Szabadítsd meg a
gyerekeidet az óvoda és az iskola főszerepétől
Miért fárasztó sok szabadidős elfoglaltság?
Sok gondos szülő úgy érzi, hogy ha képességek
és kapcsolatok tekintetében is rendesen fel akarja készíteni a gyerekét az
életre, akkor hét közben egyik különóráról a másikra, hét végén pedig egyik
szüli napi zsúrról a másik társasági eseményre vagy versenyre kell fuvaroznia. Pedig már az óvodában és az iskolában is szervezett
tevékenységgel töltik az időt a gyerekeink, ahol egymást váltják a
foglalkozások és a képességfejlesztő tevékenységek. Ha a többi idejüket is
beosztjuk, ha a szabadidejüket is “hasznosan” kell tölteniük, mikor lesz idejük
játszani?
Miért fárasztó a szünet?
Az iskolában
elvileg azért van a szünet, hogy a gyerekek ki tudjanak kapcsolódni, tudjanak
egy kicsit játszani, lazítani két óra között. Ami viszont ilyenkor folyik, az
minden, csak nem játék. Az éretlen gyerekek annyira vágynak egymás elfogadására,
annyira fontos nekik, hogy összetartozzanak, annyira félnek az elutasítástól és a kiközösítéstől,
hogy amikor egymással vannak, állandóan ezzel foglalkoznak. Nem a játék köti le
őket, hanem az, hogy ki kinek a barátja, ki kivel játszik vagy nem játszik, kit
nem hívtak meg a szüli napra, ki van velünk, ki nincs velünk.
A kicsik között is
egyre népszerűbb szociális média (a facebook és társai) állandó jelenlétében pedig az iskolások már otthon sem
tudnak megpihenni a kortársaknak való megfelelés kényszerétől. A közelségre való törekvés komoly munka, komoly stressz; ilyen
feszültségben képtelenség játszani, és lehetetlen fejlődni!
Az iskolai
szünetekben a vér kortizol nevű stresszhormon-szintje nem csökken
(ahogy kikapcsolódás hatására lennie kellene), hanem emelkedik. A munka
állapotát (szimpatikus idegrendszer) nem váltja fel a nyugalom állapota
(paraszimpatikus idegrendszer).
Kortársaik társaságában magukra hagyva tehát a
gyerekek a szabad játékra szánt időben sem tudnak kikapcsolódni és valóban
játszani. Emiatt nem kipihentebbek a szünet után, sőt,
kimerültebbek. Az iskolai szünet egyetlen haszna, hogy a tanár kifújja magát; a
gyerekek viszont ezalatt nem pihennek.
Az egésznapos kortárs-közösség nem kicsiknek való!
Gyökeres változásra volna szükség a
közoktatási rendszerünkben, és pont nem arra, hogy a gyerekek egyre fiatalabb
életkorban kényszerüljenek egész napra népes kortárs-csoportokba.
Ellenkező irányú változás: a rugalmas, és minél későbbi iskolakezdés szolgálná az elfogadható családi
háttérrel rendelkező gyerekek egészségesebb testi-lelki fejlődését!
Egyelőre azonban még szakmai körökben is az
a többségi vélemény, hogy minél több időt tölt a gyerek közoktatási
intézményekben, annál nagyobb előnnyel kezdi az életet, annál termelékenyebb és
hasznosabb tagja lesz a társadalomnak. Pedig ez a felfogás ellentmond
mindennek, amit az ember biológiai pihenés-munka ciklusáról tudunk! A
kisgyerekek legfontosabb tevékenysége a szabad, valódi játék nem szórakozás,
nem romantikus ideál, nemcsak arra jó, hogy szép gyerekkori emlékekkel
gazdagodjunk!
A szabad, valódi játék az ember egészséges
fejlődésének egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele! Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a játék, és nem a munka a fejlődés előretörő csúcsa. Ha egészséges gyerekeket akarunk nevelni, ha azt akarjuk, ogy olyan
emberekből álljon a jövő társadalma, akik alapjában véve jól vannak és van
kedvük élni, akkor érdemes volna ezt komolyan vennünk.
Akik később kezdik az iskolát, jobb
eredménnyel fejezik be. Akik pedig korábban, azoknak végig
nehezebb. A kutatási eredmények nem támasztják alá korábbi elképzeléseinket.
…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése