Gondolatok a felnövekvő nemzedékről
Több évtized távlatából szemlélve azt látni, hogy hazánk ifjúságának erkölcsi fejlődése úgy általában egészségesnek mondható.
A felnövekvő nemzedék nagyobb része kötelességének megfelelően tevékenykedik (tanul, dolgozik, alkot stb.) a szebb, boldogabb jövőért. Olyan országban szeretne élni, ahol messzemenően érvényesül a hazafias szellemmel átitatott demokrácia, a társadalmi szolidaritás, a közösségi érzés. Ahol a polgárok tisztelik, becsülik, készségesen segítik egymást és nemcsak fogékonyak a jó iránt, hanem cselekszik is azt.
Ugyanakkor ifjúságunk sajnos nem jelentéktelen részének fejlődését nem egészen ezek a morális felfogások hatják át.
Életfelfogásukra kihívó magatartásukból lehet leginkább következtetni. Egyszerűen kifejezve: nem tudnak viselkedni. Olykor annyira tiszteletlenek a felnőttekkel szemben, hogy az már kirívó durvaságnak minősíthető. Kulturált magatartásra nyilvánvalóan nincs szüksége a remetének, de hát az emberek nem Robinson módjára elszigetelten egymástól elszakítva élnek, hanem kisebb-nagyobb közösségben. Ez pedig azzal a követelménnyel jár, hogy legyen mindenki tekintettel a környezetére, viselkedjen úgy, hogy azzal másokat ne zavarjon, ne botránkoztasson meg. A fiatalok viselkedése nemcsak magukat minősíti, hanem a szülők neveléséről is képet alkot. Saját magát becsüli meg az ember azzal, ha másokat becsül.
Sajnálatosan fellazult a fiúk és leányok egymáshoz való viszonya is: szabados lett. Elszomorító jelenségek ugyan ezek, de önmagukban még nem adnak okot az aggodalomra, mert a kulturált viselkedés megtanulható, és ha az fogékony közösségre talál.
Lényegesen nagyobb problémát jelentenek a társadalom számára azok a fiatalok, akik már az erkölcsi romlás útjára léptek és sajnos, egyre többen vannak ilyenek. Az iskola padjait elhagyva, pláne kiszabadulva a családi kötelékből is, zabolátlanokká válnak, önállóságukban bízva máris élni szeretnék sajátságos, romantikusnak tűnő világukat.
Majd elengedve magukat élik� kisbetűs napjaikat, folytatják azt, amit az előző nap abbahagytak , amennyiben ehhez anyagi fedezetük is van. Mi tagadás, sokan pl. munkanélküliségük következtében a nihilizmus követői lesznek, s e hamis, demoralizáló tant elfogadva elvesztik józan ítélőképességüket, gátlástalanokká válnak.
Mottójuk: Egyél, igyál, szórakozz, habzsold az életet. Akik eljutnak az erkölcsi züllés ilyen fokáig, azoknál a bűntudat értelmezése többnyire már csak frázis. Elszakadva családjuktól, korábbi barátaiktól, a perifériára kerülnek ahol, ha megtapadnak, áldozatai lehetnek demoralizált életüknek. Ebből a környezetből kijutni már rendkívül nehéz, de még nem reménytelen! A kábítószer-fogyasztás, a fiatalkori bűnözés, a serdülőkori terhesség, a nemi betegségek és a depresszió statisztikai adatai lesújtóak.
Ezek előrebocsátása után megpróbálom feltárni azokat a valós és vélt okokat, amelyeknek, szerintem, szerepük van, illetve lehet a felnövekvő nemzedék morális lazaságában.
Felszínre hozataluk talán a problémák megoldására is utalhat, mintegy prevencióként. Természetesen, mint minden az életben, ez esetben is az okok, vagyis a jelenségek valahogyan kapcsolódnak egymáshoz, így additív hatással lehetnek egymásra. (Taglalásuk akár önálló tanulmány is lehetne.) Én az okok keresését csupán (?) azon területre korlátozom, amelynek úgy vélem leginkább meghatározó szerepe van az ifjúság erkölcsi magatartásának és személyiségének formálásában: a családra.
A gyermek első élményeit a szülői házban szerzi. Amit ott, a szülőktől lát és hall, az indítja el jellemének fejlődését, az hat érdeklődésére a tágabb környezete iránt. A szülő gyermek viszony feltétlenül befolyásolja a gyermek, az ifjú otthonon kívüli viselkedését, magatartását. Válhat belőle erkölcsös és lehet inkorrekt magatartású ember.
A nevelés során gyermekeinkhez, főleg kicsi korukban legyen akár fiúról vagy leányról szó , nem annyira anyagi természetű dolgok révén, mint inkább lelki kapcsolat által férkőzhetünk. Így tudhatja meg a gyermek, hogy számára az apja és az anyja nemcsak szülőt, hanem legjobb, legbizalmasabb barátot, barátnőt jelent. Megértő magatartást tanúsítva osztozkodnak egymás örömében és bánatában.
Az a kívánatos, ha a szülők arra törekednek, hogy gyermekeik problémái a kiscsaládban oldódjanak meg. Legyen a kezük mindig kinyújtva feléjük. A szülőknek úgy kell szárnyaik alatt tartani csemetéiket, hogy az otthon, a meghitt családi ház számukra olyan családi fészket jelentsen, ahová bármikor szeretetért, vigasztalásért kopogtatás nélkül betérhetnek, hisz a szülői szeretet határtalan: semmi mással nem pótolható.
Az alábbiakat is bár mindenki tudja, mégis újfent mondani kell: neveljék a szülők gyermekeiket becsületre, tiszteletre, szeretetre, szerénységre és hazáját szerető állampolgárrá. Kísérjék odaadó figyelemmel viselkedésüket, személyiségük alakulását. Ne engedjék letérni az erkölcsös útról, ne hagyják őket céltalanul poroszkálni. Értessék meg velük, hogy amitől féltve óvják, az a tilalomfa nem más, mint messzemenő jóindulatú, szülői intelem.
A családi munkamegosztásban a gyermek is okvetlen vegye ki részét, de olyan feladatokat osszunk rá, melyeknek elvégzése számára sikerélményt és ne kényszermunkát jelentsen. Tudatosítani kell a gyermekkel már kicsi korában, hogy a családi közösségnek ő is fontos tagja, s a napi feladatokból neki is részesedni kell. A diák elsődleges feladata mégis a tanulás legyen.
Ne fukarkodjon a szülő a dicsérettel, és tartson mértéket a korholásban. Ne zsarnokoskodjon. Próbáljon a felnőtt korú gyermekével még inkább tárgyilagos és megértő lenni, mert nem biztos, hogy esetenként neki, a szülőnek van igaza. Meggondolatlan ítéletekkel és minősítésekkel talán örökre kedvét szegheti a szülő attól, amit a gyermek kedvvel csinál. Ne erőltesse egyik szülő sem megrögzött szokását, elvét, hitét a gyermekére, engedje meg, hogy azokban a gyermek, az ifjú alakítson véleményt, és övé legyen a döntés joga.
Tartózkodjon főleg a gyermekkorúaknál a kettős neveléstől. Ha a családi és az iskolai nevelés szelleme találkozik, jellemes fiatalok nőnek fel a családban. Olyan kulturált viselkedéshez szoktassuk gyermekeinket, amelynek ismerete egyre nélkülözhetetlenebb lesz a civilizált társadalomban.
Fokozatosan rá kell nevelni a gyermeket a munka becsületére. Mélyrehatóan tudatosítsuk velük, hogy a munka olyan célszerű (termelő, alkotó) tevékenység, amely nélkül társadalom nem létezhet. Szokja meg az ifjú, hogy a körülötte zajló eseményeknek nem lehet senki sem csupán passzív szemlélője, mert az életben mindennek ára van.
Rendkívül károsan hat a családon belüli gyermeknevelésre a létért, a biztonságos megélhetésért folyó túlfeszített munka az ún. látástól vakulásig tartó elfoglaltság, hajsza. Miközben a rossz anyagi helyzetben élő, tengődő családokban (sajnos, nagyon sokan vannak) a szülők a létfenntartás naponkénti gondjainak megoldásán fáradoznak, aközben akaratlanul háttérbe szorul gyermekeikkel való foglalkozásuk. Mert, ugyebár, élni mégiscsak kell! Az ilyen szociális körülmények között élő család gyermeknevelési problémájának alapvető okai nyilvánvalóan nem a családban keresendők, hanem azon kívül: talán valahol fent (Elemzése messzire vezetne.)
Vannak viszont szülők, akiknek lenne ugyan idejük a gyermeknevelésre, mégis felelőtlenségből elhanyagolják azt.
Részükről a gyermek otthoni nevelése kizárólag szülőkre tartozó magánügy. Nos, úgy érzem, ebben a kérdésben már sokkal nehezebb egyértelműen állást foglalni, noha lényegében véve igazuk van. De szerintem csakis addig lehet az, amíg nevelésük a gyermek erkölcsi romlására nem utal, amíg másokat vele meg nem botránkoztat, s amíg a társadalomra az veszélyt nem jelent.
Az ilyen szülők sajnos, nem tekintik felemelő érzésnek a gyermeknevelést, nem éreznek kötelességet a társadalommal szemben a felnövő gyermekeik sorsáért, azok jövőjéért. Ezek okai már döntően a családban találhatók. Végeredményben, ahol a gyermek kiskorától kezdve folyton lelketlenséget észlel, hogyan várhatja el bárki is tőle, hogy eközben erkölcsös úton járjon: paradoxon.
A felnövekvő nemzedék morális nevelésének másik meghatározóan fontos bázisa az iskola , akár az alma materig.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése