A SZÜLŐI VISELKEDÉS HATÁSA

A szülői viselkedés hatása a gyermek lelki fejlődésére

Sokan arra kíváncsiak, hogy a szülő miként segítheti gyermeke lelki fejlődését. Szerettünk volna választ kapni arra: hogyan érhetjük el, hogy szemünk fénye nyugodt, kiegyensúlyozott és boldog legyen, és mit tehetünk akkor, ha letörtnek látjuk. Nehéz általánosságban megmondani azt, mit tegyünk és mit ne a gyermeknevelés kapcsán.

Bár lehet látni különbségeket és különböző irányzatokat a szülői „kézikönyvek” kapcsán, a sokadik gyermeket nevelő szülők általában kialakítják saját nevelési koncepciójukat, ami sokkal jobb és természetesebb bármilyen segédkönyvnél. A szülők rájönnek, hogy nem tudják, és nem is célravezető a kicsi összes kívánságát teljesíteni, sok esetben elvárásokat kell közvetíteniük a gyermek felé.
Érdemes áttekinteni, hogy az egyes készségek-fejlődési tényezők alakulásánál milyen szülői hozzáállásra van szükség, hogyan mikor érdemes követelményeket támasztani, mikor inkább engedni, mire figyeljünk. A fejlődés szempontjából legfontosabb tényező a biztonságos kötődés, ennek mentén alakul a gyermek személyisége. Készségei, képességei, mint például- önállóság- alkalmazkodás, önkontroll-ennek talaján fejlődik.

Korai kötődés biztonsága mindent megalapoz.

Ahhoz hogy egy szülő elvárásokat támasszon, fontos a biztonságon, bizalmon alapuló kapcsolat.

Ennek gyökerei korábbra nyúlnak vissza. Fontos ebben az anya terhessége, a korai születés körüli időszak, az újszülött és csecsemőkor. Ebben a korai szakaszban alakul ki a kötődés alapja és minősége. Az első életév –mint pótolhatatlan periódus - fontosságát -ennek kapcsán számos kutatás bizonyítja. Ezért feltétlenül fontos hogy ebben az időszakban az anya a gyermek számára maximálisan hozzáférhető legyen, nemcsak fizikailag, érzelmileg is. Ez a biztonságos kapcsolat nem csak a gyermek számára fontos. Általában ha ez a korai időszak megfelelően alakul, a szülő is magabiztossá válik, egyensúlyt tud teremteni követelmény és engedékenység közt. Emiatt nagyon fontos a pszichológiai vizsgálat kapcsán az anyával való beszélgetés a terhességéről, a korai időszakról, első élményeiről. Sokszor ha ez az időszak valamiért nehéz volt, vagy traumatikus, az zavarokat okozhat a szülő gyermek kapcsolatban a későbbiek folyamán is.

A túlféltés és túlzott szigor is zavarokat okozhat.

Ha a kora gyermekkorban nem alakul ki egy biztonságon alapuló kötődés-úgymond az anya nem érzi gyermeke igényeit, ez sok problémához vezethet a követelés-engedékenység dimenziójában is. Kialakulhat egy túlzottan féltő, úgynevezett „túl óvó” szülői magatartás, illetve ennek az ellenkezője, a hidegség és a túlzott elvárások. Mindkettő okozhat komoly pszichés zavarokat. Sokat lehet olvasni a sajtóban a gyermekbántalmazás káros hatásairól, viszont a túlóvásról, a túl óvó szülői magatartásról kevés szó esik.

Pedig a túlzott féltés már a korai időszakban is akadálya lehet az egészséges fejlődésnek: az anya nem engedi eléggé gyermekét, hogy felfedezze a világot, a legkisebb dolog esetén felkapja, magához szorítja, nem hagyja, hogy tapasztalatot szerezzen. Ennek hiánya gátolja a megfelelő mozgás és észlelés fejlődését is. Valamint komoly szorongásokat okozhat a gyermekben.

Önállóság fokozatosan alakul

A kicsi mindig tanul valami új dolgot, napról napra fejlődik. Az első évben az újabb és újabb mozgáselemek jelentenek számára örömet, valamint a hangadás és a beszéd. Élvezi, hogy ő is tud dolgokat mozgatni, működtetni, csörgetni, pörgetni. Egy idő után elveszi tőlünk a kanalat, egyedül eszik, majd iszik. Besegít az öltöztetésben, majd azt is önállóan kezdi csinálni. Engedjük a gyermeket önállóan tevékenykedni, nem baj, ha eleinte még nem megy, és evésnél a szája mellé vagy netán a földre kerül az étel, avagy a zokni felemás lesz. Mindig dicsérjük meg, ha valamit egyedül próbál csinálni, még akkor is, ha ezzel több gondot okoz, mint segítséget. Később az iskolai években könnyebben megszokja majd, hogy sok helyzetben önmagára lesz utalva.

Önállóság az iskolában – visszaesés – a fejlődésben

Lényeges, hogy alsó tagozatban álljunk a gyermek mellett, segítsük őt. Sok gyermekben még nem alakul ki első osztályban a kötelességtudat, az önállóság. Például, nem érzi, hogy meg kell írni a leckét, be kell pakolni a táskát. Segítsünk neki, de lassanként érvényesíthetjük az elvárásunkat, hogy ezt egyedül kell csinálni Ha a gyermek ezeket már egyszer megtanulta, fontos, hogy várjuk is el, ne próbáljuk helyette megcsinálni. Más dolog, ha a gyermek beteg lesz, vagy valami más probléma merül fel a családban. Ilyenkor a már megszerzett képességek, funkciók „visszaeshetnek”, a már öltözni tudó gyermek nem akar egyedül öltözni, vagy az önállóan evő kicsit újra etetni kell. Okozhat ilyet a testvér születése is. Ilyenkor ne erőltessük az önállóságot, ha tartósan fennáll ez az állapot, forduljunk szakemberhez.

Késleltetés képessége.

Az anya optimális esetben az első időben teljes személyiségével ráhangolódik a babájára. Szinte átérzi ő is a kicsi szükségleteit, átveszi a baba érzéseit. Tudja mikor éhes, szomjas, álmos. Azonnal képes reagálni is ezekre a szükségletekre, szoptatással, ringatással. Később a gyermek megtapasztalja, hogy vágyai, szükségletei nem elégülnek ki azonnal.

Minél kisebb a gyermek, annál kevésbé képes vágyait késleltetni. ez már jobban megy. Óvodáskorban meg tudja már várni az asztalnál, amíg szülei is leülnek enni, vagy társai az oviban. Könnyebben megérti, hogy el kell jönnie a játszótérről, ha a családnak éppen fontos programja van. Ha több gyermek van a családban, nem okoz problémát az egyensúly megtalálása, a gyermek kénytelen kivárni sorát, nincs lehetőségünk mindenben azonnal ugrani.

Az egyedüli gyerekeknél nehéz megtalálni az egyensúlyt, sokszor a szülők túlságosan kiszolgálják, körülugrálják a gyermeket. Megszokta, hogy addig játszik, amíg kedve van, minden szabadidőnket hozzá igazítjuk. Nehéz lesz elfogadnia később az elvárásokat, vágyai késleltetését egy cél érdekében. Ugyanakkor az ellenkezője sem jó, ha gyermek túlszabályozott, túl sok vágyát kénytelen feladni, nem elégülnek ki alapvető szükségletei. Ez súlyos pszichés zavart okozhat. Fontos, hogy találjuk meg az egyensúlyt, ne várjunk el túl sokat. Iskolás korra már képesnek kell lennie arra a gyermeknek, hogy a számára kellemes játéktevékenységet felváltsa a kötelezettségre, a feladatra. Ez az iskolaérettség fontos kritériuma. Óvodában egy foglalkozás erejéig tud felhagyni a szabad játékkal, nagy szüksége van még erre, a játék fontos öröm és fejlődési forrás.

Alkalmazkodás fontossága – én és a másik.

Akinek testvére van, könnyebben megtanulja az alkalmazkodást, a határokat. Tudja, nem szabad a másikat felébreszteni, szétdobálni a másik gyermek játékait, holmijait, alkalmazkodni a kell a másikhoz. Ezt legkésőbb az óvodában elsajátítják a gyermekek a közösségbe kerüléskor. Ha már előbb tapasztalja ezt a családjában, nagy könnyebbség lehet.

Óvodáskor előtt is fontos hogy vigyük közösségbe, játszóházba, játszótérre. Itt érezheti társas együttlét örömeit, és természetesen a hátrányait is, elvehetik a játékát, szétrombolhatják a várát. Fontosak ezek a korai tapasztalatok, átéli a gyermek a saját és mások határait.

Követelmények – rugalmasság

Fontos, hogy az ésszerű követelményekkel ne az iskolában, óvodában találkozzon először gyermekünk. Korábban is nyugodtan elvárhatunk gyermekünktől jónéhány dolgot.

Szabály lehet az is például, hogy egy kétéves üljön le az asztalhoz, miközben eszik, és hogy este le kell feküdni, előtte pedig fürdeni kell. Sok szülő fél elvárásokat támasztani a gyermekkel szemben. Nem is egy szülő szokta mesélni- csak egy gyakori példát említve, hogy szaladgál gyermeke után a szendviccsel, hogy ne kelljen abbahagynia a játékot a reggeli miatt. Sokan nem mernek, vagy nem akarnak határokat szabni. Pedig a határtalanság, túlzott engedékenység nemcsak a szülőnek kellemetlen, de a gyermek is frusztrált lesz ettől, szinte provokálni fogja, hogy szabjunk már gátat viselkedésének. ”Egészen elmegy a tűrőképességem határáig” – mesélik a szülők ilyenkor. Ha ez nem sikerül neki, agresszívvá is válhat. Többször is tapasztalhatunk gyermekkori agressziót azoknál a gyermekeknél, ahol nincsenek értelmes korlátok.

Az a fontos hogy mindig alkalmazkodjunk a fejlődési szükségletekhez. Például ne várjuk el túl hamar az önálló öltözést, ha még erre nem érett. A túl korai elvárások e téren is sok pszichológiai zavar alapját képezik.

Önkontroll – felettes ÉN

Az önkontroll, kontrollfunkciók alakulása terén a legfontosabb a két éves kor körüli időszak, a szobatisztaság kérdése.

Egyik gyakori szülői elvárás a korai szobatisztaság. Érdemes hagyni, hogy a saját fejlődési ütemében alakuljon ki a bili vagy WC használat. Ez az időszak kihathat a későbbi személyiségfejlődésre, az önkontroll kialakulására. Minél jobban alkalmazkodunk a gyermek sajátosságaihoz, fejlődési ritmusához, annál gördülékenyebb lesz a fejlődési folyamat. A túlzott szülői kontroll ebben a korban különösen káros hatással van a személyiségfejlődésre.

Az érettségnek megfelelő elvárások

Ha mindig az érettségének megfelelő elvárásokat támasztunk felé, örömmel igyekszik ennek megfelelni, örül, ha megdicsérjük, sikerélményeket szerez. Bevonhatjuk otthon is a kisebb háztartási munkákba, segíthet a terítésbe, megöntözheti a virágokat. Később adhatunk neki olyan feladatot, ami csak az övé.

Fontos a következetesség, de véleményem szerint ennél is fontosabb a rugalmasság. Ha azt látjuk, hogy valami nincs rendben, tudjuk átértékelni az általunk alkotott szabályokat.
Mint szülők merjünk önkritikát gyakorolni. Ne várjunk el olyat, amit magunk nem teszünk meg, fontos a példamutatás.

A túlzott szabályozás ahhoz vezethet, hogy nem alakul ki az önkontroll, mindig azt várja, hogy mások mondják meg, mit csinál. Gond általában ezekkel a gyermekekkel akkor van, ha hirtelen kikerül a gyermek a szülői szigor alól.

Megoldás a psychológusnál

Általában nem azzal az indokkal keresik fel a szakembert a szülők, hogy ők kíváncsiak erre vagy arra a nevelési kérdésre. Legtöbbször jelentkezik egy tünet, például az alvászavar.

Később derülhet ki, hogy a tünet hátterében egy adott szülői magtartás, viszonyulás, érzelem áll. Például ilyen lehet a túlzott aggódás, túlóvó magatartás.
Ilyen esetekben az anyával közösen visszatérünk a korai anya-gyerek kapcsolatra, ,megbeszéljük, átértékeljük azokat a történéseket, ami ezt a túlzott féltést okozza. Sokszor ezek az események az anya számára sem könnyen felidézhetőek, hosszú időre van szükség a teljeskörű emlékezéshez.

.

Túlzott szigorral és büntetéssel nem sokra megyünk.Ha a gyermek szeretetben, biztonságban nő fel, képes lesz arra, hogy többé - kevésbé meg tudjon felelni környezete elvárásainak. A túlzott szigorral, a büntetésekkel nem érhetünk el semmit, csak annyit, hogy a gyermek félni fog, elkerülő lesz. Ezen kívül súlyos lelki sérülések, pszichés zavarok alakulnak ki. A biztonságosan kötődő kiegyensúlyozott szülő gyermek kapcsolatban a pozitív megerősítésé a főszerep. Természetesen fejezzük ki nemtetszésünket és beszéljük meg gyermekünkkel, ha nem vagyunk elégedettek, vagy éppen többet várunk tőle. Ilyenkor lényeges hogy pontosan emeljük ki, mi nem tetszik nekünk, és ne az egész viselkedését általánosságban értékeljük le. A tárgyak megvételével vagy megvonásával történő jutalmazást, büntetést nem tartom szerencsésnek, mert a belső indíttatást csökkenti, illetve meg is szüntetheti, a külső megerősítésé, jutalomé lesz a főszerep. Minél kisebb a gyermek, annál károsabb ez, hisz a kicsikben még erős a motiváció a világ megismerésére, a megfelelésre, a tudásra, tevékenységre, felesleges erről átirányítani a figyelmét például egy jó bizonyítvány esetén megkapott biciklire.

Összességében elmondató, hogy a szülői viszonyulás, nevelés kapcsán az egyensúly a legfontosabb, és hogy mindig alkalmazkodjunk egyrészt a gyermek fejlődési igényeihez, másrészt az aktuális történésekhez. Fontosak az ésszerű határok és korlátok. Ez akkor valósítható meg, ha kialakul egy biztonságos kötődés kora gyermekkorban, ami később kiegyensúlyozott szülő gyermek kapcsolattá alakul.

#1 Dr.BauerBela

---