Szabadítsd meg a gyerekeidet a teljesítmény kényszerétől
A nyugalom a valódi játék előfeltétele.
A
gyerekeink akkor tudnak igazán játszani, ha nem töltik meg az életüket olyan
dolgok, amelyek kiszorítják az életükből a valódi, szabad játékot. Egyik fontos
szülői feladatunk, hogy – akár környezetünk elvárásaival szemben is –
gondoskodjunk a gyerekeink számára a játékhoz szükséges szabadságról!
A játékot kiszorító konkurens tevékenységek önmagukban nem feltétlenül
rosszak. Csak olyanok, mint a gyomok a kertben. Némelyikük kedves
és szép, mégis ki kell őket huzigálnunk, ha elszívják a tápanyagot a
növényeinktől. Akkor ártalmas egy elfoglaltság, ha a
gyerekeink legfontosabb tevékenysége, a szabad játék helyét foglalja el.
Sajnos ma megpróbáljuk megszokni, hogy jól
meglegyünk a lehető legkevesebb játékkal és pihenéssel, mert azt hisszük, hogy
a játék és a pihenés a fejlődés útjában áll.
Azt hisszük, hogy
nem a nyugalom, hanem a munka az, ami ténylegesen az előmenetelünket, és a
jövőre való felkészülésünket szolgálja. Azt gondoljuk, hogy nem a pihenésben,
hanem a munkában van a boldog élet záloga: meg kell tanulnunk egyre jobban
teljesíteni, egyre többet kihozni magunkból, egyre többet termelni. Azt
hisszük, hogy bölcs előrelátással cselekszünk, amikor az eredményesség, nem
pedig a nyugalom feltételeit igyekszünk megteremteni a gyerekeink számára. A
legjobbat akarjuk, mégis kárt okozunk ezzel, mert a fejlődés elengedhetetlen feltétele a nyugalom.
Szabadságot kellene adnunk a gyerekeinknek az eredményesség és a
teljesítmény kényszerétől, ahelyett, hogy még mi is belehajszolnánk őket!
Gyorsan eljön az idő, amikor a munka világában kell majd
megállniuk a helyüket, ahol minden az eredményről szól. A munka világában is
akkor tudnák kellő rugalmassággal megállni a helyüket, ha, amíg gyerekek,
szabadok lehetnének ettől, és érett személyiséggé fejlődhetnének!
Meg lehetne valahogy oldani, hogy
mi, felnőttek (szülők, tanárok, döntéshozók) elég szabadságot adjunk a
gyerekeinknek az eredményesség és a teljesítmény kényszerétől?
Divat manapság aránytalanul nagy hangsúlyt fektetni bizonyos képességek
kifejlesztésére. Kiváló tornászokat, táncosokat, sportolókat, és
versenyképes koponyákat próbálunk nevelni a gyerekeinkből. Sport- és tanulmányi
versenyekre készítjük fel őket, mert azt akarjuk, hogy előnnyel induljanak az
életbe.
Szinte mindenki egyetért abban, hogy “nem lehet elég korán kezdeni”!
Valóban?
Miközben 4-7 éves gyerekeink sok időt és energiát fektetnek egyes képességeik korai
fejlesztésébe – és
bámulatos eredményeket érnek el –, komoly hátránnyal indulnak a
bennük lévő humán
potenciál, az emberi lehetőségek kibontakozásának terén.
Ezt nem én találtam ki: a fejlődési
vizsgálatok eredményei egyhangúan ezt támasztják alá, de kevesen vannak, akik a
fejlődéslélektani kutatások eredményét emberi nyelven el tudják juttatni a szülőkhöz
és a pedagógusokhoz. Az egyik nagyszerű valaki, aki áthidalja a tudományos
berkek és a köztünk, “felhasználók” között tátongó szakadékot
– De akkor nem lehet a gyerekemből versenytornász? – kérdezik sokan. – Hogy fog tanulmányi
versenyeket nyerni, ha nem kezdünk el már óvodás korában célirányosan foglalkozni
vele?
Igen, sok szülő ezt érzi komoly dilemmának. Nekik üzenem: mielőtt
belefognak a korai célirányos fejlesztésbe, érdemes nemcsak a várható
sikerekkel, hanem a kockázatokkal is számolni.
A kicsi gyerek nagy árat fizet a
szép eredményekért.
Lehet, hogy bajnok lesz belőle, de ha emberi
tulajdonságai a gyerekkor hiánya miatt csak részben tudnak kibontakozni, akkor
sikerei ellenére sem lesz elégedett ember. Nem
fogja jól érezni magát, nem lesz kiegyensúlyozott és boldog, mert a boldogság
képessége belülről fakad. Nem a kimagasló gyerekkori teljesítmény teszi
lehetővé a boldog (és eredményes) életet, hanem az Isten terve és időzítése
szerint teljessé érett (virágzó és gyümölcstermő) személyiség. Célirányos (és
természetellenes) korai fejlesztéssel elérhetjük, hogy a gyerekünk érmet
nyerjen az olimpián, de azt nem, hogy jól érezze magát az életben, boldog
lehessen a kapcsolataiban, és ne roppanjon össze a nehézségek súlya alatt. Az
érett személyiségből fakadó életképesség pedig sokkal fontosabb, mint az, hogy
ő-e a világ legjobb ifjú tornásza, vagy matematikusa.
Korunkban nem a háborús veszély vagy az éhezés, hanem az eredményesség és a
teljesítmény kényszere az, ami elrabolja a gyerekeink gyerekkorát. Jót teszünk
velük, ha igyekszünk őket megóvni ettől, amennyire csak lehet.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése