknél): az első hallásvizsgálat 1988–1994 között történt 3211 serdülő körében, a NHANES (National Health and Nutrition Examination Survey) III vizsgálat keretében, míg a másodikra 2005–2006-ban került sor (NHANES 2005–2006) 2288 tizenéves részvételével.
Míg 1988–1994-ben a halláskárosodás aránya 14,9 százalék volt, addig 2005–2006-ban már 19,5 százalékot regisztráltak, ami azt jelenti, hogy 31 százalékkal emelkedett a halláskárosodott tizenévesek aránya.
A halláskárosodásokkal foglalkozó brit szakmai szervezet (Royal National Isntitute for deaf People [RNID]) igazgatója, Emma Harrison így kommentálja a híreket: „A mostan közzétett tanulmány is felhívja a figyelmet a fiatalok körében oly népszerű zenelejátszók (iPod, MP3-lejátszó) veszélyeire, ha a tizenévesek nem ismernek mértéket a hangerő beállításakor. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy sokszor a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken, klubokban is úgy bömböl a zene, aminek már fülük látja kárát.” Az intézet felmérése azt mutatja, hogy a fülhallgatóval használt zenelejátszók hangereje az esetek kétharmadában meghaladja a 85 decibelt, mely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása szerint egy idő után már tartós halláskárosodáshoz vezethet.
Ez év júniusában belga kutatók is vizsgálták a zenelejátszók rövid távú halláskárosító hatását. A dr. Hannah Kempler által vezetett munkacsoport önkénteseknek játszott le hangos zenét fülhallgatón keresztül hat, egyenként egyórás blokkban. Az óránként elvégzett mérések tanúsága szerint a hangos zene már egy óra elteltével károsan hatott a hallásra, és szinte minden egyes óra jelentősen feljebb tolta a hallásküszöböt.
Az utóbbi időben 31 százalékkal emelkedett a halláskárosodott tizenévesek aránya..A magas hangok esetében mindkét időszakban gyakoribb volt a halláskárosodás, mint a mély hangok vonatkozásában

A kamaszok tényleg alábecsülik, mekkora hangerőnek vannak kitéve, pedig már csekély halláscsökkenés is nehézséget okozhat a nyelvfejlődésben és a tanulásban” –.
 „A most közzétett tanulmány is felhívja a figyelmet a fiatalok körében oly népszerű zenelejátszók (iPod, MP3-lejátszó) veszélyeire, ha a tizenévesek nem ismernek mértéket a hangerő beállításakor. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy sokszor a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken, klubokban is úgy bömböl a zene, aminek már fülük látja kárát.” Az intézet felmérése azt mutatja, hogy a fülhallgatóval használt zenelejátszók hangereje az esetek kétharmadában meghaladja a 85 decibelt, mely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása szerint egy idő után már tartós halláskárosodáshoz vezethet.
A belga kutatók is vizsgálták a zenelejátszók rövid távú halláskárosító hatását. Az óránként elvégzett mérések tanúsága szerint a hangos zene már egy óra elteltével károsan hatott a hallásra, és szinte minden egyes óra jelentősen feljebb tolta a hallásküszöböt.



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése