Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2011. július 28., csütörtök

MEGFONTOLANDÓ TANÁCSOK

MEGFONTOLANDÓ TANÁCSOK.

Hogyan ne tápláld a gyereket 1-3 éves kora között

.

:

Már az 1-3 éves gyerekek is egészségtelenül táplálkoznak: háromból egy kicsi nem jut megfelelő mennyiségű vashoz

A szakmai társaságok által készíttetett felmérés alapját városi reprezentatív minta képezi, az 1-3 éves kisgyermekek étkezését táplálkozási naplók segítségével vizsgálták. Ezekből kiderült, hogy ma a szülők a gyereket kis felnőttként kezelik, akit saját étrendjükhöz hasonlóan táplálnak.

Ezzel két probléma is van: egyrészt a gyerek még fejlődő szervezet, másra van szüksége, mint egy felnőttnek; másrészt a felnőtt lakosság alapvetően egészségtelenül táplálkozik, így a kicsiket is már jó korán rossz útra terelik.

Vashiány már gyerekkorban

A kutatások szerint az 1-3 éves gyermekek táplálkozásával az egyik legnagyobb probléma, hogy hiányzik belőle a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vas. A kicsik több mint 80 százaléka nem kapja meg a napi szükséges 8 mg mennyiséget, sőt háromból egy gyermek táplálkozása vashiányos, azaz ennyien kapnak az ajánlott kritikus alsó határértéknél is kevesebb vasat. A vashiány azért súlyos probléma, mert befolyásolja a szellemi fejlődést, viselkedési zavarokat okozhat, ami összeadódva később rossz iskolai teljesítményhez is vezethet. "A csecsemő- illetve kisdedkori vashiány megelőzésére az egyetlen megoldás a vasban dús étkezés"

Vasban gazdag ételek

Nagyanyáink korában országszerte elterjedt szokás volt, hogy vasszeget szúrtak a savanyú almába, majd egy idő múlva a szeget kivéve, a vasas almát fogyasztották. Ilyenkor az almasav és a vas reakcióba lépett, erjedés indult be, és még tejsav is keletkezett. A vasas almát sápkórra, vagyis vérszegénységre ajánlották, valamint a kisgyerekek is hozzájutottak ily módon a szükséges mennyiségű ásványi anyaghoz. A gyerekorvos társaság szerint ma már a tudomány túllépett ezeken a régi praktikákon, azt ajánlják, hogy a vasat nagy mennyiségben tartalmazó zöldségek és húsok mellett kínáljunk a kicsiknek vassal dúsított élelmiszereket is.


Figyelembe kell azonban venni, hogy a köztudottan sok vasat tartalmazó növényekből (például spenót, brokkoli, lencse) magas rosttartalmuk miatt kevés vas szívódik fel, ezért óriási mennyiségeket kellene elfogyasztani belőlük a vasszükséglet biztosításához. A felszívódás már hatékonyabb az állati eredetű élelmiszerek (vörös hús, máj, baromfi, hal) esetében.


Óvatosan a tehéntejjel kisgyerekkorban!

A szakemberek szerint kisgyerekkorban kiemelten fontos még a tejalapú táplálás. A tehéntejben viszont nagyon kevés a vas.

Az ajánlottnál négyszer több sót esznek a kicsik

Az 1-3 éves korcsoportu gyermekek a só szükségletüknek a négyszeresét fogyasztják. A felvágottféleségek valamint a a kenyér és más természetü élelmiszerek amiket a felnőttek fogyasztanak sóban igen gazdagok.”-3 éves kor körül a gyermekek is unyanezeket az ételeket fogyasztják.
A magas nátriumfogyasztás pedig zöld út a későbbi magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához.

Hozzáadott cukorból is sokat kapnak a gyerekek.

A kutatás szerint szinte nincs olyan 1-3 éves gyerek, aki a vizsgált 3 nap alatt ne evett volna édességet, sőt közel 70 százalékuk naponta legalább 2 alkalommal is kapott valamilyen cukrozott élelmiszert. A gyermekorvos társaság a felmérést látva úgy döntött, átfogó felvilágosító program indításával próbál segíteni az édesanyáknak és a szakembereknek.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése