Így tanítsd a
gyermeked tanulni
Mit tegyen a szülő, hogy a tanulás ne kínszenvedés, hanem
közös öröm legyen? Tanácsok kezdőknek és haladóknak.
. A tanulni tanítani a gyermeket nehéz, sok
türelmet, odafigyelést, következetességet és mindenek felett szeretetet igénylő
feladat oroszlánrésze a szülőkre hárul.
Átgondoltabb oktatási rendszerekkel
rendelkező országok tanítási kerettantervében szerepel egy ilyen tantárgy, hogy
tanulásmódszertan,
amely már elemi osztályos kisdiákokat arra tanítja, hogy hogyan tanuljanak.
Merthogy ezt is meg kell tanulni ugyanúgy, mint a számrendszert vagy az ábécét.
Megtanulják
például, hogyan osszák be a tanulási idejüket, megismerik kérdőívek
segítségével, hogy milyen tanulási stílus áll közelebb hozzájuk, milyen
tanulási stratégiákat hajlamosak alkalmazni, mivel bővíthetik az
„arzenált", hogyan töltsék hatékonyan a tanulási szüneteket, hogyan osszák
be a tanulási sorrendet stb.
Nálunk, annak ellenére, hogy szinte
óránként változik a tanügyi törvény, ilyen és ehhez hasonló hasznos ötletek
elkerülik a miniszterek koponyáit, pedig csak koppintani kellene a dolgot.
Fontos a mérce, de mértékkel követelj
Fontosnak
tartom az idő előtt végzett alapozást, éspedig szoktassuk már kiskorától a
gyereket ahhoz, hogy vannak kötelezettségei. Pl. rendrakás játék után, az íróasztalán, szekrényében, kisebb feladatok a
házimunkában, mint a portörlés, sifitelés itt-ott.
A
cél nem a pontosság, hanem a feladattudat kialakítása.
Hogy érezze, elvárnak tőle dolgokat, megdicsérik erőfeszítését és nem csak a kiváló
teljesítményét. Ezáltal
erősödhet kompetenciaérzése, hozzászokhat ahhoz, hogy neki is feladatai vannak,
nemcsak mint egy kiskirály uralkodik, és mindent elvégez helyette más.
Előfordulhat, hogy nem úgy sikerül
elvégezni a feladatot, teendőt, ahogy ő szeretné, ezért szintén fontos, hogy a
vele szemben támasztott igényszint picivel legyen magasabb,
mint, amit könnyedén véghez tudna vinni. Ebben az esetben is a mérték
eltalálása kulcskérdés.
Kudarc
esetén mindig értékeljük erőfeszítéseit, próbálkozásait, mert az sokkal fontosabb, mint a végeredmény. A sikert jutalmazhatjuk:
eleinte többször, aztán ritkábban.
Akar, vagy nem akar?
A
tanulásra szoktatásban, nevelésben a motiváción múlik a dolog: akar tanulni,
vagy nem akar. Állítólag a kisebb gyerekek esetében inkább külső motiváció működik, ahogy
nő, úgy optimális esetben, egyre inkább a belső motiváltság lesz a
mozgatórugója. Kisebb korban fontos,
hogy milyen jegyet kap, ahhoz mit szól a szülő, milyen státuszt vív ki
magának az osztályban, esetleg az is, hogy a jó jegyekkel arányosan gyarapodik
a zsebpénze.
Az
iskolai teljesítmény meghatározza önértékelését.
Ideális az lenne, hogy a kíváncsisága hajtsa, de tapasztalatom szerint ezt
„nyírja ki" leghamarabb a romániai iskolai rendszer.
Satuba szorítva
Gyakori
eset, hogy azzal veri el a port a szülőkön a gyerek, hogy nem tanul, pedig jó
képességei vannak. Ilyenkor dac áll a háttérben, a szülő-gyerek
kapcsolat zavara.
A
túl sok feladat, túl magas elvárások, túl nagy nyomás automatikus hárítást vált
ki a gyerekből, és egy sor szorongásos zavar forrása.
Ilyenek a hasfájás, hányás iskolában vagy iskolába menés előtt, gyakori sírás,
túlérzékenység, alvászavar, étvágycsökkenés, agresszivitás, irracionális
félelmek felerősödése stb.
Ez
jelzi, hogy ilyenkor a gyerek úgy érezi magát, mintha be lenne szorítva egy
satuba: egyik felől a helyzet előtt ijedten, tehetetlenül álló szülők nyomása,
másfelől az iskola az elvárásaival. Szinte megbénítja a kudarctól való félelem.
Érthető, hogy nem szívesen ül le tanulni és még arra sem képes, amit feszültség
nélkül simán teljesítene.
Ilyenkor
nagyon fontos, hogy a szülő levegye róla teljesítménykényszert, pontosabban
először önmagát szabadítsa meg ettől.
Kaparja ki a saját gesztenyéjét
A másik véglet, amikor a gyerek már kiskorától
annyira meg van kímélve a feladatvégzéstől, munkától, felelősségtől, frusztráló
helyzetek elviselésétől, hogy nehezen felfogható számára, hogy meg kell
„dolgozni" valamiért.
Úgy
érzi, hogy neki alanyi jogon kijár a dicséret, legjobb, legtöbb. Ez ilyen gyereknek nagyon nehéz lesz beleszokni a felelősségteljes
feladatvégzés világába. Én úgy látom, hogy csak a következményekkel való sorozatos szembesülés
veheti rá, hogy kimozduljon a „valaki majd kikaparja nekem a gesztenyét"
pozícióból.
Ne pofozva tanítsd
Nagyon gyakran iskola első éveiben a
szülővel tanul a gyerek, ami nagy kihívás a kapcsolatuknak. Igyekezzünk a
gyereket bátorítani, megerősíteni, ha hibázik, legyünk türelmesek, ne szidjuk, minősítsük, mert ezek az „ítéletek"
egy életre befolyásolhatják az önértékelését, az adott feladathoz való
viszonyát.
Ne alkalmazzunk testi sértést, ne fenyegessük
veréssel. Harmadik osztálytól már többé-kevésbé
tanuljon önállóan, természetesen, ha kérdése van, kérjen segítséget.
Adjunk ötleteket, hogyan ossza be idejét,
hogy legyen játszásra, pihenésre, tanulásra és hobbijára.
Üljön le a család és írjanak
egy „szerződést",
amiben rögzítik, hogy kinek mi a feladata, kitől mit várnak el, mi a jutalma,
illetve milyen következményei lesznek, ha valaki nem teljesíti ezeket
(büntetések).Ez nemcsak a gyerekekre
vonatkozik.
Ha
mindenki elfogadta, aláírta a családi szerződést, akkor azt tegyük ki egy jól
látható helyre és igyekezzen mindenki következetesen betartani, különben az
egész nem ér semmit, a szabályzat csak egy porfogó díszlet lesz.
Ezzel
a módszerrel megtanulja a gyerek, hogy ha nem tesz meg valamit, annak
következményei vannak, tehát a szülő nem menti ki őt a kellemetlen helyzetből,
ha elmulasztotta a házi feladatát megcsinálni,
akkor megkapja az iskolában a büntetést. Ha a gyerek otthon felejti a füzetét,
anyuka ne rohanjon hanyatt-homlok az iskolába a füzettel, hagyja, hogy a
gyermek megkapja a feledékenyégéért járó fekete pontját.
Példa légy és szeress
De
bármilyen módszert is alkalmazunk, úgy érzem, hogy a legtöbb a szülő-gyerek
kapcsolat minőségén áll vagy bukik: hiteles
vagyok én, követendő példa vagyok én, aki nemcsak bort iszik és vizet
prédikál a gyerekének?
Ha megkérem, akkor tudok hatni rá? Ha
látja, hogy dühös vagyok a mulasztásáért vagy csalódott, változtatásra bírja ez
őt, motiválja, hogy kedvemre tegyen?
Természetesen szigorúan tilos mindennemű
érzelmi zsarolás, szeretetmegvonással való direkt vagy rejtett fenyegetőzés a
szülő részéről, de a gyerek részéről is. Értem,
érzem az én gyermekemet? Sejtem, mi állhat a vonakodása mögött? Biztonságot
nyújtó hátországa tudok lenni sulis nehézségek esetén?
Ha
iránta való szeretetemet az sem ingatja meg, ha az iskola legutolsó tanulója,
akkor az a gyerek a legnagyobb jutalmat kapta az életben, a feltétel nélküli
szerethetőség érzését, amihez képest a legjobb média messze eltörpül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése