Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2014. október 14., kedd

A GYERMEKKORI ONANIZÁLÁSRÓL

A gyermekkori onanizálásról




...mit tegyünk, tegyünk-e valamit egyáltalán, ha 3-10 éves gyermekünk rendszeresen onanizál


Mindenrõl kell beszélni, ami a gyermek testi-lelki-érzelmi-szociális, vagyis egész személyiségfejlõdésének velejárója.

Hogy ezt a témát elõrehozom, annak oka: egy, a napokban megjelent cikk, és az abban leírtak körül kialakult vita.
Az onanizációról lesz szó
.
Arról, mit tegyünk, tegyünk-e valamit egyáltalán, ha 3-10 éves gyermekünk rendszeresen onanizál.
Ez, némely felfogás szerint tabu-téma, pedig nem nem kéne, hogy az legyen. Sok kisgyerek onanizál. Egyrészt azért, mert 4-5 éves korukban egy nagy adag nemi hormon kezd el termelõdni bennünk, és különbözõ, véletlenül létrejött izgalmi állapotok megtapasztalása után õk maguk is igyekszenek kiváltani azt az érzést... 
Ismerkednek a tesükkel, sõt egymás testével is, ez teljesen normális szakasza a fejlõdésnek. Mondhatni: életkori sajátosság.

Az óvodai gyakorlatban ilyenkor az a módusz vivendi, hogy a gyermekek figyelmét eltereljük.
Soha nincs emiatt se szidás, se rászólás, semmi olyan ráhatás, amivel bûntudatot ébreszthetnénk a gyermekben, hiszen a gyermek, amikor onanizál, csak egy nagyon is természetes szükségletét próbálja kielégíteni. 
Ez olyannyira természetes, mint az, ha éhes, enni szeretne, ha üríteni kell, akkor ürít, ha álmos alszik, ha nagyon fáj valamije, sír, stb. 

Ám, hogy a gyermek figyelmét minden más környezeti ingertõl elvonva ne a saját nemisége, és az ebből adódó érzetek önmaga általi keltése, és gerjesztése kösse le, erre a figyelemelterelés a legjobb módszer. Beszélgetés kezdeményezése bármi másról, (- Nézd, ott egy szép lepke; - Képzeld el, mit láttam; - Gyere, mutatok valamit; stb.) felszólítás valamilyen közös játékra, mesekönyv, társasjáték, labda, bármi felkínálása.

A leggyakrabban elalvás elõtt tapasztalható az onanizálás. Ilyenkor természetesen nem játékot ajánlunk fel. Egy egyszerû – Vedd ki a kezed a hasad alól, mert úgy nem tudsz aludni! – felszólítással, vagy anélkül, de a kezeit a takaró fölé helyezve leülünk mellé, simogatjuk a fejét, nyugtatjuk, esetleg dúdolgatunk a fülébe, vagy csak mosolyogva bíztatjuk, gyorsan csukja be a szemét, mindjárt meglátja az álmát, ami már türelmetlenül várja, hogy õt szórakoztathassa.

A kisfiúknál, a hosszabb alvás utáni, ébredés körül bekövetkezõ spontán erekciót a hólyag teltsége okozza. Mire a gyermek félig felébredve elbotorkál a bilig, vagy a vécéig, a jelenség rendszerint el is múlik, ezzel tehát nem is kell foglalkozni.

Ha egymást testével „játszanak”, akár az azonos, akár a külön-nemûek, akkor viszont olyan természetességgel beszéljük meg a különbözõ testrészeiket, mintha az orrukról, és a fülükrõl lenne szó.
 Természetesen szükség van a fiú-lány különbségről árulkodó testi jegyek tudatosítására is. Pl. - Igen, neki kukija van, mert õ fiú. Neked nincs, mert te lány vagy.(Vagy fordítva a) Sõt, nézd csak, a hajatok is más, az övé fekete, a tied szõke. Az orrotok is más...stb. Az emberek nem egyformák, vannak a fiúk, és vannak a lányok, akik „másként pisilnek”, továbbá a fiúkból lesznek az apukák, a lányokból pedig az anyukák. Aztán vannak szõkék és feketék, akik abban különböznek, hogy más színû a hajuk, vannak soványak, és ducik... - és így tovább.
Mindezt a lehetõ legtermészetesebb hangnemben megtárgyalva. 

A másik ok, ami miatt egy gyerek onanizál, a szomorúság, a szeretethiány, a magány-érzet, vagy valamilyen félelem, ilyenkor ehhez a vigaszhoz menekülnek, vagy az ujjszopáshoz. Vagyis: vagy orálisan, vagy análisan vígasztalják magukat.
De az ilyen esetekben nem az a megoldás, hogy az onanizációra kell bíztatni, hanem kideríteni mi okozza a gyerek rossz lelkiállapotát, és az okot kell megszûntetni!

Ha onanizálásra bíztatnánk a gyerekeket, attól az azt kiváltó ok nem szûnne meg, viszont :a gyermek figyelmét minden más környezeti ingertõl elvonva a saját nemisége, és az ebbõl adódó érzetek önmaga általi keltése, és gerjesztése kötné le, ami:nagymértékben hátráltatná egészséges fejlõdését!

A pedagógusnak, a pedagógiai szakpszichológusnak, és, mint anyának, a szorongás oldására javasolt, a gyermek bármely életkorában „megejtett” onanizálás ellen minden porcikám tiltakozik! (A serdülõ kort már nem számítom ide, az egy egészen más téma!)

Egy óvodásnak még nincs bûntudata attól, ha a saját nemiszervének ingerlésével vígasztalódik, mint, ahogy nincs bûntudata az ujjszopástól sem. (Bizonyos értelemben a kettõ ugyanaz. Visszavezethetõ a csecsemõkori orális és anális keilégülés-érzetre).
Ha „okosan” kezeljük a dolgot, nem is lesz, sõt, az ujjszopás, és az onanizálás is elmarad – idõvel. 

Ám egy nagyobbacska gyermeknél, aki számára már természetes, hogy egyedül végzi a szükségét, (egy óvodás még segítségre szorul: popsitörlés), az összes, a nemi szerveivel kapcsolatos történés már az intimszférába húzódik vissza. 
De míg a szükségének elvégzése valóban csak meghatrozott alkalmakkor, meghatározott helyen történik, a nemi késztetés bárhol, bármikor rátörhet.
 Ilyenkor alkalmat kreál, kohol arra, hogy egyedül maradhasson, esetleg pont olyankor, amikor valamilyen kötelessége lenne, vagy más, bármilyen okból kifolyólag „hazudni” kényszerül, hogy a kívánt tevékenységet folytathassa. És egyre többször, és többször vonul el, és egyre jobban kívül kerül mindenen, ugyanakkor bezáródik önmagába, szélsőséges esetekben szinte már semmi más nem fogja érdekelni!

Azon kívül, hogy az idegrendszerét fölöslegesen terheli a saját maga által keltett izgalommal, ennek a sürgetõ kényszernek eleget téve, mivel titokban mûveli, óhatatlanul bûntudata keletkezik. Vagyis szorongása nemhogy oldódna, ellenkezõleg, fokozódni fog. 

Nagyon fontos tudnunk, hogy bármilyen korú gyermekrõl legyen is szó, (serdülõkor elõtt) a rendszeresen onanizáló gyermek bajban van. Mint már említettem is, ez a baj lehet: szomorúság, szeretethiány, magány-érzet, vagy valamilyen félelem. A felnõttek (óvónõ, tanítónõ, de elsõsorban a szülõk) feladata az ok kiderítése, és megszûntetése.
Ebben segítséget adhat egymásnak valamennyi, a gyermekkel foglalkozó felnõtt (óvónõ, tanítónõ, szülõk, gyermekorvos, esetleg egy gyermekpszichológus).

Ha a kiváltó ok a család életében található (rossz szociális körülmények, italozó szülõk, testvérféltékenység, válás, új házasság stb.), akkor a segítséget a gyermek számára a családon belül kell megadni, amennyiben erre a család alakalmas. Ha sajnos nem, akkor a családsegítõ központok, Gyám-hatóság, vagy bármely más, szociális intézmény segítségét kell igénybe venni.
Akár hogy is, semmiképpen nem az onanizálásra való bíztatás a megoldás, hanem az ezt kiváltó okokat kell megszûntetni.
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése