Terhesség
A terhesség vagy várandósság (graviditás,[1] a latin graviditasból)
a nő méhében egy vagy több utód (a terhesség ideje
alatt embrió, majdmagzat) kihordása Az
emberi terhesség az egyik legtöbbet tanulmányozott emberi állapot. A legtöbb
terhesség során csak egy gyermek kihordására kerül sor, de lehetséges két vagy
több magzat kihordása (ikerterhesség) is. A terhes nők gondozásával általában szülésznő (bába) vagy
szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozik. Állatok esetében a vemhesség kifejezés használatos.
A terhesség megállapításához a legfontosabb
jel a menstruáció elmaradása, bár lehetséges, hogy a nő
a terhesség alatt továbbra is menstruál. A tényleges teherbe esés után a nő
szervezetében megváltozik a hormonegyensúly. A terhességi tesztek ezt a megváltozott
hormonegyensúlyt mutatják ki. Az emberi terhesség általában 38 hétig tart a
fogantatástól (hossza 255...266 nap), vagyis kb. 40 hétig az utolsó
menstruációs időszak végétől. A WHO meghatározása szerint a normális szülés a
terhesség 37 és 42 hete között következik be, A
37. hét előtt koraszülésről, a 42. hét után túlhordásról van szó.
Tartalomjegyzék
Fogalmak
A terhesség megállapítására a legbiztosabb
módszer a nőgyógyászati vizsgálat. Ennek pozitív eredménye után szokás
„terhességről”, illetve „terhes nőről” beszélni. A magyar nyelvben
használatosak még az „áldott állapot”, „másállapot”, „várandósság” kifejezések
is.
A terhesség első 8 hetében az utód
megnevezése általában embrió[ vagy ébrény, míg a terhesség
második hónapjától kezdve magzat (foetus vagy fetus).
A terhességet általában három, egyenlő
hosszúságú szakaszra vagy trimeszterre osztják fel: az első trimeszter során
a legnagyobb az esélye a terhesség megszakadásának (az embrió természetes
halála által), a második trimeszterben a magzat fejlődése és életfunkciói már
könnyen figyelemmel tarthatók, míg a harmadik trimeszter kezdetétől számítva a
magzat már általában életképes a koraszülést követően
is.
Szakaszai
Megtermékenyítés és
fogantatás
Terhességi
teszt eredménye: a két vonal megléte jelzi a terhességet
A fogantatás akkor történik, amikor a női ivarsejtet (oocyta, pete v. óvum) a hímivarsejt v.
ondósejt megtermékenyíti. A hímivarsejtek a szexuális aktus során kerülnek a nő hüvelyébe, ahol 48 órán át termékenyítőképesek
maradnak. A két ivarsejt általában a petevezetékben találkozik. A születendő
gyermek neme a megtermékenyítés pillanatában dől el és a hímivarsejt nemi
kromoszómáitól függ.
A természetes, szexuális aktus keretén belül
létrejövő megtermékenyítésen kívül lehetséges a terhesség előidézése mesterséges
megtermékenyítéssel, amelynek két formája létezik: a hímivarsejtek
bejuttatása a nyákcsatornába, a méhűrbe vagy a petevezetőbe, illetve a testen
kívüli, in-vitro megtermékenyítés (utóbbit hívja a köznyelv „lombikbébinek”).
A megtermékenyített petesejt (zygota) első osztódására a méhkürtben kerül
sor, az anya szervezetében ekkor már megindulnak azok a hormonális változások,
amelyek révén a korai terhességet ki lehet mutatni. A megtermékenyült pete a
méh üregében a hormonok által felkészített nyálkahártyára tapad, ritka esetben
viszont a méhen kívül tapad meg. (Ez a méhen kívüli terhesség, ami az anya és
magzat életét veszélyeztető, esetenként sokáig tünetmentes állapot. Ennek
kizárására is szolgál a terhesek rendszeres megfigyelése és vizsgálata - a
terhesgondozás.)
A terhesség hossza
A legtöbb szülésre a terhesség 40. hetében
kerül sor, de még ez is csak az összes szülés 5%-a
A terhesség hossza általában az utolsó menstruációs ciklustól számított 280 nap vagy 40 hét, a
legtöbb szülés a terhesség 37. és 42. hete között zajlik le. A terhesség
valójában a megtermékenyüléssel kezdődik, de leggyakrabban az utolsó vérzés
első napjától számítják. Franz
Karl Naegele módszere szerint a szülés várható időpontját
úgy lehet kiszámolni, hogy az utolsó vérzés első napjához 1 évet kell adni,
abból három hónapot levonni és még 7 napot hozzáadni (mivel 40 hét = 9 hónappal
és 6 nappal).
A
szülés várható idejének meghatározásához esetenként figyelembe lehet venni,
hogy első gyermek-e, a nő korát, etnikumát, a menstruációs ciklus hosszát, stb.
A terhességet akkor tekintik normálisan
befejezettnek, amikor a szülés a 37. hét és a 42. hét közé esik (259 és 294
nap). A 37. hét előtt világra jött magzatot koraszülöttként kezelik, míg a 42. hét után már túlhordásról van
szó Míg a koraszülöttek esetében
az jelent kockázatot, hogy a magzat még nem elég fejlett az önálló életre, a
42. hét után már mind az anya, mind a magzat szempontjából veszélyes lehet.
Emiatt a szülészek általában a 40. hét után mesterségesen megindítják a szülést
(burokrepesztéssel, infúzióval vagy méhszájba helyezett gyógyszerrel) vagy császármetszést végeznek.
A terhességek kevesebb mint 5%-a következik be a Naegele-módszerrel
meghatározott napon, de a szülések 50%-a egy hetes intervallumon belül, és több
mint 90%-a két hetes intervallumon belül lezajlik.
A teherbeesés időpontjának meghatározása
nemcsak a szülés várható időpontjának kiszámolása miatt fontos, hanem a terhesgondozás
során végrehajtandó vizsgálatokat is ehhez időzítik. Az
első ultrahangos vizsgálat
során általában a nőgyógyász megerősíti a menstruációs ciklus alapján
kiszámított teherbeesés időpontját, és amennyiben a kettő között jelentős
eltéréseket tapasztal, további vizsgálatokra lehet szükség.
Az ultrahangos vizsgálat általában a
megtermékenyülés utáni 23-25.-ik napon tudja először kimutatni a terhességet
(ekkor a magzat nem látszik még, csak a petezsák megléte) Az első ultrahangos szűrést általában
a terhesség 12. hetében végzik, ekkor a legnyilvánvalóbb fejlődési
rendellenességeket ki lehet már szűrni
Szülés ]
A szülés során
az anya méhében fejlődő magzat világra jön. A születéstől számítják a gyermek
korát a világ legtöbb országában.
A szülés egyik előjele, hogy a terhes nő méhe
rendszeresen összehúzódik, ezzel egyídőben a méhnyaknál található nyákdugó is
távozik, illetve a méhnyak megkezdi kitágulását. A szülő nők többsége
vaginálisan („természetes úton”) szüli meg gyermekét, a maradéknál orvosi vagy
egyéb megfontolások miat császármetszést hajtanak
végre. A szülést követően az anya szervezete nagy mennyiségű oxitocinttermel, amely felkészíti az anya
szervezetét a szoptatásra.
A terhesség megállapítása
A terhesség megállapítása többféleképpen
lehetséges, a terhes nő saját maga is elvégezhet bizonyos teszteket, illetve
igénybe veheti szülész-nőgyógyász szakorvos vagy szülőnő segítségét is.
A fogantatás után, a hormonális változások
következtében, a legtöbb terhes nő különféle tüneteket észlel magán. Az egyik
legfontosabb jel a menstruáció elmaradása. A megváltozott hormonegyensúly más
tüneteket is okozhat, mint pl.:
·
szokatlan ételek kívánása, vagy egyesek elutasítása
·
fokozott étvágy
·
reggeli émelygés
·
a nemi szervek duzzadása és elszíneződése, a mellek feszülése, fokozott hüvelyváladékozás
·
hangulati változások, felfokozott érzelmi állapot
·
kismértékű hasfájás vagy vérzés az embrió beágyazódásakor
·
a méhnyak felpuhulása
A terhességet házilag a terhességi teszttel
lehet kimutatni, amely a vizeletben jelen lévő human chorionic gonadotropin (hCG) nevű hormon jelenlétére reagál,
amelyet a kialakuló placenta, pontosabban a hólyagcsírának az a
része, amelyből később a méhlepény lesz, termel. A legtöbb terhességi teszt igen érzékeny és ma már ritka a téves
pozitív eredmény előfordulása.[ A
klinikai vérvizsgálat még ennél is érzékenyebb, és rendszerint a beágyazódás
utáni 6-8 napon (vagyis a megtermékenyülést követő 12. napon) már képes kimutatni
a terhességet, míg a házi, vizeleten alapuló teszteknek a beágyazódás után kb.
12-15 nap kell. Mindkét tesztre igaz, hogy csak a terhesség tényét tudják
kimutatni és nem tudják meghatározni az embrió korát.
A
terhesség megállapításának legpontosabb módja a nőgyógyászati vizsgálat, amely
nemcsak a terhesség tényét, hanem az embrió korát, vagyis a fogantatás idejét
is meg tudja határozni az ultrahangos vizsgálat segítségével. A modern ultrahangos készülékek meglehetősen nagy segítséget nyújtanak
ebben a tekintetben, de a legtöbb orvos a terhesség idejének megállapításában
és a szülés várható idejének kiszámításában a nő utolsó menstruációs ciklusának
első napját fogja figyelembe venni. Ugyanis, hacsak a nő szexuális élete
korlátozott volt, vagy valamilyen termékenységi kezelést kapott, a fogamzás
pontos idejének meghatározása nem lehetséges. Olyan egyértelmű jelek, mint pl.
a reggeli rosszullét híján, némelyik nőben fel sem merül, hogy terhes lehet.
A terhesség fiziológiája
A terhességet általában harmadokra,
idegen szóval trimeszterekre osztják fel, amelyek nem jelentenek
élesen elkülöníthető szakaszt a terhesség lefolyásában vagy a magzat
fejlődésében, de segítenek az egyes változások megértésében, nyomon
követésében.
Az első trimeszter
Az
utolsó menstruáció első napjától a 12. hétig tartó időszakot nevezik első
trimeszternek. Ez az embrionális fejlődés szakasza: a
megtermékenyített petesejtből fokozatosan hólyagos szerkezetű embrió v.
hólyagcsíra lesz. A hólyagcsíra külső része, amelyből később a méhlepény lesz,
ekkor kezdi el termelni a human
chorionic gonadotropin (hcG)
hormont, amely az anya petefészkét arra serkenti, hogy progeszteront termeljen. A progeszteron hatására a
méh fala felkészül az embrió befogadására, majd a beágyazódott embrió körül a
méh véredényei megduzzadnak és a hajszálerek megsokszorozódnak így biztosítva
az embriónak a szükséges tápanyagokat. A külvilágnak ekkor még nem nyilvánvaló
a terhesség ténye, mivel a méh mérete még nem akkora, hogy ez a várandós anya
környezetének egyértelmű legyen.
A
beágyazódás a legtöbb nő számára észrevétlenül zajlik, de egyesek kismértékű
vérzést, hasi görcsöket tapasztalhatnak. A
beágyazódás után kezd kifejlődni a méhlepény (placenta),
amely a magzat számára biztosítja a szükséges tápanyagokat az anya
szervezetéből. A méhlepény részben a méh belső részét borító nyálkahártyából (decidua vagy hullóhártya),
részben pedig az embriót körbefogó vékony külső ectoderma rétegből (trophoblast) fejlődik ki. A köldökzsinór köti össze a magzatot a méhlepénnyel.
Az
első trimeszter során az embrió igen látványos mennyiségi és minőségi
fejlődésen megy keresztül, pl. 9 hetes korára a magzat
képes szopni az ujját, lenyelni a magzatvizet, képes fejét előre-hátra
mozgatni, a nyelvét mozgatni és sóhajtani A
lány magzatokban ekkor már azonosítható a méh és megkülönböztethetővé válnak a
külső ivarszervek.
Ekkor
tapasztalhatják a terhes nők a reggeli rosszullétet, amely kb. 70%-uknak okoz
kisebb-nagyobb problémákat az első trimeszter során. A mellbimbók és a
bimbóudvar a nő szervezetében található hormonok hatására sötétebb színű lesz.
A második trimeszter
A 12. és 24. hét közötti időszakot nevezik
második trimeszternek. A legtöbb terhes nő ekkor energikusnak érzi magát, megjelennek a terhesség külső látható
jelei, illetve megindul a súlygyarapodás. A 20. hétre a méh eredeti
méretének akár 20-szorosára is kitágul, hogy befogadja a fejlődő magzatot.
Ebben az időszakban a magzat mozgása már
az anya számára is észrevehető lesz, a legtöbb nőnél ez a 20. és 21. hét
között kezdődik (esetleg a 19. héten, ha már volt terhes). A méhlepény ekkorra
teljesen kifejlődött, a magzat teste pedig már képes pl. inzulin kiválasztására
és vizeletürítésre.
A harmadik trimeszter
A
terhesség utolsó három hónapjában kerül sor a legnagyobb mértékű
súlygyarapodásra a terhes nők többségénél. A magzat súlya is rohamosan gyarapodik
- akár 28 grammot naponta. A terhes nő hasának alakja is megváltozik a
terhesség utolsó szakaszában, ahogyan a magzat befordul a szülési
testhelyzetbe, vagyis normális
esetben a feje a medencében fog elhelyezkedni.
A
harmadik trimeszterben a magzat egyre többet és egyre erőteljesebben mozog, a
magzat mozgása esetenként olyan erőteljes, hogy a külvilág is megfigyelheti,
illetve az anyának kellemetlen is lehet.
Néhány nőnél megfigyelhető, hogy a köldöke kifelé fordul a méh nyomása miatt. A
terhesség alatti súlygyarapodás, illetve az egyre növekvő magzat miatt ebben a
szakaszban a nőknek számos panaszuk van, mint pl. hátfájás, állandó vizelési
inger, gyomorégés stb. A magzati mozgások felkészítik a születendő babát a
„külvilágra”, a méhen belüli mozgások segítségével javul az agy, a szem és az
izmok koordinációja.
A
terhesség előrehaladtával egyre nő a koraszülött magzatok túlélési esélye is: míg a 22. hét előtt született magzatok közül egy brit tanulmány szerint egy
sem élte túl a koraszülést, a 24. hét után 36%, a 25. hét után 45% a túlélési
esély[22][23][24] a
modern intenzív ellátásnak köszönhetően.[25]
Az
egyre korszerűbb orvosi beavatkozások ellenére is a koraszülés jelenti az egyik
legnagyobb kockázatot a magzat életére és későbbi egészségére nézve: hazánkban[26] a
kis súlyú újszülöttek csoportjában történik a neonatális halálesetek 80%-a és a
neonatális megbetegedések 70%-a és az életben maradottak között is gyakrabban
alakulnak ki maradandó betegségek.
A magzat fejlődése a
terhesség során
A
terhesség kilenc hónapja alatt a magzati fejlődést nagyjából két szakaszra
lehet osztani: az első két hónapban az embrionális szakasz, majd
ezt követi a magzati szakasz. A magzati szakasz
kezdetével lényegesen lecsökken a spontán vetélés veszélye
(minden száz felismert terhességből 12-15 végződik vetéléssel a terhesség első
felében)
Az embrionális kor végére felismerhetők a születendő
gyermek főbb szervei, mint a kezek, lábak, az agy, belső szervek, stb. A magzati korszak kezdetén a magzat általában 30 mm hosszú, a
szívverése kivehető az ultrahangos készüléken, tudja a fejét biccenteni és a
testét mozgatni.[29]
A magzat agyának
aktivitását a terhesség 5. és 6. hetében lehet először észlelni, bár ekkor még
ez nem jelenti a tudatosság kezdetét. A szinopszisok a 17. hét körül kezdenek
kialakulni és a 28. héttől nagy ütemben szaporodnak, egészen a szülés utáni
3-4. hónapig. A 24-25. körül a koraszülött magzat, igaz csak intenzív
ellátással, de már életképes marad.
A
magzat fejlődését leggyakrabban az ultrahangos vizsgálat segítségével követik
nyomon: az
első trimeszterbeli terhességi ultrahang-szűrővizsgálatot szakmai protokoll
szabályozza és a terhes nők közel 90%-a rész vesz a szűrővizsgálatokon. A modern, háromdimenziós készülékek
lényegesen több információt, részletesebb képet biztosítanak, mint elődeik A háromdimenziós képek a leendő szülők
korében is igen népszerűek, néha már a születendő gyermek arca is felismerhető.
Fiziológiai változások a nő szervezetében
A
magzat fejlődésének biztosítása érdekében a nő szervezetében jelentős
változások zajlanak le a terhesség során.
Hormonális változások
A terhesség során a terhességi
hormonok gondoskodnak arról, hogy az anya szervezete a magzat fejlődéséhez megfelelő
környezetet biztosítson, illetve felkészüljön a szülésre és a szoptatásra. A megtermékenyülés, a terhesség
fejlődése, a szülés és a szoptatás is függ a neuroendokrin rendszer jól
összehangolt működésétől.
Implantáció
A megtermékenyülést követően a zigóta a méh
felé vándorol a petevezetékben, miközben a HCG (human chorionic gonadotropin) hormon kiválasztásával jelzi az anya
szervezetének a megtermékenyülést. Az eleinte a corona
radiata, majd később a sárgatest által
termelt progeszteron akadályozza meg, hogy az anya immunrendszere a zigóta ellen forduljon. A sárgatest
termeli emellett a relaxint,
amely a méh összehúzódásait gátolja. A terhesség 12.
hetétől kezdve a méhlepény hormontermelése átveszi a sárgatest szerepét.
A méhlepény
hormontermelése
A méhlepény, illetve a trophoblast elsőként a
HCG hormont termeli, amelynek szintje kb. a terhesség 10. hetén éri el a
maximumot és ezt követően stagnál. Fő funkciója a sárgatest működésének
fenntartása, a progeszteron és a relaxin termelésének serkentése, az anya
pajzsmirigyműködésének serkentése és a magzatban a belső és külső nemi szervek
differenciálódásának elősegítése. A HCG hormont használják a terhesség
megállapításához is, mivel már 10-12 nappal az utolsó peteérés után kimutatható
a vérből.
A humán placentális lactogen (HPL)
hormon a trophoblast sejtek legfontosabb hormonja, a fogantatás utáni második
héttől kezdve szintje folyamatosan emelkedik a vérben a terhesség 34. hetéig. A
hormon biológiai szerepe nem ismert, de szabályozza a magzat glükóz és aminosav ellátását.
A hormon hatására csökken az anya szervezetének inzulin-érzékenysége, megnő a vér vércukor-szintje,
serkenti a lipolízist, illetve a vérben megnöveli az aminosavak
koncentrációját. Laktogén hatása is van, mivel hatására az emlő
mirigysejtjeinek száma megnő.
A lepényi corticotrop releasing hormon (CRH)
szintje a második trimeszter közepéig alacsony, a terhesség utolsó hónapjában
ugrik meg a koncentrációja. Feltehetően a magzati szervezet stressztűrését,
illetve a szülésre való felkészülést szabályozza. A CRH által serkentett
prostanoid hormon termelése és nagy mennyiségű felszabadulása az oxitocinnal
együtt felelős a szülés megindulásáért.
A lepényi activin és inhibin hormonok nevüket a follikuluszstimuláló
hormon (FSH)
előállítását serkentő, illetve gátló hatásuk alapján kapták. Az inhibin a
terhesség során a gonadotropin sejtek működésének és ezzel az ovuláció
gátlásáért felelős. Az activinnel együtt a trophoblast sejtek működését
irányítják. Az activin szabályozza a HCG hormon termelését, amorfogenezist (az embrió differenciálódását),
összességében a lepény és a decidua működését irányítja.
A terhesség során a lepény termeli a progeszteron és ösztrogén hormonokat is, bár a lepény csak az
ösztrogén-szintézis kezdeti és végső lépéseit tudja elvégezni. A terhesség
alatti ösztrogéntermelés a méhlepény és magzati mellékvese kéreg
együttműködésének eredménye. A terhesség 7. hete után a lepény fokozódó
mennyiségű ösztradiolt állít
elő anyai és magzati eredetű prekurzorokból. Az ösztron termelés párhuzamos az ösztradioléval.
Az ösztriol a
9. héttől mutatható ki az anyai vérsavóból és
elsősorban a lepény terméke. A progeszteron 90%-ban anyai és 10%-ban magzati
eredetű koleszterolból termelődik a lepényben.
A decidua
hormontermelése
A decidua (vagy
hullóhártya) a méhnyálkahártya része, amely a méh falát borítja a terhesség
alatt és a szüléskor lehámlik a placentával együtt. A decidua elsősorban a prolaktin,relaxin, HPL, prostanoid hormonok, szomatosztatin hatású peptidek, trombocita aktiváló
faktor (PAF) és béta endorfinok kiválasztásáért felelős.
Laktáció [
A progeszteron és ösztrogén hormonok felelősek
a szoptatás előkészítéséért: az ösztrogén a mirigyjáratok („ductus”), a
progeszteron az alveolusok számának növekedését okozza. A
terhesség során az emlőmirigyek fejlődését az ösztradiol, a
progeszteron, a prolaktin, illetve a pajzsmirigyhormonok és az inzulin együttesen szabályozzák. A
harmadik trimeszter során az emlőmirigyek már megtelnek kolosztrummal, majd a szülés utáni napokban a
prolaktin hormon kiválasztásának hatására beindul a tejtermelés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése