MEGÉLT EMBERI DRÁMÁK

MEGÉLT EMBERI DRÁMÁK

AZ

            AZ ÉLET ÉS ELMÚLÁS HÓFEHÉR JELKÉPEI                              

                                               

                                A  színesfémbánya egyik részlegén 2 bánya munkást betemetett 3 méter ércréteg,de szerencsére a steril kövek nagyobb méretűek voltak úgyhogy egy sekély mennyiségű levegő bejutott hozzájuk.

Jómagam mindig a mentőosztag tagja voltam,minden bánya szerencsétlen-

ségnél.

Azonnal felmértük a helyzetet-oxigént komprimáltunk hogy ne fulladjanak meg.  A mentőosztag tagjai elkezdték az alagút kialakítását/faanyaggal kibélelve a következő omlásveszély elkerülése végett,Három órát tartott amíg az első bányászt elértük. Ekkor mondták hogy bemehetek az alagútba  az első-segélynyújtás megadása végett. Hatalmas félelemben éltem de csak a döntés pillanatáig-utána már csak a tudatos emberi cselekvés érdekelt és semmi más. A szűk alagút miatt csak hason csúszva tudtam elérni őket. Azonnal észleltem hogy mind a ketten eszméletlenek és sokkos állapotban vannak. Morfiumot és keringés támogató gyógyszereket  adtam mindkettőjüknek,és megpróbáltam a hozzám közelebb lévőt lassan megmozdítani de sikertelenül/pedig teljes erőben lévő élsportoló voltam/Akkor kötelet kértem a kintiektől és egy váll-kengyel kötéssel lassan mozgatni majd húzogatni kezdtem ami már sikeres volt. A bányásztársát hasonló módon hoztam ki. Az úgymond vezetők, beleértve a  a mindenhez értő nagy pofájú, politikusok, a bányatröszt vezetőit,munkavédelmi szakemberek körülbelül 1oo méter távolságból figyelték a fejleményeket- A bányacsillével a kűlzínre értünk,ahol egy –MOLOTOV teherkocsi várta  a sérülteket-két dróthálós hordággyal. Közben véletlenül arra járt a megyei pártvezetés néhány _VOLGÁ gépkocsija amivel éppen/terepen voltak az illetékesek. Jómagam nagyon kimerülten,kíméletlen kijelentéseket tettem a felső vezetésnek szánva azokat azt reklamálva hogy egy ilyen bányaközpontnak nincs egy mentőkocsija. Megkérdezték hogy ki ez az ember, aki ilyen elmarasztaló kijelentéseket mer tenni. Három bányász odaállt a kocsijuk mellé és a következőket mondták- Ez az ember a MI ORVOSUNK és ne merjék bántani-

Közben a Molotov teherautó megindult lefelé a Budesti úton a bányaközpont felé- Egy 11-12 éves gyermek a Pop Vasile fia, kapaszkodott a kocsiba,nem engedte el azt , zokogott és végül is a köves hegyi útra zuhant-ami egy 13 cm sebet ejtett a gyermek homlokán. Levittem a rendelőbe bevarrtam.

                                25 év eltelte után egy férfi nyit a rendelőmbe,megáll velem szemben és románul megkérdezi-emlékszik e még Rám doktor úr-

Ránéztem és a homlokán láttam azt a hosszú sebheget amit annak idején összevarrtam. Azonnal felismertem és mondtam neki- Te vagy a Pop Vasile fia Kapnikról Ő elmondta hogy bányamérnök Kapnikon és eljött a családja nevében hogy ennyi idő után is még egyszer köszönetet mondjon nekem amit az édesapjáért tettem 25 évvel ezelőtt,ugyancsak közvetítette a másik megmentett bányász köszönetét is. Kedves olvasóm –ha akad majd ilyen-ebben az embertelen világban ez már nem tudomány,kutatás,elismerés,ez már a magas érzelmi sikon mozgó emberi kötelességtudat és hála valós összefonódásának a története.. 

                               

               

                -

               

EGY ANYAHALÁL ÉLŐ ÉS SZENVEDŐ TANUJA

A sors Nekem szánta annak a döbbenetes anyahalálnak az észlelését amit akkor éltem meg amikor egy év januárjában- a 2 méteres hó miatt megszakadt a külvilággal mindennemű  közlekedés a Gutin aljában.  A mentés csak azonnali műtéti beavatkozás eredményképpen születhetett volna meg,de még akkor is csak a lehetőségek szintjén. Tudniillik  a szülő anyának egy méhfal szakadása  volt amiben 45 perc alatt elvérzett és meghalt,minden kétségbeesett beavatkozás mellett is. A végső próbálkozások között,/lévén hogy –univerzális donor vagyok/ még biológiai vérátömlesztést is végeztem és a magamtól levett vért adtam az anyának. Minden hiába volt,tehetetlenül kellet végignéznem az elmúlás fehér rátelepedését az arcára és végighallgatni a könyörgését hogy ne hagyjuk meghalni- A kétségbeesés a kimondhatatlan fájdalom enyhe szavak amit éreztem,azt hogy a pályám kezdetén ezt mérte rám a sors,hogy elrettentsen a hivatásomtól,hogy soha az életben ne tudjam feldolgozni azt az éjszakát hajnal 4 óráig.

                                A kis gyermekágyban- ott volt az árván maradt élet,az egészséges kisbaba.

                                Az apa a bányában dolgozott éjszakai váltásban. A munkatársaim azt javasolták hogy hagyjam el a helységet mert ha megtudja az apa –lévén különben is egy agresszív ember megöl a felindulásában.

                                Úgy döntöttem hogy ott maradok mert a lelkiismeretem tiszta,amit lehetet elvégeztem szakszerűen,tehát nem futamodhatok meg.

                                Életem legnagyobb érzelmi döbbenetét szenvedtem el amikor megérkezett az Apa. Ott álltam egyedül, a halott feleségével és az újszülött fiával.

Soha nem tudtam elképzelni annyi emberi önuralmat amit ez a megviselt arcú,mélyen szenvedő,könny nélküli férfi látványa bevésett az emlékezetembe. Megcsókolta halott felesége arcát,két kezébe fogta a kezét.

Én álltam némán, magamba roskadva és a hosszú hallgatás után elmondtam hogy mi volt az oka ennek a drámának, amit mindannyian megéltünk,hogy mik voltak a kezelési lehetőségek,hogyan kezeltük az elhunytat. Végighallgatott majd néhány könnycseppel a szemében ölbe vette a fiát és elment.

Reggel ismét hozzákezdtem a mindennapi munkámhoz,a gyógyításhoz,de mérhetetlenül megviselve és a helység embereinek fürkésző pillantásai közepette,hogy vajon a mindennapi orvosuk hogy éli át ezt az emberileg méltánytalan és igazságtalan drámát.

A harmadik nap eljött hozzám az apa és megköszönte, amit a felségéért tettem. Elmondta, hogy a szemtanuk-szülésznők mondták el neki minden részletét a kezelésnek. De ez az éjszaka kitörölhetetlen marad emlékezetemben mindvégig amíg élek és felkiáltójelként fog végigvonulni a pályámon, hogy az- ORVOSTUDOMÁNY IS VÉGLETES LEHET AZ ESZKÖZEIBEN és ezzel mindenkor számolni, kell.

   Mindkét drámai történésnek volt egy közös nevezője, olyan emberek részéről, akiket a mindenkori társadalmak a –szürke rendek-kategóriájába sorolnak, a döbbenet határait súroló emberi keménységet, szenvedést uralni képes, a becsület a segíteni akarást intuitív módon megérző a sors hatalmának a tudomásul vétele. De számomra volt még egy kitörölhetetlen tanulság-hogy drámai helyzetekben is él az őszinte emberi hála érzése.

               

#1 Dr.BauerBela

---