A TÚLZOTT ELVÁRÁSOK KÖVETKEZMÉNYE

A túlzott elvárások következménye

A túlzott elvárásokról nagyon sokat hallani mostanában. Sok a teher a gyerekek vállán. Szinte feldolgozhatatlanul sok a tananyag, és mindemellett csak akkor lehet sikeres a gyerek a későbbiekben, ha kellő számú különórán is részt vesz. Lehet ezt egyáltalán bírni? Biztosan agyonhajszolt és 25-30 éves korukra kiégett felnőttekre van szükség a jövőben?

Mi is a túlzott elvárás?

Túlzott elvárásról akkor beszélünk, ha a gyermek életkorának vagy képességeinek nem megfelelő teljesítményt várnak el.
Sokat hallani arról, hogy a gyermek rugalmas, könnyen alkalmazkodik az elvárásokhoz. Mindez igaz is addig, amíg a gyermek viselkedésében nem következik be negatív változás.

Egy gyermek addig terhelhető, ameddig bírja, s képes hosszasan jól teljesíteni az elvárásoknak megfelelően.

 A határt megállapítani lehetetlen. Vannak gyerekek, akik bírnak napi 6 tanóra után 1-1 edzést, de vannak, akiket ez annyira leterhel, hogy romlik a teljesítményük. A határt meg lehet találni, ha óvatosan keresik. De ez szinte minden esetben gyerekfüggő. Az elvárásokra mégsem kell kizárólag negatív fogalomként gondolni, hiszen hogyan is lennének világhírű magyar tudósok és kiváló olimpikonok, ha nem lennének magas elvárások? Tehát nem az elvárásokkal van a baj, hanem a mértékkel.

Mikortól túl sok?

Minden szülő szuper gyerekről álmodozik, akire büszke lehet nem csak a családja, hanem a környezete is. Nyerjen versenyt, vagy legyen kiváló valamilyen tantárgyban, vagy ügyeskedjen a sportban. A nagy számok törvénye alapján megállapítható, hogy a gyerekek között vannak, akikből valóban kiváló tudós vagy sportoló lesz, de ezt születésükkor még képtelenség megmondani. 

A szülők felelőssége, hogy mikor mennyi terhet tesznek gyermekük vállára. Egy igazán jól működő szülő nagyon jól érzi és látja, hogy miben tehetséges a gyermeke. Ezeket a képességeket lehet, vagy kell(?) kibontakoztatni.

A terhelés apró lépésekre lebontva szinte nem is tűnik tehernek. S ha a gyermek jól reagál a dologra, akkor nincs semmi probléma. De a mai világ nagy hajtásában sajnos gyakran előfordul, hogy egy túlhajszolt gyerek lesz a végeredmény.

 Nagyon könnyű felismerni a túlhajszolt, leterhelt gyermeket. Viselkedése megváltozik. Nagyon sokféle tünet jelenhet meg. Legjellemzőbbek a levertség, az érdektelenség, a szomorkás hangulat, vagy a szorongás. Ezen tünetek megjelenése mindig jelzés a szülőknek, pedagógusoknak, hogy valami nem jól működik. Mögé kell nézni a tüneteknek és változtatni.

 A szülők felelőssége, hogy észrevegyék a tüneteket és reagáljanak rá. Ha a gyerek tünettel jelzi, hogy valami nem jó, akkor csak úgy lehet mindenki számára megfelelő megoldás, hogy a dolgok mögé nézve és megkeresve annak okát változtatnak az elvárásokon.

A legnagyobb hiba manapság az, hogy a szülők nem akarják elfogadni, ill. meglátni, ha tünetek jelentkeznek. Nem változtatnak, várják, hogy majd elmúlik. De sok esetben csak egyre rosszabb lesz a helyzet. Egyre inkább magába forduló, vagy egyre szorongóbb gyermek a végeredmény. Pedig, ha odafigyelnének és csak 1-2 hónapig csökkentenék a gyerek terheit, kevesebb különórát vagy edzést várnának el, lehet, hogy a gyerek egy kis pihenő után újra képes a régi teljesítményekre, sőt.
Ha pedig a kis pihenő után sem képes a gyermek az eddigi teljesítményt hozni, akkor el kell fogadni, hogy nem ő lesz a következő olimpiai bajnok. Talán ez a legnehezebb egy szülő számára. Hiszen, ha a gyerek megnyert már egy-két versenyt, szinte látják lelki szemeik előtt, amint ifjúsági bajnok, vagy kijut az olimpiára.

 A szülő fejében megszületett képet nem egyszerű dolog felülírni. De ez a kizárólag a szülőn múlik.

A múlt terhelése visszaüt

Ha egy gyereket hosszasan túlterhelnek, a gyerek egy ideig igyekszik teljesíteni, hiszen próbál megfelelni. De ha sorozatosan figyelmen kívül hagyják kéréseit, vágyait és teljesítményének határait, annak beláthatatlan negatív következményei lesznek. Megkeseredik, hitét veszti azokban az emberekben, akikben eddig vakon bízott. Sokszor előfordul, hogy a szülő-gyermek viszony hosszú időre megromlik. Továbbá a gyermek fejében kialakulhat az a hamis kép, hogy az élet egy harc. Harc a feladatokkal, harc a felnőttekkel, és szinte alig van öröm benne. Talán sokan emlékeznek a régi Deltára, amelynek főcímében egy férfi a zuhogó hóban összeszorított fogakkal halad előre. Tényleg ilyen életet álmodnak a szülők gyermekeiknek?
Túlzott terhek mellett felnövő gyerekből milyen felnőtt válik? Nem lesz kellemes társ, nem lesz kedves kolléga, és kevéssé fogják a legjobb barátnak nevezni. Egy szülő számára fontos, hogy büszke legyen gyermekére, de mindig mérlegelni kell, hogy megéri-e egy álomképhez igazítani a gyereket, aki aztán megkeseredett felnőtt lesz?

#1 Dr.BauerBela

---