A 4-6 éves gyermek nevelésével kapcsolatos problémák és
megoldások
Egy születésnapi buliba készülődtünk,
miközben arra lettem figyelmes, hogy ötéves kislányom a tükör előtt áll és
különböző gumikat és csatokat próbál a hajába beleerőszakolni, közben
pedig dühösen kiabál: "Úristen, hogy nézek ki, így nem mehetek
sehova!"
Szerencsére visszafogtam magam és nem nevettem ki, bár annyira édes volt a
felnőttes dühkitörésével.
A gyermeknevelés egyik nagyon fontos szabálya: gyermekünket
soha nem szabad kinevetni! Ha egy kisgyerek azt érzi, hogy nem
veszik komolyan, sérülhet az önértékelése és frusztrált lesz, ami haragot és
erőszakosságot válthat ki.
Ha gyermekünk a babákkal, plüssállatkákkal, illetve más játékokkal
agresszíven játszik, pl. veri a macit, megkötözi a babát, stb. akkor el kell
fogadnunk ezeket az érzéseket, és engedni kell, hogy így játsszon. Rendszerint
érthető okai vannak annak, miért teszi ezt. Lehet agresszív szülői magatartás,
képek a televízióból vagy a játszótársak befolyása (tanulási modellek).
Próbáljuk megérteni ezeket az okokat és beszéljünk róluk szemrehányás nélkül
gyermekünkkel.
Kerüljük az olyan játékszerek vásárlását (pl. pisztoly, kézigránát-utánzatok), amelyek közvetlenül erőszakos
játékra ösztönöznek. Ezt a döntésünket újra és újra beszéljük meg
gyermekünkkel. Ha mégsem szeretnénk megtagadni tőle, akkor egy ilyen kívánság
teljesítése előtt alaposan beszélgessünk el vele és ismételten magyarázzuk el
neki, nem találjuk jónak az olyan játékokat, melyekkel - még ha csak játékból
is - embereket ölnek, megsebesítenek vagy kínoznak.
Hogy bírkózzunk meg a konfliktusokkal?
Igyekezzünk én-üzeneteket küldeni (Gordon). Ezekkel gyermekünk tudtára
adhatjuk, hogyan is érezzük magunkat egy adott helyzetben, milyen érzéseket
ébreszt bennünk, ha gyermekünk számunkra elfogadhatatlan magatartást tanúsít.
Az én-üzenetek által gyermekünk megtapasztalja, hogy egy bizonyos viselkedéstől
szenvedünk. Kerüljük a vádló te-üzeneteket, mint például: "Te aztán
szörnyű vagy!". Ettől a gyerekek úgy érzik, hogy nem fogadják el és
lebecsülik őket. Ha ilyesmit gyakorta kell hallaniuk, az aláássa önbecsülésüket
és fennáll a magatartászavar kialakulásának veszélye.
Egy konfrontációs folyamatból gyakran hatalmi
harc alakul ki a szülők és a gyerekek közt.
Leginkább azok a gyerekek mennek bele hatalmi harcokba, akik túl kevés pozitív
figyelmet és törődést kapnak, mivel az ezzel kapcsolatos kellemes hatalmi érzés
a hiányzó pozitív érdeklődést helyettesíti. A szülő rendszerint szigorú
reakciója megerősíti a gyerek "problémás" viselkedését, főleg
akkor, ha a kölykök megtapasztalják, mennyire indulatba jönnek szüleik.
A lopás és hazudozás olyan magatartásmódok, amelyek a fejlődés
során sok gyereknél megfigyelhetők. Ezeket azonban csak akkor tekintjük
hibásnak, ha biztosak vagyunk abban, hogy a gyerek tudatosan cselekszik, és
közben pontosan tudja, hogy a lopás és a hazudozás helytelen dolog.
Ha észrevesszük, hogy gyermekünk hazudik, először tűnődjünk el azon, vajon valóban hazudik-e a kicsi, azaz tudatosan
állít valótlan dolgokat, vagy esetleg egyszerűen másként látja a tényeket, mint
mi. Ilyen helyzetben maradjunk nyugodtak és szembesítsük gyermekünket azzal,
ahogy mi látjuk a dolgot.
A gyerekek gyakran hazudnak a büntetéstől
vagy kellemetlenségektől való félelemből. A
hazugság mögött húzódó "szabálysértéseknek" magától értetődően
következményeket kell maguk után vonni, mégpedig olyat, amely a szabály elleni
vétséget hazugság nélkül is követné, pl. rombolás esetén jóvátétel. Azt azonban
érdemes kideríteni, hogy a hazugság alapjául szolgáló szabály nem túlzottan
korlátozó-e, illetve fontos, hogy jó példát mutassunk ezen a téren is
gyermekünknek.
A gyermeknek részt kell vennie a károk
megszüntetésében, még akkor is, ha "lopás" nem rossz szándékból
történt. El kell magyaráznunk egyértelmű és világos
szavakkal a tényálllást. "Ezek a játékok egy másik kisgyerek játékai, nem
szabad elvenned őket. Ha egy másik gyerek elvenné a te macidat, biztosan nagyon
szomorú lennél. Azt szeretném, ha többet nem vennél el másoktól semmit. Most
visszavisszük a játékokat." Maga a visszaadás, a jóvátétel és a
bocsánatkérés, mint következmények, önmagukban is elég kellemetlenek. Végezetül
még ilyen helyzetben is öleljük át gyermekünket és dicsérjük meg, hogy nagyon
jól megbirkózott a jóvátétel feladatával.
Gondoljuk végig, miért lophat a gyermekünk. Néha a lopás
segélykiáltás a több szülői figyelem reményében, néha azonban a kicsi
áldozatul esik fogyasztói társadalmunk sokrétű kísértésének.
Nemritkán úgy ötéves kor körül előfordulhat egy ún. második dackorszak.Emögött az érvényesülés, az önállóság és az autonómia minden egyes
gyerekben meglevő jogos vágya rejtőzik.
Sok helyzet létezik, amelyben ebben a korban sem kell feltétlenül
dühkitörésig fajulnia, mivel a gyermek akaratát a szülők elfogadhatják. Ezek
fontos élettapasztalatok a gyermek számára, így érzi hatékonynak magát.
Megerősödik az önbizalma és az önbecsülése.
Erőszakos konfliktus megoldására alkalmazhatjuk a "megnyugvási
idő"módszerét: a gyereket rövid időre száműzzük
az izgatott, mindkettőnk számára elviselhetetlen helyzetből. Ez elsősorban a
gyermek számára kellemetlen, másrészt viszont lehetőséget nyújt számunkra, hogy
megnyugodjunk.
A megnyugvási idő, neveléspszichológiai szempontból a büntetés egyik
formája. Ennek egészen egyszerű oka van: ha helyesen használjuk, a gyermek
számára kellemetlen.
A büntetések ősidők óta a leggyakoribb "nevelési intézkedések"
közé tartoznak, ez azonban nem jelenti azt, hogy jók vagy problémamentesek
volnának. Éppen ellenkezőleg. Ha nevelési célra használjuk,a büntetés rendkívül
komplikált dolog, melynek során sok hibát követhetünk el.
A nevelési célú büntetés nem lehet túl szigorú,
mert különben félelmet, menekülést és haragot idézhet elő. Másrészt viszont
elég szigorúnak kell lennie ahhoz, hogy kellemetlennek érezzék, különben nincs
semmi visszatartó hatása. A büntetésnek ezenkívül közvetlenül a
nemkívánatos magatartás után kell következnie, hogy a helytelennek tartott
viselkedéssel való összefüggést a megbüntetett személy érezze.
A büntetést csak óvatosan használjuk nevelési eszközként!
A büntetés közbeni hibák gyakorlatilag törvényszerűen fellépnek, ha azt
szülői haragból és gyűlöletből szabjuk ki, hiszen ebben a helyzetben hiányzik a
lehetséges hibák elkerüléséhez szükséges világos gondolkodás képessége.
A tesi fenyítés büntetésként való alkalmazása mindig helytelen, mivel
sok kárt okoz, viszont kevés haszna van. A haragból vagy tehetetlenségből adott
ütések ahhoz vezetnek, hogy a gyerek félelemből adja fel a büntetéssel sújtott
viselkedést megkínzottsága miatt és nem azért, mert belátta annak helytelen voltát.
Az állandóan ilyen légkörnek kitett gyerekek gyakran az utcára menekülnek a
szülői házból, és nemritkán a drogfogyasztás rabjaivá válnak.
A verések másik lehetséges következménye az, hogy a megvertben
gyűlölet és harag ébred fenyítőjével szemben, amit ő a maga részéről ismét csak
másokon, vélhetően gyengébb embereken tölt ki. Ez a veszély abban is
megmutatkozik, hogy a megvert gyerekeknek körülbelül a fele az őt verő szülőt valamikor megüti, míg a nem vert gyerekek jóformán soha nem tesznek ilyet.
A verés megalázó, frusztráló mind a szülőnek, mind a gyereknek.
Összefoglaló tanácsok:
- Vegyük komolyan gyermekünket, soha ne nevessük ki!
- Tartsuk fontosnak gyermekünk kérdéseit és őszintén
válaszoljuk meg azokat!
- Mindennap fordítsunk bizonyos
időt gyermekünkre. Ez alatt az "odafigyelési idő" alatt
gyermekünk határozza meg, mit szeretne velünk közösen csinálni.
- Mutassunk példát az őszinteség, a beleérző képesség
és a felelősségtudat területén.
- Vállaljuk hibáinkat és ezzel
mutassuk meg gyermekünknek, hogy még mi is tudunk naponta új dolgokat
tanulni és hogy még mi, mint szülők sem vagyunk tökéletesek.
- Ha szükségessé válik egy
korlátozás, akkor próbáljuk meg a nyílt beszéd és az én-üzenet
használatával, adott esetben a következmények és a megnyugvási idő
segítségével végrehajtatni a számunkra fontos szabályt.
- Mellőzzük a szidalmazással és veréssel járó
büntetéseket!
- Karoljuk fel gyermekünk
nyiladozó teljesítőkészségét; és bízzuk meg a kicsit elvégzendő apró
feladatokkal (pl. az asztal leszedésével). Így megismeri a felelősség
vállalását és annak érzését, hogy a család hétköznapjaiban is tud hasznos
segítséget nyújtani. Ezek a tapasztalatok emelik a önértékelést és
egyúttal csökkentik az agresszív magatartásra való hajlamot.
Fontos: a kisgyermek- és óvodáskor a nevelési folyamat szempontjából a legfontosabb
időszak! Az ebben az életkorban elkövetett nevelési mulasztásokat nem lehet az
iskolában "kijavítani". Ezért is hasznos, hogy szorosan
együttműködjünk az óvodákkal, ahol a nevelőknek szintén nagy a felelőssége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése