Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. február 24., vasárnap

FOLYADÉKPÓTLÁS KISGYERMEKKORBAN


Folyadékpótlás kisgyermekkorban

A gyerekek folyadékigénye az életkorral és az évszakokkal együtt változik. A kevés folyadékfogyasztás csecsemőknél könnyen vezethet kiszáradáshoz, nagyobb gyerekeknél pedig csökkenti a koncentrációs- és teljesítőképességet, fejfájás alakulhat ki. Mikor, mit és mennyit igyanak a gyermekek?

Az első időszak

Az anyatejet a természet úgy alkotta meg, hogy a csecsemő folyadék- és táplálékszükségletét egyaránt biztosítsa.
- Szoptatáskor először híg, vízszerű tej ürül, amelyet ún. szomjoltó tejnek is neveznek, majd a szoptatás második felében ez sűrűbbé válik, amely zsír- és kalóriadúsabb tej.
- A tápszer összetétele is fedezi a kicsik folyadékigényét, kiegészítésre mindkét táplálási mód esetében csak fél éves kor után, a szilárd táplálékok bevezetését követően van szükség.
Bizonyos körülmények mellett mégis külön figyelmet kell fordítanunk a folyadékpótlásra, már a baba fél éves korát megelőzően is 
-Ilyen helyzet adódhat, ha a baba lázas beteg. A láz nagy mennyiségű folyadékot von el a szervezetétől és mivel a kicsik só- és vízháztartása rendkívül érzékeny, a magas láz könnyen okozhat kiszáradást.

A kiszáradás jelei:

-A baba sápadt, bágyadt, aluszékony, szemei karikásak, bőre száraz. Csecsemőknél a kiszáradás jellegzetes tünete, ha a kutacs fekvő testhelyzetben besüpped.
A láz mellett a hasmenéssel, hányással járó betegségek, a nyári hőség, vagy télen a túlfűtött lakásban a meleg hatására is sok folyadékot veszít a kicsi szervezete.
- Ilyen esetekben a babát az anyatej mellett babavízzel, esetleg forralt, majd lehűtött csapvízzel kínáljuk meg.
-Az ásványvíz magas ásványi anyag tartalma megterheli a pici veséjét, ezért 1 éves kor alatt ezt nem javasoljuk.
- Vásárolhatunk a csecsemő életkorának megfelelő instant teaporokat is, vagy készíthetünk házilag is koffeinmentes gyümölcsteát, de ügyeljünk rá, hogy 1 éves kor alatt ne mézzel, inkább szőlő-, vagy gyümölcscukorral ízesítsük.

Fél éves kor után

A hozzátáplálás bevezetését különböző gyümölcs-, és zöldséglevek kóstolgatásával kezdjük, így ebben az időszakban még nem kell figyelmet fordítanunk folyadékpótlásra. A későbbiekben bevezetett főzelékfélék, pépek és babakekszek mellett már a pici folyadékigénye is növekedhet.

Mennyi folyadékra van szüksége a kicsinek?

0-6 hónap: a tejes táplálás megfelelő mennyiségű folyadékot biztosít
6-12 hónap: 1dl
1 éves: 6 dl
2-3 év: 7dl
Óvodás kor: 1l
A felsorolt mennyiségekben természetesen lehetnek egyéni különbségek.
- Vannak gyerekek, akik kifejezetten szeretnek inni, többször is kérnek a nap folyamán, míg másokat lefoglalnak az egyéb tennivalók és nekünk, szülőknek kell figyelnünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak.

Az első szülinap után - Mit igyon a baba?

Ásványvizek

Az ásványvizek közül válasszunk szénsavmentes változatot. A szénsavas vízben oldott gázok a gyomorban felszabadulva feszítő érzést, refluxot provokálhatnak, haspuffadást okozhatnak. A feszülő has kellemetlen érzetet kelt a gyermekben. Különböző ásványvizekben minden ionnak más-más a koncentrációja, ezért érdemes váltogatni a különböző márkákat.

Gyümölcslevek

Az üdítők közül leginkább a tartósító- és színezékanyagot nem tartalmazó természetes gyümölcslevek a legegészségesebbek. Igaz, a friss gyümölcsöt nem pótolja teljes mértékben, de részlegesen vitamin-forrásként szolgálhat.

Mesterséges üdítőitalok

Bármennyire is népszerűek, különösen a kóla-félék - egészségtelenek és nem gyermekeknek valók.
- Koffein tartalmuk izgatólag hat, ha a gyermek egy bizonyos mennyiségnél többet iszik meg, nyugtalan lesz, nem tud elaludni.
- Foszforsav tartalma erős marószer, ezért a fogakat tönkreteszi. Ezt igazolja egy korábbi kísérlet, melynek során egy pohár kólába tettek egy gyermek tejfogat, s az néhány napon belül teljesen feloldódott abban! Ezen kívül édessége miatt fogszuvasodást is okoz, hizlal. A benne levő illatanyag, a perubalzsam pedig allergiás reakciót válthat ki. Ilyenkor az erre érzékenyeken kipirulás, csalánkiütések jelennek meg. Nemcsak a kólától, más színezékanyagokat tartalmazó üdítőtől is hasonló tünetek észlelhetők.

Tea

A kicsinek szánt teák megválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne gyümölcsaromával illatosított fekete teát válasszunk. Ezek a termékek nem csak koffeint tartalmaznak, de a gyümölcsaromák (színezék és illatanyagok) miatt ritkán allergiás tüneteket kiváltó hatásuk is lehet.
-A teák közül a valódi gyümölcstea ajánlható a leginkább. Ezt akár ízesíteni sem kell, hiszen a benne levő gyümölcsök kellemes aromát biztosítanak.

Mikor igyon a gyermek?

A kicsinek ne étkezés előtt adjunk inni. A legjobb, ha étkezés után, vagy két étkezés közt oltja szomját.
- Játék közben a gyerekek gyakran elfeledkeznek az ivásról, ilyenkor kínáljuk őket gyakrabban. Sportolás, séta alkalmával is mindig iktassunk be ivószüneteket
Forrás: www.allergiakozpont.hu

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése