Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. április 25., péntek

A PÁRVÁLASZTÁSI ÉRETTSÉG KIALAKULÁSA

Tizenéves kori pszichoszexuális fejlődés
 
Nyolcadik/befejező rész/
 
A  párválasztási  érettség  kialakulása

A párválasztás  két  fő típusa:  a szerelmi és a házassági párválasztás. A kettő nem feltétlenül esik egybe, s az utóbbi magasabb fokú érettséget igényel. A szakemberek meghatározása szerint   „ezen a személyiség olyan fejlettségi állapotát értjük, amelynek két fő jellemzője van. Az egyik az állandó, stabil szerelmi partner iránti aktiv igény, vagyis a  párkereső  törekvés. A  másik az egyén  képessége  arra, hogy egy hozzá illő partnert megtaláljon (kiválasszon), s vele mindkét felet kielégítő, intim kapcsolatban, életközösségben  éljen.” 
 Lényege tehát  a  harmónikus és tartós szexuális és élettársi kapcsolatokra való  lelki  alkalmasság Ez  szerencsés esetben nagyjából a nemi éréssel párhuzamosan is kialakulhat, de általában csak az azt követő években, több-kevesebb késéssel  (ha egyáltalán kialakul).  A  szerelmi és szexuális partner igénye ugyan rendszerint megjelenik a tizenéves korban, de az aktiv párkeresés és a tudatos  választás  képessége  már nem.
A párválasztási érettség nemcsak az érett szerelmi képességet foglalja magában, hanem a tartós  együttélésre, a házasságra való  alkalmasságot is. Ez a többlet  elsősorban a  teljességre törekvésben és a véglegesség igényében jelentkezik.  Sokan a  kizárólagosságra törekvést  is elengedhetetlennek tartják. Ez azonban csak annyiban igaz, hogy a törvényes monogámia nálunk mindenkinek csak egyetlen házastársat engedélyez. A házastársi kapcsolatok kizárólagosságából  viszont nem következik,  hogy a házasfeleknek kizárólag egymással lehet szorosabb kapcsolatuk.  Tény, hogy a kizárólagosságra törekvés már a tizenéves korban sok gondot, sőt, konfliktust okozhat.Ennek okai közt megtalálhatjuk például  az egyének bizonytalanságából eredő biztonság-szükségletet, a birtoklási vágyat és azt a romantikus illúziót,, hogy a szerelmi kapcsolat  minden igényt kielégít. Történelmi okok magyarázzák, hogy a kizárólagosságot inkább csak a nők számára tartják elengedhetetlennek.
Természetesen maga a teljességre törekvés is viszonylagos attitűd. Lényege annak feltételezése, hogy a partnerek kölcsönösen ki tudják elégíteni egymás  kapcsolati igényeinek többségét, éspedig a legfontosabb igényeket. Vagyis nem mindent, és nem véglegesen, hiszen az igények sokfélék és változóak.  A teljesség és véglegesség igényének realizálása tehát  kompromisszumkészséget  feltételez, továbbá jó valóságérzéket, önismeretet és emberismeretet.  A párválasztási érettség  az élettárs-választás végleges jellegéből adódó felelősség felismerését és vállalását is jelenti.  A  szerelem lelkiállapota ezt bizonyos mértékben megnehezíti. Sokan ezért is indokoltnak tartják, hogy a kapcsolat véglegesítésére és legalizálására csak az együttélés  próbaházasság-szerű  kipróbálása és értékelése után kerüljön sor. Bizonyos idejű  (legalább fél éves)  együttélés ugyanis kimutathatja a kapcsolat teherbíró képességét, a kapcsolati normák  (szkriptek) összehangolhatóságát.
A  párválasztásra érett egyén nem ugrik be elhamarkodottan egy házasságba, hanem időt szán egymás  alaposabb megismerésére és összeillésük  kipróbálására.   Ezt  alkudozási folyamatnak nevezik, amely folyhat tudattalan síkon is, sok önámítással.  Eleinte mindkét fél a legjobb oldalát igyekszik mutatni, hogy jó benyomást keltsen és megkapja mindazt, amit vár a partnertől.  Ahogyan aztán a kapcsolat stabilizálódik, úgy kerülnek előtérbe az egyéniségnek megfelelőbb, „valódibb”  szerepek.  „Az udvarlás tehát rejtőzködés és önmegmutatás, az egyén által játszott szerepek kibontakozó sorozata, s a szerepek mindegyike egy-egy megfelelő szerepet illetve szerepmódosulást vált ki a partnernél.”
A kapcsolat tartós beválását biztosító, kölcsönös alkalmazkodás, a  partner-szerepek  integrációja  csak az őszinteség, a teljes önmegmutatás, de ugyanakkor az önkontroll talaján mehet végbe. E folyamatot erősítik az együttes élmények, a közös érdekek, érdeklődés és munka, a szokásrendszerek egybeszövődése, a „mi ketten” kultuszának kialakulása..  Valóban, olyan intenziv, teljes azonosulás mehet végbe a partnerek között  a  szerelem folytán, amelyhez hasonlót csak a korai anya—gyermek kapcsolatban találunk.  A szerelem persze  később elmúlik, de az általa létrehozott közös normák és kapcsolati programok továbbra is elősegítik a kapcsolat harmóniáját.
A  párkereső  törekvés azonban ma már nem feltétlenül jelent házasodási törekvést  (lásd:  szingli életstílus). Az utóbbinak sokféle motívuma és ellenmotívuma lehet Motívuma például az a körülmény, hogy a szerelem és a szexuális kapcsolat a nyugati kultúrában  napjainkig többé-kevésbé házassági elkötelezettséget jelentett, s a házasodással  társadalmi státust, előnyöket lehetett szerezni  (például a gyermekvállaláshoz  stb.). Ellenmotívuma lehet például a karrierigény, a változatosságigény, az önbizalomhiány, a túl erős kötődés a szülőkhöz  stb. A párválasztási érettség az ellenmotívumok hiányát, vagy legalábbis csekély mértékét illetve kompenzáltságát feltételezi. Lehetővé teszi, hogy a párválasztás és házasságkötés érett motívumok alapján történjen.  Éretlen házasodási motívum például a szexuális megkívánás és kapcsolat önmagában. 
 A  házasságra való felkészülés művészete annak a képességnek a kifejlesztéséből áll, hogy a szexuális viszonyt a partnerek mindenféle egyéb társas kapcsolatából adódó sajátosságokkal kössék össze.
A párválasztási érettség kialakulásának üteme és módja  nemcsak egyénenként, hanem nemek szerint is eltérő sajátosságokat mutat.  A házasodási törekvés a nőknél többnyire korábbi életkorban  és intenzívebben jelentkezik, mint a  férfiaknál  (legalábbis eddig így volt),  s őket a párválasztásban kevésbé befolyásolja a külső megjelenés. Másrészt viszont a nők szexuális reagálókészsége  általában lassabban  fejlődik, mint a férfiaké,, s később alakul ki a szexuális igényük és orgazmuskészségük. Az összehangolódás folyamata ezért nem mentes a feszültségektől és konfliktusoktól, amelyek konstruktiv kezelése  szintén a párválasztási érettség jellemzője. Ez kölcsönös alkalmazkodást és a reális kapcsolati igények  kölcsönös kielégítését feltételezi
www.szexualpszichologia.hu/tizenevesek.htm



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése