Korunkban
a szexuális viselkedés alakulása terén jelentõs változásokat figyelhetünk meg .
Úgy tûnik, az alap-tendencia – fõleg a nyugati társadalmakban -- a liberalizálódás: a szexuális kapcsolatok létrehozása egyre
könnyebbé válik, teret nyer a premaritális és extramaritális szex,
a fogamzásgátlás és a nemi úton terjedõ fertõzések elleni
védekezés technikailag biztonságosabbá válik; részben ennek és a
mûvi abortuszok elterjedésének következtében a születések
száma és a népesedés üteme visszaesik, ugyanakkor az idõsek aránya
növekszik; a könnyen felbomló és ritkuló házasságok mellett egyre szaporodnak az „illegális” együttélések,
a magányos és „szingli” életformák; a nõk, a fiatalok és a
szexuális kisebbségek egyre bátrabban követelik és szerzik meg
jogaikat . Mindezt sokan már „szexuális forradalomnak”
tartják, bár inkább a szexuális
reformok folyamatának fokozatos erõsödésérõl van szó, amely
már-már minõségi változást eredményez a nemek viszonyában: a patriarchátus helyébe egyre
inkább a nemek egyenlõ esélyein alapuló társadalmi rendszer
lép.
Ez a
folyamat természetesen még a fejlett, nyugati társadalmakban sem
zökkenõmentes; különbözõ szakkönyvek ezt szemléletesen
mutatják be. Ilyen többek közt Angus
McLaren: Szexualitás a 20. században
(2002.) c. könyve, amely „azokról
a pánikjelenségekrõl és örömökrõl szól, amelyek a 20. század folyamán a
szexualitáshoz kapcsolódtak.” Ilyen pánikjelenségek persze
már a 19. században is elõfordultak, például a maszturbációk és
egyéb, bûnösnek és „deviánsnak”, „aberráltnak” tartott viselkedések
miatt. McLaren könyvének alapvetõ állítása, hogy a szexuális
viselkedés nem biológiailag meghatározott, hanem „valójában
társadalmi termék.”
.
Az elõzõ századforduló körül különösen
sok vita folyt a gyermeki szexualitásról (fõleg a maszturbáció
kapcsán), a prostitúcióról és nemi betegségekrõl, valamint a
homoszexualitásról.
Az elsõ világháború aztán kifejezetten
pánikot keltett a régi erkölcsöket féltõkben. Minthogy a férfiak
milliói vesztek oda, a szaporodás létfontosságú lett.
A két világháború között fokozódtak a nemzedéki feszültségek; a fiatalok lázadóbbak
lettek, bátrabban igyekeztek önállósulni, kevésbé titkolták
szexuális kíváncsiságukat és igényeiket. Ekkoriban
indult virágzásnak a szexuális felvilágosító irodalom, amely igyekezett
elõsegíteni, hogy a házasság mindkét fél számára szexuálisan kielégítõ
legyen
. Az orvosok tehát
kezdték elismerni, hogy a házastársak szexuális harmóniája legalább olyan
fontos, mint a társas higiénia.. A szexuális
felvilágosításokat persze többnyire romantikus és vallásos terminológiába
öltöztették, mert ezzel lehetett megnyerni a közép- és felsõbb osztálybeli
olvasókat.
A házasságkötések aránya a két világháború
között emelkedett; de ugyanígy nõtt a házasság elõtti szexuális
kapcsolatok arányszáma is. A párok ugyan csak
hónapokig, vagy több mint egy évig tartó együttjárás (vagy éppen jegyesség) után
mertek csak közösülni, s a szüzességre különösen a vagyontalan lánynak
kellett vigyáznia, mert ha várandósan cserbenhagyták, aligha
tudott férjhez menni.
Sok
munkáslányt a gazdasági szükségszerûség hajtott a házasságba, vagy a szeretõ
illetve prostituált szerepkörébe. Maga a házasélet is viszonylag ritkán jelentett még
szexuális kielégülést a nõ számára
A nõk 70-80%-a nem jut
kielégüléshez, partnerének sietsége és figyelmetlensége miatt.
Az 1920-as és 1930-as években erõsen szaporodó szexuális tanácsadó könyvek igyekeztek ránevelni a férfiakat
partnereik kielégítésére. Legtöbb könyv azonban nem haladta túl azt a
meggyökeresedett elõítéletet, hogy a nemi szerep biológiailag
meghatározott, tehát pl. a férfinak kell aktivnak és kezdeményezõnek lenni, a
nõnek pedig passzívnak és odaadónak. . Igy inkább csak az angolszász
nyelvterületen váltott ki nagy visszhangot az a gondolat, hogy a házasság
sikerének fokmérõje a házaspár szexuális életének minõsége. Korábban
azzal vádolták a fogamzásgátlást alkalmazó nõket, hogy õk „a család önzõ
ellenségei” A nõi emancipáció képviselõi, viszont azzal érveltek,
hogy a családi boldogságot éppen az veszélyezteti, ha a nõ retteg a nem
kívánt terhességtõl. Bár a családtervezés szakértõinek üzenetei még az
1930-as években sem jutottak el a tömegekhez, s bár a megbízható fogamzásgátló
eszközök csak nehezen voltak elérhetõk, a születési ráta mégis csökkent.
A nyugati társadalmak embereinek
szexuális beállítottságát és viselkedését a 20. század folyamán egyre inkább
befolyásolta a szexológusok (mint kutatók, nevelõk és
gyógyítók) mûködése. Pedig sokak szemében gyanúsaknak tûntek, mert
tabutémákról szóltak, s gyakran üldözésben részesültek. Hiába alapította
meg Magnus
Hirschfeld 1919-ben Berlinben a világ elsõ szexológiai
intézetét, hiába adtak ki tudományos könyveket és folyóiratokat,
rendeztek nemzetközi szexológiai kongresszusokat, a konzervativ
közvélemény, az egyházak, sõt, a legtöbb orvos is felforgatással
gyanúsította õket. Ez Sigmund Freud mûveire éppúgy
vonatkozott, mint számos kortársára. McLaren szerint közhellyé
vált az a zavaros elképzelés, hogy az „egészséges” szexualitást kikezdték a
tudósok sajátos megfontolásai. A nácizmus ezt ki is használta,
évtizedekre visszavetve Európában a szexológia fejlõdését.
Kinsey kiderítette, hogy a közösülés a férfiak szexuális kielégülése terén csak a
4. helyen áll a
maszturbáció, a pollució és a petting mögött.
A szexuális viselkedés korán kezdõdik,
s a férfiak szexuális igényei éppen a serdülõ- és ifjúkorban a
legerõsebbek. Szakítottak a „spermatakarékosság”
elvével is, amely szerint az egyszer s mindenkorra adott szexuális
energiát nem szabad eltékozolni. Kimutatta, hogy a nemi életüket
legkorábban kezdõk késõbb is sokkal tovább aktívak maradnak és minden
szempontból sikeresebbek, mint akik késõn kezdték.
A nõkkel kapcsolatban a vaginális
(vagyis közösüléses) orgazmus Freud és követõi által érettnek és
elérendõnek tartott követelményét éppúgy indokolatlannak ítélte, mint
azt, hogy a maszturbációval elért klitorális orgazmus
infantilis vagy káros lenne a nõk számára. Épp
ellenkezõleg: az orgazmuskészség maszturbálás révén történõ
kialakítása megkönnyíti a partnerrel történõ kielégülés elérését.
A házasságon kívüli kapcsolatokat elvileg még
az 1950-es években is szigorúan vették; az USA több államában
még büntették is. . Ekkoriban kezdtek szaporodni Amerikában a
házassági tanácsadók és a házassági kézikönyvek. A
„nagy népszerûségnek örvendõ, primitív pszichoanalízis” híveinek
alapelve, hogy a házastársak és a gyermekek „tanuljanak meg
alkalmazkodni” természetes (vagyis hagyományos) szerepükhöz
A nõ legyen jó anya, de egyben jó szeretõ is
és tudjon kielégülni a közösülésben.
A feminista
mozgalom erõsödésével, a nõk tanulási és
munkavállalási lehetõségének növekedésével viszont egyre több nõ fölényben
érezte magát, a férfiak domináns helyzete pedig megrendült. .
Változott a tizenévesek helyzete is- a folytonos akceleráció miatt
a pollutarche (elsõ magömlés) és a menarche (elsõ havivérzés) ideje
évtizedenként négy hónappal korábbi idõpontra tolódott!
A randevúzás, s vele a pettingelés (símogatás,
csókolózás stb.) egyre korábban, már 14-15 éves korban elkezdõdött, s alig
egy-két évvel késõbb a koitarche (elsõ közösülés) is megtörtént.
Ezzel együtt a házasságkötés elõtti
szexuális kapcsolatok mind gyakoribbá váltak; részben a
fogamzásgátló eszközök használatának elterjedése következtében. A
szexuális kapcsolatfelvétel azonban gyakran házasságot
eredményezett. Fõleg a lányok törekedtek erre, mert féltek a nem kívánt
terhességtõl és a gyerekkel egyedül maradástól. A lányok szexuális
vágyaik és félelmeik között õrlõdtek; igyekeztek tapasztalatokat gyüjteni
szeretkezési készségeik fejlesztéséhez, s egyben partnerük elkötelezéséhez.
„A tizenévesek által tapasztalt zûrzavart csak fokozták a hozzájuk eljutó,
egymásnak ellentmondó üzenetek.”
Az 1950-es évek második felében a fogamzásgátlás megítélésében is fordulat
következett be. Hivatalos oldalról ennek fõ oka az volt, hogy a világ fejletlen
országainak gyors népességnövekedésében komoly veszélyt láttak. (A világ
túlnépesedése azóta is megoldatlan probléma.) Az 1960-as években
megjelenõ hormonális fogamzásgátló tabletták már akadálytalanul terjedhettek a
nyugati világban. Részben ezeknek köszönhetõen a nõk is bátrabban vállalkoztak
a nem legalizált szexuális kapcsolatokra. Minthogy ugyanakkor a pornográf
képeslapok, filmek és regények, no meg a szexualitás nyilt ábrázolását
kihasználó reklámok is elárasztották a piacot, az így kialakuló szexhullámot sokan „szexuális
forradalomnak” tartották. A nyomtatott és
elektronikus médiumok ezt a szemléletet napjainkig is erõsítik,
holott a kettõ nem ugyanaz.
A reformok viszont kétségtelenül
szaporodtak a szexuálpolitikában és a törvényhozásban is, mert egyre
többen ismerték fel, hogy modernizálni kell az elavult törvényeket;
külön kell választani az erkölcsöt és a bûncselekményt.
-A házasságot és
családot nem eredményezõ szexuális kapcsolatok így egyre elfogadottabbak
lettek.
A házasságot kötõk életkora
az 1970-es években emelkedni kezdett, ám ugyanakkor a szexuális kapcsolatok elkezdése
egyre fiatalabb életkorban következett
be. Az egyetemisták és a már dolgozó fiatalok közül sokan
egyszerûen összeköltöztek (aztán késõbb vagy házasságot kötöttek, vagy
szétváltak
Talán még nagyobb jelentõségû
volt a szexológia fejlõdésének az az iránya, amely a szexuális funkciózavarok gyógykezelésében hozott fordulatot
a pszichoanalízishez képest. Egy amerikai
nõgyógyász, William H.
Masters és munkatársa, Virginia
Johnson 1966-ban publikálták Human Sexual Respons (Emberi szexuális reagálás) címû
könyvüket , amelyben a szexuális reakcióciklus fiziológiai
folyamatának egzakt mérési eredményeit mutatták be. Az alig 5 év
mulva megjelent másik könyvükben (Human Sexual Inadequacy, 1971) pedig a szexuális zavarok
újszerû, gyors és eredményes párterápiáját ismertették, megalapozva ezzel
a modern szexuálterápiát.
. Közben a feminista nõmozgalom
folytatta küzdelmét a nõk jogaiért és a mûvi abortusz legalizálásáért, s az 1970-es
évek elején ezt sokhelyütt el is érték. 1966-ban megalakult az USA-ban
a National Organisation
for Women (Nemzeti
Nõszövetség), amely sok más ország nõszervezetének mintaképe lett.
Kevésbé volt hatásos fellépésük a nõk
elleni erõszak és a pornográfia ellen, amely sokszor azt
próbálta elhitetni, hogy a nõk szeretnek a férfiak áldozataivá válni. Mindenesetre az
1970-es években a nyugati társadalom elfogadta, hogy a fogamzásgátlás, a
mûvi abortusz, a házasság elõtti szex és az élettársi viszony, valamint a
homoszexuális viselkedés önmagában nem büntetendõ jelenségek
Ez az idõszak, amikor a skandináv
államokban már az 50-es években bevezetett iskolai szexuális nevelést
1969-ben Nyugat-Németországban is kötelezõen elõírták az iskoláknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése