Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2011. június 4., szombat

AZ IZOMZAT FEJLŐDÉSMENETE

AZ IZOMZAT FEJLŐDÉSMENETE

Gyakran elfelejtjük a mozgásfejlődés körüli nagy hajszában, hogy a baba szinte izomzat nélkül jön a világra. Na, nem teljesen, hiszen a legszükségesebb izomzattal rendelkezik, ez az életbenmaradás feltétele, de a helyváltoztatáshoz, a mászáshoz, járáshoz szükséges izomzat nincs meg, ez menet közben fejlődik ki és egyáltalán nem magától.

De nem bizony: a baba a saját mozgásával maga fejleszti ki az izomzatát, mint ahogyan az edzőtermekben az emberek egyes izomcsoportokat a megfelelő gépekkel fejlesztenek, úgy a baba is maga “gyúr”, dolgozik azon, hogy a számára szükséges izmok fejlődjenek.

Elsőként a nyakizmok fejlesztéséért kell megdolgoznia, hiszen ahhoz, hogy lásson valamit a körülötte levő világból, fel kell emelnie a fejét. Nincs egyszerű dolga, hiszen a feje a testéhez képest sokkal nagyobb, de idővel győz a kíváncsiság és függőleges helyzetben képes egyenesen tartani a fejét, majd pedig képes lesz hasonfekvő helyzetben is megemelni azt.

Ha már a fejét meg tudja emelni, akkor a karizmok fejlesztése következik, hiszen hason fekve csak a fejedet megemelve nem látsz annyit, mint ha a kezeddel is tudod emelni magad. A karizmok és a kézügyesség hanyatt fekve is fejlődik, ha a baba maga elé nyúlva emelgeti a kezét, játszik, azonban hason fekve egészen más részeket “mozgat meg” a kicsi. 4-5 hónaposan már képes a karján megtartani magát, de ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy mindjárt kúszni is fog, hiszen ahhoz lábizmokra és a kéz-láb összehangolt működésére is szükség van, ezért kell néhány hónap gyakorlás ahhoz, hogy képes legyen hatékonyan kúszni.

A legtöbb baba számára a kúszás a körbe-körbe kúszással kezdődik és nem minden baba kezd el szabályos “kommandós” stílusban kúszni, néhányan megmaradnak a körbe-körbe forgásnál (hason) vagy pedig hernyószerűen kúsznak a lábuk helyett a teljes testükkel a kezükre támaszkodva. Mindez azonban jó alapot ad a mászásnak, hiszen ezáltal fejlődik a hátizom, a karizom és a lábizmok olyan szintre, hogy a kicsi képes legyen mászni.

A mászás során tovább fejlődik a láb izomzata és megerősödik a hát is, amire a járásnál lesz nagy szükség. Amikor a kicsi elsőként feláll, sokan gondolják azt, hogy most hamarosan járni is fog, pedig kell néhány hónap álldogálás, és kapaszkodva sétálgatás ahhoz, hogy a kicsi lábizmai, idegrendszere, egyensúlyérzéke a kellő szintre kifejlődjön és -ami nagyon fontos- az egyensúlyozáshoz szükséges talpizomzata is elég fejlett legyen az önálló járáshoz.

Éppen ezért fontos, hogy amíg nem jár segítség nélkül a baba, addig mezítláb gyakorolhasson, mert ez segít a talpizomzat megfelelő fejlődésében, és később is váltogassuk a mezítlábas és a cipős járást, tehát mindkettőben legyen része a lábának, így fejlődhet optimális ütemben a lába. Egyenetlen, természetes terepen pl. fűben nyugodtan lehet mezítláb, a lakásban megoszlanak a vélemények a cipő viseléséről, van, aki azt tanácsolja, mivel egyenletes a terep, inkább jó minőségű cipőben legyen, de van aki szerint inkább mezítláb vagy zokniban legyen a lakásban, főként, ha máshol nincs lehetősége mezítláb lenni, például mert tél van és nem tud a fűben szaladgálni.

A járás kezdete után sem mondhatjuk azt, hogy már minden izomzat kifejlődött, hiszen számos izomcsoport ekkor indul igazán fejlődésnek. A hasizmok pl. csak 2-3 éves korra fejlődnek olyan szintre, hogy a kicsi hanyattfekvésből fel tudjon ülni, holott sok anyuka már 8-10 hónapos korban azért aggódik, mert féloldalasan, a kezére támaszkodva ül fel a baba. Hát ezért :)

Egészen kicsi korban az izomzat egyenletes fejlődésében sokat segíthet a babaúszás, hiszen itt a fizikai/gravitációs korlátok elvesztésével kedvére mozoghat minden irányban a baba, megvan a mozgás szabadsága, amit még a “szárazföldön” nem tapasztalhat meg, ezért egységesen fejlődnek az izmai és a mozgásfejlődése is gyorsabb lehet.

A lábizmok fejlesztésében segíthet még a rugós hinta, amiben egészen attól kezdve ugrálhat a baba, hogy képes megtámasztva megülni (5-6 hónapos kortól). Fejleszti az egyensúlyérzéket is és a lábizmai is erősebbek lesznek tőle

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése