-Emlékezéseim Páskándiról-Előszó
helyett.
Talán nem is lenne
ildomos hogy egy akármilyen halandó, a 8o éves kor körül még ha barát is, papírra
vessen egy irodalmi torzszüleményt amelyben a barátja és saját
életének,élményanyagáról,társadalmi és történelmi kényszerhelyzeteiről
beszél,főként akkor amikor;
-egy
zseniális korszak, zseniális alkotójáról kell megszólalnia
-amikor az alannyal egy negyedszázada nem
cserélte ki gondolatait
-amikor a
skála amin játszani akar nagyon széles-irodalom-történelem,szociálspihológia,haza,nemzetmegmentés,szimbólum,önnya-valygás,társadalmi
irónia és más életünkhöz fűződő történések.
De mit tehet az ember , ha végzetesen sürget az idő és tarsolyában a kényszerűséggel
hogy bizonyos értékeket meg kell őrizni a végtelenségnek-különben veszendővé
vállnak. Nagyon kevés már az élő tanú,vagy ezen néhány között aki rögzíteni
akar, vagy képes elvégezni egy olyan munkát, ami a Te emberi méltóságodat megörökíti.
Összegezve tehát ez az én –kényszerhelyzetem-és ezen kívül:
-hogy a barátság az tovább él a- kegyetlen urnákban- is.
-hogy a szép, de egyben nyomorult emlékezést is, meg kell ismertetni a
fiatalokkal,
-hogy az irodalomban az abszurd az a műfaj amiben kifejezheti lelke
mélyén olykor elviselhetetlen fájdalmait,a kisember is.
-hogy mindennemű nemzettársadat tisztelned kell
-hogy évszázados szimbólumot teremts Szatmárhegynek
-hogy örökös Panteonja maradjon Szatmárhegy az alkotó
Páskándi Gézának, a mai
rohadt öntörvényű világban,amiben már falkában támadnak a tehetségtelen
vadak.
Számolok a társadalom
szemforgató,magatartásával ami a személyes illetékességemet fogja vitatni ennek
a feladatnak az elvégzésére.
Ezeknek csak azt üzenem, hogy végezték volna kötelességüket,időben, és tiszta
szívvel ahogyan megpróbáltuk ezt a feladatot mi a Géza barátai elvégezni.
Bauer Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése